Nora Roberts négy részből álló regénysorozatának címszereplője a négy gyerekkori barátnő, Parker, Emma, Laurel és Mackensie. Kislány korukban mindig esküvőset játszottak, felnőttként pedig megalapították a Kézfogó rendezvényszervező ügynökséget.
Telhetetlen vagyok, egész nap a gép előtt ülök, és interjúkat olvasok, meg videókat nézek a színészekről, vagy az írónőről. Hihetetlen, hogy mennyire elkapott a lázas rajongás.
Egy érdekes interjút olvasva, rájöttem, hogy nem csak képzelődtem azzal kapcsolatban, hogy mikre akar rámutatni Az éhezők viadala című sorozatban az írónő. Mert igen is rámutat arra, hogy mi lehet a világ sorsa, rámutat a média negatívumaira, a hatásaira.
Nem a teljes interjút fordítottam le, inkább a legfontosabb részeket, jövő hétre hozom a másik felét is, a teljes itt olvasható angol nyelven.
Collins szerint nem csak a gyerekekkel kell beszélgetni a könyv bonyolult témáiról, hanem a diákokkal is az erőszakról, a háborúról, és a valóság megtalálásáról a médiával telített világban. A Hunger Games mérhetetlenül népszerű mind a lányok, és mind a fiúk körében. Mit gondolsz, miért van ez? SC: Amikor írok egy történetet, mindig remélem, hogy a lányoknak és fúknak is tetszeni fog. De talán a legegyszerűbb formája, hogy itt a nő a főszereplője a gladiátor történetnek, amit hagyományosan jellemez egy férfi. Ez egy váratlan választás. Vagy nem tudom, talán, hogy futurisztikus, a zord természete a történetnek, még ennél is nagyobb.
Mi volt az a legemlékezetesebb visszajelzés amit tanároktól és diákoktól kaptál? SC: A legemlékezetesebb dolog, az volt, amikor hallottam, hogy megkértek egy vonakodót, hogy olvasson. Azt mondták, hogy: "Tudod, van ez a gyerek, aki egy könyvet sem akar megérinteni sem, és lefekvési idő után úgy találták meg a szülei, hogy a takaró alatt lámpával olvasta a könyvet, mert nem bírta kivárni, hogy mi fog történni a következő fejezetben." Ez a legjobb érzés. Az ötlet, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy egy gyerek élvezze az olvasást.
Ki volt az aki hozzájárult ahhoz, hogy megszeresd az írást és olvasást? SC: Ötödikben és hatodikban nyílt osztályba jártam. És az angol tanár, Miss Vance csodálatos volt. Esős napokon, akiket érdekelt, azoknak Edgar Allan Poe történeteket olvasott. Emlékszem hogy mindannyian üldögéltünk tágra nyílt szemekkel, mikor Rémtörténeteket és a Vörös halál álarcát olvasta. Nem gondolta azt, hogy túl fiatalok vagyunk, hogy azokat halljuk. Oda voltunk szegeződve. Ez egy hatalmas benyomást tett ránk.
Mennyi mindent tudott Miss Vance! Hogyan győzöd meg azokat a felnőtteket, akik aggódnak a témáid miatt? SC: Azt gondolom, hogy attól függ, hogy hogyan mutatod be. A gyerekek el fogadnak bármilyen dolgot. Amikor az Underland Chronicles-t írtam annyi éves voltam, mint mikor Miss Vance felolvasta Poe-t. Halál, veszteség és az erőszak. A harmadik könyv a biológiai hadviselésről szól, a negyedik a népirtásról, az ötödik könyv pedig egy nagyon eleven háborúról. És gondolkoztam, hogy melyik ponton okoz majd problémát, nem a gyerekek, hanem a szülők, vagy az iskola.
Mi vonzott a science fiction írásba? SC: Elmesélni egy történetet egy futurisztikus világról jogot ad neked, hogy olyan dolgokról mesélj, amely a kortárs világban zavar téged. Tehát, ebben az esetben Az éhezők viadala trilógiában az eltérések a gazdagságban, a televízió hatalma, és hogyan is használják, befolyásolják az életünket, annak a lehetősége, hogy a kormány fegyverként használná az éhséget, majd az első és legfontosabb kérdés számomra a háború.
A háború nagyon fontos témának tűnik az ön számára. SC: Az édesapám a légierőnél volt, és Vietnámi veterán. Akkor volt Vietnámban, amikor én hat éves voltam. De azon is túl, ő politológia doktora volt, katonai specialista, nagyon jól képzett volt. És nagyon korán beszélt velünk az ellenük irányuló háborúról. Ez nagyon fontos volt neki, hogy megértsük a dolgokat, gondolom a tettei és a tapasztalata miatt.
Ha vele voltál egy csatatéren, nem csak álltál ott. Hallanád mi vezetett a háborúig, az adott csatáig, mi történt ott. Nem csak egy helyszín, akkor nem lenne ott egy történet.
Emlékszem, hogy mielőtt elkezdtem olvasni Az éhezők viadalát, azt hittem, hogy az egész sorozat csak arról szól, hogy bent lesznek a játékosok az arénában. Amikor befejeztem, nagyon kétségbe voltam esve, mert nem tudtam, hogy mire számíthatok a Futótűzben, hisz a viadalt megnyerték, méghozzá ketten, sőt a Kiválasztottban, már álmomba sem tudtam, hogy miről mesélhet majd Collins. Nem olvastam egyik könyv fülszövegét sem. Most, hogy sikeresen túléltem az utolsó könyv olvasását is, mondhatom, hogy igazam volt, végül is az egész egy nagy viadal volt. Persze minden kötet más-más viadalt mutatott be, de azzal szerintem mindenki egyet ért velem, hogy az utolsó nagyon nagy hatású volt.
Minden részére más érzelmi kitörések voltak rám jellemzőek olvasás közben, erre a könyvre kimondottan a depresszió, a düh és a végén az eufória. Sírtam és nevettem egy időben, de komolyan azt hittem eddig, hogy ez nem lehetséges egyszerre, hogy csak a könyvekben létezik. Hát én hajnali 4-kor úgy olvastam végig az utolsó fejezetet, hogy nyeltem a krokodil nagyságú könnyeim, nem voltam képes már látni sem rendesen, nem győztem törölgetni a szemem. Amikor már az sem segített, gyors rohantam hideg vízzel kicsit megmosni az arcom, mire visszaértem a könyvhöz, már azt hittem, hogy megnyugodtam, és akkor kezdtem olvasni a prológust, ott kész voltam, újból eltört a mécses, szerintem hülyén nézhettem ki, mert bamba vigyorral sírtam végig minden mondatát.
Az igazat megmondva, már akkor tudtam, hogy napokig nem leszek képes másik könyvet a kezembe venni, vagy folytatni, még, amikor csak a könyv felénél tartottam. Az az érzés, hogy nem érdemes, mert soha többé nem fogja ezt az érzést kiváltani már egyik könyv sem.
Nem tetszett a könyv, egyszerűen utáltam, de mégsem bírtam letenni, abbahagyni, szinte meg voltam babonázva. És most így utólag, na tessék, mit mondok a könyvre?
Imádom.
Miért?
*soha nem ríkatott még meg könyv, sőt soha nem nevettem még sírás közben
* Peeta miatt meg fogom adni az 5 pontot, mert az lett a vége, ami. :)
* Persze, tudom, hogy pont levonás járna azért, mert megölte pár kedvenc karakterem, ugyan akkor meglepett, nem tudtam, hogy mi lesz a vége, komolyan olyan letargiás hangulatban voltam, hogy már reménykedni sem mertem, és akkor jött a nagy bumm. És ha egy könyv ennyire a mélybe tud taszítani, akkor az azt jelenti, hogy az író tud valamit.
A szereplők közül talán Haymitch volt az egyedüli, akiben nem csalódtam ebben a részben, ő azt is adta, amit vártam tőle. Az ő párbeszédein Katnissal az első résztől kezdve a kedvenceim között szerepelnek.
Katniss okozott meglepetéseket rendesen, megváltozott, talán inkább az a helyes kifejezés, hogy fejlődött. Igaz, néha a személyisége nagyon gyengének tűnt, de hiszen ez a normális reakció, senki nem járna örömtáncot azok utána, amin ő átment. Tudjátok amibe nem haltok bele, az megerősít, néha a gyengeség a legnagyobb erő. Igaz néha már én rángattam volna, hogy ne adja fel, de végül is, ez így volt jó.
Gale, nos talán ő volt az, akiben a legnagyobbat csalódtam, de hát tudtam én már az elején, hogy kinek kell szurkolni! :)
Johanna és Finnick ebben a részben nagyon megszerettették magukat velem, szeretem a csípős nyelvű karaktereket, de MIÉRT kellett a végén ezt tenni velük?
Mi lesz a következő? Egyenlőre újraolvasom a sorozatot.
Happy Hunger Games, ... ...and may the odds be ever in your favor!
Köszönöm szépen annak a 68 látogatónak, akik szavaztak, hogy melyik 3 könyvet olvassam el leghamarabb! :) Lesz még ilyen szavazás június végén biztosan, nem tehetek róla, de sok könyv felkelti egyszerre az érdeklődésem, és sajnos döntésképtelen könyvmoly vagyok! :D
Íme a szavazás végeredménye: 1. Cassandra Clare: Csontváros 24 szavazat 2. Suzanne Collins: Futótűz 21 3. Catherine Fisher: Incarceron 20 Patricia Briggs: A vér kötelez 13 Jay Asher: Tizenhárom okom volt... 12 Libba Bray: Lázadó angyalok10 Ian McEwan: Vágy és vezeklés 9 Kazuo Ishiguro: Ne engedj el… 9 Maggie Stiefvater: Shiver 9 Andrea Cremer: Nightshade – Az őrzők 8 Lara Adrian: Az éjfél árnyai 8 Karen Hawkins: Viharos szerelem 8 Anya Seton: Katherine 1. 8 Alexandra Ardonetto: Lázadó 7 Lauren Kate: Fallen 7 Sophie Kinsella: Emlékszel rám? 6 Elizabeth Hoyt: Szenvedély 6 Simon Beckett: A halál kémiája 6 Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő 6 Andrew Davidson: A vízköpő 3 Licia Troisi: Sárkánylány 1. – Thuban öröksége 2 David Baldacci: Tizedmásodperc 1
... ki a következő áldozatom? :D
Ezt muszáj volt, bocs. :)
Szóval, nem ígérem, hogy a Sorok között című rovatom már holnap közzé tétetik, de szombaton biztosan. Megint olyan írót választottam, amit nagyon könnyű lesz kitalálni, de nem tehetek róla, nagy a kísértés...
Találd ki, hogy kiről írok legközelebb?
1. Első regényét Alice Csodaországban ihlette.
Voltam olyan szerencsés, hogy megnézhettem tegnap az első rész (Az éhezők viadala) alapján készült filmet. Imádtam.
Hiszen annyira jó volt újra átélni az egészet. Úgy érzem, hogy tökéletes volt az időzítés mindenhez, mert az első rész elolvasása után pár napig emészthettem az olvasottakat és csak utána kaptam el a filmet. Említenem sem kellene, hogy szinte ugyan úgy megrázott az egész.
Nem tökéletes a film, de megértem, hogy nem is másolhatták át az egészet szóról szóra. A szereplőket imádom, és nagyon illik mindenkihez a szerep. Tegnap óta állandóan videókat és interjúkat nézek/olvasgatok róluk. Rajongó lettem. Megszerettem őket és azonosítani tudom az arcukat olvasás közben a karakterekhez. A videó az első rész "filmelőzetese" egy nagyon jó zenével összevágva.
Film után azonnal rá is vetettem magam a Futótűzre, már az első oldalak után be is bizonyosodott, hogy ezt bizony nem fogom napokig húzni. Az előző részt annyira szerettem, hogy lassan olvastam, egy-egy érzelmileg felkavaró rész után le is tettem, ugyan ezt már ennél a könyvnél lehetetlennek tűnt.
Az éjszaka addig olvastam, amíg már összefolytak a szemeim előtt a betűk, és reggel korán pár óra alvás után már a kezemben is volt a könyv, mellettem a forró gőzölgő kávé. Nekem tudnom kellett, hogy mi lesz az én szeretett Peetám sorsa, ááá ugyan, dehogy zúgtam bele egy kitalált karakterbe.
A szerelmi háromszög ennél a könyvnél már annyira kibírhatatlan, hogy lassan úgy éreztem, ha itt állna előttem Peeta és Gale, valamint Katniss gondolatai az én fejemben játszódnának, megfájdulna a nyakam, hogy egyszer egyik, majd a másik felé kell fordítgatnom a fejem. Ugyan már, válaszd Peetát és mehetnénk is már tovább, NEM? :)
Az előző részben még meg volt az a bizonyos határ, amit az én harmonikusan romantikus szívem elbír a "Jajj melyik fiút szeressem" gondolatokat illetően. De itt, szerintem még szegény írónő is belezavarodott néha. Megértem az érzéseit Galel kapcsolatban, de ugyan akkor, azt már fel nem tudom fogni, hogy kemény öt perc múlva már Peeta után sír. Na jó, ez kicsit durván hangzik, de sajnos olvasás közben ezeket a gondolatokat írtam le, valamiért nem tudom őket ereszteni, még most sem. Egyszerűen az egyik fejezetben még azt állítja, hogy Gale az akit választott, majd Peeta lesz soron a következőben. Tisztára, mint a Vámpírnaplókban Elena/Stephan/Damon. Na ott is Damon párti vagyok, lassan le kellene erről a helyzetfoglalálos dologról szoknom, mert mostanában tuti nem azt a fiút választják, akinek én szurkolok. :D
Visszatérve a könyvhöz, még egy észrevétel, ami felett nem tudok elsiklani. Ugye említettem, hogy két nyelven olvastam az előző részt, és egyik se az eredeti angol volt. Így utólag összehasonlítva, nem a magyar nyerte el a tetszésem, sőt abban is biztos vagyok, hogy ha csak így olvastam volna, nem rántott volna magába történet világa. Miért?
A könyv megérdemli azt, hogy legalább kis mértékben is, de komolyan vegyük, hiszen a kép, amit Collins lefestett a világról nem éppen szívderítő. Megértem én azt is, hogy Katniss 16/17 éves, de ugyan akkor ő már az édesapja halála után felnőtt, és a magyar fordítás mindezt nem adja nekem vissza. Átéltem, beleéltem maga, csak néhány szó miatt néha húztam a szám, viszont mindegyik nagy élményt nyújtott.
Sajnos pár szóval el lehet rontani az olvasási élményt. Ezért is hangsúlyoztam ki, hogy mivel tudom, hogy az eredeti nem ilyen, nem pontozom le a könyvet, hisz mind ez nem az írónő hibája. Szerencsére, a másik nyelven olvasott könyvnek köszönhetően megismertem az eredeti "stílust, vagy inkább úgy mondom, hogy szövegkörnyezetet" és ezért végül elfogadtam és nem is törődtem a vége felé egyik fordítással sem, csak a történetre figyeltem.
Maga a történet rengeteg bonyodalmat, izgalmat, félelmet, szomorúságot, egy kis humort, és reményt adott nekem. Még több brutalitás tárult lelki szemeim elé, előre nem várt történések, fordulatok.
Most jön az a rész, hogy akik még nem olvasták a könyvet, akkor csak saját felelősségre lessék meg, hogy mit írok itt tovább össze, mert a lelki világom megnyugtatása érdekében ki kell magamból írjak minden gondolat foszlányt, hogy nyugodt szívvel kezdhessek neki a Kiválasztottnak.
Ahogyan játszották tovább a nagy közönség előtt a szerelmespárt néha elhittem, hogy tényleg lesz közöttük valami, persze az is besegített, amikor Katniss Peeta után vágyakozott, hogy megint együtt aludjanak, vagy amikor hozzá bújt, és mindez jó érzéssel, biztonsággal árasztotta el, na de főleg az a csók a történet vége felé volt az, ami igazán reménykedővé tett, hogy talán akkor mégis lesz valami. A vége? Igen, az rendesen kiakasztott. Nem az, hogy a lázadók kilétét is végre megtudtam, meg a 13. körzet titkára is fény derült, hanem, hogy egész kezdett túl sok lenni. Peeta elrablása, Gale megjelenése újra. De örült a lelkem, amikor Katniss szenvedett Peeta "elvesztése" miatt, mert maradt egy kis reményem, hogy talán a harmadik könyvben lesz valami közöttük. Tudom ez már szánalmas, igen azt is tudom, hogy hiába reménykedem, de ez van. Katniss: minden fejezet után más és más véleménnyel vagyok Róla, ezért majd csak a sorozat befejeztével nyilatkozom bővebben a kapcsolatunkról. Peeta: Huhh, róla tudnék egy egész regényre valót áradozni, de visszafogom magam, és csak annyit mondok el, hogy nagyon a szívembe zárta magát a humorával, a szerelmével, az elszántságával. Nem naiv ő, és remélem, hogy ezt még inkább be tudja majd bizonyítani a folytatásban, ha Collins ki nem nyírta. Ugye nem?
Nem fogok most minden karakterről külön írni, mert még ma szeretném elkezdeni a folytatást, csak még annyit, hogy imádtam az új szereplőket is, s naaaaagyon várom a megfilmesítést!
De attól függetlenül, hogy felsoroltam a hibáit, még nem szavazhatom le, hiszen ha olvasás közben beleéltem magam a világába, nem bírtam letenni a könyvet, akkor maximum pontot érdemel.
Ez a bejegyzés azzal a szándékkal íródott, hogy kiöntsem magamból az olvasás közben felgyülemlett érzelmeket, eddig ki nem mondott frusztrációkat, élményeket. Erősen spoiler veszélyes posztnak érzem, ezért nem vállalom a felelősséget, ha valaki, aki még nem olvasta, vagy nem nézte a filmet tovább olvas.
Bevallom egyáltalán nem szerettem volna bármit is "papírra" vetni a könyvel kapcsolatban, hiszen még a csapból is víz helyett a Hunger Games folyik.
A könyv elolvasását először is KÖSZÖNÖM, azoknak az embereknek, akik a szavazás folyamán (amit legutóbb indítottam), ezt a könyvet jelölték be arra, hogy végre elolvassam.
Nem akartam egy szereplőt sem megkedvelni, mert tudtam egy-egy információ morzsának nem-köszönhetően, hogy sokan meg fognak halni a történetben, és még is egy-egy játékos halálakor a szívem szakadt meg.
Nagyon lassan haladtam az olvasással, a könyvet hazafelé utazva kezdtem olvasni, és életemben még nem értem haza ilyen gyorsan, egyáltalán nem érzékeltem a környezetem, hihetetlen mennyire magába rántott az egész. Amikor elkezdődött a játék, lassan haladtam vele, muszáj volt letennem egy-egy fejezet végén és gondolkoznom, megálljt parancsolni magamnak, ez még soha nem fordult elő velem. Nem akartam olvasni, hogy ne érjen hamar véget.
Tudom, hogy ezer és egy blogon tálható már vélemény Róla, de az én lelkemnek is szüksége van arra, hogy tudassam a világgal ÉN EZT A KÖNYVET IMÁDOM. Szeretem és gyűlölöm ugyan abban a pillanatban, és így volt ez majdnem a könyv elejétől a végéig. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi vár rám a sorozat következő két részében, azt hittem, hogy mind a három könyvben a játékban fognak szerepelni. Hallottam (időközben kiderült, hogy rosszul hallottam :)), hogy Peeta meg fog halni, de kérdem én, MIÉRT? Ugye nem igaz, csak hazugság, egy rossz félreértés eredménye, hogy ezt hiszem, UGYE? Eddig nem sírtam egy szereplő halálán sem, nem vagyok az a könnyen bőgős fajta, persze Ruta halálán könnyes lett a szemem, meg összeszorult a torkom, de ha Peetát elvesztem, és úgy fogok picsogni, mint egy újszülött, aki még nem érti a körülötte zajló eseményeket. Ha minden igaz, ez a harmadik könyvben vár rám, nos akkor ha kibírom, azt a könyvet elkerülöm jó messzire. De sajnos képes vagyok magam szenvedtetni... Amikor már csak Katniss és Peeta maradtak életben, eszembe jutott, hogy talán ők lesznek az a szerelmes pár, akik öngyilkosságot követnek el, sajnos ezt az infót is valahol fél szemmel olvastam, megijedtem, hogy jajj csak azt ne, pörgött az agyam, a legrosszabbra számítottam, ugyan akkor tudtam, hogy ez lehetetlen végkifejlet. A visszaszámlálásnál már levegőt sem mertem venni, és ne mondja mekkora sóhaj lett a vége, amikor kiderült, hogy mennyire átjárt Katniss a Capitol eszén.
Amikor befejeztem, csak fogtam és bámultam a könyvet, végig simítottam a gyönyörű borítón, és nem hittem el, hogy vége. A több ezer betű, amiből megírta az írónő, majd amiket a fordítóknak köszönhetően hozzánk is eljutott, megdöbbentettek, gondolkozásra ösztökéltek, néha reményt, néha bosszúszomjat idéztek bennem elő.
Azt hiszem, hogy készen állok a folytatásra, így nem lehet egy könyvet befejezni, ez bűnre csábít, kíváncsivá tesz, hogy vajon a következő részt is így be bírom osztani, vagy addig nem leszek képes elaludni, amíg be nem fejezem!?
Vajon olyan lesz a Futótűz, ahogyan a neve is mondja, gyors, perzselő és halálos? TEAM PEETA!
Legújabb rovatomban, a kedvenc íróimmal fogok foglalkozni. Méghozzá a kezdettel, azzal, hogy hogyan és miért kezdtek el írni, hogy most hogyan élik meg az írást, hogy milyen érdekes, vagy vicces dolgok történtek meg velük. Ebben a hónapba, ahogyan azt Javíthatatlan ki is találta SEP-ről fogok veletek megosztani egy érdekes interjút.
2005-ben készítettek egy érdekes interjút vele, a cikket Andrea Sachs írta, én megpróbáltam minél pontosabban lefordítani, remélem minden érthető. Nagyon jól éreztem magam fordítás közben, hiszen nagyon érdekes kérdések és válaszok találhatóak itt . :)
Susan Elizabeth Phillips Napervill-ben, Illinois államban írja szellemes (humoros) romantikus regényeit. Legújabb regényével a Várom a párom-mal sem okozott csalódást, mert megjelenés után azonnal a New York Times bestseller listájára került. A Galley Girl (az interjú készítője) Phoenix-ben elbeszélgetett az írónővel.
GG: Hogyan kerültél a romantika bizniszbe? SEP: Otthon voltam a fiatal gyerekeimmel, amikor a legjobb barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy írunk egy történelmi romantikus történetet. Három héttel az után, hogy beadtuk a Dell Publishing-nek eladták, 120 oldal volt. Aztán ő elment jogi egyetemre és pedig magam maradtam.
GG: Hány könyvet írtál azóta? SEP: A Várom a párom a 17-ik.
GG: Az új könyved a házasság közvetítők világával foglalkozik. Adj belőle egy kis ízelítőt! SEP: Egy fiatal munkanélküli nő változatos érdeklődési körrel, megörökölte nagymamája házasság közvetítő irodáját, és egyenesen a pokolból veszi fel az ügyfelét. Ő az a Chicago-i szuper sportügynök, aki egy tökéletes feleséget keres. A fiatal nő és a sportügynök elképzelései a tökéletesről kicsit eltérnek. Azt gondolom, hogy egy kicsit olyan, mintha Bridget Jones és Jerry Maguire találkoznának. Szeretem azt a filmet.
GG: Hogyan írnád le Annabelle Granger-t a házasság közvetítőt? SEP: Azt hiszem, hogy Annabelle az minden nőből egy kicsi. Ő intelligens. Ő igazán vinni akarja valamire, de mindig történnek vele olyan dolgok, amelyek az útját állják. Ő a legfiatalabb gyerek egy olyan családban, ahol a többiek állandóan a sikerre szomjaznak. Van egy öccse, aki sebész, az édesapja is sebész, az édesanyja egy bank alelnöke volt, másik testvére pedig egy könyvelési cég feje. Tehát a családja kudarcként látja őt. Azt gondolom, hogy sok ember tud azonosulni ezzel, az ő elfoglalt helyével a családban, és hogy a versenyképességével próbálja megkeresni a helyét a családban.
GG: Említetted Bridget Jones-t. Mi a különbség a chick lit és a romantika között?
(Magyarázat a részemről, azoknak akik nem tudják, hogy mi a chick lit, egy olyan regényműfaj, amely a modern nőknek szól, könnyed és humoros. A műfaj az 1990-es évek végén vált népszerűvé. (A születési évem, biztosan azért szeretem:)) Bár tartalmaz romantikus elemeket, de általában nem sorolható a romantikus regények alkategóriájába, mert a hősnő kapcsolata a családjával, gyakran ugyan olyan fontos, mint az ő szerelmi kapcsolata.) SEP: A saját munkámban nincs közöttük különbség. Az emberek kérdezik, hogy mit írok? Azt mondom, hogy romantikát, női regényt, és chick lit-et. Azt hiszem, hogy minden kényelmesen elfér egy ernyő alatt. Alapvetően könyveket írok nőknek - könyvet a kapcsolatokról, könyveket, amelyek képesek megnevettetni, és néha, amelyektől sírnod kell.
GG: Mi kell legyen a könyvben, hogy romantikusnak találják? SEP: A szerelmes történetben a hős és a hősnő központi szerepben kell, hogy legyen. Azt hiszem, hogy ez igaz a könyveimre. Én általában írok másodlagos szerelmi történetet is, nem hagyományos karakterekkel. Néha idősebb karaktereket is írok. Érdekelnek a női barátságok, és a családi kapcsolatok. Szóval nem írok hagyományos romantikus regényeket, ahol csak a hős és a hősnő szerelmi története van. Szeretem az egymásba fonódó/összekulcsolódó kapcsolatokat.
GG: A sok megírt könyv után, honnan kapod az ihletet? SEP: Egy raktárból Tulsa külső részén. (nevet) Nem tudom. Nem könnyebb nekem. Ez még nehezebbé válik, mert én nagyon közel vagyok az olvasóimhoz. A saját honlapom faliújsága a hely, ahol egymásra hatunk az olvasókkal. Sokat dedikálok. Úgy érzem, hogy ők a barátaim. És nem akarok csalódást okozni senkinek. Mindig próbálok, valami frisset írni minden könyvbe. Könnyebb helyett, egyre nehezebbé válik. Úgy érzem, hogy még keményebben dolgozom minden könyvön. De nem akarom, hogy ez látszódjon az oldalakon, ez biztos.
GG: A munka szokásaid? Minden nap írsz? SEP: Igen. Elég sokat írok 9-től 5-ig, Hétfőtől Péntekig. Szombaton és Vasárnap is próbálok pár órát írásra szánni, hogy ne veszítsem el az áramlást, mert aztán rossz folytatni.
GG: Ez a sok írás. SEP: Ez a sok írás, de én nagyon nagyon lassú vagyok. Nem úgy, mint az újságírók, ezt meg kell mondanom neked. Golyókat izzadok minden mondat felett. És néha tudod van olyan nap, hogy csak egy bekezdést írok, és négy órát ülök a számítógép előtt.
GG: A saját szerelmi életed is romantikus? SEP: 34 éve vagyunk házasok, azt hiszem, hogy annyi. Rosszban vagyok a számokkal. A férjem a feljegyzések őrzője. De igen. Van két csodálatos fiam, akik közül az egyik hamarosan házasodik, a másik pedig már házas, és az első unokánk már úton van. Ha ez nem egy szerelmi történet ember, akkor nem tudom, hogy mi a az.
Ennyi fért a mai napba, remélem, hogy tetszett. Nekem igen, és neked? :) Azt hiszem én most még jobban szeretem Phillips-et mint, eddig és esélyes a Várom a párom egy újraolvasásra! :)
Újabb ötletem támadt a napokban, egy rovattal kapcsolatban, ahol arról fogok nektek beszámolni, hogy a kedvenc íróim, meg íróink miért, és hogyan kezdtek az írói pályafutást, és mi változott az életükben, minden ami érdekel velük kapcsolatban. A bejegyzés közzététele előtt 1, vagy 2 nappal írok pár dolgot/jelzőt, amik rájuk, vagy a könyveikre jellemzőek, ti meg találgathattok. A találgatós bejegyzés címe Találd ki, hogy... lesz, mert jobb most nem jut eszembe címnek. Az írók kezdetével foglalkozó rovat, pedig a Sorok között címet kapja. Kaptok lehetőséget arra is, hogy kérjetek írókat, és remélem, hogy sokat fogunk beszélgetni is.
Találd ki, hogy kiről fogok írni:
- a könyveire a könnyed, humoros romantika a jellemző
- van két fia
A következő segítséget kérésre adom, ha az sem segít, akkor holnap adok még. :)
Vélemény?
A mai és tegnapi nap a világ legjobb bejelentéseinek a napja! :)
"Új szerző könyveivel bővül az Egmont Dark kínálata!" Ezt írta ki a kiadó a nagy Facebook-ra, persze rejtély fedi még az írónő kilétét, de mindenki Larrisa Ion-ra tippel. Szóval remélem, hogy ő lesz, ha nem akkor meg ezen elgondolkodhatnak, hogy őt is kiadják magyarul. :)
Eddig is ők voltak a kedvenceim, de ezentúl imádni fogom a kiadót! :)
Már tervben volt nyárra a Demonica sorozat elolvasása angolul, de nagyon örülnék, ha magyarul is megjelenne tőle is valami. Eddig csak pozitív kritikákkal találkoztam vele kapcsolatban, ami elég ritka mostanában. Szóval szurkoljunk együtt, hogy tényleg ő legyen az! :)
Hamarosan jövök, amint fény derül az igazságra! :)
Update: IIIIGGEEEEN!!!!!! Köszönöm Egmont Dark Kiadó! A hír megerősítve Larissa Ione könyv lesz hamarosan olvasható magyarul. :)
És még egy remek hír a Demonica sorozattal kezdik! Hipp hipp hurráááá! :)))
1. Látomás fehérben (Vision in white)
Posts
