Sara Fawkes: Amit csak Ő akar

, by Kristina


Fülszöveg:
Lucy Delacourtnak nem álmai netovábbja a mostani beugró állás, de legalább fizetni tudja a számláit… egyelőre. Napjai fénypontja a reggeli liftezés: sikerül mindig úgy időzítenie, hogy mindennap láthassa a jóképű ismeretlent
De minden megváltozik, amikor egyik reggel az idegen a liftben elcsábítja a meghökkent Lucyt. Rá nem jellemző módon a lány ellenkezés nélkül megadja magát, és még csak nem is sejti, hogy buja kalandja a titokzatos férfival, akinek még a nevét se tudja, érzéki élmények egész sorozatát indítja el és örökre megváltoztatja az életét.

És itt következik az, hogy vigyázat felnőtt tartalom...


Fülszöveg folytatása:
A kaliforniai szerző csaknem az ismeretlenség homályából lépet elő, amikor A szürke ötven árnyalata nyomdokaiba lépve megírta az Amit csak Ő akar című, szókimondóan erotikus thrillerét. A korábban e-könyvként folytatásokban olvasható és az Egyesült Államokban hangos sikert arató, majd most egy kötetben megjelenő története egy befolyásos milliárdosról szól, aki mindig megkapja, amit akar, és egy fiatal lányról, aki bebocsátást nyer a férfi zárt birodalmába – a fényűző
csillogás és a mindent elemésztő szenvedély világába. Miközben a lány fölfedezi saját vágyainak legsötétebb végleteit, a családi titkok, sérelmek és indulatok szövevényéből kirajzolódnak egy bűntény körvonalai is. És Lucy rájön, nem csak egy szexuális önismereti kalandba sodródott bele…

"- Te tényleg nem tudtad, hogy ki vagyok, igaz?
Most valahogy nem voltam beszélgetős kedvemben, így aztán dühösen fújtam egyet és vállat vontam. - Ezek szerint nem vagy olyan népszerű, amilyennek képzeled magad."

   Ez egy szexkönyv (jutott eszembe ez a szó olvasás közben), de őszintén, abban azért nem volt sok fantázia, vagy csak ennyi erotikus könyv után, már nem tud semmi sem meglepni? Szóval, ami a szexet illeti, van benne, ó, nem is kevés, de mondjuk az Ötven árnyalatban több fantázia volt. Nem mondom, hogy unalmas volt, mert azért nekem is néha megemelkedett a pulzusszámom. Könnyen el lehet képzelni a dolgokat, de néha már azt sipákoltam, hogy "Basszus vidd az ágyba, nem untál még rá a falra???"

   Volt benne cselekményszál, amit igazán csak a könyv felétől lehetett felfedezni, mivel addig legtöbbet csak nyalták-falták egymást, vagy a múltjukat próbálták megismerni ki-ki a maga módszerével.
   Van benne gyilkosság, nyomozás, sőt észrevettem, hogy az írónő nem sajnálja kinyírni az szereplőket sem. Szenvedélyes izzásukat nem csak a bérgyilkos fűszerezi meg, szóval izgalomban sincs hiány, na de a legvége volt a hab a tortán.

"(...)Megdobbant a szívem, olyan gyönyörű volt, alig hittem el, hogy az enyém.
Egyelőre, most még az... A pesszimista gondolattól elhúztam a szám. A valóság, mint mindig, a legrosszabbkor szól közbe."

   Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett a könyv. Voltak részek, amik különösen izgalmasak voltak, a karakterek kellő mértékben titokzatosak, némelyek dominánsak, vagy alárendeltek, de amit különösen értékelek, hogy megmosolyogtattak.
Ami ennél a könyvél meglepett, az az, hogy nagyon megkedveltem az egyik rosszfiút, főleg az utolsó oldalakhoz közeledve. Szeretem a csibész mosolyokat, a felívelő szemöldököt, vagy az elfojtott mosolyokat/röhögést/kuncogást.
   Amit hiányoltam, hogy kevesebbet foglalkozott a mellékszereplőkkel, nincsenek igazán kidolgozva, vagyis pontosabban nekünk nem mutat meg belőlük sokat. Én pedig szeretem, ha nem csak a főszereplőket ismerhetem meg, hanem a történet szempontjából fontosabb karaktereket is. 
   Lucy: megkedvelni nem volt nehéz, de azért okozott néha meglepetést is a csaj. Azt pedig a zsigereimben érzem, hogy a folytatásban lesz majd csak igazán fejlett a személyisége.
   Jeremyah (röviden Remi) tipikus főszereplője az ilyen jellegű történeteknek. Vagyis ő a domináns, az érzelmektől elzárkózó pasi, a szerződéssel, meg a sok millióval a zsebében.

"- Szuper - dünnyögte Lucas. - Személyesen Amerika kapitány a bébiszitterem. Micsoda megtiszteltetés.
Ethan megpördült, az ökle Lucas arcán csattant. Lucas rongybabaként esett össze.
- Már régóta vágytam erre - dünnyögte Ethan a kezét dörzsölgetve."

    Bocsánat, hogy hasonlítgatni merek, de nem tehetek róla, gyarló emberi természetem közé tartozik, hogy akaratomon kívül összehasonlítom a "hasonló" könyveket. Ugyan az az eset lesz ezzel a könyvel is, mint a Szürkével. Olyan emberek kezébe jut, akik nem tudják értékelni. Hát akkor ne is olvassák.
   Hölgyeim, aki szereti Maya Banks, E. L. James, vagy Silya Day könyveit, azok ezt is szeretni fogják. Nem azért veszünk meg egy ilyen könyvet, hogy a világmegváltásról olvassunk, hanem, hogy kőkemény erotikával megfűszerezett romantikában legyen részünk.
   Komolyabb életfilozófiával nem foglalkozik, inkább egy romantikus kisfüzet jobban megírt változatához hasonlítanám.

   Döbbenet. Ez az ami eluralkodott feletettem, amikor befejeztem a könyvet. Nem tudom elhinni, hogy megint belerángattam magam ebbe. Jó a könyv, mert teljes mértékben lekötötte a figyelmem, és most, hogy vége, ilyen véggel, hát kérném a következőt. Ami ugyebár nincs, vagy még nincs.
   Éreztem, hogy van mit javítani, de összességében élvezhető így is a történet.

Értékelésem: 5/3

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: Anything he wants
Írónő honlapja: http://sarawriteserotica.wordpress.com/

18 comments:

Magnolia said...

"ilyen véggel" ... Miért? Nincs befejezve a könyv?
Mert ha nincs vége, akkor addig inkább bele sem kezdek, amíg nem lesz lezárva :)

Kristina said...

A könyv a maga módján be van fejezve, csak nagyon sok kérdés maradt válasz nélkül. Viszont a folytatás jobbnak ígérkezik. :)

Anonymous said...

Szia.Akkor most lesz folytatása vagy nem?Egyszerüen kiállt a folytatásért.Szerintem nagyon jo volt én élveztem nagyon.

Kristina said...

Úgy emlékszem, hogy valahol olvastam, hogy lesz folytatás, de nem vagyok benne biztos. Szerintem lesz, híreket meg folytatásról azért nem lehet még olvasni, mert friss a könyv, Amerikában is csak pár hete került a boltokba.

Amint megtudok valamit a folytatásról jelezni fogom nektek! :)

Örülök, hogy tetszett. :)

Vii said...

Na igen a vége. Legszívesebben eldobtam volna a könyvet a szoba másik végébe. De ha őszinte akarok lenni örültem, hogy ha még ennyire nyitott is, így fejeződött be, és talán pont azért, mert a legnagyobb kérdés számomra Lucas.

Kristina said...

Igen, Lucas elég nagy kérdőjel, és kicsit még meg is kedveltem. :D
Meg így Remi a folytatásban remélem, hogy többet árul el magáról. :)

Vii said...

Gyengéim a rossz fiúk szóval Lucas nekem egy isten. Persze csak Remi után. Ő az abszolút kedvenc. Imádom, hogy megmaradt dominánsnak. Bár kicsit sajnálom Lucyt. Szegény lány úgy gyűjti a halál közeli élményeket, mint más a bélyeget. Remélem tényleg lesz folytatása, mert ez így nagyon lóg.
Én is szeretnék többet megtudni a testvérekről szóval ha tutira tudsz valamit a folytatásról sikíts és nyugtass meg. :D Előre is köszi.
Ja és míg el nem felejtem! Klassz a blogod! ;)

Kristina said...

" Szegény lány úgy gyűjti a halál közeli élményeket, mint más a bélyeget" Jajj, köszi, ezen akkorát nevettem. :D :D :D igazad van. :D

Elég sok elvarratlan szál van a könyvben, szóval folytatás szerintem lesz, na meg azért remélem, hogy Lucy sem hagyja magát, és talpra áll kicsit Remi ellen. :D Az lenne csak az igazán érdekes. :D
Jelenteni fogom, mert engem is érdekelne a folytatás. :)
Köszi! :)

NoÉmy said...

én egy nap alatt kiolvastam.... várom a folytatást...szerintem jó a sztori nagyon... én a végénél kiakadtam... így nem lehet vége.... szóval remélem minél hamarabb jön a második rész...

Kristina said...

Szerintem a folytatásra legalább egy évet várni kell. De majd kiderül. :)

NoÉmy said...

1 év??? oooomg!!!! az nagyon sok idő... :(( én már most olvasnám...

Kristina said...

Mivel alig egy hónapja adták ki, nem hiszem, hogy 1-2 hónapon belül megírná az írónő és ki is adnák.
Majd kiderül hamarosan. :)

Annie said...

Tegnap fejeztem be, most próbálok írni róla a blogomba, de alig találom a szavakat, annyira haragszom erre a könyvre.

Anonymous said...

Fúú, remélem tényleg lesz folytatás, bár ilyen véggel tuti. Én nem is tudom kit választanék, de azért Reminek szurkolok.
Furcsa, hogy ez íródott a szürke ötletéből pedig szerintem a történet nem hasonlít rá. A Crossfire sokkal inkább bár az a séma.

Anna said...

Sziasztok! Én most olvastam ki a könyvet, és már kezdtem megijedni, hogy ez a vége, de most megnyugodtam, hogy van folytatás.
Elkezdtem keresgélni, és rá találtam a blogodra, és itt tudtam meg, hogy van folytatás. Köszi szépen Krisztina. Remélem arról is kapunk infót tőled, hogy nálunk mikor jelenik meg. Még egyszer köszönet a blogért.

Kristina said...

Szia Anna! :) Örülök, hogy rám találtál. :)
Biztosan fogok írni róla, amint lesz valami biztos hír. :)

Anonymous said...

Sziasztok,
18án jelentik meg kinn a következő rész (e-book formájában) ami egy 5-10 fejezetes novella, az irónő írta ki a honlapjára, és szokott kb10 soros részleteket írni szombatonként :)
amúgy nagyon cuki mindenkinek válaszol :)

Kristina said...

Tudjuk kedves névtelen. :)
Ha megnézed a legutóbbi bejegyzésem, aki megtudod, hogy erről írtam. :)