Rachel Van Dyken: Egyetlen

, by Kristina

Fülszöveg:
Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?



A történetről és a karakterekről

A 21 éves Wes az egyetemi focicsapat sztár irányítója, kőgazdag, modell alkat, de az életét mégis beárnyékolja néhány dolog. Édesanyja meghalt évvekkel ezelőtt, bátyja pedig saját életének vetett végett. Wes úgy dönt, hogy segíteni akar a hasonló helyzetű fitalabb diákokon, ezért az elsősök segítője lesz, azaz egyetemi tanácsadó.
Kiersten elvesztette szüleit két évvel ezelőtt, és azóta is antidepresszánsokon él, mert nem tudja feldolgozni, a gyászban ragadt. Egy kisvárosból kerül a washingtoni egyetemre, még soha nem csókolózott, nem randizott, de már az első napon rátalál a tökéletes pasira. Ugye milyen szerencsés? :) Na jó, pontosabban belerohan a pasiba... :D

Wes és Kiersten története egy gyönyörű romantikus mese. :)

"– Csak mert segítségre van szükséged, hogy megbirkózz bizonyos dolgokkal, még nem vagy kevésbé erős. Az életben az igazán gyenge emberek azok, akik képtelenek beismerni, hogy segítségre van szükségük. Képtelenek beismerni, hogy nem bírják tovább egyedül. Gyengék. Azzal, hogy segítséget kérsz, hogy segítséget fogadsz el, azt ismered be, hogy gyenge vagy, és ebben megtalálod az erődet. A világ gyengéi azt gondolják, hogy mindent tökéletesen tudnak, és ezt mások orra alá dörgölik." - Weston

A mellékszereplők közül Gabe könyve a következő a sorozatban, majd a befejező részben Lucy történet ismerhetjük meg. És igen, hölgyeim és uraim..., természetesen mindenki azonnal fogja majd akarni Gabe történetét, mert az a pasi, már ebben a részben is rendesen feladja a leckét mindenkinek. :)
A történet mondanivalója, hogy nem szabad feladni. Küzdeni kell, vagy élni az életet teljességgel. És ez miatt, nem is bántam még a kliséket sem. :)

A könyv és Én

A könyv a reményről szól, egyben a félelemről, de leginkább arról, hogy merj félni, mert attól leszel óvatos, de ettől nem leszel ostoba és gyenge. Annak ellenére, hogy magának a történetnek nem sok valóságalapja van, még a cselekmény valósághűvé válik az író előadásmódjának köszönhetően. A lehetetlen is lehetségessé válik, és néha ebben is kell hinnünk.

"Az idő… micsoda szörnyű, ijesztő szó."

Szeretem a romantikus könyveket, mert elhitetik pár órára, hogy az életben a lehetetlen dolgok is lehetségesek. És az írónak van hozzá tehetsége, hogy mindezt úgy adja elő, hogy el is hiszem. 
Segített kikapcsolni, hinni, ellazulni és mosolyogni. De az izgalom, a várakozás sem állt messze tőlem. Sőt néha egyik végletből a másikba taszított, igen: egyik pillanatban mosolyogtam, majd döbbentem figyeltem a kibontakozó bonyodalmakat.
Vicces pillanatok, humoros párbeszédek, szörnyen romantikus jelenetek, és imádnivaló karakterek. Minden megadatott, hogy elvesszen az olvasó a könyv világában.

A könyvet jó időben, jó helyen és a megfelelő hangulatban volt szerencsém olvasni. Ami szükséges is ahhoz, hogy tökéletesen tudd élvezni, ami eléd tárul a könyv lapjain.
Már a legelején tudtam, hogy tökéletes választás volt, mert sokszor vadul vigyorogtam, egyszerűen magamra kellett erőltetnem, hogy hagyjam abba a mosolygást, mert éreztem, hogy zsibbad az arcom. Igen, sokszor kuncogtam, olyan beszólásai voltak Wes-nek, hogy senki nem marad immunis a vonzerejére. :) Veszélyesen közel került ahhoz, hogy a top 10-es kedvenc könyves pasis listámon landoljon a neve. Ezt bizonyítja egyik kedvenc jelenetem is, még a könyv elejéről:

"– Nem értem. Megesküdtem volna, hogy az elsősök ET-je nő.
– Nem-átalakító műtétem volt – mondta Weston fapofával. – Zavart gyermek voltam.
– Vicces. – A szememet forgattam. – Ez most komoly? Lánykolit kértem, erre koedukált épületben helyeztek el, és most kiderül, hogy az ET-m egy… – majdnem azt mondtam, hogy jóképű srác, de nem hoztam még kínosabb helyzetbe magam.
– Szexisten. – Kimondta helyettem.(...)"

Miután a könyv végére értem nem tudtam eldönteni, hogy hogyan is osztályozhatnám. 5 csillagot nem adhattam rá, mert nem volt igazán tökéletes, annak ellenére sem, hogy annyira belemerültem, hogy éjjel addig voltam ébren, amíg be nem fejeztem. Így esett a választásom a 4,5 pontra végül, mert az írónő nagyon tehetségesen mesélte el, viszont maga a történet azért extrém módon romantikus és kevés valósághű alapja van.  

Kiadó: Atheneum, 2014 - Megrendelhető papír és e-könyvben is!
Eredeti cím: Ruin
Sorozat: Ruin 1. része
Oldalszám: 296.
Fordító: Szilágyiné Márton Andrea
Megjelenés: 2014. szeptember 22.

Blogturné


Az Athenaeum Kiadó hozza el a magyar olvasóknak Rachel Van Dyken Ruin sorozatának első részét Egyetlen címmel. Sokatok kedvence a new-adult műfaj, most egy újabb gyöngyszemmel lehettek gazdagabbak, ha elolvassátok Kiersten és Wes történetét. Érdemes követni a hat állomást, és megfejteni a feladványokat. Sok érdekességet megtudhattok a könyvvel kapcsolatban és két példányt meg is nyerhettek a könyvből a turné végén az Athenaeum Kiadó felajánlásában.

09.16 Kelly és Lupi olvas
09.18 Kristina blogja
09.20 Angelika blogja
09.22 MFKata gondolatai
09.24 Zakkant olvas
09.26 Nem harap a ...



Nyereményjáték


Kiersten bakancslistájáról szemezgetünk a blogturné állomásain. A kiemelt betűk összeolvasása adja a megfejtést, segítségül kaptok képet is, ami a kötődik az adott kihíváshoz. A Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a megfejtést! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Sok szerencsét a sorsoláson!

a Rafflecopter giveaway

0 comments: