J. L. Armentrout: Be with me - Légy mellettem

, by Kristina

Fülszöveg:
Vajon Teresának és Jase-nek megadatik a lehetőség, hogy egymáséi legyenek, vagy az élet közbeszól?

Teresa Hamilton hihetetlenül kemény éven van túl: halálosan beleszeretett a bátyja legjobb barátjába, aki viszont az első, csodálatos, bódító, életmegváltó csók óta egy árva szót sem szólt hozzá; sikerült véget vetnie egy rettenetesen rossz kapcsolatnak; most pedig olyan sérüléssel küzd, ami talán a táncosi karrierje végét jelenti. Ideje hát, hogy elővegye a B-tervet – főiskolára megy. Reméli, hogy itt majd sikerül meggyőznie Jase-t, hogy ami köztük van, őszinte szerelem.

Jase Winstead súlyos titkot hordoz magában, amiről soha, senkinek nem beszélne – különösen nem a legjobb barátja lenyűgözően szép húgának. Még életében senki nem csókolta meg olyan szenvedélyesen, mint Teresa, de nem hagyhatja, hogy ez a kötelezettségei útjába álljon. A legkevésbé arra van most ideje, hogy tartós kapcsolatba bonyolódjon, de közben képtelen kiverni a fejéből a lányt.

Minél többször sodorja őket egymás mellé a sors, annál kevésbé tagadhatják egymás iránt érzett érzelmeiket. Azonban már készülődik a tragédia. Miközben a kampusz próbál magához térni egy váratlan szörnyűség okozta sokkból, a szerelmeseknek el kell dönteniük, hogy minden kockázatot vállalva együtt maradnak, és megérteni, milyen árat kell fizetniük, ha mégsem…


Cam könyve óta vártam türelmetlenül, hogy mikor lesz már alkalmam megismerni legjobb barátja és húga szerelmi történetét, és végre megérkezett! Ugye ti is vártátok? Kicsit sem csalódtam ezúttal sem, Armentrout ezúttal is tökéletesen biztosította a szórakozást lapról lapra haladva.

A legnehezebb számomra a huzavona volt, akarják egymást, összeillenek, gyönyörű párt alkotnának, de folyton akadályokat gördítenek a boldogságuk elé. A hangulatingadozások az édes kis pillanatok, a szenvedély, a barátkozás, a megbánások és megbántások között ugráltak. Hol lassabban, hol pörgősebben haladt a cselekmény, de mindig történt valami, ami hatott az én hangulatomra is. Ami még meglepőbb, hogy az írónő egy ilyen kis frusztráló sztorit is sikeresre tud írni! :D Persze hazudnék, ha azt írnám, hogy nem élveztem ezeket a pillanatokat sem, hiszem imádom, amikor a karakterek megküzdenek a kapcsolatért, ettől valahogy még jobban értékelem én is, amikor végül párt alkotnak. :)

Tetszett a könyv, kedveltem a szereplőket is, még akkor is, mikor legszívesebben a fejükön próbáltam volna ki, milyen kemény lehet egy kemény kötéses könyv. :D Persze tökéletesen megértettem mindkét rész félelmét, de olyan kis semmiségnek tűntek egy idő után és azt akartam, hogy lépjenek, ne vacakoljanak már. Mégis ezeket a várakozással teli pillanatokat is megédesítette az írónő, amitől szórakoztató és izgalmas volt látni, hol a szerelmet, hol a "szenvedésüket".

Miután túljutottak a nehézségeken, szinte tökéletes párt alkottak! Minden pillanatért megérte, hogy eljussunk ezekhez a részekhez. Remélem, hogy nem értelmezte senki sem félre, az előző szavaimat, nem szenvedős volt a történet eleje, csak kicsit az előző résztől eltérően, tovább tartott leküzdeniük a nehézségeket.


Jase és Teresa meséje hasonlít is, meg nem is Cam és Avery könyvéhez, a történet ugyan teljesen különbözik, a hangulat ingadozások viszont itt is olyan gyakran jelen voltak, mint az előzőekben.
Jase és Teresa karakterei lassan fejlődnek, kapcsolatuk lassan (nagyon lassan), de talán pont ezért szilárdan épül fel.

Jase kedves, humoros, intelligens, nem csak Tesst hódította meg, hanem engem is. Titkai vannak, tervei és mindezt jól megfontoltan próbálja megvalósítani.
Teresa sikeres tánckarrierje majdnem véget ért, amikor sérülés érte a térdét. Erősnek kellet és kell is maradnia, kitartónak. Idővel kiderül, hogy mennyire gyógyult meg, rengeteg dologtól függ, hogy visszatérhet e még álmai további megvalósításához, vagy szembe kell néznie a ténnyel, hogy új álmokra lesz szüksége. Fiatal, megfontolt, de ugyan akkor meglepően impulzív kis hölgy vált belőle. 

Korábban elcsattant közöttük egy csók, amitől a lány túl sokat remélt, a fiú pedig próbálta semmiséggé nyilvánítani, holott megrengette mindkettejük életét. Az érzelmek igenis léteznek egymás iránt, de mindezt igencsak megnehezíti Jase Cam iránti tisztelete, aminek következtében próbálja távol tartani magát a lánytól. Ám mindez egyre nehezebb számára, hiszen Tess ugyan arra a fősulira jár, amire ő, és elkerülhetetlen, hogy egyre több időt töltsenek együtt. Főleg, mert nem tudnak ellenállni a vonzódásnak. :)









Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Be with me
Fordította: Császár László
Sorozat: Várok rád 2. része
Megjelenés: 2016.05.26.



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából jelenik meg a Be with Me - Légy mellettem, ami a hazánkban is közkedvelt írónő, Jennifer L. Armentrout már ismer Várok rád sorozatának második kötete. 
Mostani turné alkalmával hat blogger teszi közzé bejegyzését és emellett számos mást ismerhettek meg a könyvvel kapcsolatban.


05.26 Kristina blogja
05.28 CBooks
05.30 Media Addict



Sokan szeretjük Jennifer L. Armentrout könyveit, de vajon mennyire ismerjük karaktereit? - A mostani játékban rövid karakterleírásokat olvashattok, természetesen a leírás mellett egy jellegzetesség is segíti a beazonosítást. A karakter nevén kívül a sorozat címére leszünk kíváncsiak.

A helyesen válaszolók között 3 db nyereménykönyvet sorsolunk ki.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


"Gyönyörű kék szemeimmel mindenkit leveszek a lábáról és önbizalmammal sincsen gond. Kedvencem a teknősöm, Raffaello, aki hűséges barátom. "

a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

, by Kristina

Fülszöveg:
Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.
Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt, ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.
A férfi jól rendezett életébe legkevésbé a botrány hiányzik. Gúnynevén a Hencegő herceg szinte csak azzal van elfoglalva, hogy rangjához méltón feddhetetlen maradjon és a titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Ám amikor egy késő este felfedezi a kocsijában rejtőzködő Julianát, akkor minden számára kedves dolgot kockára téve megfogadja, hogy leckét ad jólneveltségből a zabolátlan szépségnek.
Julianának azonban más tervei vannak: csak két hetet akar, hogy bebizonyítsa, még egy rendíthetetlen nyugalmú herceg is a mindent elsöprő szenvedély rabjává válhat.


Fogalmam sincs már, hogy hogyan tudnám még tovább ragozni a "tetszett, imádtam, letehetetlen, minden pillanatát élveztem, fergeteges romantikus" kijelentéseket. Remélem nem kezd el idővel halványulni számotokra ezeknek a jelentése, mert számomra időről időre még inkább megerősödnek, amikor ilyen jól megírt, gyönyörűen és izgalmasan elmesélt történetet tarthatok a kezemben. 

Nehéz dolga van annak a bloggernek, aki főleg a jó könyvekről szeret írni, mert félő, hogy egy idő után azt hiszik, nem ír igazat, vagy minden kedvence lesz, amit a kezébe vesz. Ez messze nem így működik, rengeteg olyan könyv van, amiről főleg időhiány miatt nem lehet írni, vagy  mert nem ütötte meg azt a mércét, ami miatt érdemes róla a gép felett görnyedve élménybeszámolót pötyögni. 
Ez a könyv kifejezetten az a kategória, amiről írni KELL, mert megmozgat benned valamit. :)

MacLean stílusa részről részre csodálatosabb, ahogy kinyitja az olvasó a könyvet egy olyan világba csöppen, ami azonnal rabul ejti. Egyedi, szerethető és különleges karaktereket teremt.
A könyv nem csak móka és kacagás, mély érzéseket is előcsal a karakterekből. A szórakoztató és érzelmes jelenetek váltják egymást, szenvedély, romantika, és egy izgalmas botrányokkal gazdagon tűzdelt történelmi romantikus. Váratlan fordulatok, meglepő kijelentések, és sok-sok érzelem, szikrázó tekintetek.

A könyv ugyan olvasható önállóként is, de (most ezredik alkalommal ismétlem magam) akkor a legélvezetesebb, ha a sorozat sorrendet követve ismerjük meg Juliana történetét, hiszen a nőnek több fontosabb jelenet jutott az előző két rész során is.


A fülszöveg gyönyörűen leírja a két főszereplő jellemét, Juliana és Simon olyanok, mint a mágnes két oldala, ellentétek, de vonzzák egymást. Juliana már az előző részben azonnal a szívemhez nőtt, különc, már-már számkivetetté válik, virágzik a vibráló stílusával, a sok szürke és unalmas angol nemes körében.


román
Juliana próbálja menteni, ami menthető és úgy dönt, hogy a legbiztonságosabb megoldás, ha egy hintó belsejében rejtőzik el, csakhogy Leighton herceg hamarabb távozik az estélyről, minthogy a hölgy tovább szökne, és ezzel elkezdődik életük egyik legérdekesebb két hétig tartó játéka. 
Sajnos Juliana természete túl vidám és túl egyedi az unalmas és szabályt követő angol nemességhez képest, így sajnos a nő akarva és akaratlanul botrányokat kavar maga körül szókimondásával és élénk jellemével. Míg Simon próbál túl tökéletes és feddhetetlen maradni, lassan ő is a nő bűvkörébe kerül. 

A hercegnek muszáj távol tartania magát a botrányoktól, mert csak így fékezheti meg, hogy a családi titok köztudottá váljon és romba döntse a őket. Ám arra egyikük sem készül fel, hogy a természet közbe szól és egy idő után nem lesznek képesek egymástól távol tartani magukat.

olasz
szlovén
spanyol
indonéz















Eredeti címe: Eleven Scandals to Start to Win a Duke's Heart
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Sorozat: 3. része
Fordító: Hetesy Szilvia
ISBN: 9789633996157
416 oldal



05.22. - Kristina blogja
05.26. - Insane Life
05.27. - Dreamworld

A regény hősnője, Juliana Fiori kisasszony édesapja lévén félig talján, s bár már jó fél esztendeje Londonban tartózkodik, beszédét olykor - olykor bizony még mindig színesítik olasz kifejezések. Mi is ellestünk tőle néhányat. Vajon ki tudjátok találni, mit jelentenek ezek az olasz kifejezések?(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

4. kifejezés:


finalemente

a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Simona Ahrnstedt: Egyetlen éjszaka

, by Kristina

Fülszöveg:
A svéd pénzügy kegyetlen világában a bizalom a legfontosabb árucikk
Senki sem tudja ezt jobban a könyörtelen, megállíthatatlan befektetőnél, David Hammarnál, aki épp Svédország egyik büszkeségének, a nagy múltú, több milliárd koronát érő vállalatnak, az Investumnak az átvételét tervezi. Amikor minden a helyére kerül, támogatóként már csak egyvalakit szeretne maga mellett tudni: a tulajdonos család egyik tagját – Natalia de la Gripet. 
Az elegáns és tehetséges Nataliát hajtja a vágy, hogy megállja a helyét egy férfiak által uralt világban. David váratlan ebédmeghívása azonban kíváncsivá teszi. Mindenki tudja, hogy a férfi gazdag, veszélyes, és fittyet hány a szabályokra – a nő azonban hamarosan rájön, hogy David mély lelki sebeket is hordoz. 
Bár mindketten tisztában vannak vele, hogy a kapcsolatuknak nincs jövője, mégsem tudnak ellenállni a kettejük között lángoló szenvedélynek. És ahogy a vége felé közeledik a forró nyár, megdöbbentő titkokra derül fény, és Nataliának meg Davidnak szembe kell néznie legbelsőbb félelmeivel és vágyaival.



Német
Svéd krimiről már hallottam, kézbe még egyet sem mertem venni. :D Svéd romantikusról viszont most hallottam először, kapva kaptam is alkalmon a magyar megjelenés hírére és jelentkeztem a turnéra, és ezek után már vevő vagyok még több hasonló történetre! :) Szeretek kalandozni a romantikus zsánerek világában. Szeretek különböző országok íróitól olvasni, mert amellett, hogy szórakoztató történetek olvasásával töltöm az időm, valamennyire megismerem az adott országot is, az embereket a kitalált karaktereken keresztül. 
Angol

Az angol nemességtől, nem áll távol a svéd nemesség sem, vannak írott és
íratlan szabályok itt is, amelyeket illik betartani. Rengeteg történelmi romantikust olvastam az évek során, szeretem ahogy a kedvenc íróim bemutatják az angol nemességet, és ennél a könyvnél azt külön pozitívumként éltem meg, hogy betekintést engedett az író a svédek életébe, ráadásul a jelenben játszódott mindez.

Érdekes, és egyedi volt a hangulata a könyvnek, tetszett, de hiába is fejeztem be a könyvet napokkal ezelőtt, még mindig nem találtam meg a helyes szavakat, amivel jellemezhetném a könyvet. Romantikus volt, de valóságos, még ha többször is volt benne olyan fordulat, ami igazán filmbe illő bonyodalmakat eredményezett.


Svéd
Tökéletesen elegyednek benne a romantikus, szenvedélyes pillanatok, az izgalmas, rideg pénzügyi élet eseményei és a fényűző, büszke, svéd nemesség mindennapja. Imádtam minden pillanatát, főleg mert mostanában egyre többet gondolok egy svédországi kalandozásra, és így olvasva még közelebb kerültem hozzá. 

David nagyszabású terveit már évek óta finomítja, eljött az ő ideje, olyan események láncolatát indítja el, amely kihatással lehetnek mindenre, a pénzügyi életre, a nemességre, és főleg a de la Grip családra. A férfi tervét már az elején megismeri az olvasó, majd lassan kiderülnek az indokok is, és a folyamat is igen érdekesen van ábrázolva, így nem válik unalmassá ahogy halad a történet.

Szlovén
Natalia de la Grip és David egyre közelebbi kapcsolatba kerülnek, a találkozójukat is David tervezte meg, de olyan vonzalom ébred közöttük, ami arra készteti a férfit, hogy gondoljon át mindent alaposan, ellenállni viszont nem bírnak egymásnak, hiába is próbálják meg külön-külön más okok miatt. A férfi a családjuk ellensége évek óta, a nő mégsem tud neki ellenállni.

David könyörtelen üzletember hírében áll, a pletykalapok kedvence, követik minden lépését, hiszen fiatal, jóképű, és gazdag. A semmiből küzdötte fel magát a csúcsra, aminek következtében vannak ellenségei, de csodálói is.

Natalia a svéd nemesség tagja, grófnő, de ahelyett, hogy csak otthon bájologna, egyetemet végzett, okos és sikeres a pénzügyi üzleti életben. Bizonyítani szeretne, családjának, és főleg édesapjának, aki szerint egy nőnek nincs helye a magasabb szerepek körökben. Tetszett, hogy a nő magabiztos volt, önálló, és határozott.

Nagyon tetszett a románc a két fiatal között, először minden ártatlan volt és a vonzalom lassan, de levakarhatatlanul egymáshoz húzta őket, majd ahogy haladtak az események, egyre komolyabbra fordult minden, és a találkozások egyre sűrűbbé váltak.
A mellékszereplők nagyon színessé teszik a történetet, mert mindegyikük egyedi, de ami a legfontosabb, mindenkinek van története, amiről szívesen olvasnánk még többet.
Nagyon remélem, hogy a kiadó a következő könyvet is kiadja, amelynek Alexander az egyik főszereplője. :)

Kiadó: General Press - Megrendelhető
Eredeti cím: En enda natt
Műfaj: romantikus
Megjelenés: 2016. május 
Oldalszám: 424
Fordította: Markwarth Zsófia




A General Press kiadó jóvoltából jelent meg a svéd írónő, Simona Ahrnstedt romantikus regénye. Natalia és David között nem lehetne semmilyen ismeretség, hiszen a férfi meg akarja semmisíteni a lány családjának cégét, azonban néha a szív szava mást diktál…
Tartsatok velünk a blogturnén és ismerjétek meg a könyvet közelebbről!



05.10 Kristina blogja


A könyv gazdag üzletemberek világáról szól, ahol a pénz nem ismer határokat.
Mostani játékunkban ezért a világ legnagyobb gyémántjaiból kell hármat megtalálnotok kép és leírás alapján.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 

Mai gyémánt: 

Afrika nagy csillagának másik nevén Premier-gyémántnak is hívják, viszont van egy hivatalos harmadik neve, amire mi kíváncsiak vagyunk. Tiszta fehér kő aminek súlya nyers állapotában 3106 karát volt. A nyers követ eredetileg Transvaal kormányzósága vásárolta meg, majd 1907-ben VII. Eduárd brit királynak elajándékozták. A király végül Amszterdamban lecsiszoltatta és több darab mellett a legnagyobb cseppformájú gyémánt 530,2 karát.





a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Karen Hawkins: A veszély vonzásában

, by Kristina

Fülszöveg:
Robert Hurst már évek óta üldöz egy nőt, követi a nyomát, és hiába veszti szem elől, újra és újra a keresésére indul. Ez az asszony Moira MacAllister - vagy Mrs. MacJames, vagy Mrs. Randolph, attól függően, hogy éppen milyen nevet használ. Moira nem mindennapi teremtés: vörös hajú, igéző szépség, virtuóz módon bújik egyik szerepből a másikba. Robert először a Brit Birodalom ügynökeként szegődött a nyomába, de a mostani indokai már inkább személyesek...
Nemcsak az asszony után nyomoz ugyanis, hanem azt a családi amulettet is meg akarja kaparintani, amelynek megszerzésére Moira is megbízást kapott. Ki melyik oldalon áll, ellenfelek vagy szövetségesek ők valójában? És bár a kettejük élete a múltban egy rövid időre már összekapcsolódott, most, hogy a sors megint
egymás mellé sodorta őket, vajon képesek-e arra, hogy a kölcsönös vonzalomnál erősebb kötelékre leljenek, amely összefűzheti az életüket egyszer és mindenkorra?



A történet nagyon tetszett, a szereplőket azonnal megkedveltem, kell ennél több? Ó, igen, ehhez még társul egy izgalmas cselekményszál, pörgős események és a visszatérő régi szereplők. Mindig is szerettem olvasni az írónő könyveit, mert történelmi romantikus műfajban, véleményem szerint kimagaslóan teljesít. És ebbe a történetébe is azonnal belezuhantam, addig abba nem hagytam, amíg az utolsó jelenethez nem értem.


Az előző rész (Olthatatlan szenvedély) is tetszett, csak ott a cselekmény lassúsága sokat rontott mindenen. A két történet között vannak ugyan hasonlóságok, de mindezek csupán abban nyilvánulnak meg, hogy ezúttal is közös múltjuk miatt akadnak nézeteltérések a főhősök között, majd a hősnő itt is egyedi, nem nemes származású hölgy. 



Mindig izgalmas a könyv, ha kémek, zsarolás, szenvedély, és több megválaszolatlan kérdés is foglalkoztatja az olvasót. Ezúttal, pedig Hawkins kitett magáért, nemcsak mosolyt, de döbbenetet és feszült várakozást is kicsikart belőlem. 




A történet tovább folytatódik, a Hurts család újabb tagja ered egy doboz után, amelynek segítéségével kiválthatják fivérüket a fogságból. Csakhogy semmi sem olyan egyszerű, és főhősünk életét kissé megnehezíti annak a nőnek a felbukkanása, aki egykor átverte, és eltűnt  szeme elől.


Az elején kicsit megzavart, az hogy Moira és Robert valójában ismerték egymást, évekkel korábban szenvedélyes viszonyba bonyolódtak, ami azzal zárult, hogy a nő megszökött Robert elől, akinek eddig nem sikerült a nyomára bukkannia. Így a könyv elején párszor olyan érzésem volt, hogy kihagytam egy előzménynovellát, de persze, ez a történet haladtával rendeződött, hiszen lassan megtudja az olvasó, hogy mi történt közöttük, csak türelmesen kell várakozni, hiszen, akkor túl sok poént lőne le egyszerre az írónő, ha már az elején kiderülnének a miértek.

"Semmi sem szab határokat annak a mai világban, aki sikereket ér el, és hajlandó meg is dolgozni a sikerért."

Moira karaktere nagyon sok meglepetést tartogat, de legtöbbje rejtve marad az olvasó szeme elől, és ez miatt is vontam le a fél csillagot a végén. Úgy érzem, hogy sokkal több potenciál volt benne, mint amennyit megmutatott nekünk az írónő. Hihetetlen milyen gyorsan megkedveltem, és azonnal szurkoltam, hogy sikerüljön a célját elérnie. Magabiztos, okos és ügyes volt, sőt frappáns módszereivel szórakoztató is, de miután újból a férfi közelébe került már nem tudott tőle olyan könnyen szabadulni.
Robert is tartogatott meglepetéseket, vonzó, és titokzatos karakter, aki egy nagyon jó álarc mögé bújva kutatja és zárja tömlöcbe a törvényen kívülieket. 

"Az ember elveszhet, miközben másvalakinek adja ki magát."

Igyekeztem nagyon minimálisra fogni a történetmesélést, csak annyit árultam el, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket. Még nagyon sok cselekmény, és izgalom vár ebben a könyvben mindenkire. Mivel sorozat 3 része, nem igazán ajánlom első különállóként, mert egy közös történeti szál összeköti a sorozat részeit. De természetesen különállóként is élvezhető lehet, viszont akkor fel kell készülni, hogy olvasni akarod majd az előző részeket. :)



Kiadó: General Press
Eredeti cím: A Most Dangerous Profession
Fordította: Bánki Vera
Sorozat: Hurst amulett 3.része
Oldalszám: 240
Megjelenés: 2016.05.10.


A General Press kiadó jóvoltából jelenik meg Karen Hawkins ismert sorozatának, a Hurts amulettnek következő része, A veszély vonzásában.
Robert Hurts egy ideje üldözi Moira MacAllistert, aki számtalan titkot hordoz magával. Vajon sikerül megtalálnia a nőt és esetleg másra is rábukkan?
Ezúttal öt blogger tollából olvashattok bejegyzéseket, ha pedig játszotok, tiétek lehet a három példány egyike. Kalandra fel!



05.06 Dreamworld
05.08 Kristina blogja
05.09 Kelly & Lupi olvas
05.10 Deszy könyvajánlója


A történetben Robert egy különleges dobozt keres, amiben térkép darabka rejlik. Ezúttal nektek is hasonló feladatotok lesz. 
Minden állomáson találtok egy képet, mellette pedig meg van adva hány betűs szó tartozik hozzá, valamint egy betű segítségetekre lesz. Nektek ki kell találnotok a képhez illő szót, amit beírtok a Rafflecopter dobozba. Ez még nem elég, a szavak összekevert kezdőbetűjéből egy nevet fogtok kapni, amit végül szintén beírhattok a dobozba. Kalandra fel!

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

Mai kép és a hozzá tartozó szó, ami 7 betű





_ _ _ _ e _ _


a Rafflecopter giveaway

0 comments: