Nora Roberts: Tökéletes szomszéd

, by Kristina



    Fülszöveg helyett, valami az én tollamból:
    Nora Roberts híres sorozatának a MacGregor családnak legújabb része, amelyben a Campbell család tagja esik a Nagy MacGregor csapdájába. Cybil Campbell, a már korábban megismert Grant és Genviéve (A sors beteljesülése) lánya, apja nyomdokaiba lép, és képregényeket rajzol. Preston McQuinn az inkább magányt kedvelő drámaíró, azért költözik be Daniel MacGregor egyik lakásába (amely "véletlen" az unokája szomszédságában van), mert az ő házát renoválják, ezért csendre és nyugalomra van szüksége, az új darabjának megírásához. Cybil és Preston története a sorozat eddigi részei közöl, nem sokkal marad le Serena történetétől, amely az első helyen áll a listámon, már ez magában szerintem sokat elárul róla.

    Az eredeti fülszöveget nem szerettem volna bemásolni, mert szerintem túl sokat elárul, plusz a vége még pontatlan is...
Reálisan  nézve:
     Persze, hogy lehet benne hibákat találni, hisz semmi sem tökéletes. Az többször is feldühített, hogy összekeveredtem a párbeszédekben, három alakalomra biztosan emlékszem, amikor nem tudtam, hogy "Na most, akkor kis is mondja ezt?", szépen visszaolvastam, és akkor rájöttem. Először azt hittem, hogy csak nem figyeltem oda, pedig ez velem ritkán fordul elő főleg olvasás közben, de a következő alkalommal, már ráncoltam a homlokom, hogy na, akkor most se én voltam a hibás, mert igen is érdekesek voltak a párbeszédek, és csak rontotta az összképet.
    Ennél a könyvnél valamiért túl felszínesnek éreztem a Nagy MacGregor-t, főleg az elején. Persze jókat derültem a szokásos, Tudod a nagyanyád nagyon aggódik szövegeken, amely nélkül már el sem lehet képzelni a sorozatot. Tetszett, hogy szerepeltek régi szereplők, igaz itt csak Genviéve és Grant leginkább, meg Daniel és Anna, de megismerhettük Cybil fivérét Matthew-t is, akinek a történetére már nagyon kíváncsi vagyok.
   Kikapcsolódásra, romantikára vágyóknak nagyon ajánlom.
   Rajongói szempont:
   A MacGregor könyveket olvasni olyan érzés, mint mikor egy hosszú távoli útról hazatérsz, és tudod, hogy várnak, és jól fogod érezni magad azok között, akiket szeretsz. Talán ezért is ültem neki, minimum 7 alkalommal ennek a bejegyzésnek, az elejét vagy 3x újra kezdtem, közben is el-elakadtam, de nem azért mert nem tetszett, hanem mert ne jönnek a szavak, nem tudom kifejteni, azt a lelki békét, amit olvasás közben éreztem. Békét, mert a "otthon" éreztem magam.
   Ha úgy olvastam volna, mint egy külön álló kötet, akkor most rohangálnék ide-oda, hogy beszerezzem a sorozat többi részét. :)
   Bevallom, hogy megígértem magamnak nem fogok bejegyzést készíteni minden egyes olvasott könyvről, mert a végén majd csak ismételni fogom magam. Na, kérem szépen meddig bírtam ki?
Hát a következő könyvig! xD
   Egyedi: ez a szó kopogtatott a tudat alattim ajtaján, nem is egyszer. Egyszerűen, csak befészkelte magát, és nem hagyta, hogy ne írjak Róla semmit.
   Akármelyik csók előtt, tudtam/éreztem, hogy be fog következni, de hogy a fenébe tud rajtam eluralkodni mindannyiszor az az érzés, mint ha villám csapott volna belém, összeszorult a mellkasom, mintha levegőhiánnyal küzdöttem volna. Igen, én ennyire bele tudom magam élni a jó könyvekbe.
   Amennyire szeretem, ahogyan Gena Showalter, Ward, vagy éppen, ahogyan Nalini Singh leírja a részletes szexjeleneteket, annyira imádom, ahogy Roberts pár mondattal homályosan, mindent a képzeletre hagyva ír, de mégis elkápráztat, érzem a szenvedélyt, a szerelmet, ami közben kialakul. 
    Cybil és Preston párosa sok jó pillanatot okozott, Cybil a mindig csicsergő, boldog, és Preston a mogorva, a magányos, egyszerűen szétválaszthatatlan páros, sőt mi több, kiegészítik egymást.
Értékelés:

Kiadó: Harlequin
Kiadás éve: 2010

olvasd tovább

EGY kicsi ÉN (1.)

, by Kristina

Ne is kérdezzétek, hogy miért ezt az idétlen címet találtam ki, de ezentúl így fogom azokat a bejegyzéseket elnevezni, amik egy kicsit Rólam szólnak. Úgymond egy rovat a blog tulajdonosáról... De térjek is már a lényegre, ugye? :)
 Ma az igazat megmondva, úgy kellett már ráerőszakolnom magam (mert még nem vettem ki a bérletem), hogy végre besétáljak a város központjába , ugyan is napok óta halogatom, hogy megvegyem az ajándékát a barátom húgának, végül sikerült egy nagyon szép ezüst fülbevalót kiválasztanom, (nem is árulom el, hogy hány száz üzletben voltam), DE nem is ez a lényeg. :) Na persze, nem is volnék ÉN én, ha közben nem történik valami. Tehát sétálok, sétálok, nézelődök erre, nézelődök arra, felcsillan a szemem. Na mint gondoltok mit láttam meg? :)
Hát persze, hogy egy könyvesboltot. De mivel egy nagyon forgalmas utca másik oldalán volt nem mentem át. Miután nagy boldogan (mert már megvettem a tökéletes ajándékot) sétálok, eszembe jut, hogy a közelben van egy kis utca, ahol elkerülhetem a forgalmat, plusz még hamarabb oda is érhetek ahol végre megszoktam venni a bérletem a városi buszra. Na hova kerülök vissza? Abba az utcába, ahol láttam a könyvkereskedést. Megállok a kirakat előtt, látom vannak új könyvek (itt még fontos az is, hogy nem magyar könyveket árulnak, ezért nem ismerem/ISMERTEM annyira a választékot), bementem, és akár mit kérdeztem, hogy van e Susan E. Phillips, vagy Julia Quinn, nemleges választ kaptam, vagy, hogy valamelyik nap fogyott el a készletük...
Tovább nézelődtem, amikor megakadt a szemem Sophie Kinsella könyvén, amit magyarul is szeretnék a saját polcomon, de nagy nehezen sikerült rákényszerítenem a kezem, hogy rakja vissza. Lehorgasztott fejjel elköszönök, ballagok kifelé, meg-megállok még azért egy-egy polc előtt, hátha valami elkerülte a figyelmem..., amikor kilépek az utcára és meglátom a kirakatban (amit előzőleg, pedig jól megnéztem) Suzan Kolins: Igre gladi (Suzanne Collins Az éhezők viadalát) LEÁRAZVA. Ha hiszitek ha nem, én úgy rohantam vissza az üzletbe. Nagyon kedves volt a csaj aki árulta, és nagyon irigy vagyok rá, hogy ilyen jó munka helye van.... xD
Szóval Az éhezők viadalát két nyelven fogom olvasni. Hétvégén, vagy a hét elején biztosan hozom a bejegyzést róluk/róla. :)
Csodaszép, simogatásra és olvasásra való szerzemény! :)
olvasd tovább

Hírmorzsa - Nalini Singh április-május

, by Kristina

Ma reggel, alig pár óra alvás után, csak véletlen a Moly könyvjelző helyett, a Facebook-ra kattintottam. :D Volt is ám meglepetés, mert épp akkor írta ki Nalini, hogy kérdezhettek tőle pár kérdést, persze arról lekéstem, de itt vannak a kérdés-válaszok fordításban, amint felrakja őket, addig is találtam pár kérdésre választ áprilisból. Személyesen fordítottam, ezért ha valaki észrevesz hibákat, kérem, hogy jelentse. Végül sikerült mind a mait is lefordítani, de rohannom kell tanulni, meg később órákra, amint lesz időm átnézem őket rendesen és javítom is, mert hiba biztosan van, addig is csipegessetek:

Április 3.
1. Lesz egy másik Elena/Raphael könyv?
 Igen, teljesen biztos. Ebben a szakaszban nem tudom megerősíteni, hogy melyik könyvben fognak ismét központi szerepbe kerülni, de hamarosan.
2. Elenának és Raphaelnek lesz babájuk?
 Baba nincs a közeljövőjükben. Eltekintve attól, a ténytől, hogy az angyaloknál alacsony a születési arány, emlékeznünk kell arra is, hogy Elena, csak pár hónapja angyal. Időre van szüksége, hogy nőjön/erősödjön (?) és hozzá szokjon az új élethez.


Április 8.
1. Ashwini és Janvier az Angyali játszmák-ból kapnak könyvet?
válasz: Nagyon szeretem őket. Nagyon szeretnék Róluk is könyvet írni, de ott van szintén a lehetőség arra, hogy a történetüket a sorozaton keresztül mondjam el. Látni fogjuk, hogy hogyan fejlődnek a dolgok. De mindkettőjüket többet fogjuk látni, mert Janviert áthelyezték New York-ba.

Május 8:
1. Vivekre kerül a sor hamarosan, vagy egyáltalán nem lesz?
Megtudjátok a választ az Angyali vadász sorozatban az Archangels Storm után.

2. Tervezed, hogy írsz másik sorozatot az Angyali vadász és a PsyChangeling mellett?
Nem ebben a szakaszban. Én igazán összpontosítani szeretnék csak erre a kettőre.

3.a Látod magad történetet írni Kitról, vagy a fiatalokról? Vagy valamelyik fiatalabbról? (Keenan/Noor, Ben/Marlee)?
b. Van elképzelésed, vagy írtál már YA sorozatot a Psy/Changelin alapján?
c. Kapni fogunk Kit-ről egy történetet a Psy/Chageling-ből? Azt gondolom, hogy döbbenetes volt a Kiss of Snow-ban, és én szeretném látni róla.
Ez a három összefügg egymással, szóval egyben válaszolok rá.
Jelenleg nincsenek terveim YA sorozattal kapcsolatban a Psy/Changeling alapján. Nem szeretem külön választani a karaktereket különböző sorozatban (ami nem jelenti azt, hogy nem fogunk kalandokat látni a fiatalokkal a könyveken belül).
Nem szeretnék sok időt átugrani a történetben, ők még nagyon fiatalok. Jelenleg Kit is fiatal, még nincsenek terveim, hogy nekik külön álló könyvet írjak.
Ami Kit-et illeti, ő egy lehetőség, van benne valami, de még nem felnőtt.

4. Amikor egy angyal arkangyal lesz, hogyan kap területet? Harcolnia kell, vagy a Tanács találkozik és ők szabják meg a határokat?
Az utóbbi, ez része a "politikai rendszernek", hogy úgy mondjam. Új területet jelölnek neki ki, és azt rendezni kell, kap egy bizonyos időt (kb. 100 év), mielőtt bármilyen más arkangyal kihívást jelent neki.
Erre egy keveset hivatkoztam az Angel's Dance-ben.

5. Sziasztok! Hogyan tudod rendezni/alakítani a karriered NY-ból? Tudom, hogy sokat utazol egy évben, hogyan történik?
Az internettel ez igazán nem számít, hogy te hol vagy, az írás/szerkesztés/kiadás szempontjából, vagy amikor kapcsolatban vagyok az olvasókkal. (Sziasztok!)
Sokat utazom, mert élvezem azt, de nem szükséges utaznod, egyáltalán...

6. Mennyi ideig kell még arra várni, hogy megtudjuk, ki a Szellem?
Csak további 20 könyv.
*Muwahaha*
Sajnálom, nem tudtam ellenállni. Nem kel ooooolyan sokáig várni, -, hogy ez egy nagy titok maradjon!!

7. Írni fogsz valaha olyan történetet, ami nem összpontosít a SnowDancer, és a DirkRiverre?
Igen. Egy könyvre gondoltam, a sólymokra, még csak vázolgatom egy ideig. Meglehetősen biztos vagyok, hogy ez a fő átívelő szál befejezése után fog történni.

8. Ja, és Jason után Méreg?
Nem, vissza fogok térni Elenához és Raphaelhez. :-)

9. Lesz valaha olyan könyv, amelyben írsz minden Psy/Changeling párról?
Szeretném, de az időzítés nem megfelelő.

10. Hány könyvet fogsz még írni a Psy/Changeling sorozaton belül?
Én még 2-4 könyvet látok, amíg ez a történet ív véget ér. Szóval ha ezt az ívet olvasod, akkor levonhatsz egy megnyugtató következtetést.
Utána szeretném felfedezni a világ további szempontjait és karaktereit, amit még nem sokat láttunk eddig.  Ez a világ annyira élénk, és eleven, hogy mind addig, amíg vannak történetek én nagyon szeretném leírni őket.

Forrás: http://nalinisingh.blogspot.com/
olvasd tovább

Robin Kaye: Rómeó, Rómeó

, by Kristina


Fülszöveg helyett, avagy hogyan kapjunk kedvet egy könyvhöz, olyan hiba elkövetése nélkül, amelyben a fülszöveg elárulja a könyv első felének a történéseit.

Rosalie Ronaldi és Dominick Romeó szerelmének története elevenedik meg a könyv lapjain. Ahol nincs hiány romantikából, forró jelenetekből, humorból, érdekes szereplőkből. Egy sorozat első része, amely nem ad okot panaszra, azt adja, amit ígér, könnyű kikapcsolódást, filmszerűen pörgő eseményeket, és érzéki pillanatokat. Garantált veszélyt okoz olyan egyedeknek, akik nem képesek kivárni a következő rész megjelenését magyarul, vagyis hamarosan angolul folyatatom az olvasást. J

Huhh, könnyebb volt eltervezni, mint megvalósítani, hogy nem leszek elfogult. :D Nehéz megállni, hogy ne kezdjek itt és most áradozni erről a könyvről, DE, betartom a szempontokat,íme:
Cannoli
1. Szempont: Reálisan nézve:
 Egy új írónőt köszönthetek a kedvenceim között, mert tud olyan történetet alkotni, ami már nagyon lerágott csont (egyesek szerint), de mégis hoz bele valami újat, valamit, amitől az egész történet kap egy új árnyalatot a romantikus regények szivárványában. Könnyed a stílusa, szerethetők a karakterek, és jól fel van építve. A történetben vannak fordulatok, nem várt pillanatok, és ez miatt merem állítani, hogy ha reálisan akarok osztályozni, akkor a minimum, amit adnék rá, az a 5/4.

Chinatown
2. Ezt a szempontot úgy szerettem volna megírni, hogy azoknak szóljon első sorban, akik midig mindenben a hibát keresik. Sajnos nem tudok, ehhez mit hozzá fűzni, mert én úgy ültem neki, hogy tudtam nem egy igaz történetről van szó, és ilyen hozzáállás az, ami szükséges, hogy az első mondattól az utolsóig élvezni tudjuk. Persze vannak benne hibák, na de melyikben nincs, kérdem én! ?
3.  Szempont, azoknak szól, akik szeretik a könnyed romantikát, olyan férfiakkal vegyítve, akik ritka példánynak számítanak. Ez az a szempont, ahol kiélhetem magam, és igen itt áradozni fogok. OMG, ez a könyv nekem nagyon-nagyon tetszett, hogy miért?
Canal Str.
*Voltak olyan részek, hogy annyira belemélyedtem az olvasásba, hogy mikor zajt hallottam kint az utcán, arra eszméltem fel, hogy már szinte alig lehet látni, ideje felkapcsolni a világítást. 
*Egyes csókjelenetek annyira élethűen vannak leírva, hogy már a pulzusszámom is kezdett gyorsulni, na amikor eljutottak a hálószobáig, én mér legyeztem magam, de biztosan csak valaki bekapcsolt a fűtést... ;)
* Sokat nevettem, nekem nagyon fontos, hogy jól érezzem magam olvasás közben, az már csak hab a tortán, ha közben kuncoghatok is, vagy odáig fajul a dolog, hogy hangosan nevetek
Little Italy New York
*Szeretem az olaszokat, a temperamentumot nagyon át lehet érezni, ami a könyvből árad, és megint sikerült begyűjtenem pár idegen káromkodást (olasz, spanyol), persze ez nem szép, de szeretem a változatosságot, még jobb, ha nem is értik, amikor leszidok valakit, de itt meg kell jegyeznem, nem is szoktam ilyet tenni, de persze jobb felkészülni…. ;)
*Azok a könyvek közé tartozik, amit annyira jó olvasni, hogy gyakran letettem, mert nem akartam, hogy hamar véget érjen, igen nálam még ilyen is elő szokott fordulni.
*Ami a legfontosabb, tudtam a szereplőkkel örülni, és szomorkodni, dühös lenni, és lélegzet visszafojtva várni, sőt elszorult a torkom, még nekem is.
Long Island Expressway
Erről a könyvről, azóta, hogy befejeztem, az mocorog a fejemben, hogy ugyan úgy, mint a csodákban, a könyvekben és a történetekben is hinni kell, és akkor érjük csak el a kívánt hatást.
Nick: Bevallom az elején teljesen más véleményen voltam, Róla. De ezért is mondják sokan, ne első ránézésre ítélj, vele kapcsolatban persze pozitívan csalódtam. Nőcsábász, a nagy szabadság mániás, aki fél az elkötelezettségtől, aztán persze mégis „belezuhan a legmélyebb szakadékba”. Kedvenc karakter, mert mégsem az a tipikus papucs, egyszerűen csak ilyen a természete, szereti a rendet maga körül, ha takarít hát istenem, hozzám is benézhetne. J
Prince Str.
Rosalie: Nem emlékszem, hogy találkoztam volna ilyen karakterrel az eddigi olvasások során. Sok hasonlóságot felfedeztem kettőnk között. Ő is, mint én, megrögzött szabadságmániás volt, amíg el nem jött a megfelelő herceg fehér lovon, persze az ő esetében nem lóról, hanem autómentőről van szó. :D Akaratos, nem az a tipikus nő aki szereti/elvárja, hogy egy férfi mindent megtegyen neki, mondjuk örültem az ő karakterének, és imádtam, hogy ezzel a tulajdonságával sok-sok érdekes párbeszéd, és szituáció kialakult. Persze a takarítás az már más tészta, neki a káoszban van a rend. J
 Nagyon sok érdekes dologgal találkoztam olvasás közben, első sorban nagyon finom ételekkel, majd utcákat is említ, ahol randiztak, vagy magukban bóklásztak. Mivel imádom New Yorkot, igyekeztem a legtöbb említett helyett "kiguglizni", szóval csak tessék nézelődni is. :)
Szerintetek mit hagytam még ki? :)
Kedvenc karakter: Rosalie, Nick
Utálom, utálom, utálom: Rosalie anyja, apja, a szemem elé ne kerüljenek soha többé.
Értékelés:

Kiadó: Victoria Kiadó
Kiadás éve: 2012.

olvasd tovább

Beharangozó (mert más cím nem jutott eszembe)

, by Kristina



Tegnap este, miután befejeztem a könyvet (Robin Kaye: Rómeó, Rómeó), molyon elolvastam pár értékelést, főként azokat, ahol nem volt meg az 5 csillag. Hogy miért?
Mert rájöttem, arra, hogy nem lehetek nagyon elfogult vélemény írás közben, valaki félre értené, és miután elolvasott egy általam agyon dicsért könyvet, de az olvasónak nem olyan élményt nyújtott, mint szerény személyemnek, akkor többet biztosan nem olvasná a blogom.
Ez a könyv lesz a próbababa, vagyis szempontok alapján fogom kivesézni, de nem a könyvet, hanem az élményemet a könyvel kapcsolatban. Őszintén, ez még kicsit nekem is homályos, de igyekezni fogok. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más és más élményt nyújt egy-egy könyv, de ami engem leginkább befolyásol az a kedélyállapotom, vagy a zavaró körülmények, vagy a megszakítások, vagy sorolhatnám, és holnapig sem kezdenék a könyvről írni. :D Az értékelés már íródik, és a délután folyamán biztosan fel is kerül a blogra, de sajnos vannak más elkötelezettségeim is, ezért nem sikerült még befejezni, amit a legvalószínűbb csak én sajnálok! :)
olvasd tovább

KÉPesítve

, by Kristina

Legújabb rovatom, a KÉPesítve, mert szeretek olvasás közben azoknak a dolgoknak utána nézni, amik felkeltették az érdeklődésem, általában ételek, vagy utcák, nevezetességek, sőt lesznek könyvben könyvek, meg filmek, sőt ha egy zene jut eszembe, egy bizonyos könyvről az is ide fog kerülni. :) Szóval jó olvasást és nézelődést.
Hasonló rovatokat Magyar blogger rovatok oldalán találsz.

  Ételek Nancy Verde Barr: Az utolsó falat
New York: Robin Kaye: Rómeó, Rómeó
olvasd tovább

Judith McNaught: Westmoreland

, by Kristina


1. Álomkirályság (A Kingdom of Dreams) 1497
   Jennifer Marrick & Royce Westmoreland Claymore hercege

2. Whitney, kedvesem (Whitney, My Love) 1816-1820
  Whitney Stone & Clayton Westmoreland Claymore hercege
Tovább a bejegyzéshez

3. Míg el nem jöttél (Until You)
   Sheridan Bromleigh & Stephen Westmoreland Langford grófja

3.5 Miracles (novella)
   Julianna Skeffington & Nicholas DuVille

3.5 A Holiday of Love (novella)
olvasd tovább

Carly Phillips: Forró szerelem

, by Kristina

Fülszöveg helyett, magam készítek egy kis kedvcsinálót. :)
Van egy nagybácsi, akit Jank Morgan-nek hívnak, egy sportügynökséget vezet, aki természetesen agglegény, nőcsábász. Ő lesz a három unokahúg gyámja, akik elvesztették a szüleiket, amikor a repülő, amin utaztak lezuhant az Andokban. Annabell-t (akkor 12 éves), Sophie-t (10 éves), és Michelle-t (Micki-8 éves) Yunk és titkárnője Lola nevelik fel.
Mind a három lány, amikor felnő a reklámszakmában dolgozik, egy családi vállalkozásban a Hot Zone-ban, profi sportolókkal foglalkoznak pályájuk csúcsán és azután is. Így került a képbe Brandon Vaughn, aki szülővárosában egy szállodát akar nyitni és segítségre van szüksége. Minden karakter más és más, de az a közös bennük, hogy szeretni lehet őket, és nem tökéletesek (csak kinézetileg(:!).


       Az első mondatoktól kezdve magával ragadott az írónő stílusa, beszippantott a történet világába, a szereplők kedvelhetőek (és most nagyon gyengén fejeztem ki magam, mert valójában imádtam őket).
      Carly Phillips írását Susan Elizabeth Phillips, és Rachel Gibson-hoz hasonlítanám, nem azért mert itt is vannak izmos, szexi sportolók, hanem a szöveg olvastatja magát, filmszerűen peregtek az események, a könnyed, humoros, ugyan akkor érezni lehet, maximálisan át tudtam élni.
      Esküszöm, hogy nincs annál jobb érzés, mint mikor annyira belemerülök a történetbe, hogy hangosan nevetek, kuncogok, összeszorul a torkom, sőt volt, hogy szúrást is éreztem a szívem tájékán. Biztos, hogy a könyv okozta ezeket, mert egészséges 22 éves lány vagyok. :)
      Persze a történet kiszámítható, ami nem is baj, mert ha nem az lenne a vége, amit már az elején szeretnék, akkor nem is kezdtem volna el olvasni. Igazi gyöngyszem, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elolvasnom, mert a megjelenésekor nem igazán keltette fel az érdeklődésemet, persze a borító volt a hibás. :)
Louis Vuitton
Oscar de la Renta
     Annabelle Jordan (Annie), sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan is lehetne jellemezni, hogy senki se értse félre, mert ő tényleg egy olyan karakter aki belopta magát a szívembe. Attól függetlenül, hogy a könyveben szőke, én csakis barna hajú nőnek tudtam elképzelni. Akaratos, tudja magáról, hogy jól néz ki, sajnos sokszor megégette már magát, és ez is igazán tetszett benne, hogy nem az a tipikus szüzecske, hanem felvállalja, hogy igen is voltak kapcsolatai, egyszerűen ki tudja használni, hogy gyönyörű, és izmos sportolókat tud magába bolondítani, sajnos Brandon-ig csak idiótákat sikerült kifognia, tehát lányok, nem csak a kinézet a lényeg. Vannak olyan tulajdonságai, amiket nem mutat meg mindenkinek, és ez a szülei elvesztésével kapcsolatos, muszáj, hogy gondoskodjon valakiről, hogy irányítson. Ezért vannak állandóan házi kedvencei, és őket is óóó hogy mennyire lehet imádni, sokszor volt, hogy én is megsímogattam volna a buksijukat. Natasa a nyúl, Borisz a kutyus, és  legújabb kedvenc Spike a macska. A képet róla egyébként, úgy találtam, hogy a bejegyzéshez keresgéltem olyan ruhát, amit a könyv elején említettek, hogy volt egy partin, egy Louis Vuitton, a másik ruha pedig amit a végén említ egy Oscar de la Renta.
     Brandon Vaughn, a Harlequine borítón nagyon eltalálták, hogy hogyan is lehet a legjobban elképzelni. Nyamm! :) Hát hölgyeim, Phillips nagyon eltalálta, hogy melyik két karakter illik össze leginkább. Mert Brandonnak sok törődésre van szüksége, és azt mind Annie megadhatja neki. Nem emlékszem, hogy találkoztam volna eddig olyan könyvel, ahol már az első találkozásnál ennyire forró lett volna a levegő a két főszereplő között. Ezt tudják, és tudatják is egymással, nincs az a huzavona, hogy nem tetszel, tetszel, nem tetszel. Persze vannak komplikációk, hát istenem, ha nem lennének, akkor nem is lenne ennyire érdekes a történet.
    Mi az ami még nagyon tetszett?
Micki és Sophie nagyon felkeltette az érdeklődésem, és már nagyon várom a következő rész megjelenését.
    Nem alakul ki szerelem már az első fejezet után, persze a szexuális vonzalom, az megperzselte már az első fejezetek is, de az kellett, nem volt szex minden oldalon, de ahol igen, ott tágra nyílt szemekkel olvastam, és a pulzusszámom az égig emelkedett, sőt talán az arcom is enyhén kipirult.
****Spoiler veszély****
    Yunk és Lola huzavonája viszont addig fajult, hogy szívesen verném a nagybácsi fejét a falba, óóó csak lenne itt, remélem, hogy nagyon hamar meg fog oldódni a problémájuk, mert csak rontana a következő rész hangulatán.
****Spoiler vége****


Értékelésem:

Kiadó: Victoria Kiadó
Kiadás éve: 2012.
olvasd tovább

Carly Phillips Hot Zone

, by Kristina

Annabella, Sophie és Micki- három árván maradt nővér, három regény, majd egy újabb lány a negyedik kötetben. Mindannyian a nővérek gyámjának, Yank nagybácsinak a sportügynökségénél dolgoznak reklámszakemberként. Sorsuk nem csupán a családi és munkahelyi kötődéseik, hanem hasonló szerelmi kapcsolataik révén is összefonódik. Carly Phillips honlapja itt.

  
1. Forró szerelem (Hot Stuff)
  Annabell Jordan & Brandon Vaughn
Tovább a bejegyzéshez

2. Forró szívek (Hot Number)
Micki Jordan & Damian Fuller
Tovább a bejegyzéshez

3. Forró találkozás (Hot Item)
Sophie Jordan & Riley Nash

4. Forró vágy (Hot Property)
Amy Stone & John Roper


olvasd tovább

Örök kedvenceim, örök szerelmem! :) One Tree Hill

, by Kristina

Amint lesz több időm, vagyis nyárra tervezem, hogy újra meg fogom nézni a legelső évadtól kezdve, mert velük együtt nőttem fel én is, és nagyon szerettem őket. Idén áprilisban lett vége a kilencedik évadnak is. Nem lesz folytatás, de azért én mindig reménykedni fogok, hogy egyszer láthatom őket együtt élőben is. Megérdemlik, hogy foglalkozzam velük, ezért majd egyszer minden évadról állítok össze egy kis ismertetőt, remélem, hogy ezzel kedvet kap valaki, hogy megnézze őket. :) Nagyon sok jó pillanatot okoztak nekem, remélem lesz folytatása a magyar tévéken is! :) A sorozatban szinte minden karaktert megszerettem a végére, ők is valamilyen szintem a részeim, hatott rám a sorozat. A sorozattal, majd csak nyáron fogok foglalkozni, meg csak pár bejegyzés erejéig, mert a blogot valójában könyves blognak hoztam létre, de adok bele egy kicsit magamból is. Addig is, pár kedvenc dalom a sorozatból:

Itt vannak képek is belőle:

Jana Kramer I Won't Give Up


Kate Voegele: No good


Ez a szám pedig örök kedvencem marad biztosan!!! :)




olvasd tovább