Kérdezgetős díj 3x 2.0, avagy 33 kérdés nekem

, by Kristina

Most van egy kis lélegzetvételnyi időm, készülök az utazásra (megyek vissza a nagyvárosba az egyetem miatt pár hétre), a párom halászni ment apámmal, anyum bulizik valami teadélutánon, a tesóm is elutazott dolgozni. Végre nyugalom van én meg a kedvenc rádióm hallgatom, ahol 80', 90'-es évek kedvencei szólnak, néha egy-egy új friss extrával, erről ennyit...

Megint kaptam kérdezgetős díjat, nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien gondoltatok Rám. :)
A követelmények:

– Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról 
Hm, nem fogok leírni még 33 dolgot, mert az első 11 is kínszenvedés volt, mire leírtam. 
– A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell  
– 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek 
Ezt is kihagyom, hiszen már mindenki megkapta.
– 11 embert meg kell jelölni és linkelni
Á-á, nem nem, nem lehet.




Törpilla kérdezte tőlem:
1.      Kinek/minek a hatására kezdtél el könyves blogot vezetni? Mióta vezeted?
Senki nem volt hatással rám, ami a blogolást illeti, sőt senki nem is tudott róla pár hétig, azóta is csak három ember tudja, a párom és két barátnőm. Egyszer csak rájöttem, hogy elegem volt a naplóírásból, végül is egy kicsit meg is oszthatok belőlem másokkal is. Főleg a könyvszeretetem miatt, mert a közelemben nem olyan sok könyvrajongó van, mint azt én szeretném.
2.      A könyves blogon kívül vezetsz-e más blogot? Ha igen, milyet?
Nem vezetek, és nem is szeretnék, most sajnos erre sincs sok időm még pár hétig....
3.      E-book vagy könyv? Miért?
Szeretem mind a kettőt, mert nekem nem az a lényeg, hogy mit és hogyan fogok, hanem, a leírtak mennyire ragadják meg a figyelmem.
4.       Olvasmányaid alapján melyik szereplő lenne számodra az álomtárs? Miért?
Erre már válaszoltam Zsaninánal, vagyis Bones. 
5.      Melyik könyvet olvastad el a leghamarabb? Mennyi idő alatt?
Huhh erre most nem tudok választani, de ha az időm engedi és nagyon tetszik a könyv, akkor pár óra alatt képes vagyok kivégezni egy több száz oldalas könyvet. Ígérem, hogy a következő alkalommal csak neked számolni fogom. :)
6.      Idegen nyelven olvasol könyvet? Ha igen, milyen nyelve(ke)n és milyen könyve(ke)t?
Persze, szerintem nincs attól jobb élmény, mint ilyen módon bővíteni a szókincsem több nyelven. Olvasok még szerb nyelven és angolul. :) Mondjuk az Éhezők viadalát min a három nyelven elolvastam.
7.      A kötelező olvasmányokról mi a véleményed?
Őszintén? Van ami szerintem hülyeség és felesleges, ha azt szeretnék, hogy a gyerekek megszeressék az olvasmányt, akkor párat cseréljenek ki, mert némelyiket még én is szenvedve olvastam ki...
8.      Melyik könyv volt a legnagyobb hatással rád?
Mindegyik könyv valamilyen szinten hatással van rám. :)
9.      Az általad legrosszabbnak vélt könyv, amit olvastál?
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
10.  Mit gondolsz a mai fiatalok olvasási szokásairól?
Van olyan? Nem tudom, én már lassan szórakozó helyekre sem szeretek járni, mert 22 éves létemre néha oviban érzem magam. Tényleg nem tudok erre mit válaszolni, de nagyon szeretem azokat a szülőket, akik olvasásra buzdítják a gyerekeket, a hülye számítógépes játékok helyett.
11.  Mi alapján választod ki a következő olvasmányodat?
A kedvem és a pénztárcám alapján. :)

Rubintpikkely is kérdezett tőlem:
1., Mi a véleményed a mai napig tomboló vámpírmániáról?
Szeretem a vámpírokat, de a vámpírutánzatok kíméljenek. :)
2., Az első kérdéshez csatlakozik: Szerinted lendítettek a vérszívók a könyvpiacon?

Fogalmam sincs, komolyan, de talán a Twilight őrület lendített, nem tudom, de majd utána nézek egyszer. :)
3., Kedvenc műfajod? Miért?

A műfajok közül inkább a romantika áll hozzám közelebb, akár paranormális, akár jelenkori, vagy történelmi, de szeretem a romantikus krimiket is. :)
4., Határoztad-e el magad valaha is, hogy könyvet szeretnél írni?

Nem, inkább olvasok, de talán egyszer, ha valami történik is velem, ha nem leszek tovább a szürke kisegér. :D
5., Melyik könyv világában élnél legszívesebben?

Ezt is kérdezte Zsani, vagy nagyon hasonlót, hát most aludnék 100 évig, mint Csipkerózsika. 
6., Nemrég zajlott le az Álompasi 2012. Mi a véleményed a végeredményről?

A végeredmény. njashdbfvulawvoagcbd röviden ennyi. :D Nekem Bones az álompasi, és Peetaaaaa! :D
7., Nyertél valaha könyvet?

IGEN, végre én is mondhatom, hogy nyertem könyveket.
8., Sikerült kismolyt csinálni valamelyik barátodból/ismerősödből?

Hát még nem, de amint pár évvel idősebb lesz az unokatesóm le nem szállok róla, amíg bele nem zúg Illiumba. :D
9., Ha lehetne választani, melyikre voksolnál: a világ legnagyobb könyvtára a jelenkorban vagy visszautaznál az időben, és közvetlen közelről láthatnád, hogyan íródik meg 10 könyv?

Egy nagy könyvtár most, csak legyen kulcsra zárva még pár hétig. :)
10., Visszatérő kérdés: e-book vagy nyomtatott könyv?

:)
11., Szerinted milyen lesz a könyvpiac a jövőben?
Majd meglátjuk. :D Viccet félretéve, ha rendes könyveknek lenne akkora reklámja, mint a szürkének, akkor még fel is lendülne. De végül is, a könyv állítólag OK, csak a fordítás pfffff, de elolvasom itt nálunk szerbül és megmondom, hogy milyen. :)

Dorrancs is kérdezett:
1. Melyik könyvet olvastad életedben először? 
Ezt tényleg nem tudom, nem emlékszem. :D
2. Olvastál már el könyvet csak azért, mert láttad filmben és nagyon tetszett? Ha igen melyik volt? 
Remélem, hogy ez megfelel:  http://kristinablogja.blogspot.com/2012/04/diana-peterfreunde-ebredj-velunk.html 
3. Melyik a jobb? A könyv amiből a film készült, vagy a film ami a könyvből készült? 
Várjunk csak ez a kettő nem egy és ugyan az? :D Most összekevertél. :D Egyébként nagyon sok tényező szerepet játszik, színészek, forgatókönyvírók, rendezők...
4. Ha csak egy könyvet (nem sorozatot) választhatnál amit magaddal vihetsz egy lakatlan szigetre melyik lenne az? 
Passz, én szörnyethalnék az unalomtól. :D
5. Követed az Olimpiai eseményeket vagy csak néha néha belefutsz egy – két hírbe? 
Követném, ha lenne időm. :(
6. Melyik az az író aki nagy hatással volt az életedre? 
Az életemre nincs hatással senki, nem tudok megváltozni, komolyan, már próbáltam. De ami a hatást illeti minden könyv valamilyen szinten elgondolkodtat.
7. Ha lehetőséget kapnál arra, hogy egy általad választott íróval közösen megírjatok egy könyvet, ki lenne az? Milyen műfaj lenne? Mi lenne a témája? 
Nalini Singh és naná, hogy Illium könyve már kint lenne a polcokon.
8. Melyik az a történet (ha van ilyen) amelyiknek nem vagy elégedett a végével és szívesen átírnád? (Indokold!) 
Maggie Stiefvater Forever- Örökké nah, nekem az nincs befejezve, nem szeretnék spoilerezni, de én még olvastam volna tovább, hogy mi lett a falka sorsa.
9. Kedvenc magyar íród? (Remélem mindenkinek van) 
Lőrincz L. László :)
10. Hiszel abban, hogy egy könyv megváltoztathatja egy ember életét? (Indokold!) 
Az életét talán nem, de a hangulatra kihatással lehet biztosan. 
11. Mit szeretsz a legjobban az olvasásban?
Kikapcsol, nem vagyok ITT, belépek a könyv világába. :)

Köszönöm a kérdéseket! :)

0 comments: