J. A. Redmerski: Az örökké határa

A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…

Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.

Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…

* * *

Amikor majdnem egy évvel ezelőtt A soha határa végére értem úgy éreztem, hogy tökéletes befejezést kaptunk és akkor szükségtelennek gondoltam tovább bonyolítani Camryn és Andrew életét egy folytatással. Majd pár nappal ezelőtt Az örökké határát olvasva értettem meg csak igazán, hogy igenis kellett a második rész. Nem csak Camryn és Andrew karakterének, de még nekem is. 

Rettentően izgultam a könyv miatt, de biztos vagyok benne, hogy ti is ezt érzitek most. Szeretnék adni egy tanácsot: ne arra gondolj, hogy Te mit szeretnél majd olvasni a könyvben, amikor már olvasod, ne azon gondolkodj, hogy Te hogyan írtad volna meg. Egyszerűen kapcsolj ki és hagyd, hogy az amit a könyvben találsz hasson rád, próbáld átélni egyetlen kérdés nélkül, mert csak akkor fogod igazán élvezni, ha teljesen átadod magad a történteknek. 

A történetről és a szereplőkről 

A könyv kezdetén Camryn és Adrew az orvosi vizsgálatra készülnek, ahol megtudják a baba nemét, boldogok, szerelmesek, tervezgetnek, de azért ott lóg a levegőben a múlt, az állandó rettegés, hogy vajon mikor változik át minden rémálommá. Alig pár hét leforgása alatt erős és igazán mély érzelmeken, közös emlékeken alapuló kapcsolat kovácsolódott kettejük között az első részben, és mindez itt csak még többé válik majd.
A váltott szemszögnek köszönhetően pedig tökéletesen meg lehet érteni a karakterek személyiségét, gondolkodásmódját, a változásokat. Sőt ezáltal sokkal személyesebbé válik a történet, valahogy közelebbi kapcsolat alakul ki Andrew, Camryn és az olvasó között.

A múlt árnyait mégsem győzték le teljesen. Az első szerelmének halála, a szülei válása, majd Andrew betegsége miatt Camrynnak meg kell tanulnia, hogy ne töltse aggódással minden percét, hanem újra élvezze az együtt töltött időt és a mának éljen. 

Hosszú út vár rájuk ebben a részben is: megértés, feldolgozás. Egy újabb útra indulnak együtt, új kalandokkal, új cél miatt. Mindketten élnek át nehéz pillanatokat, de azok tényleg csak megerősítik a köteléket közöttük. 

Ami teljesen magával ragadott az az volt, hogy végig együtt voltak, ez a könyv tényleg a kapcsolatukról szólt, arról hogy hogyan vészelnek át dolgokat közösen. Nem külön külön fejlődtek a karakterek, hanem egyszerre és együtt. 

A zenének ebben a könyvben is fontos szerepe van, mivel Camryn is egy saját dalt kap (Steve Nicks - Edge of Seventeen), ami tökéletesen illik hozzá. Hihetetlen, hogy mennyire eltalálta az írónő megint.

Több mellékszereplő kap szerepet, de azért továbbra is a  két főszereplőn van a hangsúly. Megismerjük Elias-t és Bray-t a spin-off rész szereplőit. 

A könyv és én

Az első rész a szabadságról szólt, míg ez azt sugallja, hogy merj önmagad lenni, merd az álmaidat élni. A karakterek lelkének gyógyulásáról szól, egy olyan útról, ahol nem a régi emlékeket kell újraélni, hanem újakat teremteni. 

Egy mondatot firkantottam le olvasás közben, amikor a történet felénél tartottam: A mának élnek, az érzéseknek, a szabadságnak és ami a legfontosabb egymásnak.

Ami még megfogott benne, hogy emlékeztet arra miként a gyengeség is emberi tulajdonság, ami ellen küzdeni is lehet, egyedül, vagy mások segítségével. 

Elkerülhetetlen volt, hogy a szomorú pillanatok az én érzéseimre is hassanak, de pontosan ezért a boldog momentumok sokkal nagyobb értelmet nyertek. 

Amikor véget ért a történet, mosolyogtam, de azért vennem kellett egy mély sóhajt, mert… nos, igen. Majdnem egy évet vártam arra, hogy megtudjam Camryn és Andrew történetének a folytatását. Nem volt könnyű utazás, de minden egyes betűt megért. Én így érzem. És remélem, hogy majd ti is. 

Mi a titka annak, hogy ennyire rajongok a szereplőpárosért és a történetükért?

Mert a könyveket úgy olvastam, hogy a történetüket szinte a magaménak éreztem. Át akartam élni, és nem arra figyelni minden pillanatban hogy ez vagy az tetszik-e vagy sem. Egyszerűen hagytam, hogy úgy legyen jó a történet ahogyan az le van írva.

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2014.

Műfaj: New Adult, romantikus

Eredeti cím: The Edge of Always

Sorozat: The Edge of Never 2. része

Köszönöm a kiadónak a lehetőséget az olvasásra. Tökéletes ajándék, hogy a születésnapomon írhattam a könyvről. :)

Extra - J. A. Redmerski kedvenc idézetei

"Jogod van egy pillanatnyi gyengeséghez" - Andrew Parrish

"Úgy gondolom, néha a legklasszabb emlékek a legvalószínűtlenebb helyekhez kötődnek, ami újabb bizonyíték arra, hogy a spontaneitás sokkal inkább elnyeri jutalmát, mint az aprólékosan megtervezett élet." - Camryn Bennett

"Az élet titokzatos, gyakran igazságtalan. De azt hiszem, az Andrew-val eltöltött idő alatt megtanultam, hogy csodálatos is lehet, és hogy általában, ha valami igazságtalan dolog történik, az csupán az Élet módszere arra, hogy helyet csináljon jobbak számára." - Camryn Bennett

"Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk."- Andrew Parrish

"Olyan vagy, mint egy tetovált filozófus" - Camryn Bennett

A turnéállomások:

02.14. - Kristina blogja

02.15. - Angelika blogja

02.16. - Kelly Lupi olvas

02.17. - E-book Klub 

02.18. - Könyvesem 

02.19. - Keményfedél

02.20. - Olvasószoba 

02.21. - Adri Könyvmoly 

02.22. - Könyvek erdeje 

02.23. - Ariadne olvasmányai

02.24. Kultúrkáló

Nyereményjáték

a Rafflecopter giveaway

olvasd tovább

J. A. Redmerski: The Edge of Never Boritómánia 1#

 Régebben volt egy Borítómánia rovatom, amit elég szépen és "sokáig" vezettem (nem dicsérni akartam magam, még ha úgy is jött ki), de ma már nincs arra időm, hogy órákig nézelődjek Goodreads-en a borítók között. Pontosítok, időm nézelődésre van, csak az íráshoz nincs róluk. Nem szeretem csak magukban megosztani őket, vagyis megjegyzés nélkül, így inkább hanyagoltam az egész rovatot hónapok óta. Pedig, annyira, de annyira gyönyörű borítókat találtam mostanában.  Lehetséges, hogy ha nem esküszik még jobban ellenem az új blogsablon, akkor valami képmegosztó programra feltöltöm őket és hetente cserélgetem. Így mutogathatom a felfedezett szépségeket, de nem kell külön kommentet fűznöm hozzájuk. (Ezt saját magam ösztönzése miatt írtam fel.)

J. A. Redmerski: The Edge of Never, vagyis magyarul A soha határa címmel megjelent könyv a hibás azért, hogy újraindítom ezt a rovatot. Nem elég, hogy a történet már hónapok óta hatás alatt tart, nincs nap, hogy ne jutna eszembe Camryn, vagy Andrew, vagy bizonyos jelenetek, emlékfoszlányok beszélgetéseikből.

IDE kattintva elolvashatod az ajánlóm a könyvről, ha eddig valamiért nem győzött meg róla senki, akkor majd én meggyőzlek, hogy de bizony ezt a könyvet olvasni kell! 

 Az írónő az éjjel megosztotta  a Facebook követőinek azt a fotósorozatot, amit a könyv ihletett. Ebből a sorozatból láthatjátok az egyik képet itt jobb oldalon.

 Hát nem gyönyörű? Legszívesebben mind kitettem volna, de gondolom az már tényleg törvénybe ütköző lenne (vagy legalább is a szerzői jogok megsértése). A többi képet (amik a szebbnél is szebbek) IDE kattintva tudjátok megtekinteni.

 Továbbá a horvát és az olasz kiadás borítóiba is beleszerelmesedtem, imádom, amikor egy förtelmes nap ilyen bejegyzéssel ér véget. :)

Továbbra is a kedvenc Andrew idézetem:

"...Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál. – Mereven a szemembe néz, hogy hangsúlyozza a mondanivalója komolyságát. – Ha a mának élsz, ahol minden éppen megfelelő, akkor elfoglalod magad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat." - Andrew

olvasd tovább

J. A. Redmerski: A soha határa

Tartalom: 

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

Elfogult véleményem: 

  Ha egy könyv jó, akkor arról örömmel írok, de ha egy könyv kibaszottul jó (Andrew szavaival kifejezve), akkor arról nem csak örömmel, de rajongói hévvel is számolok be, csapongok a gondolatok között, hogy minél több mindent írjak le, hogy még nagyobb kedvet kapjatok ahhoz, hogy olvassátok. 

"...Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál. – Mereven a szemembe néz, hogy hangsúlyozza a mondanivalója komolyságát. – Ha a mának élsz, ahol minden éppen megfelelő, akkor elfoglalod magad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat." - Andrew

  Top kedvenc, mert van benne minden, amitől szerintem egy könyv tökéletes lesz. Először is biztosan vannak hibái, bár én egyet sem találtam és ez már azt is bizonyítja, mennyire elvakultan olvastam végig. Nem csak a karakterek vannak élethűen megformálva, de az érzelmeket át is éreztem, szinte megértettem őket. Változnak a szereplők, formálódnak út közben, összecsiszolódnak és ezt "átélni" velük együtt felejthetetlen élmény volt.  Értelme volt, és úgy érzem tanulsága, mondanivalója is.

  Nem voltam nagy rajongója a legelejétől, akkor még csak úgy szolidan tetszett, amíg fel nem tűnt a színen Andrew Parrish és utána már engem kiskanállal lehetett csak felszedni a padlóról, mert szó szerint elolvadtam tőle. A nézőpont váltás miatt tökéletesen megértettem mind a két szereplőt, és talán ez volt az a bizonyos plusz, ami a történetet egy szinttel az összes eddigi kedvenc könyvem fölé emelte.

"Lopva vetek egy pillantást a seggére, ahogy a szűk farmerben előttem lépked. Az ajkamba harapok, és mentálisan hátsón billentem magam." - Camryn 

  Road trip, vagyis busszal, majd autóval utazgatnak szinte végig a főszereplők a történetben és ennek köszönhetően egy kicsit úgy érzem, mint ha én is velük utaztam volna be az USA pár államát. Mindig is álmodoztam valami hasonlóról, de persze nekem nem adatott meg, hogy ekkora merszem legyen, meg persze hogy ennyi pénzem is legyen hozzá.   Őrület, hogy a helyek amiket bejártak mennyire élethűen játszódnak le a fejemben, közben meg, még soha nem is jártam egyik helyen sem. A leginkább említésre méltó hely New Orleans (természetesen), második kedvenc városom, vagyis a könyv teljes mértékben a vigyorgó idiótát hozta ki belőlem, mert mindig volt miért mosolyogni. 

  Vigyorogtam azért mert olyan helyeket, utcákat említett meg amiről már rengeteg filmet láttam, vagy könyvben olvastam, vagy mert a főszereplők beszélgetése annyira élvezetes, a sok évődés, a flört, a piszkálódások.

  Akaratomon kívül is többször a Gyönyörű sorscsapáshoz hasonlítottam. Nem egyforma a történet, még a karakterek sem hasonlítanak, viszont műfajilag ahhoz tudnám legközelebb sorolni, valamint a két könyv is hasonló stílusban lett megírva. Azt most szeretném leszögezni, hogy sokkal, de tényleg sokkal jobb, mint a Gyönyörű sorscsapás, szóval igen, garantálom, hogy ha az tetszett, akkor ezt imádni fogjátok. Ami talán hasonló lehet még, az a két főszereplő pasi rossz fiús természete, viszont Andrew akkor is az igazi álompasi, Camryn pedig olyan csaj akit legjobb barátnőmnek kívánnék.

"Mindenkinek vannak problémái, nehézségei, fájdalmas emlékei, és sokakhoz képest az én életem nem is olyan tragikus, úgyhogy nincs jogom vinnyogni." - Camryn

Nagyon régen nem tettem ilyen meggondolatlanságot, erre pont ennél a könyvnél kellett újrakezdenem. :D Vagyis elolvastam az utolsó mondatokat legelőször... Igen, pontosan a legnagyobb poént is csak én tudom előre lelőni, vagyis csak azt hittem, hogy lelőttem a poént,... mert az igazi nagy fordulatról halvány lila gőzöm sem volt. Nagyon meglepett, hogy az érzelmi szintem emelkedett a napsütéses kék égig, majd földbe döngölt egy hirtelen fordulattal, a végén meg megint a csillagos égen éreztem magam. :)

  Camryn Bennett 20 éves, Andrew Parrish 25, egy olyan páros akire mindig szeretnék majd emlékezni, mert néha olyan bölcsességeket osztottak meg egymással és ezzel velem is, hogy egy kis részem példaképeknek is tekinti őket. Nagyon fontos az őszinteség, és ők megmutatják milyen az amikor őszinte vagy, amikor kimondod, amit tényleg igazán akarsz, eddig még nem igazán találkoztam vele ilyen szinten  még könyvben sem. Megértettem őket, éreztem ahogyan napról napra kibontakoztak egymás iránt. Éreztem a szabadságot, szinte átéltem velük együtt. Nem csak az egymásra találásról szól, hanem arról is, hogy önmagukat is megtalálták.

"- Nem az számít, hogy mit viselsz - oktat, miközben visszasétál a gardróbba. - Csak az számít, hogy merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled." - Andrew

  Mindig csodálkozom azon hogy vannak könyvek, történetek amik túlszárnyalják a másikat. Ez is egy ilyen. Egyszerűen leültem olvasni és arra eszméltem többször is, hogy az érzéseket ki kell írnom magamból, de amikor a monitoron a kurzor villogását láttam, rájöttem hogy az érzések, amiket keltett bennem annyira erősek, hogy nem tudom mindig megfogalmazni őket. Egyszerűen csak hagyni kell, hogy szétáradjon a lelkedben és a hatása alá kerülj.

@Kellyolvas talált rá :)

A zeneszámok, amikről sokszor szó esik a könyvben nem igazán voltak eddig az én stílusom, de Andrew még velem is megszerettette. Rolling Stones - Laugh I Nearly Died lett a kedvenc számom, amiről eddig még soha nem is hallottam, de Andrew énekelte a könyvben, így kötelező meghallgatni amikor olvasod. Ezt a zenét hallgatom posztírás közben és minden alkalommal egy kicsit jobban szerelmes leszek Andrew-ba, és nem fogja fel a kicsi szívem, hogy Ő csak egy álompasi  és sajnos csak képzeletben létezik. Amikor hallgatom kicsit valóságosabbnak tűnik. 

U.i. Tudom, hogy sok mindenről nem írtam, még vannak dolgok, amik a szívem nyomják és kikívánkoznak, de ellenállok és nézzétek el nekem, félek attól, hogy spoileres dolgokat mesélnék, és ezt szeretném a legkevésbé. Remélem, hogy Nektek is akkora kedvenc lesz, mint nekem.

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2013.

Műfaj: New Adult, romantikus

Eredeti cím: The Edge of Never

Sorozat: The Edge of Never 1. része

(A 2. rész 2013. novemberében jelenik meg angolul.)

Képek forrása: itt, itt, itt.

olvasd tovább