Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Fülszöveg helyett:
Egy evészavarokkal küzdő 18 éves lány története, Lia, aki addig szeretne fogyni, amíg teljesen el nem tűnik. Ez az anorexia.
Lia kinek a legjobb barátnője is hasonló problémákkal küzdött, Cassie, aki belehalt.
Lia akinek van egy mostohahúga, Emma, akiért érdemes tovább küzdeni, de vajon elég erős a motiváció?

Miért olvastam?
Mert a Moly.hu oldalon a Ciceró Kiadó is létrehozott egy kihívást, el kell olvasni a könyvet, véleményt írni blogon, vagy karcban, és válaszolni 3 kérdésre.
Szeretem megismerni a műfajokat, YA-t, urban fantasy-t, és ez a könyv nekem új stílust jelentett. Könyv, amelyet nem azért kell elolvasni, hogy elűzd az unalmad, hanem azért, hogy tájékozódj, hogy mások szemével láss, hogy gondolkodj, és hogy tanulj.

    Nem hiszem, hogy a kihívás nélkül találkoztam volna a könyvvel egyhamar, meg szeretném én is ismertetni a könyvet minél több emberrel, ezért a blogot választottam arra, hogy meséljek az olvasási élményeimről, hogy lehetőleg minél többen el akarják olvasni. Tudatosan nem a "kedvet kapjanak" szavakat használtam, mert ehhez nem kedv kell, ehhez akarás.
     Egy tininek azért kellene elolvasnia, hogy megértse nem a kinézet a lényeg, nem a másoknak megfelelés,  az ilyen-olyan fogyókúra, hanem az élet a lényeg, a nevetés, a család, a barátok, a zene. "Az étel az élet."
Egy anyának, vagy egy apának azért kell elolvasnia, hogy ne essen azokba a hibákba, amikbe a könyvben lévő szülők estek, vagy, hogy felismerjék a jeleket.

     Nem egy-két nap alatt olvastam el, nem tudtam csak egy délutánt szánni erre a könyvre, a történet nekem megkövetelte azt, hogy gondolkozzam el rajta, hogy megdöbbenjek, hogy dühös legyek, hogy éljem magam bele Lia szerepébe, hogy értsem meg, és fogadjam el, hogy ez egy betegség, és nem csak hülye liba téveszméje, aki csak simán fogyni szeretni, nem, el kell fogadni, hogy gyógyszer a megoldás, és a támogatás, a rengeteg odafigyelés.
     Olvasás közben szeretem azonnal leírni a gondolataimat, mert tudom, hogy később el fogom felejteni, az egyik ilyen, amellyel olvasás után még jobban egyetértek így szól:
     Fel kell nőni a könyvhöz, át kell élni bizonyos dolgokat ahhoz, hogy elolvassuk. És ami nagyon fontos, akarni kell együtt szenvedni Liával, betegnek kell lenned, hogy a végén Te is a gyógyulás útjára lépj, bármi is lesz a történet vége.
    A történetet Lia szemszögéből ismerjük meg, de ugyan akkor a párbeszédek alatt fel tudtam ismerni azt is, amit ő nem. Az anyja és apja, Jennifer a mostohaanyja és a pszihológusnővel folytatott beszélgetések alatt tudtam meg igazán, hogy nem mindenki olyan, mint amilyennek Lia bemutatja őket. Ő tini, és mint a legtöbb tini, azt gondolja, hogy vele nem törődnek, hogy neki csak parancsolni szeretnének. Persze itt neki volt is alapja az ilyen feltételezéshez, de azért olvasni kell a sorok között is.
     Az ételeknél mindegy egyes falatnak tudta a kalória értékét, és ez mindenhol le van írva, gondolom sok olvasót, vagy zavarnak majd, vagy ledöbbentik, nekem mind ismerős volt, mert másodikban volt egy olyan feladatom, hogy egy hétig minden nap minden étkezésnél meg kellett mérnem a táplálék mennyiséget amit megettem, megittam, és átszámolnom, mindent egy táblázatba kellett összeírnom, és a végén kiszámolnom, hogy miből mennyit vittem be a szervezetembe. Fehérje, vitaminok, szénhidrát, zsírok, mind-mind fontos, és kétségbe voltam esve, hogy mi lesz az eredmény. Csaltam, nem ettem eleget, vagyis nem mindenből annyit ettem, amennyit beírtam. Mértem, számoltam, írtam és terveztem, hogy legalább próbáljak azon a héten rendesen táplálkozni, gyümölcsöt ettem kekszek helyett, és kóla helyett gyümölcslét. Vagy legalább azt írtam be, helyette. Igen tudom, hibáztam én is. De itt van ez a könyv, és tanuld meg te is a hibáid kijavítani, megelőzni.
     Egy párbeszédet Lia és Elijah között mindenképpen szeretnék kiemelni.

"- A fenébe! Nyilván elaludtam. Charlie mondta, hogy igazítsam meg a polcokat a kétszáznégyesben. Na, mindegy. El kell fogadnia azt, amit a világegyetem ad neki.
- Ez gyenge kifogás a lógásra.
- Nem, nem az. A dolgok okkal történnek. - Ásít és nyújtózkodik. - El kell fogadnod, és ellenállás nélkül kell sodortatnod magadat az árral.
- Egy nagy szart.
A szeme fényesebb, kaján.
- Ami az egyiknek szar, az a másiknak megtermékenyítő közeg. - A falak felé int.- Kérdezd meg őket!"


     Egyet értek Elijah-val, és a legtöbbet én is így teszek. Ami megtörtént megtörtént, lépjünk tovább, ne süllyedjünk el a bánatban, a szánalomban.
    A szereplők közül, akit nem szerettem az az apja és Cassie volt. Őket kell kiemelnem, mert a többieket valamilyen úton módon, de sikerült megkedvelnem.
     Az apját, mert félrelépett, és mert nem vette észre, azt ami a szeme előtt zajlott le. Cassiet, mert buta volt, és nem csak saját magának okozott bajt, hanem mást is a mélyre rántott.
    Jennifert, Lia mostohaanyját a végére megtisztelem, ugyan akkor még most sem tudom, hogy kedveljem, vagy utáljam. De tisztelem, mert tudom, megértem a tetteit.
    Dr. Morrigant, ahogyan Lia az édesanyját emlegeti kedvelem, megértem, és átérzem. Tudom, hogy nem kis hivatás az övé, persze hibás ő is, mert nem ismerte fel a jeleket. De nem igaz, hogy nem törődött a lányával.
    Lia, nos őt a legvégén sikerült igazán megkedvelnem. A többi vele kapcsolatban a kérdésekből derül ki.
A kihívásban három kérdésre kell válaszolni:
1. Együtt tudsz-e érezni a főszereplővel, vagy inkább idegenkedsz tőle?
    Leginkább jellemző volt rám az együtt érzés, ezt pontosan mutatja, az is, hogy hogyan éltem át az olvasást.      Hatott rám, mert ha idegenkedtem volna tőle, akkor nem élek át ennyi érzelmi reakciót, így ahogyan.
    Voltak részek amikor teljesen azonosultam vele, voltak részek, amikor dühös voltam rá, vagy egyszerűen csak tompán bámultam magam elé, vagy bele szerettem volna bújni a könyvbe, hogy segítsek neki megmutatni a helyes irányt. Ez mind azt mutatja, hogy nem zártam el magamtól Liát, hogy hittem neki, hogy megértettem, hogy elfogadtam, vagy hogy felismertem, hogy ez mind az elméjében folyik le, és nem elég csak egy tükröt tartani elé, mert ő úgysem a valóságot fogja látni.
     De a legrosszabb az volt, amikor az egyik éjjel arra ébredtem fel, hogy éhes vagyok, és tudtam, hogy nekem nem szabad ennem, mert erős vagyok és kibírom. Szóval néha túlzottan együtt éreztem vele, persze ez csak a könyvel való álmom miatt történhetett. Én nem vagyok beteg, van, hogy néha azt mondom, hogy diétázom, de az annyit jelent, hogy maximum fél óráig kibírom, és csak utána eszem meg a szelet csokit... Gondolom, mint a többség.
     Idegenkedni? Nem, azt soha.
2. Találkoztál-e már a környezetedben az anorexiával?
     Igen! Az igen abból indul ki, hogy egészségügyi középsulit fejeztem, majd most egyetemen vagyok harmad éves. Ebben az évben volt pszihiátriám, ami azt illeti jövő szerdán vizsgázom is belőle...
Jártam gyakorlatokra és ott találkoztam anorexiában szenvedő lányokkal, és az összes betegség közül, ez az amit a legnehezebben tudtam felfogni. Az okokat, amelyek idáig juttatják az embert, és szerintem nehéz a gyógyulás útjára lépni, azt végig járni, mert sokan nem értik meg, hogy ez mind belülről indul, nem elég csak annyit parancsolni, hogy egyél, és tükör elé állítani. A tükörképük eltorzult, nem a valóságot mutatja nekik, és ez az ami miatt olvasás közben gyakran elgondolkoztam, hogy vajon mi a tükörben a valóságot látjuk?
3. Szerinted Lia miért, hogyan jutott ebbe a helyzetbe?
Nos, erre nem egyszerű válaszolni, mert nem csak egy ok miatt jutott ő ebbe a helyzetbe, amiben van. Sok tényező befolyásolta.
Először talán a család, pontosabban a nem létező család. Egy elhivatott anya, egy félrelépő apa. A tipikus dolgok az ilyen válópereknél, amelyen a szülei is végigmentek, amikor mindig a másikat hibáztatják, a gyerekre fogják a dolgokat, arra ami a legjobb neki, de mégsem a gyerek javát nézték, hanem azt, hogy ami nekik a legjobb. Az első hiba talán az volt, amit a szülők elkövettek, egy nem kívánt gyerek, pontosabban a gyerek miatti házasság. Ez az amit én ellenzek. Gyereket úgy is fel lehet nevelni, hogy nem kötik össze az életüket, hiszen minek, ha a vége válás lesz?
     A másik az a barátnő, vagyis Cassie. Nem csak ő a hibás, de a legnagyobb mértékben szerintem ő az aki kezdeményezte az egész nem evés, hányás, stb. dolgot. Igaz, mindez nem fajul idáig, ha a szülők odafigyelnek. Szóval több tényező van. Hajlam, a környezet.
    Itt lehet hibáztatni az egész média cirkuszt, mert ha nincs a divatos csont sovány méret, akkor ha azt nézzük a lányok a táborban sem kezdenek el hashajtókat szedni, Cassie sem húzza bele Liát, és így tovább. nincs értelme az okokat keresni, ha a baj megvan tenni nem lehet ellene semmit, inkább a megoldásra kell koncentrálni, sőt a megelőzésre is.

Értékelésem 5/5 



Mert, érzelmek tömkelege tolódott fel bennem olvasás közben, mert olvasás után azon gondolkozom, hogy hogyan lehetne minél több emberrel elolvastatni. Mert olyan dologgal foglalkozik az írónő, amely sajnálatra méltóan szerintem gyakori, és talán többen átgondolják, megismerkednek ezzel a betegséggel. És 5ös, mert a vége az lett, ami. Élmény volt az olvasás.   
Köszönöm a lehetősége a kiadónak, remélem olvashatunk még magyar nyelven az írónőtől, a következő könyvem biztosan a Hadd mondjam el.. lesz. Köszönöm a kérdéseket, és azt hogy elmondhattam a véleményem, a válaszaim.
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2011.