Penelope Douglas: Szivatás

, by Kristina

Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away!

A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy. 
Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem. 
De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki. 
Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon.

Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete.


Jared és Tate gyermerkkorukban elválaszthatatlanok voltak, a két szomszéd gyerek, akik feltétel nélkül szerették egymást. Jared ott volt a lánynak, amikor az elvesztette édesanyját, segített neki átvészelni a legrosszabb pillanatokat az életében. Majd a fiú egyik nyáron kénytelen meglátogatni az apját, és mikor visszatér már nem ugyanaz a kedves személy, aki volt. Tate nem érti, hogy miért viselkedik vele szemben ellenségként, miért keseríti meg az életét. 
Az állandó szivatások miatt, Tate lassan lélelgeztvisszafolytva várja már a pillanatot, hogy elutazzon Franciaországba egy egész évre. Ő sem számít arra, hogy mi fog történni, amikor visszatér Jared-hez.

Jared és Tate kapcsolata különleges. Különlegesen hullámzó! Ahogy már több szerelmes regény bebizonyította, a gyűlölet és a szerelem között egy nagyon vékony vonal létezik csak, amit könnyű átlépni. Habár Jared és Tate nem gyűlöli igazán egymást, ezt mi olvasók még nem tudjuk a regény elején. El kell fogadnia mindenkinek, hogy Jared-nek megvan az oka, amiért ilyen lehetetlen és undok módon viselkedik.

A könyvben a suli, mellett a Loop is rengeteg izgalmas jelenettel várt. A Loop a gyorsulási versenyek színhelye, amelyet maga Jared és kocsija ural tehetségével és győzelmeivel. :) Nem csak a kocsik gyorsultak a Loop-ban, hanem az olvasók szívritmusa is, nekem elhihetitek. :D



IMÁDTAM! Az első oldalaktól kezdve magához láncolt a történet, a végére érve meg sem álltam és azonnal nekiestem angolul az össz megjelent folytatásnak.
Az első fejezeteket olvasva, fogalmam sem volt, hogy milyen megoldást talál az írónő arra, hogy egy ekkora seggfej hős megváltozzon, ráadásul az olvasók meg is szeressék. És sikerült neki! Még soha nem találkoztam ilyen főhőssel, akit először utáltam, majd nagyon gyorsan átváltott titokzatosra, és nem sokkal utána pedig már rajongó üzzemódban vártam a jeleneteit.
Tate karaktere biztosan sok fejfájást okozott az írónőnek. Először is, mert maga a lány a szememben nem volt gyenge és elesett, mégis Jared játékai sokszor kihúzták a földet a lába alól. Nem éreztem hisztisnek, szegény nem tehetett róla, hogy a fiú ennyire az ujja köré csavarta, és mégis talpra tudott állni. Ő volt a könyv meglepetése, mert a fiúhoz hasonlóan rengetszer reagált váratlan módon, amivel kiérdemelte a tiszteletem. az okos beszólásaival. Imádtam, amikor felvette a harcot.
Mindennek ellenérre, állandóan azon járt az agyam, hogy mégis mi lehet a háttérben, amiért ennyire ellentétes viselkedést produkál Jared, mert nem egyszer tűnt úgy, hogy ez az egész egy előjáték neki. Nem értettem, hogy miért ezt a módot választotta arra, hogy magához hódítsa a lányt, miközben legtöbbször csak taszította magától. Igen, érezhető volt, hogy van valami a háttérben, amit csak győzni kell kivárni.  

A levegő szikrázott közöttük. Sok jelenet olyan hangulatban telt, mint a vihar előtti csend pillanataiban, amikor minden lelassul és várja a villámot, a mennydörgést. Ami persze egyszer sem maradt el a könyvben. :) Mindkét főszereplő tett arról, hogy a közös jeleneteik élménydúsak legyenek az olvasónak. Naaaagyon szenvedélyesek. Nem gondoltam, hogy ezeket a pillanatokat meg tudja ismételni a Fall Away többi részében, de bizony Penelope Douglas sokak kedvencévé válik majd a kiszámíthatatlan megoldásaival. :)
A mellékszereplők közül Madoc, K.C. és Jaxon is megkapják történetüket a folytatásban, de már ebben a regényben felkeltik a figyelmet egyedi karakterükkel. 

Izgalmas, kiszámíthatatlan, van hogy romantikus a maga lehetetlen módján, de mindenek felett szenvedélyes és rengeteg letörölhetetlen vigyorral ajándékoz meg. Szóval igen, a részemről csaj ajánlani tudom!

A sorozat minden része tartogat valami különlegességet. Nem zárul függővéggel, de az írónő újra visszatér a 4. könyvben Jared és Tate párosához. Amivel tökéletesen kiegészíti a történetüket. Remélem, hogy nektek is sikerül majd elolvasni. 

A regény szinte biztosan szerepelni fog 2015 top 10-es listámon. :) 

Extra 

- Interjú Zora Bóttyikkal, a fordítóval, amelyet hosszúsága miatt új bejegyzés osztok meg veletek EZEN a linken érhetitek el. :)


Sőt Beleolvasó is található a regényből, amely egy kis ízelítőt ad a történet hangulatából. 

Eredeti cím: Bully
Sorozat: Fall Away 1. része
Műfaj: new adult
Kiadó: WOW
Megjelenés: 2015. május vége


Egy új kiadót üdözölhetünk Magyarországon: a WOW Kiadót, amely sokunk kedvence lesz, hiszen a Szivatás c. könyvhöz hasonlóan sok más sikeres new adult regénnyel ajándékoz meg bennünket magyar nyelven. Ezúttal a Blogturné Klub 5 bloggere mesél Penelope Douglas: Szivatás  c. könyvéről. Amelyből egy példényt a kiadónak köszönhetően ki is sorsolhatunk a blogturné végén.


05.27. Kristina blogja
05.31. KellyLupi olvas
06.02. Deszy könyvajánlója
06.04. Dreamworld



A könyvben, sőt az egész sorozatban fontos szerepe van a gyorsulási versenyeknek. Így a nyereményjátékot is erre a témára alapozva találtuk ki.
Minden állomáson egy-egy képet találtok majd a sorozatban szereplő kocsikról, valamint azokról egy csipet információt. A rafflecopter doboz megfelelő részébe kell beírnotok, hogy melyik gépkocsi gyártó különlegessége kap főszerepet azon a napon.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére az e-mailünkre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


Gyártási évek: 1969-1970 és 2012-2013.


a Rafflecopter giveaway





0 comments: