Laurelin Paige: Forever with you - Rád találtam

, by Kristina


Fülszöveg:

Hudson Pierce és Alayna Withers szerelme ismét veszélybe kerül. A múlt sötét titkai felszínre törnek, megállíthatatlanul maguk alá gyűrve az örök harcban élő párt. 

Ahhoz, hogy végleg legyőzzék az ártó démonokat, és szerelmük beteljesülhessen, kapcsolatuknak túl kell élnie az eddigi legnagyobb megrázkódtatást; Hudson Pierce ugyanis veszélyes titkokat őriz, amelyek ha kiderülnek, semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt volt… sőt Laynie talán még azt is megbánja, hogy a szívére hallgatott, és úgy hitte, hogy a sors egymásnak szánta őket.








A Fixed trilógia három részen keresztül mesél Hudson és Alayna szerelméről, és minden része intenzíven volt romantikus, szenvedélyes és izgalmas. Az utolsó rész is sikeres lett számomra, hiszen hozta a megszokott izgalmakat, bonyodalmakat és a sok-sok romantikusan szenvedélyes pillanatot.
Mindenképpen azt ajánlom, hogy a sorozatot sorrendben olvassa mindenki, hiszen egy folytatásos, egymásra épülő történetszálat dolgoz fel az író és három könyvön keresztül sodorja bonyodalmakba a két szerelmest.

Mindegyik résznek van egy plusz érdekessége, amitől tetszettek, az első titokzatos, a második szenvedélyesen bonyolult, és a harmadikra azt mondanám, hogy a legromantikusabb mind közül.
Bocsánat a sok szóismétlés miatt, de erre a sorozatra tényleg jellemző a sok bonyodalom, romantika és szenvedély, csak más-más mértékben előhozva.

A sehol se talállak, azaz a második végén annak ellenére is, hogy "boldogan" végződött mindenkiben rengeteg kérdés maradt válaszolatlanul, és feszült várakozással figyeltük a folytatás hírét. Elárulom, hogy minden egyes apró kis kérdésecske is válaszra talál a befejezésben. De ha mégis maradnak majd benneteket apróbb magyarázatra váró dolgok, akkor a Hudson nevét viselő negyedik rész, amely a hősünk nézőpontját meséli el, mindenképpen kötelező olvasmány lesz.



Igaz, hogy lassan tömegsztorinak számít a multimilliomos gazdag pasi és annak szexuális képzelgéseit teljesítő hősnő, mégis azt mondom, ha valami élvezhető és újított formában van megírva, az kicsit sem válik unalmassá. Sőt, ezúttal érdekes és váratlan bonyodalmak, titkokról lerántott leplek és sok-sok vallomás tette élvezhetővé a mesét. Persze a boldog befejezés ígérete sem volt hátrány. :)

Hudson karaktere rengeteget változik a kezdetekhez képest, igaz, hogy apró lépésekben, de szilárdan haladt előre, egyre könnyebben nyílt meg, mutatta ki és mondta ki az érzelmeit, amivel rengeteg apró pillangó ébredt a gyomromban a könyv végére. :D
Míg Alayna sokszor mutatta gyengébbnek magát, és veszélyesen közel került ahhoz, hogy összetévessze a változást a visszaeséssel. Voltak hullámvölgyek a karakterek fejlődésében, de pozitív csalódásként könyveltem el mindent. Különösen ritka, hogy mindkét főszereplő küzd sötét folttal a múltból, és még ritkább, hogy egymásra inkább rossz hatással volnának, és mégis ez menti meg és szabadítja fel őket. Mégis együtt küzdöttek, együtt dolgoztak azon, hogy kapcsolatuk szilárd maradjon. Tetszett, hogy egy-egy negatív hatást rengeteg pozitív hatás követett, így egyszer sem éreztem túl soknak, sőt inkább figyelemfelkeltőnek.

A mellékszereplők ezúttal többet jeleskedtek, de közülük is különösen Hudson húga, Mira. Ő a nagy kedvencem mindhárom részben, hiszen az mellett, hogy energikus, igazán romantikus lélek, aki jó hatással van állandóan főhőseink kapcsolatára. 


Sorozat: Fixed trilógia 3.
Kiadó: Libri
Fordító: Horváth M. Zsanett
ISBN: 9789633102589
456 oldal


A Fixed trilógia záró kötetében Hudson Pierce és Alayna Withers kapcsolata még egy utolsó, a legnagyobb próba tétellel néz szembe. Vajon túléli-e a szerelmük, ha a múlt valamennyi sötét titkáról lehull a lepel?



04.02. - Angelika blogja
04.06. - Kristina blogja
04.08. - Insane Life
04.10. - CBooks

A regényben némileg borzongató szerephez jut néhány irodalmi klasszikus, illetve azok egy-egy híres mondata. Kiválasztottunk ötöt, a ti dolgotok pedig, hogy megírjátok nekünk, mely regényekből származnak az idézetek. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

„Az emberek még valahogy belenyugszanak, ha farkas harapja meg őket, de ami határozottan kihozza a sodrukból, az a bárány harapása.”

a Rafflecopter giveaway

0 comments: