Sylvia Day: Melléd láncolva

Fülszöveg: 

„Istenem… Sosem tudtam hozzászokni ehhez az archoz. Mindig hatott rám. A finoman metszett járomcsont, a sötét szemöldök, a sűrű pillájú kék szempár, és az a száj… Tökéletes vonalú, egyszerre érzéki és gonosz. Szerettem, amikor szexre csábítva mosolygott, és reszkettem, amikor vonallá keskenyedett. És amikor a testemhez ért, lángot vetettem.”

Gideon és Eva lebilincselő, vad kilengésekkel teli története folytatódik. Kapcsolatuk igazi „se veled, se nélküled” – bár szenvedélyesen szeretik egymást, a régről magukkal cipelt lelki sérülések és az egymás kizárólagos birtoklására törekvő elemi ösztönök minduntalan közéjük állnak.

Kísért a szörnyű múlt, a sebek túl mélyek… Elég egyetlen hibás döntés, és a szakítás immár végleges lehet.

  Egy kis szösszenet a Hozzád kötvéről (Crossfire 1. rész):

   Nem írtam meg az értékelésem, az első részről, de ígérem amint erőt veszek magamon és újraolvasom, akkor pótolni fogom. Nem jött be annyira, mint szerettem volna. Talán az akkori hangulatom miatt, nem tudom, majd kiderül újraolvasáskor. Egyszerűen nem szerettem  meg a karaktereket, a történetben sem láttam sok értelmet.

   A Melléd láncolva története ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött, pontosabban másnap reggel. A már egyébként is tetemes problémára, újabb exek jelennek meg, hát nem irigylem őket...
   A fülszövegben említett "se veled, se nélküled" szituáció, sajnos nagyon is jelen van a könyv minden pillanatában, és nagyon sokat rontott rajta.
   Egy érzelmi hullámvasút, amelyik csak mélyebb és mélyebb szakadékokba visz, és persze körbe és körbe, mint a bolondhinta. Nem mozdultunk igazán ki ebből a vég nélküli körforgásból, néha már én is megszédültem, de nem tudtam letenni, mert érdekelt, hogy mi lesz a csattanó a végén. 

"- Tudod, mi történik, ha elfutsz, angyalka. - Gideon belekapott fogaival az alsó ajkamba, aztán a nyelvével megsimította. - Elkaplak."

   A kapcsolatuk nem épp a legjobb példával szolgál a több ezer olvasónak, hiszen beteges ragaszkodásról szól, ok nélküli bizalomról. Viszont nem vagyunk egyformák, nem vagyunk tökéletesek. Ők sem hétköznapiak, hiszen tömérdek lelki sérüléssel próbáljak fent tartani a kapcsolatuk. Egy kapcsolatot, amihez ketten kellenének, és ez rengeteg törődést igényel...

    A végéig azon a véleményen voltam, hogy hagyniuk kellene egymást elmenni, de aztán megértettem, hogy nem, ők tényleg egymáshoz tartoznak.

"– Hát, halálkoporsónak elég pöpec – jegyezte meg Cary.

A fejemet csóváltam, miközben Gideon magángépének főkabinja felé tartottunk.

– Nem fogsz meghalni. A repülés biztonságosabb, mint az autózás.

– Nem gondolod, hogy ezeket a statisztikákat esetleg a légiközlekedési-ipar szponzorálja?"

    Nem mosolyogtam sokat. Amikor, meg lehetőségem lett volna a jó párbeszédek miatt, akkor meg a sok negatív hangulat tette lehetetlenné. Nálam ez is egy nagy rossz pont, nagyon sok a szenvedés.
   Nem üt bennünket agyon a sok cselekménnyel, leginkább a könyv végén volt egy kis fellendülés, ami megmentette attól, hogy ezzel együtt lehúzzam az egész sorozatot a béka feneke alá. 
   Day jól ír, de a karaktereit nehéz megszeretni. Gideon túl uralkodó, betegesen ragaszkodó, vagy Eve aki, annak ellenére, hogy a maga urának érzi magát viselkedésre olyan, mint egy  zsinóron rángatható rongybaba (néha gumibaba).
   Rengetegszer mormolta a tudatalattim, hogy dolgok magyarázatot követelnek (főleg Gideon titokzatos tettei), amit persze a könyv végéig nem kapuk meg.
   És tudjátok, hogy a mi a kőkemény valóság? Megvan az ok, és a fene essen bele pont jókor és egyben rosszkor lett vége a könyvnek. A könyvvel egy korszak lezárult, a harmadik rész, egy újabb szint lesz a kapcsolatukban, de vajon milyen?

   Szerintem ez a könyv olyan, amit csak akkor lehet élvezni, ha már a sorozat minden részét kiadták és lehetőség van egyben befalni megállás nélkül.
                                         

Értékelésem: 5/3,5

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2012.
Eredeti cím: Reflected in You
Sorozat: Crossfire 2. része