Katie McGarry: Dare You To - Aki mer az nyer

, by Kristina

Fülszöveg:
Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anya szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, melyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá. A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…

Beth
Beth és Ryan története: érzelmekben, izgalomban, váratlan eseményekben és bonyodalmakban is gazdag. Ugyan több rajongó is csalódottan vette tudomásul, hogy az írónő nem Isaiah-t választotta Beth párjának, nekem szerencsére ez csöppnyi gondot sem okozott. Ryan az első jeleneténél már felkeltette az érdeklődésem, majd szép lassan bele is zúgtam, mint egy hormonzavaros tini. 
Isaiah pedig tényleg csak igaz barátnak tökéletes Beth számára, még ha ezt egyelőre nem képes elfogadni sem ő, sem a rajongói. :) Mindennek eljön az ideje, csak győzzük kivárni.

Beth élete nem volt egy rózsaszín álomvilág, édesapja is drogproblémákkal szenvedett, drogügyletekben mozgott, mígnem egy napon elhagyta őket, és attól a pillanattól kezdve Beth magát hibáztatta mindenért. Az édesanyjában talán évekkel ezelőtt pislákoltak anyai érzések, de azóta egyre mélyebre sülyedt a drog, az alkohol hatása alá, így az anyaszerepét kénytelen volt átvenni saját magának. Amennyi felelősségtudata van Beth-nek, annyira mutatja magát a külvilág felé semmirekellőnek. Majd a tökéletes pillanatban feltűnik Scott, a régen nem látott nagybácsi, és Beth újra emlékezni kezd arra a pár évre, amíkor neki köszönhetően gondtalan, boldog, a színes szalagokért rajongó kislány lehetett.


Ryan élete a külvilág számára tökéletesnek tűnik. Sikeres baseball karrier előtt áll, gazdag családi örökség vár rá. De mi a helyzet akkor, ha a makulátlan családi ház zárt ajtói mögött, semmi sem tökéletes? Ryan bátyja Mark a nyári szünet alatt elhagyta a családot, a szülők és közötte kialakult nézeteltérések nagy sebet hagytak mindenkiben. De ezzel a fiú úgy érzi, hogy őt is cserben hagyta Mark. Egyik napról a másikra Ryan is kiszabadul apja hatása alól és remélmi, álmodni kezd. A baseball az élete, de rájön, hogy mellette még van más fontos kedvelt időtöltése. 
A főszereplőinknek rengeteg dolgot kell tisztázniuk a múltjukkal és a jelennükel kapcsolatban is,  

Mindkettejük múltja különböző, személyiségük mint az ég és föld, mégis Katie McGarry megtalálta azokat a pontokat, amik összekötik őket, és erős kötelékké alakította. Beth-nél egyedibb karakterrel még nem találkoztam, míg Ryan esetében élethűbbnél és merészebbnél. Szeretem, amikor szép lassan hámlanak le a szereplőkről a rétegek, amíg meg nem ismerjük igazi énjüket, valódi  és legmerészebb álmaikat. Szeretem amikor a karakterek maguk is felpörgetik a könyv hangulatát, nem csak a cselekmény.




Noah és Echo
2015-ben bizony folytatódik a szerencse sorozatom, hiszen már az év elején csupa jobbnál jobb könyv kerül a kezeim közé. A Dare You To pedig megkoronázta a januárom, sőt talán az egész évem is. Alig vártam ezt a pillanatot, hogy végre rajonghassak róla. :D Igen, kemény egy hetet kellett várnom, hogy kezdődhessen a könyv turnéja, és higgyétek el nekem, amikor ezt írom, még soha nem vártam ennyire, hogy értékelhessek és rajonghassak Nektek!

Ez az a könyv, amit vétek kihagyni. Katie McGarry azon tehetséges írók közé tartozik, akiknek arannyá válik minden a kezükben. Végig tudta tartani a szintet, a figyelmet, az érdeklődést. Számomre ilyen egy tökéletes ifjúsági könyv. Kicsit pörgősebb az átlagosnál, drámai, romantikus, és néha bizony dühítő is. Minden érzelemmel tudtam azonosulni, ráncoltam a homolokom, volt hogy hangosan szisszentem fel, kuncogtam, vagy az asztalra csaptam szemforgatva. 

Érzelmes, eseménydús. Ugyan olyan jó (sőt nekem jobb) mint az első rész. Más, de ugyan úgy maga alá temetett és néha a földbe döngetetett, de megérte minden olvasással töltött percért.
Régen nem éreztem késztetést, hogy már olvasás közben rajongjak, de ez a könyv minden tekintetben megtörte a jeget, hiszen a történet negyedénél tartva már felírtam a goodreasre, hogy mennyire a varázsa alá kerültem. :D
Ez az a könyv, ami után minden más gyengébbnek tűnik!

Kiadó: Könyvmolyképző
Műfaj: ifjúsági romantikus (YA)
Sorozat: Pushing the Limits 2. része
Fordító: Komáromy Rudolf
Elit start: 2014.12.02
Országos megjelenés: 2014.12.12



Katie McGarry ifjúsági sorozata sok fiatal nő szívét hodította már meg világszerte. Magyarul elhozta nekünk a Könyvmolyképző Kiadó, az első rész után gyorsan meg is jelentette a folytatást, sok hazai rajongó örömére. A Blogturné Klub bloggereit is meghódította, ezért 7 lelkes rajongó az Aki mer, az nyer blogturné keretén belül értékelésekkel, extrákkal és nyereményjátékkal népszerűsíti tovább a Pushing the Limits sorozat második részét 2015. január 19. és 31. között. A blogturné végén a szokásokhoz híven a játékosok között 3 példány kerül sorsolásra.

01.19. Kristina Blogja
01.25. CBooks
01.27. Dreamworld
01.29. Media Addict


Dare You To - Aki mer, az nyer könyv 3 példányát sorsoljuk ki azon játékosok között, akik a szókeresőben megtalálják a 7 (hét) elrejtett szót. Nevek és kifejezések, amelyek kapcsolatban állnak a történettel segítik, hogy jobban megismerjétek a könyvet.
Segítségként a turné állomások bejegyzéseiben is megtalálhatjátok őket. A talált szavakat a rafflecopter arra kijelölt soraiba írjátok be.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!




a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Tammara Webber: Between the Lines - A sorok között

, by Kristina

 Fülszöveg: 
Reid Alexander hozzászokott, hogy megkapja, amit akar – most pedig épp legújabb szereplőtársát, Emma Pierce-et akarja. Az egész világ fölsorakozik, hogy szépen a kezére játsszon ebben, amíg a külső forgatási helyszínen a fiú két váratlan akadállyal nem kerül szembe: egy ádáz volt barátnővel meg egy szintén Emma kegyeire pályázó vetélytárssal.
Emma Pierce csak most tette meg a nagy lépést, szakított a reklámokkal és televíziós filmekkel, amelyek éveken át foglalkoztatták. Az igazi mozifilmben – a szuperdögös Reid Alexander mellett – kapott főszerep valóra vált álommal ér föl. Emma azonban titkos vágyat rejteget a szívében:
egyszerűen normális lány szeretne lenni.



 





A történet abból a szempontból izgalmas, hogy végig kérdéses, hogyan is fog végződni Emma kalandja. Tudom, tudom, hogy nem a legszerencsésebb egy értékelés kezdetén már a végét boncolgatni, de különösen fontosnak tartom ezt kihangysúlyozni, főleg mert úgy indul a könyv, hogy még én is azonnal elkönyveltem hova fognak kikötni... Még szerencse, hogy nem minden könyv végét lehet előre megjósolni, így ezúttal kellemes "csalódás" ért. :) Bezony, a történet még véletlenül sem ér véget ezzel a résszel.
Reid
Nem tipikus szerelmi történet, bizalomhiánnyal szenvednek, és itt ki kell emelni, hogy ez bizony mindkét fél részéről jogosan van így... Szerelmi háromszög és miegymás bonyolítja kedvenceink életét.

Mostanában különösen divatos lett, hogy a rosszfiúk kapnak főszerepet, és közülük is azok, akik alig javulnak, vagy változnak meg, esetleg minden viharosan és gyorsan történik a részükről a történet végére. Reid is tökéletes példája lehet a rosszfiúknak, vagy nevezzem úgy, hogy a negatív karaktert megformáló főszereplőnek? Személy szerint nem tudom elképzelni sem, hogy a pasinak mekkora rajongótábora lehet, de gondolom nem bővelkedik. Mégis sokszor láttam a remény pislákolását arra, hogy a karaktere is fejlődhet, erősödhet lelkileg. Számtalanszor megtörtént, hogy kezdtem megkedvelni, majd mondott, tett, vagy gondolt valami égbekiáltóan hejtelent és máris zuhant a népszerűségi szintje a szememben. Megmutatta, hogy még főszereplő pasi is lehet idegesítően öntelt.



Emma
Emmáról a legfontosabb tudni, hogy normális és az is szeretne maradni, sikergyanús filmben kapott főszerepe ellenére is. A karaktere rengeteget változik, erősödik, felnő a sztárvilág negatív oldalához is. Ő volt az a pont, ami miatt a könyvet élvezettel olvastam. Most történt meg először, hogy a női főszereplő sorsa és fejlődése jobban érdekelt, mint a pasi sorsának alakulása. Egyedisége főleg a naivitásban és tudatlanságban nyilvánult meg, szinte hihetetlen, hogy mennyire reálisan mutatta be, hogy egy kezdő színésznő hogyan ismeri meg a munkája árnyoldalát.
Graham karaktere volt még a megdobogtatta a szívem imádnivalóan támogató és odafigyelő személyiségével.

A tini sztárok életébe kukkanthatunk be, olyan volt végig a történt, mintha a kuliszák mögött mi is a sok dráma, buli és románc kibontakozását éltük volna át.


Graham
Teljesen különbözik az írónő Easy és Breakable történeteitől, hangulatban, kidolgozásban és a bonyodalmakat illetően is.  
Webber írónő szereti a kockázatot, hiszen ezzel a történettel is több húrt feszegetett. Maga a témaválasztás biztosan sok fanfic írót megihletett már, hiszen a legtöbben kedvenc sztárjaikról írogatnak. Ami kifejezetten tetszett, hogy mindvégig tudott újat mutatni és meglepetést okozni.

A könyvet Emma és Reid nézőpontja alapján ismerjük meg, fejezetenként váltokozva követjük nyomona a történéseket. Emma részeinél a feszült és a fesztelen hangulat ingadozik, attól függően, hogy Reid vagy Graham, a szülei, vagy legjobb barátnője társaságát élvezi.
Brooke
A könyv nem lett a kedvencem, de felrázott a téli kábulatomból, hiszen a hangulatingadozásaimat tökéletesen tudtam a történethez igazítani. Sokszor voltam feszült, ingerült, türelmetlen, és szinte izzot a tekintetem, sürgettem volna a történetet, amikor lelassult... :D

Felülmúlthatatlan érzés volt az utolsó sorokat olvasni. Az utolsó jelenet lett a kedvencem. Már ez miatt türelmetlenül várom a folytatást. 

Az írónő facebook oldalán osztotta meg olvasóival, hogy szerinte egyes szereplők hogyan is nézhetnének ki a való életben. A bejegyzésben megosztott négy szereplő képe Tamara Webber albumából való, de spoilerveszély miatt nem osztanám meg az album teljes tartalmát. :)



Kiadó: Könyvmolyképző
Műfaj: young adult
Sorozat: Between the Lines 1. része
Fordító: Komáromy Rudolf
Elit start: 2014.12.09
Országos megjelenés: 2015.01.16



A Könyvmolyképző Kiadó a nagy sikerű Easy után újabb sorozatot indított el Tammara Webber tollából. A Between the Lines - A sorok között című regény a tinisztárok profi filmes világába enged betekintést, ahol Emma és Reid történetéről olvashatunk. Hat állomáson követhetitek a bloggerek bejegyzéseit, majd a turné végén a szokásokhoz híven három példány vár a játék szerencsés megfejtőire.


01.07 CBooks
01.09. Deszy könyvajánlója
01.11. Angelika blogja
01.13. Dreamworld
01.15. Kelly Lupi olvas
01.17. Kristina blogja




Nem egyedi eset, hogy a filmsztárok a való életben is egy párt alkotnak filmbeli partnerükkel - még ha nem is örökre szóló kapcsolatok ezek, azért némelyik éveket is kibír. A turné minden állomásán mutatunk egy-egy filmes fotót, nektek ki kell találni kik vannak a képen. Tehát a színészek neveit várjuk a rafflecopter megfelelő sorába. 
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!




a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Nicole Williams: Crash - Zuhanás

, by Kristina

Fülszöveg:
Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder leribancozza az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon ennek megvalósításakor. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.
Jude-nak priusza van – igazi priusza – ami hosszabb, mint egy végzős záró dolgozat, és hangulatingadozása, ami kellemes társaságból hirtelen veszélyessé változtatja. A nevét isten tudja, hány lány sóhajtotta, kiabálta és átkozta. Olyan, mint egy halálos betegség, amit arra teremtettek, hogy tönkretegye a Lucy-féle lányok életét. És ezt el is mondja neki. De míg a pletykák féktelenül terjednek, és jó hírnevek tipródnak a sárba, Lucy nem figyel Jude figyelmeztető szavára. Tragédia készülődik?


Jude és Lucy kapcsolata egy ártalmatlan nyári flörttel kezdődött, és csupán az a néhány perc volt normálisnak mondható az események sorozatából, ami később rájuk várt. 
A könyv egy fiúotthonban élő fiúról szól, akinek kijutott életének 17 éve alatt már rengeteg rossz, bánat és fájdalom. Egy lányról szól, akinek 13 éves korában a feje tetejére fordult a világ, mikor bátyját megölték, majd később szakítani kellett régi életével, a szülei anyagi gondjai miatt a gimi utolsó évét egy új helyen kell végig járja.
A lány életében a tánc jelenti a menekülést a valóság és fájdalom elől, míg a fiút a foci tartja két lábon a földön.

Jude nem csak rosszfiús kinézetű, de hirtelen és indulatos viselkedésű karakter is, egyszerűen ő maga a rosszfiú. Nem az a tipikus szőke herceg fehér lovon típus, mégis bebizonyítja, hogy ha célt kap, amiért érdemes küzdenie, vagy motivációt, amiért érdemes megváltoznia, akkor küzd, próbálkozik.

"Jude volt az a betegség, amiből soha nem akartam meggyógyulni. Ő volt a bódító szer, amitől soha nem akartam megtisztulni."

Lucy egy tragédia következtében elveszti bátyját, családja anyagi gondok miatt kénytelen költözni, véget vetni régi életüknek. Ami állandó marad az életében az a tánc, az segít neki tovább jutni, élni, lélegezni. Új suli vár rá, ami új barátokat, és új elleneségeket is hoz az életébe. 

"Az élet rövid, én pedig mindig is hittem abban, hogy a jelenben érdemes élni."

Tökéletes példája lehetne a gimis érzelmi hullámvasúttal felturbózott történeteknek. Pletykák, gyűlölködés, klikkesedés, rosszindulat mellett mégis jutott hely a barátságnak, reménynek, szerencsének és szerelemnek. 
Nehezítik néha az életet a problémás szülők, a gyász, az élet próbatételei, de reményt is mindig lehet találni a jobbá válásra, a szabadulásra. 


A könyv eredeti borítója szerelem volt első látásra, annak köszönhetően már 2012. júniusa óta kívánságlistámon szerepelt. Amikor tudomást szereztem a magyar megjelenésről, izgalommal vártam, hogy a kezeim közé kaparinthassam. Sokkal több lapul a gyönyörű borítók mögött, egy megindító történet, két fiatal sorsának kereszteződéséről, jövőjük alakulásáról.

"Ha nem engeded meg magadnak, hogy érzéseid legyenek, több hely jut annak, hogy másokét érezd. Ez az egyik hátránya annak, ha csendesen éldegél az ember a saját kis világában."

Maga a történet sokkal drámaibb, mint amit vártam, amire számítottam. Aki velem együtt egy könnyed kis fiataloknak szóló romantikus történetre számított, az bizony csalódni fog. Sokkal több benne a drámai elem, mint a könnyed humor, több a botlás és a csalódás, mint a romantika. Mégis könnyen a szereplők bőrébe lehet bújni, át lehet érezni az első igaz szerelem izgalmát, gyönyörűségét. A szereplőkkel lehet együtt bukni, majd felemelkedni. Számomra volt egy nagyon érdekes üzenete: Nem csak a második esély fontos, de a harmadik és akár negyedik is. Mindaddig fontos a megbocsájtás, amíg van értelme a küzdésnek.
Tetszett benne, hogy fordulatos, mégis a legtöbb esetben azt kívántam, hogy vegyen kicsit vissza az írónő és hagyja a boldog önkívületi állapotban sütkérezni főszereplőinket, legalább egy teljes fejezeten keresztül.  

Kiadó: Könyvmolyképző, 2014
Sorozat: Crash 1. része
Műfaj: young adult
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Elit start: 2014. 12. 12.
Országos megjelenés: 2015. 01. 16.


A Könyvmolyképző Kiadónál Elit kiadásban jelent meg december 12-én Nicole Williams nagy népszerűségnek örvendő Crash sorozatának első része: Crash - Zuhanás címmel. Négy blogger véleményét olvashatjátok a Blogturné Klub turnéja során, ezúttal is három példány nyereménykönyv vár gazdára a szokásos játék során a kiadó felajánlásában. 

01.11 Dreamworld
01.13 Kristina blogja



A tánc valamilyen formában sok fiatal lány kedvenc időtöltése, szórakozása, közülük kerülnek ki az olyan fanatikus táncrajongók, mint Lucy, a történet főszereplője. A könyvhöz kapcsolódó játékunkban most olyan filmeket kell felismernetek, amiknek főszereplői szintén a tánc megszállottjai. Mind a négy blogon találtok az adott filmekből egy-egy jellemző jelenetet, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a film címét. Angol és magyar filmcímeket egyaránt elfogadunk. 

Figyelem! A sorsolást követően e-mailben értesítjük a nyertest, melyre 72 órán belül várjuk a választ. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!



a Rafflecopter giveaway





0 comments:

Tammara Webber: Breakable - Törékeny

, by Kristina

Fülszöveg:
Landon Lucas Maxfield gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt.
Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat. Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel…
Már amennyire könnyen jöhetett annak a férfinak, aki megtanulta, hogy a lélek törékeny, és hogy mindazt, amiben reménykedünk, egy szempillantás alatt elragadhatják tőlünk.





Mivel már több mint egy év telt el az előző rész olvasása és e között, a történetből már nem sok minden maradt meg az emlékezetemben, csak az érzésekben voltam biztos, és egy-két apróbb jelenetben. Az érzések mindig is fontosabb szerepet jelentettek nekem, és mivel nagy hatást tett rám a könyv, így azok az érzések teljes mértékben megmaradtak bennem. 
Jacquelin és Lucas szerelme gyógyítólag hat mindkettőjükre, ugyan akkor fel is borítja az életüket. A megváltó érzés ugyan nem villámként csap beléjük, mégis az érzések egyre nagyobb mértékben hatalmasodnak el felettük, és az olvasó felett is. Vágyni kezdenek és az élet apróbb pillanatait élvezni. 
A Törékeny főszereplője ezúttal "mondhatni" csak a fiú, az ő múltja és jelene.
Landon és Lucas tényleg olyan, mintha két külön karakter lenne, az egyik egy boldog gyermekkort élő fiú, aki egycsapásra felnőtté kénytelen válni. Míg a másik minden óráját arra kell fordítsa, hogy pénzt keressen, amivel fedezni tudja egyetemi tanulmányait, majd szerelmes lesz és a céljait is képes kockára tenni. 
Azoknak akik, még nem olvasták az Easy-t, attól függetlenül, hogy az nélkül is érthető lenne a történet nem ajánlanám, hogy először ezzel a könyvvel kezdjék. Először is, mert a jelenben játszó történések kisebb fontosságot kapnak, itt Lucas múltja a fontosabb.


Az előző rész lassan hódított meg a szívem, majd apró darabokra törte, és végül meg is gyógyította. 
Kifejezetten tetszett, hogy nem egy az egyben az első könyv tükörképe. Vagyis a párbeszédek többsége nem ismétlődik meg, sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy maga Lucas hogyan élte át azokat a jeleneteket. A múlt és a jelen váltogatta egymást, így egyszerre tárul az olvasó elé, hogy hogyan alakult át Lucas Landonná. 
Sokkal egyedibb lett, mint azok a könyvek, amik csak szimplán újramesélik a cselekményeket.

Az Easy-ről ugyan bejegyzés nem született, akkor még csak molyon írtam pár mondatos értékelést róla, amit töröltem kilépésemkor... A könyvet akkor egész éjszaka olvastam és a mai napig emlékszem, hogy napfelkeltekor fejeztem be. Nagyon megindító, és emlékezetes volt a történet, a Törékeny pedig inkább egy kiegészítője annak, ettől vált teljessé számomra Jacqueline és Landon szerelmi története.
Számomra a Breakable bebizonyította, hogy egy történetet más módon is lehet újraírni. Ugyan az a történet, mégis sokszor teljesen más módon éltem át a jeleneteket, az előző talán romantikusabb volt, ez pedig inkább realisabb képet alkotott a kapcsolatukról. 
Ajánlom. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik az Easy-t ugyan úgy szerették, mint én! 

Kiadó: Könyvmolyképző, 2014.
Eredeti cím: Breakable
Sorozat: Contours of the Heart 2. része

Tammara Webber: Easy című könyve sokunknak kedvence lett, leginkább Lucas karakterének köszönhetően. A Könyvmolyképző Kiadó még karácsony előtt jelentette meg a Breakable - Törékeny című kötetet, mely Lucas szemszögéből íródott, de nem egyszerűen az Easy újraírt változata, hanem rengeteg visszaemlékezéssel kiegészülve valós képet rajzol Lucas felnőtté válásáról. A blogturné keretében négy blogger bejegyzését olvashatjátok a könyvről, és egy könnyű de hasznos játék keretében három példányt nyerhettek meg a kiadó felajánlásában.



01.10. Kristina blogja
01.12. Insane life



Lucas többféle állást is vállal, hogy fedezze az egyetemi tandíj költségeit, valamint önkéntes feladatokkal is segíti a társait. A blogturné mind a négy állomásán keressétek meg és rendezzétek sorba a kiemelt betűket, melyek egy-egy elfoglaltságát jelölik, majd írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
Figyelem, a kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre válaszolni az értesítő levelünkre! Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway

0 comments: