A blogolás sötét bugyrai (1.)

Tanakodtam, hogy mi is lehetne a cím, mert nem igazán az Írhatnék rovatba tartozik, főleg mert oda inkább semmiségekről irkálok. Ez a bejegyzés még azért is más, mert inkább a blogolásról és a blog hatásairól írom le a tapasztalataim és gondolataim.

Jól van, tudom, hogy kicsit túllőttem a célon, és elég hatásvadász a cím, de mit tehetek, azért jobb mint az első verzió, ami a "Lelki szemetesládám" elnevezést kapta volna. Szóval egyezzünk ki abba, hogy a rosszabbnál jobb. ;)

Lassan két éve lesz, hogy megírtam az első bejegyzést, ami tudom, hogy oltári béna, sőt még az utána következő 50 is az, de emlékszem, hogy büszkén állítgattam az első abszolút egyszerű és eredeti sablonom, boldogan írtam az alig pár mondatos értékelésnek is alig nevezhető könyves "ajánlóimat". 

Tudjátok tényleg idővel és a sok tapasztalattal fejlődik az ember, tanulunk a hibákból. Vagy mégsem? Pár dologról egyszerűen írnom kell, ha már van hova. Először általánosítani akartam, de rájöttem, hogy azzal nagy hibát követnék el, hiszen nem beszélhetek más helyett. 

Egyelőre pár gondolat, ami foglalkoztat:

Kezd eltűnni a blogolás kezdeti varázsa. Utálom, hogy kötelességnek érzem, mert kurvára nem az. Szabadidős hobbi és szórakozás elméletben. Aha, igen ezt a bejegyzést a depis hangulatom ihlette, de egyre jobb érzés, hogy kiadom magamból. :P

Könyvesblog

A Kristina blogja egy személyes blog, ami leginkább mégis könyvesblognak tűnik, de számomra tényleg NEM az. Ha könyvről írok, akkor az értékeléseim teljes mértékben szubjektív élményekből fakadnak. Nincs bennük semmilyen objektivitás, vagy csak nagyon ritka esetben. Tehát ha objektív próbálok lenni, akkor az magyarra fordítva nálam azt jelenti általában, hogy nem igazán tetszett a könyv, vagy nem értettem meg, ezért próbálom más szempontból is értelmezni. 
Én csak egyedi módon próbálom elmesélni mit éltem át, de messze nem vagyok képes igazi recenzió írására, és őszintén megmondva... nem is érdekel ha nem olyan, amit elvárnak.
Persze könyvekről írok, de ahhoz, hogy valaki "könyvesblognak" nevezze magát ennél több kell. Nyelvtanilag helyes megfogalmazások, értelmes magyarázatok, pro-kontra érvek, és főleg érzék kell hozzá, stb. 

Az a legundorítóbb, amikor valaki azt írja, amit más látni szeretne, de az is undorító, amikor valaki kőbe vésett szentírásnak hiszi egy könyves blogger szavát.

Ha tetszik egy könyv, képes vagyok vad rajongóvá alakulni, ami nem zárja ki, hogy valami elvakít és csak én látom jónak az adott könyvet, vagy a könyvben azt a valamit, ami megfogott. Ha nem tetszik egy történt, akkor vagy össze-vissza szidom, vagy megpróbálom kulturáltan leírni és tényekkel alátámasztani az észrevételeimet. 

Amit sokan (olvasók, blogolók, kiadók) elfelejtenek akár a negatív, akár a pozitív kritikával kapcsolatban az a következő:
Senki nem tart tőrt, pisztolyt, bombát egy olvasó elé sem, hogy azzal elriassza, vagy kényszerítse, hogy azt a bizonyos könyvet megvegye, vagy eldobja. Egyik olvasó sem hülye, mindenkinek van annyi esze (remélem a többségnek legalábbis), hogy eldöntse bizonyos szempontok alapján, hogy kell vagy sem, és főleg, hogy mennyit érdemes befektetni egy kis szórakozásért cserébe.

Rólam és a blogolásról

Érdekes, hogy régebben azért indult a blog, hogy szórakozásból elüssem az időt. Kellet egy hely, ahol a magam ura lehetek. Elvileg a blog én voltam, rólam szólt, emlékeztető volt. Majd ahogy kezdtek olvasni, úgy változtam át valami őrült módon olyan személlyé, aki közkívánatra olvas és ír. Már kezd nem szórakozás lenni, hanem kötelesség, és ezt halálosan kezdem unni. Szeretem amit csinálok, messze nem vagyok tökéletes, de HÉ, nem is akarok az lenni. Ez vagyok én..., vagy voltam..., de a jövőben megint ez leszek.
Valahol útközben elvakított a tudat, hogy vannak rajtam kívül mások is, akiket érdekel a véleményem. Kezdtem abba a hibába esni, hogy azért olvastam, mert az a bizonyos olvasmány az olvasókat érdekelné, miközben én voltam az, akit nem is érdekelt.

Már elfogadtam, hogy az olvasásom részévé vált a jegyzetkészítés, ezt bizonyítja az is, hogy több, mint 50 piszkozatom lapul várakozva, hogy befejezzem, azt meg egyenesen imádom, hogy ha van közölnivaló itt megtehetem. DE.
Nem hagyhatom, hogy az életem szóljon a bogról, mert a blognak kell szólnia az életemről. Ami annyit jelent, hogy a jövőben próbálom magam elzárni a könyvespolctól, mert tanulnom kell. Vizsgákra kell készülnöm, és be kell végre fejeznem ezt a rohadt egyetemet, hogy önálló legyek, de legfőképp szabad. 
Óóó lesznek még bejegyzések, tartogatok pár érdekességet, csak egy kicsit vissza kell fognom magam a mennyiséggel. Hamarosan egy bizonyos sorozat harmadik részről számolok be. Mi a különleges benne? Az első két részt utáltam, ezt meg egyenesen imádtam. :)

U.i.: Jól esett ezt kiadni magamból. Ígérem, hogy a következő blogolós bejegyzés már értelmesebb lesz, és talán hasznos is. 
Mennyire megnyugtató érzés, hogy felesleges kirohanásokat is írhatok, csak úgy. ;)