Sorok között (2.) - Suzanne Collins (1.)

Telhetetlen vagyok, egész nap a gép előtt ülök, és interjúkat olvasok, meg videókat nézek a színészekről, vagy az írónőről. Hihetetlen, hogy mennyire elkapott a lázas rajongás.
Egy érdekes interjút olvasva, rájöttem, hogy nem csak képzelődtem azzal kapcsolatban, hogy mikre akar rámutatni Az éhezők viadala című sorozatban az írónő. Mert igen is rámutat arra, hogy mi lehet a világ sorsa, rámutat a média negatívumaira, a hatásaira.

Nem a teljes interjút fordítottam le, inkább a legfontosabb részeket, jövő hétre hozom a másik felét is, a teljes itt olvasható angol nyelven.

Collins szerint nem csak a gyerekekkel kell beszélgetni a könyv bonyolult témáiról, hanem a diákokkal is az erőszakról, a háborúról, és a valóság megtalálásáról a médiával telített világban.
A Hunger Games mérhetetlenül népszerű mind a lányok, és mind a fiúk körében. Mit gondolsz, miért van ez?
SC: Amikor írok egy történetet, mindig remélem, hogy a lányoknak és fúknak is tetszeni fog. De talán a legegyszerűbb formája, hogy itt a nő a főszereplője a gladiátor történetnek, amit hagyományosan jellemez egy férfi. Ez egy váratlan választás. Vagy nem tudom, talán, hogy futurisztikus, a zord természete a történetnek, még ennél is nagyobb.

Mi volt az a legemlékezetesebb visszajelzés amit tanároktól és diákoktól kaptál?
SC: A legemlékezetesebb dolog, az volt, amikor hallottam, hogy megkértek egy vonakodót, hogy olvasson. Azt mondták, hogy: "Tudod, van ez a gyerek, aki egy könyvet sem akar megérinteni sem, és lefekvési idő után úgy találták meg a szülei, hogy a takaró alatt lámpával olvasta a könyvet, mert nem bírta kivárni, hogy mi fog történni a következő fejezetben." Ez a legjobb érzés. Az ötlet, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy egy gyerek élvezze az olvasást.


Ki volt az aki hozzájárult ahhoz, hogy megszeresd az írást és olvasást?
SC: Ötödikben és hatodikban nyílt osztályba jártam. És az angol tanár, Miss Vance csodálatos volt. Esős napokon, akiket érdekelt, azoknak Edgar Allan Poe történeteket olvasott. Emlékszem hogy mindannyian üldögéltünk tágra nyílt szemekkel, mikor Rémtörténeteket és a Vörös halál álarcát olvasta. Nem gondolta azt, hogy túl fiatalok vagyunk, hogy azokat halljuk. Oda voltunk szegeződve. Ez egy hatalmas benyomást tett ránk.

Mennyi mindent tudott Miss Vance! Hogyan győzöd meg azokat a felnőtteket, akik aggódnak a témáid miatt?
SC: Azt gondolom, hogy attól függ, hogy hogyan mutatod be. A gyerekek el fogadnak bármilyen dolgot. Amikor az Underland Chronicles-t írtam annyi éves voltam, mint mikor Miss Vance felolvasta Poe-t. Halál, veszteség és az erőszak. A harmadik könyv a biológiai hadviselésről szól, a negyedik a népirtásról, az ötödik könyv pedig egy nagyon eleven háborúról. És gondolkoztam, hogy melyik ponton okoz majd problémát, nem a gyerekek, hanem a szülők, vagy az iskola.

Mi vonzott a science fiction írásba?
 SC: Elmesélni egy történetet egy futurisztikus világról jogot ad neked, hogy olyan dolgokról mesélj, amely a  kortárs világban zavar téged. Tehát, ebben az esetben Az éhezők viadala trilógiában az eltérések a gazdagságban, a televízió hatalma, és hogyan is használják, befolyásolják az életünket, annak a lehetősége, hogy a kormány fegyverként használná az éhséget, majd az első és legfontosabb kérdés számomra a háború.

A háború nagyon fontos témának tűnik az ön számára. 
SC: Az édesapám a légierőnél volt, és Vietnámi veterán. Akkor volt Vietnámban, amikor én hat éves voltam. De azon is túl, ő  politológia doktora volt, katonai specialista, nagyon jól képzett volt. És nagyon korán beszélt velünk az ellenük irányuló háborúról. Ez nagyon fontos volt neki, hogy megértsük a dolgokat, gondolom a tettei és a tapasztalata miatt.
Ha vele voltál egy csatatéren, nem csak álltál ott. Hallanád mi vezetett a háborúig, az adott csatáig, mi történt ott. Nem csak egy helyszín, akkor nem lenne ott egy történet.