Gyűjtőposzt (4.) - Rocksztárok és a romantika

, by Kristina

Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy a magyar könyvkiadók rengeteget csúsznak a megjelenésekkel. Mivel türelmetlen természetem nem értékeli, ha kedvenc sorozataim részei között hónapokat, sőt egy egész évet is kellett olykor várnom, elkezdtem szemezgetni az angol könyvek olvasásával. Az elején ugyan rengeteg időm ráment a szótárak lapozgatására, sőt olykor a google translate-nek köszönhetően olvastam ki egy-egy könyvet, főleg Nalinit persze, hiszen a nyelvezete komolyabb, mint amit egy kezdő képes értelmezni. De eljutottam olyan szintre, hogy napi két könyvet is kiolvasok már angol nyelven. Ezzel csak bátorítani akarok mindenkit, nem szabad feladni az elején, akkor sem, ha olykor kilátástalan is a helyzet! :)
Tavaly nyáron ismerkedtem meg a zeneipart és a romantikát összekötő könyvekkel. Szinte mindegyik a kedvencem lett, lehet csak szerencsés voltam, de akármelyikbe belekezdtem, azt mind rajongással olvastam végig. Időről időre mindig visszatérek hozzájuk és akkor hetekig nem is nyúlok más műfajhoz, egyszerűen magához láncol. És ezzel elindult egy újabb olvasási korszakom, amely középpontjában a Rocksztárokról szóló könyvek vannak.

Ne ijesszen meg senkit sem, hogy a könyvek kiemelkedő többsége csak angol nyelven található meg, hiszen a könnyű nyelvezetük miatt, angol tanulásra is tökéletesek. :)
  
Minden sorozatot az Epic Rockstar Stories című listáról szemeltem ki a Goodreadsről.
Sajnos a legtöbb sorozatból, ha jelent is meg magyarul könyv, akkor azok csak az első részek.


Olivia Cunning - Sinners on Tour

Angolul volt szerencsém olvasni, és azóta is többször újraolvastam az egész sorozatot. Nem tudom, hogy magyarul miért nem lett annyira népszerű, nekem kellemes meglepetés volt Brian és Myrna története. Sőt minden rész jobb az előzőnél. :) 
1. Pengető ujjak (Ulpius-ház 2014.) Backstage Pass /Brian Sinclair & Myrna Evans/
2. Rock Hard /Sed Lionheart & Jessica Chase/
3. Hot Ticket /Jace Seymour & Aggie/
4. Wicked Beat /Eric Sticks & Rebecah Blake/
5. Double Time /Trey Mills & Reagen Elliot & Ethan Conner/
6. Sinners At the Altar (novellás kötet új epilógusokkal)


Olivia Cunning - Exodus End


A Sinners on Tour spin-off sorozata.
1. Insider /Logan Schmidt & Toni Nichols/
2. Outsider - Reagen Elliot az Exodus End új ritmus gitárosa. A Double Time róla, Trey Millsről és Ethan Connerről szólt. Szerelmi hármasuk stabil és boldog, mindaddig míg titokban maradt. Már nagyon szeretném tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg 2016-ban.


Kylie Scott - Stage Dive


Mind a négy rész abszolút kedvenc lett, már háromszor olvastam újra mindegyiket. Vicces, romantikus, ámulatba ejtő. Kihagyhatatlan azoknak, akik szeretik a jó romantikát, a szenvedélyes karaktereket és az érzéki jeleneteket. Már nagyon várom, hogy indulhasson a Blogturné az első részhez. :)
1. Lick - Taktus (Könyvmolyképző vár.meg:2015.11.)/Evelyn Thomas & David Ferris/
Előjegyezhető!
2. Play /Mal Ericson & Anne Rollins/
3. Lead /Jimmy Ferris & Lena
4. Deep /Ben Nichols & Lizzy Rollins/


Terri Anne Browning - The Rocker

A sorozat ugyan gyenge kezdőkötettel indul, de annyi fantázia van benne, hogy egyszerűen kíváncsi leszel a folytatásra. Részről részre nagyobb rajongóvá válsz majd és hálát adsz az égnek, hogy 11 könyvön keresztül izgulhatsz a szereplőkért, láthatod jobb és rosszabb pillanataikat. Akaratán kívül az olvasó is e két nagy rock banda részévé válik. :)  A Demon's Wings és az OtherWolrd tagjai varázsolnak el és vadítanak meg.
1. The Rocker That Holds Me /Nik Armstrong & Emmie Jameson/
2. The Rocker That Savors Me /Jesse Thornton & Layla/
3. The Rocker That Needs Me /Drake & Lana/
4. The Wocker That Love Me /Shane & Harper/
5. The Rocker That Holds Her /Nik & Emmie/
6. The Rocker's Babies
7. The Rocker Ho Wants Me/Axton Cage & Dallas/
8. The Rocker Who Cherishes Me /Wroth Niall & Marissa/
9. The Rocker Who Shatteres Me /Devlin Cutter & Natalie/
10. The Rocker Who Hates Me /Liam & Gabriella/
11. The Rocker Who Betrays Me /Zander & Anabelle/



Michelle A. Valentine - Black Falcon



1. Rock the Heart
1.5 Rock The Band
2. Rock My Bed
2.5 Rock My World
3. Rock The Beat
4. Rock My Body


Katie Ashley - Runaway Train

1. A szív zenéje (Ulpius-ház, 2014.) Music of the Heart /Jake & Abby/
2. Beat of the Heart /AJ & Mia/
2.5 Music of the Soul /Abby & Jake/
3. Strings of the Heart /Allison & Rhys/
4. Melody of the Heart /Brayden & Lily/



Heidi McLaughlin - The Beaumont Series

Akár szárnypróbálgatásnak is nevezhetném, hiszen az első olyan történetek között szerepel Liam és Josie szerelméről szóló regény, amely a rocksztárokkal kapcsolatos. Tetszett, de akkor még nem igazán hozott lázba az egész, mindössze annyi kellett, hogy belevessem magam a sorozat folytásába, és onnantól más szemmel néztem rá. Újraolvasáskor váltam igazi rajongóvá. :)
1. Forever My Girl - Örökké a csajom (Ulpius-ház, 2013.) /Liam & Josie/
2. My Unexpected Forever /Harrison & Katelyn/
3. Finding My Forever /Jimmy & Jenna/
4. Finding My Way /Liam & Josie/
4.5 12 Days of Forever /Yvie James & Alexander Kinght/
5. My Kind of Forever /Liam & Josie/


Kristen Proby - Rock With Me

A With Me in Seattle sorozat szintén egyik nagy kedvencem, a sokszínű családi romantikus történetek izgalmassá és mássá teszik egyik részt a másik után. Mind a 8 rész új kalandot ígér az olvasónak, sportos romantikát, krimit, sőt ezzel a résszel egy rocksztárt hoz a nagy családba Kristen Proby.
Leo Nash és Samantha Williams meséje kihagyhatatlan ebben a műfajban, a Rock With Me 4. a sorban. Természetesen melegen ajánlom, hogy a sorozat többi részével is próbálkozzatok.
Igaz, hogy hónapokig csak a borító miatt kerülgettem a történetet, de miután elolvastam, bebizonyosodott, hogy a gyönyörű külső 5 csillagos történetet takar.




S.C. Stephens :)


Folytatás következik hamarosan... :)

0 comments: