Gillian Flynn: Holtodiglan

Tartalom:

Egy meleg nyári reggelen a Missouri állambeli North Carthage-ben Nick és Amy Dunne ötödik házassági évfordulójára készülődik. A romantikus reggeli után a jóképű Nick okos és csodaszép felesége eltűnik. Nickre egyre nagyobb nyomás nehezedik a rendőrség, a média, valamint a lányukért elvakultan rajongó szülők részéről. Nick pedig valamiért folyamatosan hazudik és különösen viselkedik: furcsán ködösít és láthatólag megkeseredett – de valóban gyilkos? Amy naplója és Nick elbeszélése egy szépen induló, ám fokozatosan megromló kapcsolat klausztrofób, nyomasztó világába nyújt betekintést. A kérdés csupán az, ha nem Nick a tettes, akkor hová és miért tűnt el a szépséges feleség? És vajon mit rejt az ezüstpapírba csomagolt doboz a gardrób hátuljában?

Írtam már róla, amikor a 9. Keddi Kívánságlistában a várható megjelenésekből szemezgettem. Majd narayan kihívásának köszönhetően a könyvet sikerült is megnyernem.
  Olvasás után csak szó nélkül ültem és halvány lila gőzöm sem volt arról, hogyan és mit fogok én erről a könyvről írni. Féltem, hogy 1-2 mondatnál több eszembe sem jut majd, mert túl döbbent voltam, ahhoz, hogy valami értelmes gondolatom támadjon. . . 

   Ez is egy olyan könyv, amit nem tudtam egy nap alatt elolvasni. És nem az oldalszámmal volt problémám (ami egyébként több, mint 500). Egyszerűen olyan volt a történet, amit párszor szüneteltetnem kellett, hogy fel tudjam dolgoznom magamban. Higgyétek el, hogy nem hiába címkézik pszicho-thrillernek. 
   Ebben a műfajban nehéz olyan könyvet írni, ami mindenkinek elnyeri a tetszését, mégis szerintem úgy zseniális ahogy van.

  A maga módján a könyv kevés brutalitást tartalmaz (ami a testi sértést illeti), de értelmi és érzelmi szinten a könyv nem csak a szereplőkkel játszik, hanem az olvasókkal is.

  Manipuláció és bizonytalanság jellemző a könyvre.

"Van abban valami nyugtalanító, ha az ember felidéz egy szívet melengető emléket, és közben fagyos hidegség tölti el." 

  Bőszen jegyzetelgettem az elején, és mint kiderült értelmetlen, mert semmit sem tudok felhasználni belőle. Nem spoileres, egyszerűen csak tényleg nincs értelme. Miért?
Mert amit a könyv elején gondoltam, az már a felénél nem volt reális. 
Új értelmet nyertek számomra a váratlan és kiszámíthatatlan kifejezések. 

  Három részre van osztva a könyv, és mindegyik más-más módon hat az olvasóra. Az elsőnél voltam leginkább dühös és nem igazán értettem, hogy ebben thriller, a másodiknál nem győztem hitetlenkedni (közben meg egész idő alatt, tudtam, sejtettem, hogy valami nagy készülődik a háttérben). A harmadik résznél pedig véglegesen megtanultam, hogy nem éri meg azon agyalni, hogy mi lesz a következő oldalon, mert elárulom nektek, ennél a könyvnél úgysem találnátok ki. 
  Szó esik a kapcsolatokról, a párok és a házasok között, a nagy szerelemről, majd az elhidegülésről. Tudjátok, hogy mi az ijesztő? Nagyon őszinte, igaz, és bölcs dolgokról beszél a könyv. A történet felépítésére csakis olyan szavak jutnak eszembe, mint az okos, furfangos, zseniális és feszültségkeltő. Itt a feszültség egyik külön formáját ismerhettem meg. Lassú víz partot mos - jutott eszembe legtöbbször.  Amikor tudod, hogy lépésről lépésre tájrák eléd az információkat, lassan halad a történet és egyszer csak bumm és magad is alig hiszed el amit olvasol. 
  Megismerjük a múltat és a jelent, mind a férj, és mind a feleség szemszögéből, de azt akkor sem tudhatjuk előre, hogy mi lesz a jövőjük. A szereplők közül nem kedveltem meg senkit, de nem is ez volt a célja a regénynek. :)
Nem merek bővebben írni, róla, mert semmilyen poént nem akarok előre lelőni.

Drága @narayan nem tudom elégszer leírni, hogy köszönöm, ez tényleg egy nagyszerű ajándék! Remélem, az értékelésemből kiderül, hogy mennyire csodálom az írónőt, amiért ezt a története meg tudta írni. Hihetetlen élmény volt, még újraolvasáskor is.

Magyarul kiadta: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Fordította: Csonka Ágnes
Eredeti cím: Gone Girl