Colleen Hoover: Slammed - Szívcsapás

, by Kristina

Fülszöveg:
Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja.
Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom.

Kiadó: Könyvmolyképző, 2014.

Elit start 2014.08.05.
Várható megjelenés: 2014. 08. 29.

A történetről és a szereplőkről

Édesapja halála után fél évvel Layken-ék Texasból Ypsilantibe, egy Detroit melleti kisvárosba költöznek. Új hely, új lehetőségek, új suli, új barátok és új kalandok várnak rájuk.
Will, a szomszédsrác és Lake első találkozása nagyon viccesre sikeredett, annyira égő és aranyos volt egyszerre, hogy nem tudtam eldönteni, na most akkor nevessek, vagy égjen az arcom, mert annyira beleéltem magam a könyvbe már az első oldalaktól, hogy hatott rám minden tekintetben.
Will már az első pillantoktól kezdve flörtöl a lánnyal, szinte tapintható a vonzalom közöttük már az elején, és mindez csak fokozódik ahogy haladunk előre a történetben. Első randijukra a srác egy slam estre hívja Laykent, szabadvers előadásra. Ezeknél a verseknél fontos az előadás módja is,... hihetetlen, de nagyon élveztem az írónő stílusában mindegyik előadást, pedig azt gondoltam, hogy már régóta kinőttem a verses időszakomból. 

Layken azon kevés hősnők közé tartozik, akit minden hibája ellenére megszerettem, megértettem és szurkoltam neki. Vannak jobb és rosszabb pillanatai, az élete felfordul, érzelmeit nem mindig tudja kontrollálni, és pont ettől lett élethű a karaktere.
Will Cooper nagyon sok női szívet fog megdobogtatni. Személyisége van, erős és meggyőző egyénisége, humoros, de ugyanakkor komoly oldalát is megismerjük. Az ő karaktere is több fázison, változáson megy keresztül, a felelösségteljes felnőtt, a romantikus szerelmes, a mindent beleadó testvér szerepét kell betöltenie.

Mostanában kevés olyan történethez volt szerencsém, ahol a mellékszereplőket is sikerült volna megkedvelnem. Itt pedig szinte mindenkit azonnal a szívembe zártam, főleg Lake öccsét Kel-t és Will öccsét Cauldert, majd Eddie-t és Gavint, valamint Lake anyukáját is. 

"– Lake, adjak neked egy igazi tanácsot, ami nem arról szól, hogy mit nem szabad enni egy randevún? – kérdezi.
Vajon eddig eltitkolt előttem valamit?
– Hát persze – válaszolom.
Anya hanglejtéséből ekkorra már eltűnt az a bizonyos kioktató él, így a beszélgetésünk inkább tűnik baráti csevelynek, mint komoly anya-lánya tanácskozásnak. Törökülésbe helyezkedik és mélyen a szemembe néz.
– Három kérdés van, amire egy nőnek igennel kell válaszolnia, mielőtt elkötelezné magát – vág bele. – Ha bármelyikre is nemmel felelnél, akkor jobb, ha gyorsan odébbállsz.
– De hát ez csak egy randi, egyelőre szó sincs elköteleződésről – nevetek fel.
– Tudom, Lake. De ez akkor is fontos. Ha erre a három kérdésre nem tudsz igennel válaszolni, ne vesztegesd az időd erre a kapcsolatra!
Már éppen nyitnám a szám, hogy visszavágjak, de meggondolom magam. Úgy döntök, hogy többször nem szakítom félbe.
– Az első kérdés, hogy mindig tisztelettel bánik-e veled. A második, hogy ha tudod, hogy húsz év múlva is éppen olyan lesz, mint most, akkor hozzámennél-e feleségül. A harmadik pedig, hogy általa vajon jobb emberré válhatsz-e. Ha találsz valakit, akivel kapcsolatban mindhárom kérdésre igen a válasz, szerencsésnek érezheted magad."

A könyv és Én

Pontosan egy évvel ezelőtt volt szerencsém először Colleen Hoover történetét olvasni: a Hopelesst. Felemelő érzés volt rábukkani nagyszerű tehetségére. Elég volt egy könyv ahhoz, hogy minden történetét tárt karokkal várjam..., és drága hölgyeim, előérzetem bevállt, mert a Slammed is egy hasonlóan remek történet.
A Szívcsapás is elvarázsolt, igaz más módon, mint a Reménytelen, de akkor is teljes mértékben lelkem minden darabkájára mért valamilyen hatást. Az írónőnek tehetség van ahhoz, hogy ötvözze a szomorú pillanatokat a boldogsággal, a reménnyel, a szerellemel és igen: A humorral.

A könyv kezdetén azonnal sikerült kötődnöm a szereplőkhöz és a történetükhöz. Egyediségük miatt könnyű megjegyezni őket és ami a legfontossabb könnyű megszeretni őket. 

Sok emlékezetes pillanat van a könyvben, egyszerűen nem lehet kikerülni, hogy ne hasson az érzelmekre. Vagy mosolyogsz, vagy döbbent és szomorú leszel, de az biztos, hogy unatkozni egy percig sem lesz időd.

Romanikus, néha szomorú, elgondolkodtatott, sokszor megnevettetett. Abszolút tökéletes new adult könyv volt számomra. Játszik a műfaj elemeivel, kihasználja a romantika adta lehetsőgeket, a fiatalságot, a kalandvágyó olvasó lelki állapotát. 

Számomra kiemelkedően fontos szerepet játszik, hogy hihetően tárja elém az író a történetet. És ha a sok bonyodalom ellenére sem válik szappanoperává, mert a stílusának köszönhetően elhiszem és átélem a könyv lapjain pergő eseményeket, akkor különleges élményt nyújt. Miért? Mert érzelmileg beleadok mindent, amit csak megkíván, így a könyv végére kifacsart lehetek ugyan lelkileg, de elégedett is, sőt nyugodt mert olvasás közben kiléptem a valóságból. 

Egy könyv attól válik kedvencé, hogy megérint érzelmileg, a hibái ellenére mégis tökéletessé válik számomra. Minden ember egyedi, így minden történet, karakter máshogy hat az olvasóra, máshogy fogjuk fel a tetteiket, más módon éljük át a bonyodalmakat. Ahhoz, hogy valamire rámondjam, hogy kedvenc: több ponton kell bizonyítson a történet, fontos ugyanakkor a megfelelő hangulat, idő és a hely is ahol olvasom.
Önmagára a Slammede még nem mondanám, hogy igazi kedvenc (habár nagyon közel áll ahhoz, hogy megüsse a mércét) viszont a sorozat 3 része együtt már nagy kedvencem lett. 

Megjegyzés:
NAGYON remélem, hogy nem fogják mások elspoilerezni a történetet, mert azzal nagyon sok meglepetéstől vonnának meg titeket. Én szerencsére nem olvastam semmi előzményt, így volt egy bizonyos pillanat a könyvben, amikor több emeletnyit zuhant az állam a döbbenettől. :)

Blogturné

Egy újabb new adult gyöngyszem kerül a magyar könyvesboltok polcaira a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően. Colleen Hoover neve már nem ismeretlen a számotokra, hiszen a Hopeless - Reménytelen szívszorító története rengeteg olvasó szívét rabolta el. Íme egy újabb könyv az írónőtől magyar nyelven, amelyért szintén érdemes rajongani! 
A Blogturné Klub 7 bloggere népszerűsíti a könyvet július 29-től augusztus 4-ig. Minden nap újabb bejegyzésekkel jelentkezünk, extrákkal és természetesen nyereményjátékkal.
Tartsatok velünk!

Bloglista

07.29. Kristina blogja
07. 30. Kelly Lupi olvas
07. 31. Angelika blogja
08. 01. Dreamworld
08. 02. Deszy könyvajánlója
08. 03. MFKata gondolatai
08. 04. Media Addict


Nyereményjáték

A kiadó által felajánlott 3 példány Slammed - Szívcsapás könyvet sorsolunk ki a turné végén azok között, akik beírják a helyes megfejtéseket a Rafflecopter dobozba.
A 8 blog mindegyikén találtok majd pár soros dalszöveg részletet, a dolgotok pedig, hhogy kitaláljátok a dal címét és az együttes nevét, majd a megfelelő helyre beírjátok.

"Forever I will move like the world that turns beneath me
And when I lose my direction I'll look up to the sky
And when the black cloak drags upon the ground
I'll be ready to surrender, and remember
We're all in this together
If I live the life I'm given, I won't be scared to die"

a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Georgia Cates: A fájdalom szépsége

, by Kristina

Tartalom:
Jack McLachlan iparmágnás a borászat nagyágyúja, egyben Ausztrália legkapósabb agglegénye. Sikerei és vagyona miatt nem ismeretlenek számára a romantikus kapcsolatok bonyodalmai, a zűrös helyzetek elkerülése érdekében extrém szabályok szerint randevúzik. A maga egyszerűségében, kötöttségek nélkül élvezi a gyönyörű hölgyek társaságát. Kapcsolatait üzleti megállapodásként kezeli, minden egyes alkalommal ugyanolyan feltételek szerint. Nincs hosszú távú kapcsolat. Nincs valódi személyazonosság.
Az ő játéka, az ő szabályai. Többnyire elégedett a megszokott játszmával, ám amikor Laurelyn Prescott belép az életébe, muszáj stratégiát váltania. Az új játékos ugyanis minden korábbitól különbözik. Jack világa a feje tetejére áll, amikor három hónapig tartó viszonyba bonyolódik a gyönyörű amerikai zenésszel. Semmi sem a tervek szerint történik, és Jack egyre több és több szabályt áthág a lány kedvéért. Laurelyn nem is tudja, milyen kivételesen közel kerül ahhoz, hogy olyasmivé váljon, aminek lehetőségét a férfi elképzelni sem merte. Miatta borul minden játékszabály.
A fájdalom szépsége felnőtteknek szóló kortárs regény, a fiatalabb olvasók számára a felnőtt tartalom miatt nem ajánlott.

A történetről és a szereplőkről

Laurelyn Addisonnal Nashville-ből utazik Ausztráliába egy 3 hónapos kikapcsolódásra. Barátnője bátyjának lakásán szállnak meg, aki szinte már megérkezésükkor kikezd a lánnyal. Laurelyn tehetséges énekes, aki élete fordulópontjához érkezett, kitörni készül a zeneiparban, mégis pár hónapra mindentől elszakítja magát. Szünetre van szüksége, mert egy szemét pasi kijátszotta a hiszékenységét, csúnyán megbántotta az érzelmeit, az önbizalmát. Sokkal hamarabb gyógyul ki szerelmi csalódásából, mint azt remélte utazása előtt. :)

Jack korán megtanulta, hogy a pénz inkább ront, mint segít a hölgyek érzelmeinek őszinteségén, így évek óta igyekszik minél inkább távol tartani magát az érzelmeken alapuló kapcsolatoktól. Amikor találkozik egy olyan nővel, aki felkelti érdeklődését, kertelés nélkül feltárja szándékát, miszerint pár hétig tartó kölcsönös élvezetet szeretne kötöttség és fájdalmas szakítás nélkül. 12 szexen alapuló kapcsolat után mégis úgy dönt, hogy legújabb kalandja 3 hónapig fog tartani és egy bárban Laurelynt megpillantva azonnal a tettek mezejére lép, hogy megkapja őt. Laurelyn meg is jegyzi, hogy vajon 13-as számnak lenni szerencse, vagy szerencsétlenség lesz. Ti mit gondoltok? :)


A szabályok egyike, hogy ezen rövid időszakos kapcsolatai alatt, egyikük sem árulja el valódi nevét. Pontosan meghatározott szabályok és érzelemmentes szex teszi könnyeddé és felszabadultá az együttléteket. 
De Jack is és Laurelyn is önmagukat adják már az elején, mert tudják hogy nincs veszteni valójuk. És talán pont a nyugalom és meghitt együttlétek sodorják őket a nagyon is valós érzelmek felé.


Jack, ezúttal sokkal több kivételt tesz, több szabályt szeg meg ő maga is. Ahelyett, hogy hotelszobákra korlátozná a találkáikat, ahogyan azt minden alkalommal tette az eddigi kapcsolatainál, Laurelyt meghívja közeli borászatába. 

Festői tájak, remek borok, szenvedélyes együttlétek, romantikus pillanatok, humoros párbeszédek, egyedi szabályok, kisebb-nagyobb bonyodalmak teszik érdekessé és szórakoztatóvá. 

Jack karaktere a történet legelején nyers volt, kicsit túl merev, de szerencsére nagyon gyorsan megismertette velünk az írónő, a humoros, szenvedélyes és romantikus oldalát is. Ausztrália leggazdagabb agglegényeként nem akar feleséget, elkötelezettséget, főleg nem olyat, ami a házassággal járna. Úgy érzi, hogy az életében nincs helye nőnek és gyerekeknek, hiszen túl sokat utazik a birtokai, borászatai miatt, nem tudná biztosítani az állandóságot.

A mellékszereplők közül abszolút kedvenceim a McLachlan család tagjai voltak. Szinte minden jelenetben ahol szerepeltek, mosolyt csaltak az arcomra. :) Addison bátyja pedig idegesítő szinten nem vette észre, hogy Laurelynt nem érdeklődik iránta, így okozott is néhány bonyodalmat, amit a mi drága főhősünk meg is oldalott szépen. :D 

A könyv és Én


A cím megtévesztően hathat, nem egy tipikus fájdalmat és szenvedélyt ötvöző erotikus mese. Az írónő egy jelenkori romantikus történetet mesél el, erotikus és romantikus jelenetekkel tarkítva.
Az első pár fejezet alatt még félve olvastam a könyvet, mert egy ilyen történetet nagyon könnyű elrontani és romantikus limonádévá alakítani. Szerencsére ahogy haladtam előre a történettel, egyre jobban belemerültem és gond nélkül élveztem Jack és Laurelyn romantikus kalandját. 

Könnyen megtaláltam a közös hangot a történettel, jó időben és jó helyen volt hozzá szerencsém. Amint elkezdtem, már nem tudtam letenni, túl könnyen a rabja lettem a szerelmi történetnek.  Szórakoztatott és ellazított, amit személy szerint nagyon értékelek. Hiszen egy romantikus történetet nem a mélyenszántó gondolatok miatt választ az ember lánya, hanem a kikapcsolódásért. ;)

Mint említettem Ausztráliában, sőt néhány jelenet Új-Zéland gyönyörű tájain is játszódik. Ami nálam kifejezetten plusz pont, mert új helyszínekre kalauzolt, amelyeket egyszer személyesen is szeretnék meglátogatni. 

Szeretem, amikor a borító kapcsolódik a történethez, amikor tükrözi a könyv hangultatát, tartalmát. Egyik kedvenc jelenetem látható a képen. :) Művészi és érzéki. 

Mivel egy trilógia első része, így nem lepődtem meg (sőt számítottam is rá), hogy olyan véget ér az első könyv, amely szinte sikolt a folytatásért. Jack és Laurelyn 3 hónapos kalandját öleli fel.
Amint elolvastam az utolsó sorokat, a második rész után szinte azonnal kapadoztam.  Igaz, hogy az első résznek is vannak hibái, de nekem a második résszel együtt egy kerek egész a történet. A trilógia harmadik részét is olvasom hamarosan. :)

Kiadó: Ulpius-ház, 2014.
Megjelent: 2014. július
Eredeti cím: Beauty from Pain
Sorozat: Beauty 1. része

A könyv adatlapja a kiadó oldalán EZEN a linken található.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak.

0 comments:

Helló :)

, by Kristina

Egyszerűen utálok címet adni olyan bejegyzéseknek, amiket "csak úgy, miért is ne" alapon írok. Nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy egy-két szóval kifejezzem, pontosan mikről is fecsegek a bejegyzésben. :D Régen jelentkeztem kifejezetten nem könyves bejegyzéssel, hanyagoltam saját magam a saját blogomon. Tréfát félretéve, gondoltam itt az idő életjelet adnom, ha még van, akit érdekel mit történik velem. ;)
Hónapok óta csak olyan bejegyzéseket tettem közzé, amelyek könyvekről szólnak, egyéb gondolataim, érdeklődési köröm a blogon, valahogy hanyagolva lett.

Jelentem: élek, és rengeteget olvasok, csak a megmaradt időm nem írásra használtam, hanem még több és több könyv olvasására. Oké, most rendesen eltúloztam... :D Csak szeretném, ha ennyi szabadidőm lenne...

Pár szó a hétköznapjaimról...


Március óta "dolgozó" nő lettem. Az egyetemen az óráim lehalgattam, már csak tanulni
kellene, hogy azt a pár megmaradt vizsgát is magam mögött tudjam, de nehezebb leülni tanulni, mint azt gondolnátok. Viszont közeleg a szeptember, amikor valamit alkotni kellene a vizsgaidőszkban, hogy végre kitárjaim a szárnyaim és kipróbáljam magam a nagyvilágban. :) És mégis, amikor tanulni kell, akkor bukkanok a legjobb könyvekre, amelyknek egyszerűen nem tudok ellenállni...

Szakmai gyakorlatom a sebészeti osztályon töltöm, 12 órás műszakokban szórakoztatom a betegeket, na meg ők is engem... Minden második nap korán reggel fél 7-kor az arcomra öltöm fogkrémreklámba illő mosolyom és igyekszem ott is tartani este fél 7-ig. Szeretem a szakmát, amit választottam, ahogy telnek a munkanapok egyre magabiztosabb is vagyok az osztályon. Mégis kellett pár hét, hogy megszokjam az új időbeosztást, ezért is hanyagoltam a blogot.


Ami várható...

Holnap már friss bejegyzéssel jelentkezem, méghozzá egy ma megjelent könyvről írok. :)
Frissítés: 5 nappal később tudtam csak kitenni a bejegyzést, íme a link. :)

Mostanában rengeteg angol könyv volt a kezemben, sok Maya Banks könyvet olvastam, a Raine Miller Blackstone sorozatának 4. részét, valamint Christina Lauren Gyönyörű sorozatának 3. részét is. Szeretnék róluk bejegyzést, csak azt sajánlom, hogy a magyar kiadások ennyire csúsznak. 
óóó, igen. :) Nalini Singh Psy sorozatának már majdnem minden részét befaltam, egyszerűen nem tudtam nekik ellenállni. 

4 comments:

Jamie McGuire: Beautiful Oblivion (Gyönyörű tévedés)

, by Kristina

The Beautiful Disaster and Walking Disaster phenomenon continues in the first heart-pounding new adult romance in The Maddox Brothers series.
Fiercely independent Camille "Cami" Camlin gladly moved on from her childhood before it was over. She has held down a job since before she could drive, and moved into her own apartment after her freshman year of college. Now tending bar at The Red Door, Cami doesn’t have time for much else besides work and classes, until a trip to see her boyfriend is cancelled, leaving her with a first weekend off in almost a year.
Trenton Maddox was the king of Eastern State University, dating co-eds before he even graduated high school. His friends wanted to be him, and women wanted to tame him, but after a tragic accident turned his world upside down, Trenton leaves campus to come to grips with the crushing guilt. 
Eighteen months later, Trenton is living at home with his widower father, and works full-time at a local tattoo parlor to help with the bills. Just when he thinks his life is returning to normal, he notices Cami sitting alone at a table at The Red. 
As the baby sister of four rowdy brothers, Cami believes she’ll have no problem keeping her new friendship with Trenton Maddox strictly platonic. But when a Maddox boy falls in love, he loves forever—even if she is the only reason their already broken family could fall apart.
In the first installment of the Maddox Brothers books, readers can experience the rush of reading Beautiful Disaster for the first time, all over again.

A történetről és a szereplőkről


Trent és Cami története egyidőben játszódik Travis és Abby történetével, így elég sok olyan közös pont volt, amihez tudtam kötni dolgokat és cselekményeket, könnyű volt felismerni és időrendhez kötni az eseményeket. 

Cami szemszöge alapján ismerjük meg a történetet. Ő a Red Door-ban a csapos csaj, aki tanácsokat is adott néha Travisnek (ugye emlékeztek rá?), és aki Trenttel volt a tűzeset után, amikor Abby felhívta őt Las Vegasból. Vagyis, aki csak olvasta Trev-ék történetét biztosan emlékezik őrá is. :) Elég nehéz nem felfigyelni a karakterére.
Egy erőszakos apa és még idiótább három fiútestvér miatt elég nehéz volt neki a gyermekkora. Amikor csak megjelent valaki a színen a családjából erős késztetést éreztem, hogy torkom szakadtából ordítsak, hogy írja már valaki ki őket a könyvből. Túl sok negatív érzelmet hoztak a történetbe. Cami az egyetem mellett dolgozik csaposként, majd később vállal egy második munkát is recepciósként, méghozzá egy tetkószalonban. :) Reagennel lakik együtt, aki szintén a Red-ben dolgozik. 
És az olvasó Caminak és Trent-nek köszönhetően, egy szerelmi háromszög kellős közepében találja magát.
Cami kapcsolatban van valaki mással a könyv kezdetén, akivel 3 hónapja nem találkoztak személyesen, miközben Trenttel egyre több időt töltenek együtt. A lány váltig állítja, hogy csak barátok, de azért az érzelmek lassan rá is kezdenek hatni. Jók együtt, szikrázik közöttük a levegő, még ha Cami hetekig tagadja is. Majd eljön a pillanat, amikor döntenie kell, hogy kivel is szeretne igazán lenni, és ekkor dönt úgy, hogy Californiába utazik pár napra...
Trent karaktere egy igazi Maddox, határozott, kemény, akaratos és ott vannak azok a mély érzelmek is, amelyek, amint előtörnek, a szerencsés nőnek esélye sincs menekülésre a végzete elől. A karaktere tetszett, sőt meglepően imádtam, egy kicsit Rule-ra emlékeztetett, igaz csak nagyon kicsit, de akkor is ott volt az a bizonyos szikra közöttünk és nem csak a tetkók miatt. Az egész könyv alatt szinte csak ő csalt mosolyt az arcomra, egyszerűen olyan húzásai voltak, amiktől a lábai elé olvadtam és nem csak egyszer. :)
A Skin Deep nevű tetováló szalonban dolgozik, ahol hasonló hangulat uralkodik, mint Jay Crownover Marked sorozatában. Könnyű mindenkit megkedvelni, egy kis színt hoztak az eddig megismert mellékszereplők közé.

A könyv és Én

Már nagyon régen írtam csak azért bejegyzést egy könyvről, hogy megnyugtassam magam és ilyen módon próbáljam feldolgozni az olvasottakat. Ki vagyok borulva, még így pár órával később is hatás alatt vagyok. Érzelmileg padlóra kerültem, nem kellemes érzés, amikor ennyire imádok és utálok egy könyvet egyszerre. Életemben nem voltam még ennyire összezavarodva egy könyv vége miatt. 

Tetszett az egész így egyben, ahogy elém tárta az írónő. Igaz néha túl szenvedős volt, túl sok drámával főleg a vége felé, de azért jó volt olvasni. Romantika, érzelmek, váratlan pillanatok, piálás, másnaposság és sok sok tetkó. Tökéletes new adult dráma. Mert hát a Maddoxokról szól. :)

Van egy nagy csavar a történet végén, amitől értelme lesz mindennek, és amitől még több kérdése adódik majd az olvasónak. Meg szeretnék mindenkit nyugtatni, mert szerencsére egy nagy happy end, de ennek ellenére én majdnem leestem a székről a végén.
Mindennek értelme lett, amikor elolvastam az utolsó mondatot. És mindez még jobban összezavart, mert így más szemmel nézek vissza egyes jelenetekre is. Sőt, most Cami karakterével nem tudok kibékülni, pedig nem volt bajom vele a történet legnagyobb részében. 
A meglepetés, a sokk miatt amit rám mért, zseniálisnak is mondanám. Igaz, hogy szitkozódom még magamban egy pár órát, mert nem jöttem rá egész végig, de talán jobb is így. :)

Cami lakótársának szerelmi élete túl sok drámával járt. Sok volt egyszerre azt is belevonni, és nem is látom sok értelmét, hogy miért foglalkozott Reagan se veled - se nélküled kapcsolataival. Így ezt negatív pontként vontam le, amikor a csillagozáshoz jutottam. Nem szeretem, ha valami felesleges.

Egyetlen mondat elég volt, hogy kiforgasson az érzelmeiből. Nem akarok spoilerezni. Sőt, azt ajánlom mindenkinek, aki olvasni szeretné Trent könyvét, hogy ne spoilerezze el magának, mert azzal már nem lesz olyan élmény a könyv, mint amit én éltem át. :) Higgyétek el, megéri a döbbenet a könyv végén!

Lassan több, mint két hete nem írtam bejegyzést, egy kicsit szünetelni akartam, hogy csak élvezzem az olvasást. Egyetlen mondatot sem írtam a jegyzetembe, mégis amikor a Goodreadsen a csillagozás alá, egy-két mondat magyarázatot akartam körmölni, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egy bejegyzésre való érzelmi kirtörést sikerült összehoznom. 
Hétvégi programként, pedig újra fogom olvasni! (Talán bővítem is a bejegyzést az újraolvasási élményemmel.)

Magyarul kiadja majd év végén, vagy 2015. elején a Maxim kiadó. :) Várjátok már?

Sorozat: Maddox testvérek 1. része
Műfaj: new adult
Nyelv: angol

4 comments: