Kate Van Dyke: Valóra vált rémálom

Tartalom:

A Tűzmadár sorozat első kötetéből, a Vérzivatarból megismert Sinclair család megpróbáltatásai tovább folytatódnak. Csillogó és fényűző életük újabb és még sötétebb titkai kerülnek napvilágra. Céljaik érdekében a morál és az etika szabályait felrúgják. Megmutatják igazi arcukat, mialatt cselekedeteiket nem hétköznapi logika, hanem bosszú és hatalomvágy irányítja. A régi családi titkok fájdalmas sebeket tépnek fel.

A Sinclair dinasztia legidősebb sarjától, Rontól a sors szinte mindent elvesz, magánéletét kétes szerelmi viszonyok kísérik, többszörös gyilkossággal vádolják. Talán nem alaptalanul…

Zsarolás, bosszú és szerelem jellemzi Kate Van Dyke, a Csontgolyó (Alexandra, 2006) és A latin démon (Ad Librum, 2009) szerzőjének fordulatos, kétkötetes krimijének második részét.

  Hónapok óta csak húzom és halasztom, hogy összeszedjek legalább pár mondatnyi gondolatot arról, hogy milyen is volt a könyv. Most az egyszer azért jönnek nehezen a szavak, mert amennyire tetszett az első rész, annyira nem a második. 

  A könyvet buszon kezdtem olvasni és a párom elég sokat mosolygott rajtam, mert emlékszem, hogy rengeteget zsörtölődtem, meg ráncoltam a homlokom a történet alakulása végett.

Az első rész története tetszett, bár a stílussal nehezen barátkoztam meg, itt viszont sokszor az az érzésem volt, hogy feleslegesen lett túlbonyolítva a történet.

  Peggy az első rész végén elszökik és elrejtőzik Ron elől. A kisfiát egyedül neveli, de mellette állnak a panzió dolgozói is.  Ron-t bezárják, de természetesen ki is engedik, mert bizonyítékot szereznek ártatlanságáról. 

  Ron és Peggy is éli tovább az életét külön-külön egy kis ideig. James  Sinclair pedig próbálja a háttérből irányítani a szálakat.

  Szeretem a krimit, méghozzá azért, mert részévé válhatok egy-egy nyomozásnak, amit az első könyvben többé kevésbé meg is kaptam, de ebben a részben nagyon hiányoltam a nyomozási részleteket. 

  Egy krimi akkor jó, ha a gyilkos kilétére a legvégén jövünk rá. Mivel az első rész végén már sejtettem, hogy ki lesz a szerencsétlen, kicsit tartottam is tőle, hogy feleslegesen lesznek túlbonyolítva a cselekmények. És azt hiszem, hogy okkal féltem, mert volt felesleges gyilkosság, ármányok és túl sok hazugság, túl sok volt a negatív  hangulatú jelenet.

  Az előző rész végére megkedveltem Peggyt, de itt sajnos elérte azt, hogy számtalanszor forgassam a szemem. 

  Emlékszem, hogy azért voltam a leginkább mérges, mert Peggy és Ron kapcsolata túl drámai volt, már-már szappanopera szerű elemek jelentek meg. Gyerekesen viselkedtek, ami sokszor felbosszantott.

  Nagyon sok volt a könyvben a szitkozódás, ami nem is zavart volna, ha a megfelelő helyeken használják. Még a jegyzetbe is azt írtam ezzel kapcsolatban, hogy egy karakter nem attól lesz felnőtt, ha állandóan a f*szom meg a b*szki hagyja el a száját. 

Volt benne érdekes fordulat is, tehát nem volt minden kiszámítható, sőt mindig történt valami, így unatkozni sem volt időm.

*Spoiler* (kijelöléssel olvasd el)

*Túl hirtelen ért véget a történet, Ron és Peggy az egyik percben még utálják egymást, a másikban meg már örök szerelmet esküdnek egymásnak.*

Értékelésem: 5/2.5

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2012.

Sorozat: Tűzmadár 2. rész

A könyvet köszönöm a kiadónak!

olvasd tovább

Kate Van Dyke: Vérzivatar

Fülszövegből részlet:

Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc tulajdonos családjának életét siker, luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos színfalak mögött azonban családi viszályok, irigység, rejtélyes halálesetek és titkos viszonyok bújnak meg. James ikerfiai Ron és Dean mindenben különböznek. Dean, a világtól elvonult művész, Ron pedig apja nyomdokaiban járva a Sinclair Star szállodalánc alelnöke. 
Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel akarja irányítani gyermekei életét. 


   Újabb könyves kalandom, már a könyv olvasása előtt megkezdődött. A kedves postás volt szíves és a nagymamámnak adta át a csomagom, aki el sem tudta képzelni, hogy milyen könyvet kaphattam már megint, de mivel megsérült a csomagolás, úgy gondolta, ki is lehet bontani...
   Mi volt az első reakció, amikor hazaértem? Nagy szemekkel néztek rám, és meg voltak lepődve, hogy a kedves és aranyos unokájuk (aki nem mellesleg 22 éves, és nem 12) olyan könyvet is olvas, amin pucér lányok, meg véres kések vannak. Nem tehettem ellene, de kirobbant belőlem a nevetés. (Ha csak tudnák, hogy miket nem olvasok én)

olvasd tovább