Judith McNaught Whitney, kedvesem

Fülszöveg:

Whitney Stone már a keresztnevével feltűnést keltett a tizenkilencedik század elején Angliában. Földbirtokos apja szántszándékkal adott neki fiúnevet, hogy ezzel is kifejezze csalódottságát. Az eszes, vadóc kislány az apja véleménye szerint túlságosan önálló, és korántsem viselkedik kifogástalan úrikisasszonyként. Csakhogy Whitneyt Párizsban élő nagybátyja és annak szerető felesége felkarolják. Bevezetik az úri társaságba, és gondoskodnak róla, hogy rendkívüli bája, értelme kibontakozhasson, s ámulhasson rajta ország-világ. Hanem ez még mindig kevés a boldogsághoz, amelyért a lánynak kemény küzdelmet kell vívnia. Apja ugyanis elherdálja Whitney hozományát, mi több, a háta mögött eljegyzi Westmoreland hercegével, a kéjenc főrenddel, aki szemet vetett rá, és százezer fontot sem sajnál érte. Mit bánja Martin Stone, hogy a lánya mást szeret! Vajon a szerelem ereje elegendőnek bizonyul, hogy a sors szeszélye állította akadályokon túljutva a gyönyörű leány végre révbe jusson?

*  *  *

„Whitney modora felháborító, viselkedése teljességgel tűrhetetlen. Önfejű, olyan, akár egy vásott fiú, réme mindenkinek, aki ismeri, folyton szégyenkeznem kell miatta. Könyörögve kérlek benneteket, vigyétek magatokkal Párizsba, ti talán többre mentek ezzel a megátalkodott csitrivel, mint én.”

A levél Párizsban élő Gilbert házaspárnak szól Whithney apjától, akik a lánynak segítek Párizsban megtalálnia önmagát. A levél olvasásakor huncut kis mosoly jelent meg az arcomon, persze nem az első olvasásnál történt, mert akkor sajnálatot éreztem, hiszen hogy mondhat egy apa ilyeneket a lányára? Az újraolvasásomkor történt a napokban, amikor kezdtek eszembe jutni azok a történések, amik kiváltották a Párizsba való száműzését. Persze gyönyörű hattyú lett a rút kiskacsából, és persze Párizs és a nemesi ifjak kedvence.

Imádom az olyan történeteket, ahol a nőknek van szabad akaratuk, ahol mind a két főszereplő akaratos, de ugyan akkor tudják, hogy mikor kell visszavonulót fújni, vagy kompromisszumokat kötni. 

Whitney kedves, akaratos, vagyis inkább csökönyös, vannak hibái, de mégis szeretni való teremtés. Néha már a hajam téptem a történet alakulása miatt, hogy ugyan már, nem lehet igaz, hogy ezt teszi velem McNaught?! Aki nem szereti azokat a történeteket, ahol az érzelmekkel játszik az írónő, akkor azok kerüljék Judith McNaugth történeteit, mert annyira jól ír, hogy a hangulataim a könyv elejétől a végéig a letargiától az öröm legmagasabb szintjéig terjedtek. Néha vigyorogtam, hogy a lakótársam már megkérdezte, mit szedtem be, néha készítettem a zsebkendőmet, mert tudtam, hogy ha így folytatja, bizony szükségem lesz rá.

Imádom a hercegeket, és Clayton, egy tipikus arrogáns, ördögi, szerethető, humoros kedvenc. Eldöntötte, hogy kell neki Whitney és bizony meg is szerezte, nem értettem pontosan, hogy miért és mikor volt az a döntő pillanat, de végül is, döntött, megszerezte és megszületett egy nagyon jó kis történet.

Kihagyhatatlan történelmi romantikus!

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2009.