Tammara Webber: Between the Lines - A sorok között

, by Kristina

 Fülszöveg: 
Reid Alexander hozzászokott, hogy megkapja, amit akar – most pedig épp legújabb szereplőtársát, Emma Pierce-et akarja. Az egész világ fölsorakozik, hogy szépen a kezére játsszon ebben, amíg a külső forgatási helyszínen a fiú két váratlan akadállyal nem kerül szembe: egy ádáz volt barátnővel meg egy szintén Emma kegyeire pályázó vetélytárssal.
Emma Pierce csak most tette meg a nagy lépést, szakított a reklámokkal és televíziós filmekkel, amelyek éveken át foglalkoztatták. Az igazi mozifilmben – a szuperdögös Reid Alexander mellett – kapott főszerep valóra vált álommal ér föl. Emma azonban titkos vágyat rejteget a szívében:
egyszerűen normális lány szeretne lenni.



 





A történet abból a szempontból izgalmas, hogy végig kérdéses, hogyan is fog végződni Emma kalandja. Tudom, tudom, hogy nem a legszerencsésebb egy értékelés kezdetén már a végét boncolgatni, de különösen fontosnak tartom ezt kihangysúlyozni, főleg mert úgy indul a könyv, hogy még én is azonnal elkönyveltem hova fognak kikötni... Még szerencse, hogy nem minden könyv végét lehet előre megjósolni, így ezúttal kellemes "csalódás" ért. :) Bezony, a történet még véletlenül sem ér véget ezzel a résszel.
Reid
Nem tipikus szerelmi történet, bizalomhiánnyal szenvednek, és itt ki kell emelni, hogy ez bizony mindkét fél részéről jogosan van így... Szerelmi háromszög és miegymás bonyolítja kedvenceink életét.

Mostanában különösen divatos lett, hogy a rosszfiúk kapnak főszerepet, és közülük is azok, akik alig javulnak, vagy változnak meg, esetleg minden viharosan és gyorsan történik a részükről a történet végére. Reid is tökéletes példája lehet a rosszfiúknak, vagy nevezzem úgy, hogy a negatív karaktert megformáló főszereplőnek? Személy szerint nem tudom elképzelni sem, hogy a pasinak mekkora rajongótábora lehet, de gondolom nem bővelkedik. Mégis sokszor láttam a remény pislákolását arra, hogy a karaktere is fejlődhet, erősödhet lelkileg. Számtalanszor megtörtént, hogy kezdtem megkedvelni, majd mondott, tett, vagy gondolt valami égbekiáltóan hejtelent és máris zuhant a népszerűségi szintje a szememben. Megmutatta, hogy még főszereplő pasi is lehet idegesítően öntelt.



Emma
Emmáról a legfontosabb tudni, hogy normális és az is szeretne maradni, sikergyanús filmben kapott főszerepe ellenére is. A karaktere rengeteget változik, erősödik, felnő a sztárvilág negatív oldalához is. Ő volt az a pont, ami miatt a könyvet élvezettel olvastam. Most történt meg először, hogy a női főszereplő sorsa és fejlődése jobban érdekelt, mint a pasi sorsának alakulása. Egyedisége főleg a naivitásban és tudatlanságban nyilvánult meg, szinte hihetetlen, hogy mennyire reálisan mutatta be, hogy egy kezdő színésznő hogyan ismeri meg a munkája árnyoldalát.
Graham karaktere volt még a megdobogtatta a szívem imádnivalóan támogató és odafigyelő személyiségével.

A tini sztárok életébe kukkanthatunk be, olyan volt végig a történt, mintha a kuliszák mögött mi is a sok dráma, buli és románc kibontakozását éltük volna át.


Graham
Teljesen különbözik az írónő Easy és Breakable történeteitől, hangulatban, kidolgozásban és a bonyodalmakat illetően is.  
Webber írónő szereti a kockázatot, hiszen ezzel a történettel is több húrt feszegetett. Maga a témaválasztás biztosan sok fanfic írót megihletett már, hiszen a legtöbben kedvenc sztárjaikról írogatnak. Ami kifejezetten tetszett, hogy mindvégig tudott újat mutatni és meglepetést okozni.

A könyvet Emma és Reid nézőpontja alapján ismerjük meg, fejezetenként váltokozva követjük nyomona a történéseket. Emma részeinél a feszült és a fesztelen hangulat ingadozik, attól függően, hogy Reid vagy Graham, a szülei, vagy legjobb barátnője társaságát élvezi.
Brooke
A könyv nem lett a kedvencem, de felrázott a téli kábulatomból, hiszen a hangulatingadozásaimat tökéletesen tudtam a történethez igazítani. Sokszor voltam feszült, ingerült, türelmetlen, és szinte izzot a tekintetem, sürgettem volna a történetet, amikor lelassult... :D

Felülmúlthatatlan érzés volt az utolsó sorokat olvasni. Az utolsó jelenet lett a kedvencem. Már ez miatt türelmetlenül várom a folytatást. 

Az írónő facebook oldalán osztotta meg olvasóival, hogy szerinte egyes szereplők hogyan is nézhetnének ki a való életben. A bejegyzésben megosztott négy szereplő képe Tamara Webber albumából való, de spoilerveszély miatt nem osztanám meg az album teljes tartalmát. :)



Kiadó: Könyvmolyképző
Műfaj: young adult
Sorozat: Between the Lines 1. része
Fordító: Komáromy Rudolf
Elit start: 2014.12.09
Országos megjelenés: 2015.01.16



A Könyvmolyképző Kiadó a nagy sikerű Easy után újabb sorozatot indított el Tammara Webber tollából. A Between the Lines - A sorok között című regény a tinisztárok profi filmes világába enged betekintést, ahol Emma és Reid történetéről olvashatunk. Hat állomáson követhetitek a bloggerek bejegyzéseit, majd a turné végén a szokásokhoz híven három példány vár a játék szerencsés megfejtőire.


01.07 CBooks
01.09. Deszy könyvajánlója
01.11. Angelika blogja
01.13. Dreamworld
01.15. Kelly Lupi olvas
01.17. Kristina blogja




Nem egyedi eset, hogy a filmsztárok a való életben is egy párt alkotnak filmbeli partnerükkel - még ha nem is örökre szóló kapcsolatok ezek, azért némelyik éveket is kibír. A turné minden állomásán mutatunk egy-egy filmes fotót, nektek ki kell találni kik vannak a képen. Tehát a színészek neveit várjuk a rafflecopter megfelelő sorába. 
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!




a Rafflecopter giveaway

0 comments: