Penelope Ward: Legkedvesebb szomszéd

, by Kristina

Fülszöveg:
Tényleg ​lehet barátság férfi és nő között?
A váratlan szakításom után arra vágytam a legkevésbé, hogy az új szomszédom az exemre, Elecre hasonlítson – pláne, hogy még nála is szexibb legyen. Viszont a modora és a viselkedése már egyáltalán nem volt olyan megnyerő, mint a megjelenése. El is neveztem magamban Mérges Művésznek. A két kutyája ugatásától pedig képtelen voltam aludni. Így nem is bántam, hogy látványosan kerül, mint aki tudni sem akar a létezésemről.
Aztán egy este kiderült, hogy Damien mindent tud rólam. A hálószobám falán lévő lyukon keresztül ugyanis fültanúja volt a terapeutámmal folytatott összes telefonbeszélgetésnek, így az én sármos festő szomszédom jól ismerte a legféltettebb titkaimat. És bár nagyon próbált távol tartani magától, tudtam, hogy ugyanúgy érez irántam, hiszen a szívdobogása nem csal.
Azt hittem, Elec már összetörte a szívemet, pedig nagyon is egyben volt, és még hevesebben kalapált Damienért. Csak reménykedhettem, hogy nem ő fogja végleg megsemmisíteni.
Vesd bele magad a sodró történetbe!


Az írónő egyik legjobb alkotása ez a regény, de az az igazság, hogy az összes könyve után ezt éreztem. Örülök, hogy a Kiadó úgy döntött ezt a regényt is idén jelenteti meg, tökéletes ajándék egy könyvmolynak karácsonyra.

Vicces, romantikus, szenvedélyes, sok-sok érzelemmel van átitatva az egész könyv. Egy pillanatig sem volt időm unatkozni annyira szórakoztató, ha tehettem volna akkor együltőhelyben olvasom ki. Intenzív a szó legszorosabb értelmében. Újraolvasós, és azt garantálom, hogy minde  alkalommal ugyan ezeket a hatásokat éri el az olvasónál.

Chelsea szívét összetörte Elec, sokéves kapcsolatuk  végetérésével. A nő még egy év után is szenved, próbál túllépni a dolgokon, de hiába minden. Önmagában látja csak az okot, még telefonos terapeutára sem sajnálja kidobni a pénzt.

Aztán jön a hidegzuhany, mikor kiderül, hogy a szomszéd minden titkát ismeri egy kicsit lyuknak köszönhetően, amely a két lakást elválasztó falban rejtőzik.

Ami különösen tetszett a történetben, hogy egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam.

Miután megismeri Damient, minden kezd megváltozni. Az elején inkább voltak ellenségek, mint barátok. Damien próbál neki tanácsot adni, lassan a kapcsolatuk baráti lesz. Nagyon nagy közöttük a vonzalom, de Damien kijelenti már az elején, hogy nem akar semmilyen kapcsolatba belebonyolódni.

Damien kendőzetlen őszintesége az mellett, hogy jóképű, vicces és nagyon attraktív igen veszélyessé teszi a női szivekre. Rá lehet mondani, hogy egyedi és utánozhatatlan. Ami még különlegessé teszi a könyvet, hogy ahogy halad a történet, jobban megismerjük és már-már másik karakternek tűnik.

Minden tökéletesen van a könyvben kitalálva, szinte láthatatlan az átmenet mikor vállnak szomszédokból barátokká, és barátokból szerelmesekké.

Ha eddig nem derült volna ki, akkor elárulom: Melegen ajánlom ezt a könyvet. Ezzel nem lehet mellé lőni, tökéletes olvasás minde  alkalomra és napszakra.

352 oldal
Fordította: Kereki Noémi Valentina
ISBN:9789634574897


Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Penelope Ward újabb romantikus regénye: Neighbor Dearest - A legkedvesebb szomszéd, mely önálló regény, nem kötődik szorosan a Stepbrother Dearest történetéhez. A Blogturné Klub tagjai hét állomáson keresztül boncolgatják a kérdést, vajon létezik igaz barátság egy nő és egy férfi között? Tarts velünk és a játékunk megfejtéséért cserébe megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásában.





A regény fontos mellékszereplői a kutyusok, ezért a játékunkban is szerepet kapnak. Ismerjétek fel a kutyamániás sztárokat, és írjátok be a nevüket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.




a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Elle Kennedy - Sarina Bowen - HIM: Ez a srác

, by Kristina

Fülszöveg:
Ők ketten nem egy ligában játszanak. Vagy mégis?
Jamie Canning sosem jött rá, miért veszítette el a legjobb barátját. Négy évvel ezelőtt a tetovált, nagyszájú, szabályszegő szobatársa minden magyarázat nélkül kizárta őt az életéből. Oké, tizennyolc éves korukban a nyári hokitábor utolsó éjszakáján tényleg furán alakultak köztük a dolgok. De csak egy kis részeg hülyülés volt. Senki sem halt meg.
Ryan Wesley már erősen megbánta, hogy annak idején belerángatta nagyon is heteró barátját egy fogadásba, ami próbára tette a barátságukat. Most, hogy egyetemi csapataik egymás ellen játszanak a nemzeti bajnokságon, végre lesz alkalma bocsánatot kérni. De elég egy pillantást vetnie a srácra, akiért időtlen idők óta odavan, és a fájdalom erősebb, mint valaha.
Jamie régóta vár válaszokra, de ehelyett egy újabb kérdést kell megfejtenie: vajon egy együtt töltött éjszaka tönkretehet egy barátságot? És ha nem, mi a helyzet hat együtt töltött héttel? Amikor Wesley megjelenik a táborban, hogy egy újabb forró nyáron át együtt edzősködjenek, Jamie-nek sok mindenre rá kell jönnie régi barátjával kapcsolatban… és önmagával kapcsolatban is.
"Ennél jobban nem is imádhatnám ezt a könyvet, mert egyszerűen csodálatos.
Jamie és Wes tökéletes páros. Izgalmas és érzéki, de a sztorit leginkább az érzelmek emelik a többi M/M szerelmes történet fölé.



Életem első M/M tipúsú könyve, és bevallom nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni. Persze, előre nem is szabadott volna kételkednem, hiszen Sarina Bowen és Elle Kennedy külön-külön is bemutatták már, hogy mekkora tehetségek az írásban, hát még együtt mire voltak képesek! 

Természetesen ahhoz, hogy tettszen a történet semmilyen előitélet nem lehet az azonos nemű párok iránt. Nekem pedig soha nem is volt ezzel problémám, nekem csak az a fontos, hogy mindenki megtalálja élete párját. :) Mégis hetekig halasztottam az olvasást, egyszerűen féltem, hogy nem fogo tudni azonosulni a karakterekkel. De miután kezembe vettem, egyszűen nem voltam képes letenni, szinte pár oldal után magába szippantott Ryan és Jamie világa.

Egyébként csupán annyiban különbözik a többi sportos romantikus történettől, hogy mindkét szereplő hokizik, ja igen és pasik. 

Ryan és Jamie évekig jártak együtt a nyári, több hétig tartó hoki táborba, nagyon erős barátság szövődött közöttük. Ám Ryan egyszer csak véget vetett barátságuknak. Később Jamie az okát is megtudja, hogy miért gondolta úgy barátja, hogy jobb, ha nem tartják a kapcsolatot.

Évekkel később újra összefutnak, amikor a legrangosabb egyetemi kupáért harcolnak. Majd Ryan meglepetésként csatlakozik újra Jamiehez és együtt edzősködnek abban a nyári táborban, amelyben annak iején megismerkedtek. csakhogy ezúttal minden más lesz. Ezúttal Ryan előáll és elárulja legjobb barátjának, hogy meleg.

Rayn nem titkolta azt, hogy a fiúkhoz vonzódik, az egyetemen is nyílt titok volt. Ám most hogy sikerült Torontóba szerződnie az NHL-hez, úgy véli jobb ha a profi ligában egyelőre titokként kezeli, hogy esélye legyen arra, hogy valóban profi játékos legyen belőle.
Ám arra gondolni sem mert, hogy újra összefut élete első és eddig egyetlen szerelmével, Jamie Canningal. Megragadja a lehetőséget, és újra próbálkozik, hátha a barátságuk még menthető. Arról meg álmodni sem mer, hogy a pasi valaha is viszonozza majd vonzalmát.

Ami különösen tetszett az az volt, hogy nem sokáig húzták a dolgokat, Ryan és Jamie vonzalma tapintható volt, tetszett hogy egyszerre ismerhettem meg azt is, hogy mi történt velük a múltban, és a jelenben is szépen alakultak közöttük a dolgok. Szenvedélyben nem volt hiány, és te jó ég, néha megperzselődtek a lapok!!! 

Jamienek soha nem volt mással, csak lányokkal tapasztalata, így először ő magát is sokként érte a dolog, hogy vonzódik barátjához. De ami különösen tetszett, az maga Jamie reakciói voltak, nem hisztizte túl a dolgokat, egyszerűen próbálta elfogadni és utána járni, hogy mégis hogyan érez ő valójában. Bárcsak így menne ez a való életben is, sokkal kevesebb depressziótól és lelki bántástól szabadulnának meg sokan.

Izgalmas és szenvedélyes szerelmi történt, és nem kell félni a függővégtől sem. De azért türelmetlenül várom a sorozat második részét! Jó olvasást mindenkinek és csak ajánalni tudom!


***

Elnézést kérek, amiért december 8. helyett ma írtam meg a bejegyzést, de elhagytam a telefonom és teljesen felborította az életem. Szerencsére 24 óra alatt visszakerült hozzám. Hála annak, hogy távolról le tudtam rá tölteni a készülék megtaláló appot és lezártam, hogy ne lopják el az adataimat, még helyadatok alapján meg is találtam. Éljen a modern kor, és élenek a rendőrök mert ráijesztettek arra, aki nem akarta visszaadni. 


Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Barthó Eszter
Megjelenés: 2018.12.11.
Oldalszám: 312
Sorozat: HIM 1. része



Végre érkezik magyarul Elle Kennedy és Sarina Bowen közös LMBT regénye, a HIM: Ez a srác! Az érzékien romantikus és imádnivaló regényről a Blogturné Klub tagjai mesélnek lelkesen, sőt, extra állomásokat is találsz. A turné végén 3 példányt kisorsolunk a szerencsések között!



- 11.28. - Hagyjatok! Olvasok! (extra állomás)
- 11.30. - Angelika blogja
- 12.06. - CBooks
- 12.08. - Kristina olvas
- 12.10. - Sorok Között Könyves Blog (extra állomás)
- 12.12. - Hagyjatok! Olvasok!
- 12.14. - Kelly & Lupi olvas
- 12.16. - Sorok Között Könyves Blog (extra állomás)


Nagy örömünkre már több LMBT regény is megjelent itthon, így a játékunk során LMBT regények fülszövegeiből találtok részleteket. A feladatotok, hogy rájöjjetek mely könyvekről van szó, és írjátok be a regény címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.



a Rafflecopter giveaway

0 comments: