Maggie Stiefvater: Linger - Várunk

    Az első és a második rész, pontosabban a Borzongás és a Várunk egy körforgás, de mégsem az, mert nem egy kört ír le, hanem egy nyolcast, mert végül is ugyan abba a pontba jutunk vissza, amin az első rész elején voltunk, de még sem. 

   Tökéletes cím, szinte a könyv végéig vártunk valamire. Ki a tudásra, ki a megbocsátásra, ki a változásra, vagy a gyógyulásra én a tetőpontra a nagy durranásra. Bárcsak azt mondhatnám, hogy itt sokkal több bonyodalom volt, mert volt, de számomra elhalványult az érzelmi reakcióim miatt. Azt szeretem ebben a könyvben, hogy úgy érzem a sorok között is megtanít olvasni, engem biztosan, persze  személytől függ, ki hogyan áll hozzá.

     Volt pár rész a történetben, amikor azt éreztem, hogy a tetőpontra ért, és utána mindig csak feljebb, és feljebb tornázta magát, végül az utolsó fejezeteknél volt a nagy robbanás, amikor tudtam, hogy ha nem lenne itt mellettem a követező rész, akkor kicsit frászos lennék, mert nem lehet így befejezni egy történet, hogy a folytatás még nincs meg. Ilyenkor szeretem, hogy egy sorozatot akkor olvasok el, amikor már minden része ki van adva.

     Négy szemszög, négy főszereplő, négy különböző életszál, amelyet egy könyv összefon. A történetet továbbra is Grace és Sam meséli, de társul hozzájuk Isabel és Cole az új fiú. Nekem tetszett, persze először meglepődtem, de így utólag kifejezetten örülök, hogy személyesebben megismerjük ezáltal őket. Fejezetenként cserélődnek, és így még izgalmasabb.

"-Tehát, mi folyik itt? Ti ketten... együtt alszotok?

Éreztem, hogy akaratom ellenére elpirulok.

– Nem úgy. Mi csak...

Rachel nem várta meg, amíg kitalálom, hogyan fejezzem be a gondolatot.

– Jézus isten, jézus isten, jézus...! Nem is tudom, mit mondjak erre, Grace! Ti csak mit? Mit csináltok? Ne, várj, el ne mondd!

– Psszt! – kértem megint, bár nem volt olyan hangos. – Alszunk. Ennyi. Igen, tudom, hogy furcsán hangzik, de én csak... – Kerestem a szavakat, hogy megmagyarázzam. Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem Samet, és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy Sam mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok. Nem ugyanaz volt vele lenni, amikor ébren voltunk. De nem tudtam, hogyan magyarázzam el Rachelnek. Azon gondolkodtam, miért akarom elmondani neki. – Nem tudom, hogy el tudom-e magyarázni. Más érzés aludni, amikor ott van.

– Azt lefogadom – mondta Rachel nagyra nyílt szemmel.

– Rachel – mondtam.

– Bocs, bocs. Próbálok ésszerű lenni, de a legjobb barátnőm épp az imént mondta, hogy minden éjszakát a fiújával tölt, anélkül, hogy a szülei tudnának róla. Szóval visszalopódzik? Elrontottad a Fiút!

– Szerinted rossz, amit csinálok? – kérdeztem, és kicsit megrándult az arcom, mert azt gondoltam, hogy talán tényleg elrontottam Samet.

Rachel gondolkodott.

– Szerintem ez iszonyú romantikus."

     Vannak benne érzelmileg mély pontok, és az előző rész kifejezetten vidám, ez inkább a depresszív. Erre szoktam azt mondani, hogy rossz nélkül nem létezik a jó sem, kell legyen viszonyítási alap. Szóval nagyon remélem, hogy a következő rész lesz a bizonyos kiugrás és minden a helyére kerül.

     Egyre több kérdésre kapjuk meg a választ, közelebb jutunk a megfejtéshez, hogy hogyan is van ez a bizonyos átváltozás, megismerjük a kedvenceink múltját.

      A szülőket egyre jobban utálom, és néha a hajam téptem volna, a viselkedésük miatt, az előző könyvhöz képest ahol megmutatták, mennyire nem törődöm típusok most akarják pótolni azt a 17 évet, amit elmulasztottak, valaki nem rugdosná meg őket, hogy Hé, ezzel már elkéstek? Csak felesleges bonyodalomnak tartom őket, és kifejezetten azok a mellékszereplők listáján vannak, akiket utálok.

"– Attól még nem automatikusan rossz az ember, hogy farkas akar lenni – mondta Cole lágy hangon. – És pusztán attól, hogy ember akarsz lenni, nem leszel jó ember."

     Cole, Isabel, Grace és Sam négy különböző karakter és én mind a négyüket megszerettem az egyediségük miatt. Nagyon szurkolok Cole és Isabel párosnak remélem, hogy összejön, hogy a szikrából láng lesz végre a következő részben. Sam és Grace kapcsolatában pedig nem akarok több bonyodalmat kérem vissza a nyugodt szerelmes perceket! :)

     A fél pont levonás azért van, mert még mindig hiányolok valamit, viszont nagyon szeretem ezt a részt is, és egyre jobb, a stílus, a párbeszédek a karakterek miatt garantált csillagos 5, de van egy ici pici dolog, amit hiányolok, remélem, hogy a következő rész után újrapontozhatom. :)

     Értékelésem:5/5

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2010.