Nyrae Dawn: A játszma

, by Kristina

Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Cheyenne megpróbálja tökéletesnek mutatni az életét, hogy elfedje múltja emlékeit. Amikor első főiskolás évében belefut a barátjába, aki egy másik nővel van, e tökéletes kép veszélybe kerül. A huszonegy éves Colt sosem akart főiskolára menni, és sose számított rá, hogy viszi valamire az életben, de mivel haldokló anyjának az a kívánsága, hogy végezze el a főiskolát, nincs más választása, mint úgy tenni, mintha ezt szeretné. Cheyenne-nek szüksége van egy álbarátra, hogy visszaszerezze volt fiúját, Coltnak pedig pénz kell, hogy gondoskodjon a mamájáról, úgyhogy alkut kötnek, amely mindkettőjüknek előnyös. De mi van, ha Cheyenne múltja nem olyan, amilyennek gondolja? Nemsokára már egy másik játszmát játszanak – belegabalyodnak egymásba, hogy elfeledjék fájdalmukat. Minél jobban játsszák a játszmát, annál inkább érzik az egyetlen valóságos dolognak. Cheyenne is, Colt is tudja, hogy az élet sosem könnyű, de egyikük sem számít a tragédiára, amely azzal fenyeget, hogy véget vet játszmájuknak, és örökre elválasztja őket.

A történetről és a szereplőkről


Cheyenne főiskolás évét zuhanórepüléssel kezdi, nem csak azt kell elviselnie, hogy a barátja megcsalta (ráadásul a szeme láttára, egy félreérthetetlen jelenetben), de Gregory nem képes felfogni, hogy egy ilyen dololg felett nem lehet egyszerűen szemet hunyni. Magányos és megbántott, bosszúszomjassá válik a lány. Egy véletlen közjátéknak köszönhetően rájön, hogy mi, pontosabban hogy ki lehetne a megoldás, a tökéletes alany, akivel bosszút álhat Gregoryn. 
Ahhoz a fiúhoz fordul segítéségért, akinek szintén ellensége a volt barátja. Csakhogy nem számol azzal, hogy Colt-ot nem igazán érdekli majd az ötlete. Először. :) Majd lassan elkezdődik életük egyik legvalóságosabb játszmája.
Coltnak a szerelmes barát szerepét kell játsztania, és lassan olyan jelenetekbe kerülnek, ahol már ők maguk sem tudják, hogy mindaz játék, vagy a valóság. A pillantások, érintések és szavak lassan természetessé válnak közöttük. Majd tovább bonyolódik a helyzet, amikor a valóságban is támaszt kell nyújtaniuk egymásnak. Cheyenne múljtának árnyai újra megjelennek, egy nem várt fordulat kényszeríti arra, hogy újraértelmezze gyermekkora fájdalmas pillanatait. Miközben a lány küzd a múlt szellemével, a fiút a jelen aggasztja, és eközben a jövő egyiküket sem foglalkoztatja. Lassan rájönnek, hogy minden pillanat fontos és nem szabad elvesztegetni egy percet sem.

"Amúgy sem vagyok az a kézen fogva andalgós típusú pasi, akkor meg különösen nem, ha igazából nem is járok a csajjal. A csókok? Azokkal semmi gond, de a többi túlságosan is romantikus hülyeség az én ízlésemnek." - Colt

Colt már nem is lehetne ennél egyedibb karakter, szerintem ő is nagy mozgatórugója volt a történetnek. Egyik pillanatban bunkó, megközelíthetetlen, majd pimasz, aranyos, és igazi úriemberré válik. Annyira sokszínű és réteges karakter, hogy mindig tudott meglepetést okozni. Leginkább azzal vett le a lábamról, hogy nem volt tökéletes. Hibákat halmozott fel, bűnözött, és mégis annyira könnyű volt neki megbocsátani mindent, mert meg akart változni, és lassan, de biztosan tényleg haladt is a jó út felé. 
Meglepő módon Chayenne karakterét kedveltem, néha ugyan fura volt, teljesen ellenkezője a saját jellememnek, mégis megértettem őt, és szurkoltam neki. A felszínes réteg alatt rejtegeti a megbántott kislányt, akit egykor elhagytak. Sokkal több rejtőzik benne is, mint amit a külvilágnak mutat. Ez az egyik legnagyobb közös vonás a két karakterben. 
Sokat változnak mindketten a könyv végére, egyszerűen lehetetlenné tették, hogy ne kedveljem meg őket.

"Szeretnék megmozdulni, továbbmenni, de képtelen vagyok rá. Olyan, mintha meztelenre vetkőzött volna előttem. Mármint lelkileg. Minden harag és önteltség eltűnt a hangjából, csak a fájdalom maradt." - Cheyenne

Igaz, hogy a műfaj egyik jól ismert jellemezője, hogy a sebzett fiatalok kapnak főszerepet, mégsem tűnik elcsépeltnek. Önmagukat keresik a történet során, és egymásban találják meg a menedéket és az erőt a továbblépéshez, a boldogsághoz.


A könyv és Én


A történetben és a szereplőkben is van plusz, ami odaszegezett két alkalommal is az ágyhoz és alvás helyett, mindkét alkalommal olvasással töltöttem az éjjeli óráimat. Első alkalommal az idei év elején volt szerencsém hozzá angolul, majd pár héttel ezelőtt az Ulpius-ház kiadónak köszönhetően magyarul is. 
Igaz, hogy sokszor szidtam magam, amiért egyik alkalommal sem jegyzeteltem, de ez érthető is, ha egy történet annyi időre sem enged el, hogy a gondolataimat papírra írhassam. :)
Már számtalan alkalommal leültem, hogy végre megosszam az élményem Cheyenne és Colt történetéről, de a állandóan csak a villogó kurzort bámultam és nem tudtam, hogy milyen szavakkal meséljem el az élményeimet. Ma, amikor teljesen más műfajű könyv értékelését szerettem volna megírni, azon kaptam magam, hogy folyton ez a könyv és történései foglalkoztatnak leginkább.


"Ez meg egy színjáték. A mi színjátékunk. Én kezdeményeztem, de napról napra valóságosabbá válik. Sokkal valóságosabbá, mint bármi más eddigi életemben, és bizonytalanok az érzéseim vele kapcsolatban. Mit tegyek? Nem lenne okos dolog beleesnem ebbe a fiúba. Neki magának is annyi gondja van, és amúgy sem az a típus, aki szerelmes lesz." - Cheyenne

Miért ajánlom neked?
A könyv lapjai egy látszólag könnyed kis romantikus történetet rejtenek, de ahogy fogynak az oldalak egyre jobban az érzelmek szövevényében találja magát az olvasó. Hiába vársz a fordulatokra, nem tudod magad felkészíteni a sokkra, a döbbenetre, ami néha vár majd rád. Egy gyönyörű romantikus történet, amelytől nem áll távol a fájdalom, a veszteség és a gyász sem. De ugyanakkor sokszor csal majd mosolyt az arcodra, és sóhajokat az ajkadra. :) 

Biztosan vannak már akik besokalltak a new adult könyvektől, néha én is kezdek félni, hogy sok lesz már a jóból... aztán szerencsémre megint egy gyöngyszem kerül a kezeim közé és újra csodásan és elvarázsoltan érzem magam a könyvbe merülve. 

Kétség kívül szinte tökéletes new adult könyvnek számít, a maga szenvedélyesen szenvedős, romantikus módján. Kevés könyv váltott ki belőlem ilyen sok érzelmi reakciót ilyen rövid idő alatt. Volt, hogy egyik pillanatban vadul vigyorogtam a beszólásokon, amelyekből szerencsére van bőven, majd másik pillanatban döbbenten, néha kábán lestem a történet hirtelen fordulatait.

Kiadó: Ulpius-ház, 2014.
Eredeti cím: Charade
Műfaj: new adult

Ezen a linken megvásárolható a kiadó oldalán.
Ráadásul most A hét könyve, így 50 %-os kedvezménnyel juthatsz hozzá!

0 comments:

Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a véletlen

, by Kristina

lszöveg:
Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre...


Callie és Kayden kapcsolata tényleg több véletlennek köszönhető. Az egyetem előtt nem sokat tudtak egymásról, Kayden a tipikus focis srác volt, akinek dögös barátnője volt, Callie pedig igyekezett láthatatan lenni.
Mindketten meglepődnek azon az estén, amikor az első véletlen találkozás történik, hiszen a nagydarab Kaydent épp véresre veri az apja, és a hallgatag lány lesz az aki közbelép. Talán Callie lepődik meg legjobban, hogy ennyi bátorságra lelt önmagában. Ezután Callie elutazik és azt hiszi, hogy többet sosem találkoznak majd.
A kampuszon mégsem tudják sokáig elkerülni egymást, na meg Kayden nem is sokáig hagyja. :)
Két terhes múltat cipelő fiatalról szól a történet, akik egymásra találnak, amikor új életet próbálnak kezdeni az egyetemen Laramie városában, otthonuktól távol.
Callie már a nyarat is az egyetemen tölti, ahol megismerkedik Seth-tel és őszinte, elválaszthatatlan barátság alakul ki közöttük. Seth lesz az első, akiben teljes mértékben megbízik, és megosztják egymással a titkaikat. Seth lesz az első személy, aki előtt a lány mer önmaga lenni.
Bakancslistát kezdenek írni, amelyre olyan dolgokat jegyeznek fel, amiket egyszer meg szeretnének majd tenni. Olyan dolgokat, amik nekünk mindennapinak tűnhetnek, nekik mégis újabb mérföldkőnek számítanak a felszabaduláshoz.

Callie egyik napról a másikra megváltozott a tizenkettedik születésnapja után. Mindent megtett azért, hogy láthatatlan legyen, hallgatag, visszahúzódó lett. Miután elköltözött az egyetem miatt szülővárosából, újra fellélegzett és lassan visszatért az életbe. Sethnek köszönhetően, napról napra egymást segítve újra kivirultak. 
Kayden gyermekkora borzalmas volt, brutális és nehezen felejthető. 
A mellékszereplők közül kedvencem, Seth és Luke történetét is elmeséli a sorozat folytatásában az írónő. Nekik is voltak nehéz pillanataik az egyetem előtti életükben.



A new adult műfaj függőjévé váltam, de ezen nem is kell csodálkozni, hiszen aki csak kézbe vesz egy-egy ilyen könyvet, az nem tud tovább ellenállni. Mint ahogyan minden nagymamának megvan a titkos hozzávalója, amitől az étel különleges és egyedi lesz, úgy van tehetségük az íróknak is ahhoz, hogy valami újat csempésszenek a történetekbe, amitől mi olvasók, csak többet és többet akarunk. 

Van aki az extrém sportok megszállottja az adrenalin miatt. Én a könyvek megszállottja vagyok, mert olyan tehetséges írók könyveihez van szerencsém, akik a történeteiket úgy írják, hogy azok már az első oldalakon magukba szippantanak és sokáig nem eresztenek. Gyors pulzus, szapora légzés, minden egyes testi jel megfigyelhető volt rajtam, mintha valaki adrenalin löketet juttatott volna a szervezetembe, csak azért mert úgy éltem át az olvasottakat, mintha én is a része lettem volna a történetnek. 
Egy olyan könyv, ami elérte, hogy kilépjek a térből és időből, hogy csak a könyv szereplőit és tetteit lássam magam előtt.

Imádtam ahogyan Callie változott fejezetről fejezte, ahogy bátrabb lett és boldogabb.
Sorensen sorozatának több szereplője is bemutatkozik ebben a részben és mindegyiknek van olyan titka és olyan szelleme a múltból, amit el kell végre üldözni. Talán ezért is könnyű megszeretni a történetet, mert lassan a komor hangulat vidámmá, reménnyel telivé válik. Egyszerűen megtanuljuk mi olvasók is a mosolyokat és a boldog, felhőtlen pillanatokat értékelni és élvezni.

Callie és Kayden története romantikus, de élveztem, hogy nem szerelem első látásra tipusú a könyv, csak sajnos ezért kicsit lassan indulnak be az események. Nem képesek távol tartani magukat egymástól. Lassan épül ki közöttük a bizalom, annak ellenére is, hogy a szikrák ott pattognak a levegőben. Egyszerűen imádtam a szenvedélyt, ami eluralkodott közöttük.

Miről szól a könyv?
Két fiatalról, két egymásnak teremtett lélekről. Két nehéz sors, és talán, egy reményt és boldogságot igérő közös jövőről.

Egy sajnálatos hírem van csak a könyvvel kapcsolatban. Azonnal akarni fogod majd a folytatást. Én elcsábultam és rávetettem magam a második részre, amit nem bántam meg, de azért hagynom kellett volna magamnak pár napot a folytatás előtt, hogy legyen időm feldolgozni az első részt.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Coincidence of Callie & Kayden
Műfaj: New adult
Elit Start: 2014. 08. 26.
Várható megjelenés: 2014. 09. 26.


Extra



A borítót Regina Wamba fényképezte a Mae I Disegn-tól, ezen a linken pedig több általuk készített borítót is meg lehet lesni, tényleg nagyon szépek. Vagy ezen a goodreads listán szavazhattok a legszebbekre. Természetesen Callie és Kayden borítója szerepel az első helyen. 

A borítón szereplő modellek Talia Haugdahl és Forres Rasmussen. 
A Talia 22 éves modell, és érdekesség, hogy sok más Sorensen könyv borítóján is ő szerepelt már többször. :)




A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Jessica Sorensen Callie, Kayden és a véletlen című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenegy bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Callie és Kayden felkavaró életét!


2014. augusztus 15-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!



08/17 Kristina blogja


Callie és Seth listát vezet olyan dolgokról, amiket muszáj megtenniük, még akkor is, ha az adott feladat megrémíti-, esetleg undorítja őket, vagy képtelenségnek tűnik számukra.
Nincs más dolgotok, mint kitalálni, mik is ezek a próbatételek.
A nyeremény ezúttal sem marad el! Ha nektek kedvez a szerencse, tiétek lehet a három nyereménykönyv egyike.

Feladat:

1. Lájkold a Vörös Pöttyös? Szeretem. és a Blogturné Klub facebook oldalát. (Kötelező!)
2. A kiemelt betűk segítségével találd ki, mi is Callie és Seth aznapi feladata. (Kötelező!)
3. Próbáld ki! Némelyik pont remek móka vagy bátorságpróba gyanánt szolgál. Ha van kedved, próbáld ki, és örökítsd meg a pillanatot, a képet pedig extra pontokért linkeld be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (NEM kötelező!)
4. A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. (Megjelenés után)
5. Ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol, automatikusan új nyertest sorsolunk.

0 comments:

31. Keddi Kívánságlistám

, by Kristina

Georgia Cates: A megadás szépsége
Eredeti cím: Beauty from Surrender
Műfaj: jelenkori romantikus
Sorozat: Szépség trilógia 2. része
Kiadó: Ulpius-ház
Várható megjelenés: 2014.

Fülszöveg:
Hogyan lépsz tovább, ha minden dalod róla szól? 
Miután Laurelyn Prescott faképnél hagyta élete szerelmét, visszatér Nashville-be, hogy valóra váltsa egyetlen megmaradt álmát. A zenébe menekül, hogy elterelje figyelmét a Jack Henry elvesztése miatti fájdalmáról. De régi életében régi ismerősök és új elvárások fogadják. Amikor Laurelyn visszautasítja lemezproducere felháborító követeléseit, úgy tűnik, lemondhat karrierjéről – amíg fel nem csillan előtte egy váratlan lehetőség. Fénysebességgel száguld a csúcsra, ahol a rég áhított siker várja. Vajon elég lesz-e ennyi a megérdemelt boldogsághoz? 
Jack Henry McLachlan nem számított rá, hogy beleszeret Laurelyn Prescottba, mégis így történt. Miután ostoba módon elengedte, három hónapig nyomoz utána. Ám a nő, akire végül rátalál, már nem ugyanaz, aki búcsú nélkül eltűnt. Laurelyn többé nem kétségek közt őrlődő lány egy ausztráliai kiruccanáson, hanem ígéretes karrier előtt álló, sikeres zenész. Ahogy Laurelyn álmai lassan valóra válnak, Jack rettegni kezd, hogy neki többé nem jut hely az amerikai lány új életében. Vajon sikerül egyetlen hónap alatt elérnie, hogy Laurelyn átlásson a csillogáson, és olyan életet képzeljen el magának, amelybe a férfi is beletartozik? 
A megadás szépsége kortárs felnőtt regény, a tartalma miatt 18 év alattiak számára nem ajánlott.

Miért kell nekem?
Igaz, hogy az első részt magyarul olvastam (itt olvashattok is róla), de ahogy befejeztem azonnal vetettem is magam az angol folytatásra, hiszen nagyon érdekelt Jack következő lépése. :)
Hamarosan írok erről a részről is egy beszámolót, mindenképpen ajánlom azoknak, akiknek tetszett az első rész.

Georgia Cates: A szerelem szépsége
Eredeti cím: Beauty from Love
Műfaj: jelenkori romantikus
Sorozat: Szépség trilógia 3. része
Kiadó: Ulpius-ház
Várható megjelenés: 2014.

Fülszöveg:
Örök boldogság… De lehetséges ez az ő múltjával?
Az amerikai szépség és az ausztrál nőcsábász különleges románca folytatódik a sorozat utolsó részében.
Jack McLachlan álmodni sem merte volna, hogy ilyen elégedett lehet az életével. Utolsó és örök párjában, Laurelyn Prescottban megtalált mindent, amiről eddig azt sem tudta, hogy vágyik rá. Bár szerelme oldalán gyönyörűnek látja a jövőt, a mézeshetek varázsa gyorsan elillan, amikor a férfi sötét múltja beárnyékolja a gondtalan jelent. Szeretné távol tartani Laurelynt korábbi életétől, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnak, mert a tegnap bűnei újra kísértenek.

Miért kell nekem?
Az első két rész után egy kis szünetre volt szükségem, élvezeni szerettem volna az érzést, hogy megint egy jó kis romantikus sorozatra bukkantam. Majd ahogy teltek a napok, mindig közbejött valami és a folytatás csak várat magára. Most hogy tudom, biztosan megjelenik magyarul, talán kivárom, hogy újra magyarul élvezhessem Cates történetét.

CJ Roberts: Captive in the Dark - Fogoly a sötétben
Eredeti cím: Captive in the Dark
Műfaj: erotika, BDSM
Sorozat: The Dark Duet 1. része
Kiadó: Könyvmolyképző
Elit Start: 2014. 09. 23. Előrendelés ITT
Várható megjelenés: 2014. 10. 24.

Fülszöveg:

Caleb olyan ember, akit csak a bosszú érdekel. Amióta egy hatalomra éhes gengszter kiskorában elrabolta, majd eladta rabszolgának, másra sem tud gondolni – kizárólag a revans foglalkoztatja. Tizenkét évre merült el az élvezeti célból tartott rabszolgák világában, az egyedüli felelősnek tartott férfit keresve. A szenvedését okozó építész végül előkerült: a személyi igazolványa új volt, a személyisége azonban a régi maradt. Ha Caleb elég közel akar kerülni a céljához, muszáj azzá vállalnia, amit gyűlöl. Elrabol egy gyönyörű lányt, hogy azzá tegye, ami ő maga volt egykoron.


Miért kell nekem?
Nem áll tőlem távol az erotikus könyvek világa, de az e történet úgy érzem, hogy merőben más lesz, tud majd újat mutatni. Viszont félek attól, hogy olyan kezekbe is kerül majd, akik nem tudják majd kellően értékelni.

Tamara Webber: A sorok között
Eredeti cím: Between the Line
Műfaj: new adult
Sorozat: A sorok között 1. része
Kiadó: Könyvmolyképző
Elit Start: 2014. 10. 07. Előrendelheted ITT.
Várható megjelenés: 2014. 11. 07.

Fülszöveg:

Reid Alexander hozzászokott, hogy megkapja, amit akar – most pedig épp legújabb szereplőtársát, Emma Pierce-et akarja. Az egész világ fölsorakozik, hogy szépen a kezére játsszon ebben, amíg a külső forgatási helyszínen a fiú két váratlan akadállyal nem kerül szembe: egy ádáz volt barátnővel meg egy szintén Emma kegyeire pályázó vetélytárssal.
Emma Pierce csak most tette meg a nagy lépést, szakított a reklámokkal és televíziós filmekkel, amelyek éveken át foglalkoztatták. Az igazi mozifilmben – a szuperdögös Reid Alexander mellett – kapott főszerep valóra vált álommal ér föl. Emma azonban titkos vágyat rejteget a szívében:
egyszerűen normális lány szeretne lenni.


Miért kell nekem?
Az Easy szerelem lett első olvasásra, a new adult könyveknek különben sem tudok ellenállni, akkor meg végképp semmi esély erre, ha egy olyan íróról van szó, aki bebizonyította, hogy nagyot tud alkotni.

Jessica Sorensen: Callie & Cayden és a véletlen
Eredeti cím: The Coincidens of Callie & Cayden
Műfaj: new adult
Sorozat: The Coincidenc 1. része
Kiadó: Könyvmolyképző
Elit Start: 2014. 08. 26. Előrendelheted ITT.
Várható megjelenés: 2014. 09. 26.

Fülszöveg:

Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre...


Miért kell nekem?
Khm, már el is olvastam. Sőt, napokon belül ti is olvashatjátok a beszámolóm róla. :)

0 comments:

Georgia Cates - Szépség trilógia

, by Kristina

Georgia Cates kortárs romantikus sorozata: Jack és Laurelyn történetét meséli el nekünk.


1. A fájdalom szépsége (Beauty from Pain)

2. A megadás szépsége (Beauty from Surrender)

3. A szerelem szépsége (Beauty from Love)


0 comments:

S. C. Stephens: Meggondolatlan

, by Kristina

Fülszöveg:
Az Esztelenül trilógia harmadik kötete.
Kiera ujján immár jegygyűrű csillog, és kezében tarthatja a diplomáját. Hát lehet egy lány ennél boldogabb?
Igen! Akkor, ha rocksztár vőlegénye is a siker küszöbén áll, és ő elkísérheti a tervezett turnéra. Bizony, Kellan és a bandája országos hírnévre tett szert, ám a következmények árnyékot vetnek a felhőtlennek ígérkező boldogságra. Egy popdíva, akinek leáldozóban van a csillaga, egy terhes nővér, egy bosszúvágyó exbarátnő, valamint paparazzók és riporterek hada - Kierának és Kellannek nem kevés nehézséggel kell megbirkóznia. Amikor a médiacirkusz a tetőfokára hág, a lány már nem tudja eldönteni, kinek higgyen: a sajtónak, a saját szemének vagy élete nagy szerelmének...

,,Még egy rocksztár élete sem mindig fenékig tejfel!"

,,Megmérgezik-e a szerelmet a meggondolatlan döntések?"

A történetről és a szereplőkről

Miután a Féktelen utolsó fejezetében Kiera és Kellan Pete bárjában kijelentik, hogy egymást férjnek és feleségnek tekintik, majd elvonulnak meggünnepelni egy hotelszobába a "házasságkötésüket", nekünk olvasóknak nem hagyott más választást az írónő, minthogy sóhajtozva és mosolyogva várjuk a folytatást. 
Ezer wattos mosollyal olvastam a Meggondolatlan első oldalait is, hiszen onnan folytatódott a történet, ahol abbamaradt a második részben. A szerelelmittas Kiera úgy érezte, hogy semmi sem tudja elrontani a jókedvét és boldogságát, mégis elég hamar bekopogtatott hozzájuk a valóság árnyékos oldala és emlékeztette, hogy minden történetben bizony szerepel egy-két boszorkány, amelyik megnehezíti a herceg és hercegnő mindennapjait. 

Ami őszinte csodálatot váltott ki belőlem az írónő iránt, az annak köszönhető, hogy szinte az egész könyben együtt voltak ők ketten. Megkönnyebüléssel töltött el, hogy minden nehezségen egymásba kapaszkodva próbáltak túlesni, megoldást találni a problémákra, az akadályokra. Bátorították, szerették és tisztelték egymást. 
Miután Kiera befejezte a tanulmányait, már semmi sem gátolta abban, hogy Kellan életének részese legyen. Turnék, koncertek, klippforgatások és népszerűsítő körütak tucatjain kíséthetjük kedvenceinket nyomon.

"– Azzal, hogy albumot csinálok, turnézni megyek… hibát követek el? – A fürdőszoba megtelt gőzzel, miközben elé léptem. – Nem akarok mást, csak egy csendes és boldog életet veled – folytatta. – És amire vállalkozom, az minden, csak nem csendes élet.
Nem tudtam, hogyan nyugtathatnám meg – amikor gyakran engem is ez a gondolat kínoz –, végül a hüvelykujjammal végigsimítottam lassan behegedő sebén.
– A te életed sosem lesz csendes, Kellan, bármit is csinálsz. – Ezen jót nevetett, és láthatóan oldódott a zavara. A mellkasára tettem a tenyerem, és egyenesen belenéztem a szemébe. – Te színpadra születtél. Ezt kell csinálnod."


A sorozat harmadik része nagyott fejlődött a szereplők részéről is, a folyamatos változásoknak és fejlődéseknek köszönhetően. Meglepetést okozott Kiera őszinte és megingathatatlan bizalma Kellan iránt.
Kiera karaktere teljes változáson esett keresztül, és ebben a részben már nagyon is kedveltem őt. A sokat sírós, drámázó csitriből valamikor a történetek folyamán átalakult egy olyan nővé, aki vakon bízott Kellanban és aki, mellette állt, bátorította és előtérbe helyezte a fiú érzéseit és jövőjét.
Hihetetlen, hogy egy karakter ennyit változott, szinte észrevétlenül egyik fejezetről a másikra.

A Meggondolatlanban főszerepet kapott Kiera és Kellan kapcsolatának megerősödése, valamint a családi kötelékek kialakulása. Kellan apja és mostohatestvérei is elég jelentős mellékszerepet kapnak a P. Fejek és barátnőik, valamint Kiera családja mellet.

Anna és Griffin jeleneteit külön élveztem, és mindannyiszor azt kivántam, hogy az ő történetüket is olvashassam egyszer. A terhesség végéhez közeledve ők is megváltoztak, sokszor meglepetést okoztak.


Hosszú utat jártak be Kellan és Kiera, örülök, hogy én is a részese lehettem. Kaptuk egy rocksztárokhoz méltó boldog befejezést. 



"Az ide vezető utam a lehető legzűrösebb volt, de minden egyes kellemetlenség, szívfájdalom és könny megérte. Ezért lettünk Kellannel azok, akik most vagyunk. Megtanultunk megnyílni egymásnak, megbízni egymásban, együtt kiállni a világ elé. Szilárdan hittem benne, hogy nincs semmi, amivel ne küzdhetnénk meg együtt. Semmilyen gát, akadály, visszatartó erő nem lehet olyan nagy, hogy elválaszthatna minket, és ezt jó volt tudni és érezni." - Kiera



A könyv és Én

Kellan és Kiera romantikus, szenvedélyes és drámai kapcsolatától elég sokáig távol tartottam magam. Az első részben nagy szerepet játszó szerelmi háromszög és Kiera karakteréről keringő rémségek (rossz vélemények) voltak a fő okai az ellenállásomnak. Majd pár héttel ezelőtt úgy döntöttem, hogy eleget vártam, és a harmadik rész megjelenése előtt szerencsét próbáltam velük, az Esztelen című könyvről ITT olvashatjátok el a bejegyzésem. 

Megérte várni, mert így szinte egymás után olvashattam és folyamatosan Kellan hatása alatt lehettem! (Most legszívesebben egy sikoltózós rajongó képét illeszteném be, aki ugrálva hirdeti, hogy szerelmes Kellan Kyle-ba :D, mert tényleg így érzem.)
Szinte az első pár fejezet után rajongóvá váltam, a második könyv végén pedig türelmetlenül vártam, hogy olvashassam a trilógia befejező részét.

Így amikor pár nappal ezelőtt megkaptam a könyvet, a szabadidőm minden pillanatát Mr. és Mrs. Kellan Kyle társaságában töltöttem. Felejthetetlen élmény volt, hogy elmerülhettem Stephens kitalált világában, imádom amikor minden időm, az alváson és a munkán kívül csak olvasással töltök. Ritkán történik meg, hogy még egy jégkrém kedvéért sem vagyok hajlandó letenni a könyvet. :D De nem tehetek róla, hiszen Kellan nagyon ellenálhatatlan, még annak ellenére is, hogy csak egy fiktív szereplő, de teljesen levett a lábamról.

Sok mosolyt csalt az arcomra, kuncogva, majd néha zsörtölődve és morogva olvastam, olyannyira hatás alá kerültem, hogy néha megakadt a levegő a tüdőmben. Az írónő minden lehetőséget megragadott, hogy kedvenc párosom befejező történetét emlékezetessé alakítsa.

Több, mint két évet ölel fel a trilógia, az események, amelyeken keresztülmentek a szereplők, nem csak az olvasó figyelmét tartotta a könyvek lapjaihoz szegezve, de több ezer olvasót változtatott rajongóvá is.

Kifejezetten tetszik az mind a három könyvben, hogy a könyvek terjedelmesek, eseménydúsak. Helyet kap a romantika, a szenvedély, a dráma, a humor is. :)

Magával ragadó, szenvedélyes és élménydús, érzelmes és gyönyörű romantikus történet, a new adult műfaj egyik legkiemelkedőbb sorozatainak egyike!

Kiadó: Ulpius-ház, 2014.
Eredti cím: Reckless
Sorozat: Esztelenül trilógia 3. része

1 comments: