Diana Rowland: A démon jele

Fülszöveg:

Amikor a fiatal rendőrnőt, Kara Gilliant ötévnyi utcai járőrözés után előléptetik nyomozóvá, azonnal egy brutális gyilkosság közepébe csöppen. Az áldozat holttestére a helyi víztisztítótelepen találnak rá, testén a kegyetlen kínzásokra utaló ezernyi seb között rábukkannak egy művészi tökéletességgel kidolgozott és hátborzongatóan ismerős jelre. A louisianai Beaulacban azt hitték, három éve véget ért a rettegett sorozatgyilkos vérengzése, most azonban minden jel arra utal, hogy a Jelfaragó visszatért.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy átlagos gyilkosság, hanem egy természetfeletti erővel rendelkező démon borzalmas bűntette. Mivel Kara misztikus képességekkel rendelkezik – másik látása révén képes megidézni a démonokat –, különös összefüggésekre bukkan, és nemcsak arra jön rá, mire készül a gyilkos, de arra is, hogy mikorra tervezi mindent elsöprő gaztettének végrehajtását. Mire eljön a telihold napja, már csak a gyilkos személye kérdéses.

Kara az életét kockáztatva szembenéz a gonosszal, miközben egy természetfeletti szépségű Démon Lord kísért az álmaiban, nappal pedig egy jóképű, de gyanakvó FBI-ügynök követi minden lépését.

„A szexi démonidéző izgalmas nyomozása minden idők leggonoszabb sorozatgyilkosa után. Bűn lenne kihagyni."

– Charlaine Harris –

Ez volt az első könyvem, amelynél csak a borítót néztem, úgy érzetem, hogy a fülszöveg ismerete nem fontos. És így utólag nagyon örülök ennek, mert így teljesen új volt a történet. Elegem van azokból a fülszövegekből, ahol a történet fele benne van alig 10 mondatban, akkor mi a fenének adták be az első felét a nyomdámba, ha már el lehet mondani alig pár mondatban.

Ennyi vámpíros, vérfarkasos, szellemes paranormális könyv után, jól jött egy kis újdonság. Úgy gondolom, hogy egy újabb gyöngyszemre bukkantam a könyvek világában, és ráadásul, nem csak a történet fogott meg, hanem maga az író is egy kincsesláda.

Maga a történet nem romantikus paranormális, igaz én azt hittem, inkább úgy mondanám, hogy egy paranormális krimi. És hú a mindenit, de még milyen krimi, az utolsó fejezetekig én is volt, hogy már mindenkit meggyanúsítottam, hogy NA apám biztosan te vagy a hunyó, aztán párszor megnyugodtam, hogy nem mégsem te vagy az! xD És kiderül, hogy az volt akivel már az elejétől nem szimpatizáltam. 

Amit Diana Rowland írásában megtetszett:

- A történet beindult már az első fejezetnél, és nálam ez már plusz pontnak számít.

- Habár eddig igyekeztem, csak olyan könyveket olvasni, ahol,  mondjuk úgy, hogy a rengeteg párbeszéd dominál, és leírások a minimumra vannak csökkentve, Rowland megváltoztatta ezt. Nála azokat a részeket is szerettem, ahol csak maga Kara volt, leírta mit tesz, miért teszi, ahogyan gondolkodott, kevés rész volt, ahol unatkozni lett volna időm.

- Imádtam azokat a részeket, amelyek a boncolásokon játszódtak, vagy azokról szóltak, mert egészen jól leírja, hogy mire kell odafigyelni a tetem boncolásánál, vagy éppen, hogy hogyan kell azt csinálni. Igaz volt egy rész, amikor Kara leírja, hogy kicsit hátrahúzódik, nehogy ráspricceljen a vér, itt azért kiakadtam, mert halott embernek nincs szívműködése, és a vér is pár órán belül megalvad, szóval spriccelés NINCS, de végül megnyugodtam, mert ezt ugyebár ő mondta (ő meg rendőr, hát honnan tudná), de a orvos Dr. Lanza magyarázatai nagyon tetszettek, látszódott, hogy az írónő azért rendesen utána járt a dolgoknak.

Ami zavart:

**** SPOILER****

- Kara megismerkedése a Démon Lorddal, hát már bocs, de ha egy bántalmazott lány vagy fiatalabb korodban, akkor miért adod oda magad valakinek, akiről ráadásul tényleg nem tudsz SEMMIT, azon kívül, hogy nem is ember.

- Ryan Krisstof ügynök váltása megközelíthetetlenből kíváncsi "kisfiúvá", hát azért itt hiányzott egy kis átvezetés

****Spoiler vége****

Szereplők:

Kara Gillian: gyilkossági nyomozó, utcai zsaruként kezdte, majd egyre feljebb jutott.

Még újoncnak számít az öltönyösök között, és nagyon tetszik, ahogyan leírja, hogy még ő sem tudja, mit várnak tőle, vagy, hogy komolyan veszik e. Okos, gunyoros, a szarkasztikus humorával azonnal befészkelte magát a szívembe. 

Így írja le magát a könyvben:

"A TÜKÖRKÉPEMET BÁMULTAM. Nem vagyok gyönyörű. Tudom. Semmiképpen nem mondanám magamat csúnyának, és megteszem, ami tőlem telik, hogy formában maradjak, de általában azt szokták rám mondani, hogy „helyes”, néha „csinos”, meg egyszer-egyszer „egész vonzó”, de szinte sohasem azt, hogy „gyönyörű” – kivéve, ha valaki olyan mondja, aki akar tőlem valamit. A hajam unalmas barna, és semmilyen

göndörödésre nem hajlandó, a szemem sötétszürke, és szintén nem mutat hajlandóságot arra, hogy mogyoróbarna, kékesszürke vagy akár szikrázó legyen, a lábam körülbelül tíz centivel rövidebb annál, mint amilyet szeretnék, és a farmerom dereka fölött egy kicsi eltüntethetetlen hurka is látszik. Semmi gyönyörű."

Tessa Pazhel: Kara nagynénje. A történet haladásával az ő életébe is betekinthetünk, és megértjük a miértek okait.  Ő nevelte fel Karát a szülei elvesztése után és adta át a tudását, ahhoz, hogy képzett démonidéző legyen. Tovább nem tudnék spoiler mentessen írni, ezért inkább másolom a leírást Róla:

"A közösség legtöbb tagjához képest Tessa Pazhel kissé hóbortosnak és különösen kiszámíthatatlannak tűnt. Egy bioélelmiszereket áruló boltot működtetett a belvárosban. Hóbortosan is öltözködött, egyik nap ragyogóan színes szoknyákat, és ezekhez egyáltalán nem illő, szemfájdítóan diszharmonikus színű blúzokat viselt, a másikon terepgatyát és surranót. Vadul göndörödő szőke haja szanaszét meredezett,

homlokegyenest eltérően az én fájdalmasan szögegyenes barna hajamtól. Miközben ő agársovány volt, nekem foggal-körömmel kellett megküzdenem minden gramm zsír elvesztéséért. Az egyetlen közös tulajdonságunkat egyforma szürke szemünk jelentette."

A fiúkról nem tudnék spoiler mentesen írni, ezért őket most még kihahagyom, talán ha eléggé megemésztettem a történetet, vagy egy újraolvasás alkalmával, majd róluk is összeírok valamit... Addig is jó olvasást!

Érdekességek:

Szintek szerint a demonologiában a démonok:

1.       zrila

2.      savila

3.      ilius

4.      luhrek

5.      nyysor

6.      faas

7.      kehza

8.     graa

9.      mehnta

10.  zhum

11.   syraza

12.  szintű démon a reyza

A leghatalmasabbak pedig a Démon Lordok

Démonok jellemzése a könyvben ( Tess és Kara beszélgetése):

„– Mindig azt mondtad nekem, hogy a démonok se nem jók, se nem gonoszak – mondtam, figyelve a nagynénémet.

Megrázta a fejét.

– Ne fordítsd ellenem a saját szavaimat. Nem mondtam, hogy gonosz volt. Azt mondtam, hogy körmönfont – válaszolta, miközben könyveket igyekezett visszapréselni a polcokra, dacosan figyelmen kívül hagyva az olyan apró részleteket, mint a rendelkezésre álló hely és a fizika törvényei. – Ne felejtsd el, hogy a „jóság” és a „gonoszság” emberi fogalmak, amelyek pusztán az emberi erkölcs vonatkozásában használhatók. A démonokat abszolút és végletes módon önös érdekek vezérlik, ugyanakkor teljes mértékben megszállottai a becsületnek. Ez jó dolog, mert enélkül semmit sem érhetnénk el a

démonbirodalomban. Mindenkit köt a becsülete és a rangja. – Fürkésző pillantást vetett rám. – Az idézés rendkívül sértő egy Lord számára. Minden olyan démoni lényt, amely nem vesz elégtételt egy ilyen sértésért, gyengének fognak tartani, és sokat veszíthet a rangjából. Egy démont vagy egy Lordot csak a saját kockázatodra sérthetsz meg. ” – 4. fejezet

Kedvenc idézetek:

„– Szóval tényleg van szabadidőtök! – sikongatott.

– Nem, csak nekem nincs magánéletem – vontam meg a vállamat gyámoltalanul. – Vannak, akik randiznak. Én meg a helyi sorozatgyilkosokat magolom.”- 2 fejezet

"… Egyszer már álltam a kamerák előtt egy csekkekkel kapcsolatos visszaélés leleplezése és az ügy felgöngyölítése után, és sikerült tökéletesen hoznom a hebegő idióta figuráját. Nem kívántam megismételni." - 6. fejezet

"– ...csak jelentéktelen eseteket – hallottam Pellini jellegzetes, mély orrhangú siránkozását. – Nem nekem kéne ezekkel a családon belüli erőszakos szarságokkal foglalkoznom. Ki kellett volna osztani Gilliannek, mégiscsak ő a csaj, nem?

– El sem hiszem – válaszolta Boudreaux hogy a kapitány odaadta neki a gyilkosságot. Micsoda baromság! – Nem láttam az arcát, de hallottam a dühöt a hangjában. – Tuti, hogy leszopta a kapitányt. Fogadjunk, hogy az áthelyezését is így sikerült elérnie.

Pellini vihogott, de én már nem vártam meg a válaszát. Kapja be a diplomácia, gondoltam feléjük haladva.

– Cső, fiúk! – csicseregtem, miközben egy kávéscsészéért nyúltam. – Hú, meghalok, ha nem ihatok egy jó erős kávét – villantottam mindkettőjükre egy-egy különösen ragyogó mosolyt, miközben töltöttem magamnak. – Nagyon kimerítő folyton leszopkodni a kapitányt, hogy nekem adja a legjobb eseteket. – Intettem feléjük a bögrémmel, ahogy meredten bámultak. – De azért ki kéne próbálnotok. – Feléjük hajoltam, és lehalkítottam a hangomat.                                 -De szerintem előtte egymáson gyakoroljatok, hogy ne égjetek be. Tudom, hogy évek telhettekel, mióta utoljára mással is dolgotok volt, mint a saját kezetekkel." - 6. fejezet

"– Nem tudom, szívem. Lehet, hogy ez az „épp most dugtam” frizura teszi.

Röhögtem, és az ujjaimmal hasztalan kísérletet tettem arra, hogy lesimítsam a hajamat.

– Nem, ennek az alkotásnak az a neve, hogy „elaludtam az íróasztalomnál”"- 6, fejezet

 "– Én is túlestem a magam őrültségein fiatalkoromban, kölyök – mondta Tessa néni szárazon, miközben a zár feltörésén munkálkodtam –, de nem hiszem, hogy valaha is betörtem volna

a halottasházba az éjszaka közepén.

            – Igen, ez talán túl unalmas lehetett neked – válaszoltam, és a bicskám pengéjét becsúsztattam az ajtórésbe,... "8. fejezet

"GYORSAN VEZETTEM, FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA, hogy Ryan minden alkalommal belekapaszkodik az ajtóba, amikor beveszek egy kanyart. De miután hatodszor taposott bele a padlóba, felcsattantam:

– Azon az oldalon nem működnek a fékek!" - 19. fejezet

"– Na gyerünk, ágyba duglak – mondta szemtelen vigyorral.

– Jézus, légy szíves halkabban – válaszoltam, de muszáj volt vigyorognom. – Az emberek rögtön elkezdenek pletykálni." - 21. fejezet

Értékelésem:

          Kiadó: Kelly
          Kiadás éve: 2011.