Gena Showalter: Éjsötét játszmák

, by Kristina

Fülszöveg:
Strider, a Vereség démonának őrzője, sohasem veszíthet, hacsak nem akar pokoli kínokat szenvedni. Számára az élet győzelem vagy halál - amíg Kaia, a csábos hárpia, sarokba nem szorítja a megadás kísértésével.
Kaiának, akit népe Csalódásnak csúfol, az élete árán is el kell hoznia az első díjat a hárpiák világbajnokságáról, így nem tűrheti, hogy Strider összezavarja. Ám Stridernek is megvannak a maga tervei az első díjjal: el akarja lopni az isteni gyártmányú, ősi varázseszközt, mielőtt eldőlne, ki lesz a világbajnok. Ám ahogy egyre durvábbá válik a versengés, kiderül, hogy itt egyetlen díj számít: a szerelem, amelyben egyikük sem hitt...


Már nagyon vártam Kaia és Strider történetét. A korábbi könyvek bebizonyították, hogy a hárpiák nagyon sokat dobnak a történeten, Bianka, Taliyah és Gwen is igazi egyéniségek, na de le a kalappal Kaia előtt. Rengeteg mosolyt csaltak az arcomra a hárpia testvérek. Mindkét főszereplő kellő képpen lökött, tökéletesen kiegészítették egymást. A vitatkozások, beszólások vidámabbá tették a történetet.

 Kaia tudja, hogy számára a sors Stridert jelölte ki párnak, ám a férfi szinte foggal és körömmel küzd ellene. Az előző részekben a közös jeleneteik már adtak ízelítőt abból, hogy milyen lesz amikor végre beadja Strider a derekát, azt hittem abból hatalmas földrengésre számíthatunk. És láss csodát, sokkal nyugisabban ment minden, mint ahogy arra felkészültem. De attól nem volt kevésbé szórakoztató.

A kaland amibe keveredtek a párosaink sok izgalmat rejt, és újabb oldalát ismerhetjük meg Showalter paranormális világának. A hárpiák évszázadokra kiközösítették Kaiat és testvéreit, ám most újra lehetőséget kapnak arra, hogy bebizonyítsák megállják a helyüket a legerősebbek között. 
Sok harc vár a lányokra a Hárpia Játékokon, mindeközben még erősebbb kapcsolat alakul ki közöttük. És a hab a tortán, hogy az életpárjaik is sok segítséget adnak nekik,de meg is nehezítik olykor a játékokat. 

Stridernek egy teljesen új oldalát mutatta meg az írónő, a makacs, önimádó harcos képes a gyengédségre és az érzelmek kimutatására. A Vereség démomának köszönhetően mindig mindenben győzie kell, és ez tartja leginkább vissza attól, hogy beadja a derekát Kaianák. Mert a nő képess arra, hogy megnehezítse az életét, és fájdalmat okozzon neki olyan kihívásokkal, amiket nem képes megugrani. Csakhogy időbe telik neki rájönni arra, hogy a nő, inkább megkönnyítené csak az életét.

Ráadásul a hárpiánk is sok meglepetést okozott, 14 évesen megkapta a Csalódás megszólítást, és ez mély fájdalmat okoz neki évszázadokkal később is. Készen áll, hogy végre kiérdemeljen egy sokkal menőbb, hozzáillő, vagány megnevezést, és bármire képes, hogy megszerezze. Az alkalom pedig adott, csak túl kell élnie.

Egy fontos új szereplőt is megismerünk: Lazarust, aki itt még ugyan inkább negatív szereplőnek tűnik, de a folytatásban bebizonyítja majd, hogy méltó párja lesz Cameonak.

Tetszett  könyv, ugyan nem múlta felül az előző részeket, de nagyon jó szórakozást nyújtott. És ahogy megszokhattunk szépen előkészítette a folytatást, amely Paris és Sienna könyve lesz.


Eredeti címe: The Darkest Surrender
Fordító: Sóvágó Katalin
Sorozat: Alvilág Urai 8. rész

Gena Showalter a paranormális-romantikus irodalom csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal megáldott férfiak, és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel. Ezúttal Strider, a Vereség démonát őrző Alvilág Ura történetét meséli el.



04.24. – Angelika blogja
04.26. – Kristina blogja
04.28. – CBooks
04.30. – Insane Life


Mostani játékunkban letesztelhetitek, mennyire ismeritek az Alvilág Urait és kedveseiket. Minden állomáson megadjuk egy-egy hősnő nevét, a Ti feladatotok pedig megírni, hogy melyik démont őrzi az a harcos, akiben ezek a nők megtalálták örök társukat.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


ANJA

a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Mia Sheridan: Becoming Calder - Calder útja

, by Kristina

Fülszöveg:
Van egy hely a mai Amerikában, ahol nincs áram, nincs vezetékes víz, és nem használnak modern eszközöket sem. Itt nincs helye álmoknak, önkifejezésnek vagy ambícióknak.
Itt él egy fiú, akinek a teste akár egy istené, a szíve pedig akár egy harcosé. Erős és hűséges; jól szolgálja, akit szolgálni kell. De az a bűne, hogy többet mer álmodni.
Itt él egy lány is, akinek olyan az arca, akár egy angyalé, a szíve pedig telis-tele van bátorsággal. Ő a tökéletes engedelmesség mintaképe. De az a bűne, hogy vágyakozni mer arra, amiről azt mondták neki, hogy sohasem lehet az övé.
A Calder útja a jó és a rossz, a félelem és a bátorság küzdelméről szól. Arról, hogy a szerelem fénye még a legsötétebb helyeket is beragyogja – a kezdetektől a világ végéig.
Folytatása következik Megtalálni Edent címmel.


Nem olvastam előzőleg semmit a könyvről, még csak fülszöveget sem. Megbíztam az író nevében, és nagyon jól tettem.
Azt már megszoktam, hogy minden Mia Sheridan történet egy igazi különlegesség, egyediség, de ez a történet szinte teljesen kilóg a sorból. Nem mondanám, hogy túlszárnyalt minden eddigi könyvet, de azért erősen közel került ahhoz a szinthez. Az első mondatoktól izgalmas, annyira, hogy állandóan ott lebegett egy bizony érzés, amitől néha teljesen libabőrös lettem, nagyon élethűen leír olyan helyzeteket, amikben annak ellenére hogy soha nem volt részem, mégis úgy átéltem, mintha a mindennapjaim része lenne.

Magával a témával filmekben, sorozatokban találkoztam már, hogy mégis milyen lehet egy szektában élni, de könyvben még nem olvastam róla. És döbbenetes volt az élmény, végig ott volt a feszültség, egy percig sem unatkoztam olvasás közben. De nem csak a történet különleges, hanem a szereplők is. 
A karakterek olyan élethelyzetben vannak, amiről nem is tudják, hogy kitalált, irányított. De lassan átküzdik magukat és hagyják, hogy az ösztönök a helyes útra vezessék őket.
Régen izgultam ennyire karakterekért! 

Egy izolált helyen emberek csoportja úgy éli a mindennapokat, hogy behódol olyan vezetőnek, akik istenítik magukat. Mintha agymosáson ment volna át mindenki, van aki beleszületett ebbe az életbe, ők nem is tudják milyen az élet a zárt kerítéseken túl. Ilyen Calder is. Míg Eden emlékezetisesés miatt nem is emlékszik milyen pontosan a kinti világ. Ám a valóság kicsiny foszlányai bejutnak, és ezek az apró kis dolgok felkeltik a kalandvágyó fiatalok kíváncsiságát.

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Caldernek még csak hozzá sem szabadott volna szólnia Edenhez, de mégis lassan kialakul közöttük egy kapcsolat, amely erősebb mindennél. Lopott pillantások, titkos találkák, csempészett üzenetek, sok kis izgalmas dolog, ami ahhoz vezetett, hogy közelebb kerültek egymához. Nem volt szerelem első látásra, de annál erősebbé alakult. Ennek a szerelemnek az ereje adta meg számukra a kellő lökést ahhoz, hogy merjen tervezni, próbáljanak szökni. A szerelmük az ismeretlentől is erősebb volt és mertek kockáztatni.

Nem mesélnék bővebben a történetről, egyszerűen bízom abban, hogy ennyi is elég volt ahhoz, hogy el akarjátok olvasni Calder és Eden történetét.

Figyelmeztetésre viszont szükség van, erősen függővéges! Nem bánnám, ha a folytatás a közeljövőben jelenne meg, izgulok, hogy mi és hogy lesz a folytatásban. 


Eredeti címe: Becoming Calder
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
400 oldal
Sorozat: Szerelem csillagjegyében 5. rész





04.15. – Angelika blogja
04.17. – Kristina blogja
04.19. – Sorok között
04.21. – CBooks
04.23. – Dreamworld


Mostani játékunkban letesztelhetitek, tudjátok-e, mit tartogatnak A szerelem csillagjegyében sorozat későbbi kötetei. Minden állomáson megadjuk egy-egy regény főszereplőinek nevét, a Ti feladatotok pedig megírni, az ő történetüket melyik csillagjegy ihlette.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Holden & Lily

a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Kristen Callihan: Idol

, by Kristina

Fülszöveg:
„A ​zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”
LIBBY
Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.
Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?
KILLIAN
A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.
Most minden romokban hever.
Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.
A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.
Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden,


VÁRTAM! Annyira, de annyira vártam, hogy végre magyarul is megjelenjen ez a könyv, hogy ti is élvezhessétek Kristen Callihan lehengerlő stílusát. Angolul már háromszor elolvastam, és végre magyarul is lehetőségem volt újraélni Killian és Libby történetét. 

A könyv nagyon szép helyen áll a rocksztáros romantikus könyvek ranglistáján. Az élmezőnyben osztozik Kylie Scott Stage Dive és Heidi McLaughlin Örökké  csajom sorozatával.

Killian és Libby nem mindenappi első találkozással szórakoztattak, majd ellenségekből barátokká váltak, és kibontakoztak az érzelmek és a szenvedély. Mindketten egyedi jellemű karakterek, akik tökéletesen passzolnak egymáshoz. Küzdenek a saját démonaikkal, miközben próbálnak célt találni az életben, és az ahhoz vezető úton egymásból merítenek erőt. 

A történetük számomra nem csak egy kis erotikus-romantikus mese. A karakterek sokat fejlődnek, rögös út vezet a boldog befejezéshez, de minden kisebb-nagyobb bonyodalom hozzá tesz jellemük fejlődéséhez. Nagyon könnyen belevesztem a történetbe, rengeteg érzelmet éltem át velük együtt.

Libby magányosan éli mindennapjait, és úgy szereti unalmas életét ahogy van. Egyik nap azonban fenekestől felfordul az élete, amikor Killian holtrészegen beájul a kertjében miután motorjával rossz udvarba ront be, így a nő hideg vizet locsol rá, hogy felébressze. Innentől kezdve nem lehetett levakarni a vigyort az arcomról. Sőt, amikor kiderült, hogy szomszédok is... 

Lassan derülnek ki a karakterekről a fontosabb részletek, de az elején nem is az a lényeg, hogy kik ők pontosan, hanem hogy milyen gyorsan válnak fontossá a közös pillanatok. Csakhogy pá r hét után a buborék amiben élnek kipukkan, amikor bekopogtat a valóság és Killiannek hamar vissza kell térnie a való életbe.

A könyv nemcsak arról szól, hogy két ember egymásra talál. Bekukkantunk egy rockbanda mindennapjaiba, és a színpad mögötti csillogásról kiderül, hogy sokszor csalóka, nem minden az aminek látszik. Egy tragédia, egy gyenge pillanat képes mindent megváltoztatni. Az ilyen könyvek olvasásakor sokszor elgondolkozom, hogy mennyire durva élete lehet a sztároknak, kevés esély van a magánéletre, mert sok rajongó nem képes elfogadni, hogy ezeknek az embereknek is szüksége van arra, hogy embernek nézzék és ne bálványnak. A manipuláció a mindennapjaik része.

A sztárok is esendőek, hibáznak, élni akarnak, szabadok akarnak lenni, de mindezt nem tehetik meg, mert egykor meghoztak egy olyan döntést, ami megváltoztatta az életüket. Killian részét képezi a hírnév, megszokta, de Libby retteg minden változástól. Nagyon hosszú út áll előttük, és én élveztem minden egyes rögös kis útszakaszt.

Nem mindennapi szerelmi történet, néha fent és néha lent vannak az érzelmek, de egy pillanatig nem unatkozik az olvasó! 

A sorozat következő részét is nagyon szerettem, de az abszolút kedvencem ez a könyv maradt. Már csak abban kell reménykedni, hogy még idén jön a harmadik rész, amire nagyon nagyon nagyon régóta vár  minden rajongó.


Kategória: Rubin pöttyös
Sorozat: VIP 1 rész
Eredeti cím: Idol
Oldalszám: 400
Fordító: Szabó Krisztina



“A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat. Csodálatos dolog részesévé válni mindennek, szerepet játszani valaki más életének zenei aláfestésében.”

Ismét dübörög a rock! A Blogturné Klub hét bloggerével tartva megismerkedhetsz a Könyvmolyképző Kiadó VIP sorozatának első részével, egy csodálatos szerelmi történettel, mely a rockzenészek világában játszódik. Ha pedig velünk játszol, tiéd lehet Kristen Callihan Idol című könyvének egyik példánya.


04.03 - Kristina blogja
04.05 - CBooks
04.07 - Dreamworld



Mivel Libby borítótervezéssel keresi meg a napi betevőre valót, játékunk is a könyvborítókhoz kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy, a Könyvmolyképző Kiadó által már megjelentetett könyv borítójának részletét láthatjátok, a feladat pedig az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a szerző nevét és a könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.



a Rafflecopter giveaway

0 comments: