S. J. Watson: A másik én

, by Kristina

Fülszöveg:
Végzetes vonzerő... online.
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát... az uralmat a tettei felett... és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.




Julia Londoban él férjével, ahol nevelik örökbefogadott fiukat, Connort. Unalmas életük egyik napról a másikra megváltozik. Már a családjuk sem egy egyszerű eset, mert Connor vér szerinti rokona is a nőnek, hiszen húga gyermeke, akit fiatalsága és rossz döntéseinek következtében a lány nem volt képes egyedül felnevelni, így Juliára bízta. A házaspárnak nem lehetett gyermeke, így Connor egy igazi ajándék volt számukra, akit nagy becsben is nevelnek. A látszólag boldog család azonban sok árnyékkal küzd. Julia múltja nem patyolat tiszta, fényképész, művész, több évvel a történet játszása előtt alkoholproblémákkal küzdött. Orvos férje mégis a tökéletes család képét szeretné mutatni barátaik és kollegáik előtt, ezzel nagy súlyt helyezve a nő vállára.

A húga végül úgy dönt, hogy vissza szeretné kapni, immár tinédzser fiát, mikor már úgy érzi, hogy biztos lábakon áll. De megölik Párizsban, ahol új életet próbált felépíteni magának, gyilkosát pedig nem találja a rendőrség. Connor magába fordul, gyászol, elfordul tőlük. Julia nem képes túljutni a gyász minden fokozatán, kérdésekre keresi a választ, de csak egyre több megoldatlan pont tárul elé. Mivel Kate és Julia kapcsolata megromlott az évek alatt, így nehezebb a dolga, hogy a gyilkost megtalálja. Annához utazik Párizsba, aki húga lakótársa volt, és a segítségét kéri, hogy megismerhesse Kate életét.
Mikor kiderül, hogy húga egy cyber közösség tagja volt, úgy dönt, hogy ő is belép a számára addig ismeretlen online világba. És ezzel Julia személyisége lassan két részre válik, egyik oldalon helyt kellene állnia, mint családanya és feleség, míg a cyber világ egy tagja is lesz, ahol új "embereket", vagyis felhasználókat ismer meg.  
A cyber szex, új férfiak kerülnek az életébe, próbálja letagadni, hogy csakis a húga gyilkosát keresi, de egy idő után mégse csak arról fog szólni az egész.



A feszültség az első oldaltól kezdve jelen van a történetben, több módon is felszikrázott, családon belül, barátnők között, a gyilkosság miatt, függőség miatt, majd a cyber világ közösségének köszönhetően. Lassan halad ugyan a történet, amit negatívumnak szoktam elkönyvelni, most mégis kellett ahhoz, hogy az olvasó biztosan átélje a történetet, ahogyan az író elképzelte. De a sok felesleges információ és jelenet, néha túlzottan lassított az egészen.

A karakterek élethű módon vannak megalkotva, éreznek, hibáznak, küzdenek. Azt garantálom, hogy nem a szereplők miatt fogod kedvelni a könyvet, hanem a történet és annak alakulása fog a regény lapjaihoz vonzani. De még ha nem is fogod kedvelni őket, érdekel majd miként alakulnak át, hogyan hatnak rájuk a történet bonyodalmai. Karakterközpontű, akár leírhatnám így is, hiszen az egyik fő "látványossága", hogy milyen módon alakul Julia személyisége. Egyik karakter sem szerethető, mégis kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz velük a könyv végére.


Hihetetlen mennyire valóságos volt, gondolom ezt főleg azért éreztem, mert mindennapjainkban már a közösségi hálóknak túl nagy szerepe van. Függünk az internettől, attól hogy a nap 24 órájában online elérhetőek legyünk, hogy a közösségi kapcslatokat fent tudjuk tartani.
A könyv reálisan próbálja felhívni a figyelmet a cyber világ veszélyeire. Mert azzal, hogy nap mint nap a hozzánk hasonló gondolkodású embereket keressük a közösségi hálókon, azzal a veszélyes és számító személyeket is könnyen közel engedjük magunkhoz. Semmi sem garantálja, hogy az amit a másik felhasználó állít magáról az valóságos lenne, ugyan úgy mi is sokszor próbálunk jobbat, szebbet állítani magunkról, az életünkről.

Mindig valami rosszra számítottam, egyszerűen minden feszültség végig negatív volt, vagyis pszicho-thrillerként tökéletesen hellyt áll a regény, csak sajnálom, hogy nem volt izgalmasabb és pörgőssebb.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
ISBN: 9789632934686
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Gellért Marcell




Az Athenaeum Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik S. J. Watson A másik én című regénye. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és fedezzük fel együtt az online chatszobák titkos világát, amely fenekestül felforgatja egy brit családanya életét és kizökkenti őt a gyászból. A út több veszélyt tartogat, mint azt elsőre az ember gondolná.

Az út első napjára 2015. október 24-én kerül sor, majd ezt követően másik három blogger segítségével ismerhetitek meg a Julia élete körüli bonyodalmakat. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - egy példány az A másik én című könyvből.



10/29 Kristina blogja 
10/30 CBooks



Julia életében nagy szerepe lesz az internetnek, azon belül is az online chatszobáknak, a randi és/vagy közösségi oldalaknak. Húga halálának körülményei után kutatva a nyomok egy bizonyos oldalra vezetik őt, ahol megismerkedik egy vonzó és titokzatos idegennel. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő leírások alapján kitaláljátok, hogy melyik olyan közösségi oldalra gondoltunk, aminek nagy befolyása van vagy volt Magyarországon. A közösségi oldal nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Nyomozásra fel! 

Ha kitaláltátok mind a négy közösségi oldal nevét, esélyetek nyílik megnyerni az Athenaeum Kiadó által felajánlott A másik én című regény egy példányát!

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


Egy magyar közösségi weboldal volt, mely 2002. április 14-én kezdte meg működését. A világ legelső ismeretségi hálózatainak egyike volt. Alapítói: Várady Zsolt és Gordon Ákos. A rendszer utolsó üzemeltetője a Magyar Telekom Nyrt. tulajdonában álló Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. volt. A vállalkozás veszteséges lett, így 2014. június 30-án megszűnt.


a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Tracy Brogan: Crazy Little Things - Egy kis őrültség

, by Kristina

Fülszöveg:
Sadie Turner nem irányításmániás, csak… rendszerető. Amikor egy hűtlen házastárs romba dönti Sadie kifogástalanul tiszta világát, Sadie összecsomagolja a gyerekeit, hogy a nyári szünetet a nagynénje tóparti házában töltsék. Reméli, hogy a pihenés és feltöltődés mellet lehetősége lesz férfiaktól – minden férfitól – távol összeszedegetni élete széthullott darabjait. Azonban a hóbortos Dody nagynéninek más tervei vannak: elhatározta, hogy elintéz Sadie-nek egy kis kalandot Desmonddal, a szexi új szomszéddal.
Magas, napbarnított, izmos – és még a gyerekeivel is nagyszerűen bánik – Desmond Sadie legszörnyűbb rémálma. Biztos van valamilyen hibája – elvégre férfi – így Sadie megfogadja, hogy távol tartja magát tőle. Ám ahogy a nyári nap ragyogva halad az égen, úgy lobban lángra a vonzalom köztük és az élet, amit Sadie olyan nagyon próbál egyszerűbbé tenni, csak egyre bonyolultabb lesz… de talán pont egy kis káosz az, amire Sadie-nek szüksége van, hogy a jövőjét és a szerelemről szőtt álmait újra rendbe tegye.



Könnyed olvasmány, amelyet olvashatsz nyáron a melegtől elbújva, vagy ősszel amikor bevackolod magad a meleg takarók közé. Tipikusan az a női könyv, amit akkor veszel elő, mikor valami könnyed szórakoztatásra vágysz egy kis romantikával és humorral megfűszerezve. Chick lit történet, ami nemcsak az új szerelem reményéről szól, de egy furcsa családról is. Tehát, aki ebből a hűvös, nyirkos időből kicsit a napsütéses Michigan tópartra szeretne röppenni, annak melegen ajánlom ezt a kis romantikus, családi történetet. Humoros, könnyed, komplikációktól és nagyobb bonyodalmaktól mentes regény.

Sadie közel áll ahhoz, hogy megkeseredett elvált nőnek nevezzék, próbál egy kicsit távol maradni a férfiaktól és élvezni a szinglik mindennapjait, a gyerekeit, a szabadidejét. Persze a sors, vagyis inkább Dody nagynénijének köszönhetően egy olyan pasi kerül az útjába, akinek egyre nehezebb ellenállnia.
Nem igazán sikerült megkedvelnem Sadie karakterét az elején, talán túl sok negatív hatás érte a csalódás miatt, ami nagyon kihatott a könyv hangulatára. A poénok néha erőltetettek voltak, de határozottan sokat lendített a regényen Dody karakteres egyénisége, az idősödő, mindenlében kanál nagynéni sokszor vitt színt a szürke hétköznapokba.  Egyre jobban tetszett a történet,ahogy Sadie is kezdett kilábalni az önsajnálatból és új célokat tűzött ki maga elé.

Egy újonnan elvált, kétgyermekes anyuka története, aki csalódott az egész férfinemben, teszem hozzá jogosan érzett így. Akinek betoppant az életébe egy hihetetlenül tökéletes férfi, és onnan kezdve a könyv inkább a második esélyről szólt. Természetes, hogy a rossz emlékeknek köszönhetően nehezebben osztogatják a szereplők a bizalmat egymás iránt. Egy harminc éves nő, ekkora csalódás után nehezebben nyílik meg új érzelmi kapcsolatok iránt. De valljuk be, Desnek kevesen tudnánk ellenállni, hiszen tökéletes szomszéd, elhivatott orvos és ráadásul skót akcentusa van! 
A mellékszereplők sokszínűsége nem hagyja nyugton az olvasót, egyik végletből jutunk a másikba, hiszen feltűnik egy idióta ex-férj, vagy a nagyon cuki és dilis nagynéni, a rokonság többi tagját nem is említem, hagyom hogy mindenki maga fedezze fel őket a könyvet olvasva. :)

Tetszett, hogy új szempontból figyelhetem meg egy kapcsolat kialakulását. Tetszett a könyv üzenete, miszerint nem szabad feladni a reményt a boldog beteljesülésről. A válás nem azt jelenti, hogy többé nem lehet az illettő őrülten és eget rengetően szerelmes, hiszen pont azzal egy új esély tárul a felek elé. 


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredet cím: Drazy Little Things
Műfaj: Chick Lit
Megjelenés: 2015. 11. 10.
Fordító: Dobó Zsuzsanna
Sorozat: Bell Harbor 1. rész 



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából jelenik meg Tracy Brogan könnyed romantikus könyve, az Egy kis őrültség.
A hat állomásos turné keretein belül, némi extrával kísérve megismerkedhettek a könyvvel és játszhattok is a három nyereménykönyv egyikéért.


10/23 Dreamworld
10/27 Kristina blogja
10/29 Insane Life
10/31 Media Addict
11/02 CBooks



A könyv egy aranyos kis romantikus könyv, a mostani játék a témájához kapcsolodó.
Minden állomáson egy aranyos romantikus vígjátékból találtok képet, valamint utalásokat. Ezek alapján kell kitalálnotok melyik filből van a képkocka.
(Filmek angol illetve magyar neveit is elfogadjuk.)

(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.)





a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Anna Randol: A liliom bűne

, by Kristina


Fülszöveg:
A botrányos életű Madeline Valdan lába előtt hever a világ. A férfiak többsége legalábbis biztosan. Az igéző szépségű kurtizán hírében álló nő egy nap megdöbbentő bejelentést tesz, és olyasvalamit bocsát árverésre, ami ritkán kerül az aukcióvezetők kalapácsa alá. Az előkelőbbnél előkelőbb urak kapva-kapnának az alkalmon, hogy maguk derítsék ki, valóban megéri-e licitálniuk... Mivel félő, hogy az árverés végeztéig sokan csalással, netán erőszakkal próbálnák megszerezni, amit akarnak, Madeline úgy dönt, felbérel valakit, hogy az ajánlattevők és anyagi helyzetük után kutakodjon.
Gabriel Huntfordot, a jóképű, intelligens nyomozót jelölnék ki mellé. A férfi azonban habozik, elvállalja-e a megbízást, mert más cél lebeg a szeme előtt: az, hogy megtalálja a húga gyilkosát... A nyomozó végül kötélnek áll, ám ami kezdetben egyszerű feladatnak indul, hamarosan túlnő önmagán: valaki Madeline életére tör. A nő kénytelen lesz megbízni Gabrielben, és minél több időt töltenek együtt, annál nyilvánvalóbbá válik: a legkevésbé sem közömbösek egymás számára. Vajon Madeline képes lesz megnyitni a szívét a férfi előtt, és felfedni előtte legféltettebb titkát? Vagy a végzet asszonya álarca mögé rejtőzve éli tovább az életét?
Anna Randol (Titkos csók) legújabb regényében a perzselő szenvedély és a szerelem ígérete tör magának utat az izgalmak, sötét titkok és veszélyes helyzetek szövevényében a beteljesedés felé.



A történet London legsötétebb oldalát mutatja meg, a csillogó estélyek sötét sarkaiban megbeszélt gyilkosságok, a nemes férfiak klubbjaiban köttetett botrányos fogadások, nyílt és napsütötte parkokban kísérelt gyilkosságok teszik izgalmassá. 
Rengeteg történelmi romantikus könyvet olvastam már, általában mind kisebb-nagyobb botrányokkal van tarkítva, ez a történet viszont új szintre emelte a botrány fogalmát. De még mennyire, hiszen hol olvashattunk eddig arról, hogy valaki nyíltan bocsájtotta árúba a szüzességét.


Madeline veszélyes, de ránézésre senki sem látja annak, ezer arca van! Tehetséges, magabiztos, bátor, sőt néha vakmerő és mégis maradt benne ártatlanság, annak ellenére is, hogy gyermekkora nem volt könnyű, kémnőként pedig egy évtizede volt arra, hogy tökéletesre csiszolja minden tudását a gyilkosság és információ szerzés területén. A koronának tett szlgálat alatt, legtöbbször azt várták el tőle, hogy csábítással szerezze meg a kért információkat. Tizenévesen került a börtönből, sőt egyenesen a halál markából és olyan kalandba, ahol nagyon sokszor nézett szembe a halállal. Tényleg érződött a karakterén, hogy edzett ezen a téren, nem igazán riadt vissza semmitől.

Gabriel nem nyerte el azonnal a tetszésem, de ahogy lassan meghódította Madeline szívét, úgy az enyém is meglágyította, kicst szerelmes is lettem a karakterébe. Keményfejű, tipiku férfi módra nem látja a fától az erdőt, de nem reménytelen eset, majd ti is meglátjátok. :) Eszeveszetten keresi húga gyilkosát már több éve, és Madeline megbízásának köszönhetően közelebb kerül a céljához.

Igazi meglepetés volt a köny, megfelelő mennyiségben volt izgalmas a krimi miatt, romantikus a szenvedély és csábítás miatt, valamint humoros a karaktereknek köszönhetően.
Frissítőleg hat ez a regény ebben a műfajban, kicsit felrázza a kedélyeket. Nagyon büszke voltam magamra, amikor kiderült a gyilkos kiléte, mindvégig ott volt bennem az érzés a tettes kilétét illetően.

A mellékszereplők közül a nő kémtársai, Ian és Claytone is nagon gyorsan meghódították a szívem, széles és levakarhatatlan vigyor jelent meg az arcomon, mikor megtudtam, hogy a sorozat másik két része, az ő történetüket meséli el.

Kiadó: General Press
Eredti cím: Sins of a Virgin
Sorozat: 1. rész
Műfaj: történelmi romantikus
Megjelent: 2015. október




A General Press Kiadó újabb írónővel bővíti történelmi romantikus részlegét, Anna Randol bemutatkozik a magyar olvasóknak is A liliom bűne című izgalmas és romantikus könyvével. Tartastok a blogturnén, ahol 4 állomáson keresztül olvashattok könyvbeszámolókat.


10.23. Kristina blogja
10.27. Insane Life


A General Press Kiadó 4 példányt ajánlott fel A titkok bűne c. könyvből a nyereményjátékra. Azok között sorsoljuk ki, akik mind a négy blogon a helyes megfejtést írják be a Rafflecopter dobozba!
Ebben a játékban Madeline tiszteletére világhírű kémnőké lesz a főszerep. A képek és a bejegyzésekben elrejtett betűkből ki kell találnotok melyik kémnő segít közelebb jutni az egyik nyereménykönyv egyikéhez.



a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Meredith Wild: Hardwired - Rád kattanva 1.

, by Kristina

Fülszöveg:
Erica Hathaway korán megtanulta, hogy az életben csak magára számíthat. Apa nélkül nőtt fel, később pedig áldozatául esett egy erőszakos férfinak, akinek az emléke még most is kísérti. Friss diplomásként internetes vállalkozásba kezd, de hogy sikerre vigye az ötletét, befektetőt kell találnia. Egy sármos, de arrogáns férfi azonban az útjában áll, és úgy tűnik, nagy árat kér azért, hogy segítsen.
Blake Landon hírhedt számítógépes hacker, aki nem ismer lehetetlent. Fiatal kora ellenére mesésen gazdag, de úgy hírlik, a múltja sötét titkot rejt. Erica határozottsága és romlatlansága szinte megbabonázza, és képes a végsőkig is elmenni azért, hogy megszerezze a lányt.
Erica tovább akar lépni, de a múlt ismét megkísérti.
Blake birtokolni akarja szerelmét, de a lány segítsége nélkül elveszett. 

Meredith Wild a New York Times és az USA Today bestsellerszerzője, díjnyertes regényeit több millió rajongó olvassa világszerte. Meredith az egyetem elvégzése után sikeres vállalkozó lett, szabadidejében pedig megvalósította gyermekkori álmát, amikor megírta élete első regényét. A Rád kattanva (Hacker) a tavalyi év egyik legkeresettebb romantikus sorozata volt. 

Megszállott volt.
Áthágta a szabályokat.
Úgy vonzott, mint a mágnes.




A legtöbb erotikus könyv főszereplő pasija általában 30 feletti pasi, akik megközelíthetetlenek, piszkosul gazdagok, és szörnyen érzékenyek arra, hogy még szabadidőben is háromrészes öltönyben püffeszkedjenek. Általában. :) Mivel a kivétel erősíti a szabályt, itt jön a tökéletes példa Landon személyében. Kicsit kitűnik a tömegből 27 évével, lezser stílusával. Persze ő is nyugodtan mondhatja magát irányításmániásnak, de meg lehet neki bocsátani, hiszen nem minden pillanatban hódol őrült szokásának, sőt kompromisszumokra is képes, amit hősnőnk nagyon sokszor próbál kihasználni, kisebb-nagyobb sikerekkel. 

Erica személye, maga az, hogy kezdő vállalkozó, nekem újnak számít a romantikus hősnők sorában. Sokszor eszembe jutott róla A kezdő című film főszereplője, Jules. A filmet pár hete néztem meg a moziban, és nagy hatással volt rám, mint ahogy ez a könyv is. Mindkettejük netes divatcéget alapít, igaz, hogy a filmben Jules már nagy sikereket ért el, és más gondokkal küzd, Erica pedig még csak most próbálja a cégét bővíteni, de rengeteg közös a karakterekben. Erica céltudatos, nem hunyászkodik meg, és még akkor is bátornak mutatja magát, mikor belül rezeg mint a nyárfalevél.

"Alkalmanként természetesen engem is magával ragadott az a bizonyos "összedől a világ" érzés, de ilyenkor mindig hamar összeszedtem magam, és még keményebben küzdöttem, még távolabbi célokat kitűzve, mint valaha." - Erica

Megkockáztatom, hogy new adult erotikus könyvnek címkézzem, hiszen a szereplők életkora megfelelő, valamint Erica pályakezdőként, mivel csak most kerül ki a  nagyvilágba a farkasok elé, fel kell nőnie a feladathoz, hogy szárnyaljon. 
A fiatalos lendülete a főszereplőknek, a sok kis újdonság amivel találkoztam a cselekmény folyamán, a fordulatos megoldások és az apróbb bonyodalmak szórakoztattak végig. 

Az elmúlt időszakban sajnos az erotikus műfajban elterjedtek a silányabb és ócskább minőségű könyvek, amiket persze imádok (még ha nem is mutatnak sokszor újat), annak ellenére is, hogy semmiben nem különböznek egymástól, de csak ideig-óráig érdekes olvasni őket, másnapra már a főszereplők neveire sem emlékszem. Pont attól féltem, hogy ezúttal is valami hasonlóról lesz szó. Mekkorát TÉVEDTEM! Azonnal magával ragadott a történet, de főleg a két főszereplő egyénisége. 
Nem állítom, hogy hibátlan a könyv, de számomra már az első fejezet végére megszűnt a külvilág. Ez pedig csak azt jelenti, hogy a kedvencek részre kerül a könyvespolcomon. 

Tetszett, hogy hasonló korú fiatalok kerültek közzéppontba, mint én. Hogy olyan világba kerültem, amiről egyébként nem tudok semmit, a bostoni üzleti élettel találkoztam és egy kezdő, egy tehetséges fiatal startup-ként láthattam milyen egy kezdőnek, aki a szárnyait próbálja bontogatni, miközben halálosan be van rezelve a csalódás lehetőségétől. 
Szenvedélyes, ó de még mennyire! Néha perzseltek az oldalak, Blake Landon nők ezreit hódítja meg világszerte. :)

Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Fordította: Székely Szilvia
ISBN:9789633106754
Oldlaszám: 344.
Sorozat: Hacker 1. rész



A Libri Könyvkiadó újabb sikersorozattal örvendeztettett meg bennünket, a Rád kattanva első része a napokban jelent meg magyarul Meredtih Wild-tól Hardwired címmel. 
A Blogturné Klub 7 állomásos turnén népszerűsíti Blake Landon és Erica Hathaway szenvedélyes kapcsolatáról szóló történetet október 22. és november 3. között. 




10.22. Kristina blogja
10.28. CBooks
11.01. Insane Life


Mivel a Hardwired - Rád kattanva 1. című könyvben a hackereké a főszerep, így a nyereményjátékot is e téma köré építettük fel, ezzel is ráhangolva mindenkit a témára. :) Ismert hackerek válnak nap, mint nap népszerűvé a való életben is, de valljuk be a filmekben, sorozatokban is általában a kedvenceink, hiszen vagy vicces kockák, vagy rejtélyesek és kicsit veszélyesek. Így érthető, hogy ők azok, akik felkeltik az érdeklődésünk a legtöbb esetben, különc viselkedésükkel.
A Libri könyvkiadónak köszönhetően a szerencsések meg is nyerhetik a könyv egyik példányát. Nincs más dolgotok, mint felismerni a turné állomásokon a képeken szereplő filmes karaktereket, esetleg a valós hackereket, és beírni a megfelelő helyre a karakter nevét.
Jól figyeljetek! A helyes megfejtés a karakterek filmes neve, nem a valódi. Tehát nem a színész nevét kell beírni a megfelelő helyre, hanem a karakterének a nevét.



a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Gyűjtőposzt (4.) - Rocksztárok és a romantika

, by Kristina

Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy a magyar könyvkiadók rengeteget csúsznak a megjelenésekkel. Mivel türelmetlen természetem nem értékeli, ha kedvenc sorozataim részei között hónapokat, sőt egy egész évet is kellett olykor várnom, elkezdtem szemezgetni az angol könyvek olvasásával. Az elején ugyan rengeteg időm ráment a szótárak lapozgatására, sőt olykor a google translate-nek köszönhetően olvastam ki egy-egy könyvet, főleg Nalinit persze, hiszen a nyelvezete komolyabb, mint amit egy kezdő képes értelmezni. De eljutottam olyan szintre, hogy napi két könyvet is kiolvasok már angol nyelven. Ezzel csak bátorítani akarok mindenkit, nem szabad feladni az elején, akkor sem, ha olykor kilátástalan is a helyzet! :)
Tavaly nyáron ismerkedtem meg a zeneipart és a romantikát összekötő könyvekkel. Szinte mindegyik a kedvencem lett, lehet csak szerencsés voltam, de akármelyikbe belekezdtem, azt mind rajongással olvastam végig. Időről időre mindig visszatérek hozzájuk és akkor hetekig nem is nyúlok más műfajhoz, egyszerűen magához láncol. És ezzel elindult egy újabb olvasási korszakom, amely középpontjában a Rocksztárokról szóló könyvek vannak.

Ne ijesszen meg senkit sem, hogy a könyvek kiemelkedő többsége csak angol nyelven található meg, hiszen a könnyű nyelvezetük miatt, angol tanulásra is tökéletesek. :)
  
Minden sorozatot az Epic Rockstar Stories című listáról szemeltem ki a Goodreadsről.
Sajnos a legtöbb sorozatból, ha jelent is meg magyarul könyv, akkor azok csak az első részek.


Olivia Cunning - Sinners on Tour

Angolul volt szerencsém olvasni, és azóta is többször újraolvastam az egész sorozatot. Nem tudom, hogy magyarul miért nem lett annyira népszerű, nekem kellemes meglepetés volt Brian és Myrna története. Sőt minden rész jobb az előzőnél. :) 
1. Pengető ujjak (Ulpius-ház 2014.) Backstage Pass /Brian Sinclair & Myrna Evans/
2. Rock Hard /Sed Lionheart & Jessica Chase/
3. Hot Ticket /Jace Seymour & Aggie/
4. Wicked Beat /Eric Sticks & Rebecah Blake/
5. Double Time /Trey Mills & Reagen Elliot & Ethan Conner/
6. Sinners At the Altar (novellás kötet új epilógusokkal)


Olivia Cunning - Exodus End


A Sinners on Tour spin-off sorozata.
1. Insider /Logan Schmidt & Toni Nichols/
2. Outsider - Reagen Elliot az Exodus End új ritmus gitárosa. A Double Time róla, Trey Millsről és Ethan Connerről szólt. Szerelmi hármasuk stabil és boldog, mindaddig míg titokban maradt. Már nagyon szeretném tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg 2016-ban.


Kylie Scott - Stage Dive


Mind a négy rész abszolút kedvenc lett, már háromszor olvastam újra mindegyiket. Vicces, romantikus, ámulatba ejtő. Kihagyhatatlan azoknak, akik szeretik a jó romantikát, a szenvedélyes karaktereket és az érzéki jeleneteket. Már nagyon várom, hogy indulhasson a Blogturné az első részhez. :)
1. Lick - Taktus (Könyvmolyképző vár.meg:2015.11.)/Evelyn Thomas & David Ferris/
Előjegyezhető!
2. Play /Mal Ericson & Anne Rollins/
3. Lead /Jimmy Ferris & Lena
4. Deep /Ben Nichols & Lizzy Rollins/


Terri Anne Browning - The Rocker

A sorozat ugyan gyenge kezdőkötettel indul, de annyi fantázia van benne, hogy egyszerűen kíváncsi leszel a folytatásra. Részről részre nagyobb rajongóvá válsz majd és hálát adsz az égnek, hogy 11 könyvön keresztül izgulhatsz a szereplőkért, láthatod jobb és rosszabb pillanataikat. Akaratán kívül az olvasó is e két nagy rock banda részévé válik. :)  A Demon's Wings és az OtherWolrd tagjai varázsolnak el és vadítanak meg.
1. The Rocker That Holds Me /Nik Armstrong & Emmie Jameson/
2. The Rocker That Savors Me /Jesse Thornton & Layla/
3. The Rocker That Needs Me /Drake & Lana/
4. The Wocker That Love Me /Shane & Harper/
5. The Rocker That Holds Her /Nik & Emmie/
6. The Rocker's Babies
7. The Rocker Ho Wants Me/Axton Cage & Dallas/
8. The Rocker Who Cherishes Me /Wroth Niall & Marissa/
9. The Rocker Who Shatteres Me /Devlin Cutter & Natalie/
10. The Rocker Who Hates Me /Liam & Gabriella/
11. The Rocker Who Betrays Me /Zander & Anabelle/



Michelle A. Valentine - Black Falcon



1. Rock the Heart
1.5 Rock The Band
2. Rock My Bed
2.5 Rock My World
3. Rock The Beat
4. Rock My Body


Katie Ashley - Runaway Train

1. A szív zenéje (Ulpius-ház, 2014.) Music of the Heart /Jake & Abby/
2. Beat of the Heart /AJ & Mia/
2.5 Music of the Soul /Abby & Jake/
3. Strings of the Heart /Allison & Rhys/
4. Melody of the Heart /Brayden & Lily/



Heidi McLaughlin - The Beaumont Series

Akár szárnypróbálgatásnak is nevezhetném, hiszen az első olyan történetek között szerepel Liam és Josie szerelméről szóló regény, amely a rocksztárokkal kapcsolatos. Tetszett, de akkor még nem igazán hozott lázba az egész, mindössze annyi kellett, hogy belevessem magam a sorozat folytásába, és onnantól más szemmel néztem rá. Újraolvasáskor váltam igazi rajongóvá. :)
1. Forever My Girl - Örökké a csajom (Ulpius-ház, 2013.) /Liam & Josie/
2. My Unexpected Forever /Harrison & Katelyn/
3. Finding My Forever /Jimmy & Jenna/
4. Finding My Way /Liam & Josie/
4.5 12 Days of Forever /Yvie James & Alexander Kinght/
5. My Kind of Forever /Liam & Josie/


Kristen Proby - Rock With Me

A With Me in Seattle sorozat szintén egyik nagy kedvencem, a sokszínű családi romantikus történetek izgalmassá és mássá teszik egyik részt a másik után. Mind a 8 rész új kalandot ígér az olvasónak, sportos romantikát, krimit, sőt ezzel a résszel egy rocksztárt hoz a nagy családba Kristen Proby.
Leo Nash és Samantha Williams meséje kihagyhatatlan ebben a műfajban, a Rock With Me 4. a sorban. Természetesen melegen ajánlom, hogy a sorozat többi részével is próbálkozzatok.
Igaz, hogy hónapokig csak a borító miatt kerülgettem a történetet, de miután elolvastam, bebizonyosodott, hogy a gyönyörű külső 5 csillagos történetet takar.




S.C. Stephens :)


Folytatás következik hamarosan... :)

0 comments:

Abbi Glines: Te vagy nekem a tűz

, by Kristina

Fülszöveg: 
Marcus Hardy abban bízott, hogy egy kellemes év vár rá a főiskolán, és végre elfelejtheti az előző nyarat. De családi bonyodalmak miatt vissza kellett költöznie az óceánparti Sea Breeze-be. A szoknyavadász Cage-nél húzza meg magát, ám a lakásban folyamatosan ki-be járnak az emberek. Többségükben hosszú lábú lányok, akik legfeljebb egy-két éjszakát töltenek ott.
Marcus próbálja összeszedni magát, de úgy tűnik, ezt a nehéz időszakot csak egyetlen dolog tudja feledtetni: egy gyönyörű, vörös hajú lány. Willow – avagy Low – gyakori vendég Cage lakásában. Kettejük viszonya nem egyszerű: Cage kihasználva a főiskolai baseballsztárság előnyeit, minden csinos lányt meghódított, aki csak az útjába került, de úgy képzelte, hogy feleségül fogja venni Low-t, ha már kitombolta magát.
Marcus képtelen felfogni, hogyan működhet ez a kapcsolat, mindent megtett annak érdekében, hogy lebeszélje erről Cage-et és Willow-t. De aztán a szépen felépített tervet keresztülhúzza egy elképzelhetetlennek tűnő felismerés. Marcusnak választania kell Low és a családja között. Mert amikor kiderült az igazság, nem maradt más választása.

Megrendelési link: 


Marcus szerepelt a sorozat első részében is, de akkor persze nem igazán figyeltem fel rá, hiszen csak egy felesleges keréknek tűnt Jax és Sadie kialakuló kapcsolatában. Fogalmazhatnék úgy is, hogy csak egy szálka volt a szememben, hiszen nem igazán szerettem akkor a szerelmi háromszögek gondolatát sem. Sajnáltam, hiszen szegény párának esélye sem volt akkor a boldog befejezésre, de íme kapott egy újabb esélyt. :) 
Mondhatni az ő karaktere áll legközelebb a realitáshoz, másoknak ugyan nem mutatja, de az ő élete sem a tökéletesség mintaképe. Családi gondok nehezítik meg az életét, egyre nagyobb hullámok csaptak fel a feje felett, mégis csak az utolsó cseppnél kezdett olyan viselkedést produkálni, amire ráncoltam a homolokom. Kedvelhető karakter, gyorsan meglágyítja a női olvasók szívét sármos mosolyával, és úriemberhez méltó viselkedésével. Sőt, egy-két fejezet után már sokan szerelmesek is lesznek belé, ezt garantálom.
Low, vagyis Willow élete minden nap úgy telik, hogy meg kell dolgoznia az ételért, és a fedélért a feje felett. Soha nem voltak gondtalan hétköznapjai, a sors sokszor volt kegyetlen vele. Évek óta Cage az, aki biztos pontot jelent számára, majd e szoros kötelékhez csatlakozik Marcus és kissé felborul az egyenlőség közöttük. Cage-et a barátjának tekinti csak, hiába bizonygatja a fiú, hogy egyszer bizony feleségül fogja venni. A lánynak van ugyan egy kibírhatatlan és gonosz nővére, de nem számíthat tőle semmilyen szeretre, csak annak kislánya miatt küzd tovább, hogy kapcsolatuk megmaradjon még.
Szinte rettegtem, hogy újból megismétlődhet a szerelmi háromszög lehetősége is akár, de szerencsére az írónő gyorsan el is vetette még csak a lehetőségét is annak, hogy ennél is tovább bonyolódjon a fiatalok élete.
Marcus előtt bizony nem egy egyszerű feladat áll, hiszen be kell bizonyítania Willownak, hogy nem olyan, mint Cage, aki az egy éjszakás kapcsolatok híve. Szerintetek milyen gyorsan sikerül ez neki? :)


Low és Marcus lassan kerülnek közelebb egymáshoz, tetszett ahogy kerülgették egymást, hogy Marcus végre talpra állt, és ezúttal nem hagyta semmi áron sem kicsúszni a kezéből a lányt.
Igaz, hogy ezúttal is vannak olyan dolgok, amelyektől túl hihetetlenné válig a végére a történet, de néha kell egy ilyen könyv is. :) Amikor nem kell az olvasónak semmiről sem agyalni, csak hagyni kell hogy egy kicsit kikapcsoljuk az agyunkat és szárnyalljunk a romantikus mesék világában.

Nagy meglepetést okozott a Te vagy nekem a tűz című könyv, eddig Abbi Glines regényei közül ez tetszett a legjobban! Az írónő könyveit nem szabad komolyan venni, ez többször is bebizonyította számomra, hiszen gyakran esik túlzásokba a karakterek személyiségének kidolgozásakor, túlbonyolított cselekmények mellett, az érzelmek is néha elrugaszkodottnak tűntek eddig, az esetek többségében.
Való igaz, hogy ez a rész sokkalta jobban tetszett, mint Jax és Sadie története. Kell egy bizonyos hangulat ahhoz, hogy élvezni tudjam az írónő történeteit, szerencsére egy olyan délután vettem a kezembe, amikor rá voltam hangolva egy fincsi kis romantikus mesére.
Sea Breeze ugyan csak Abbi Glines sorozatában létezik, de könnyű azt hinni, hogy valóságos helyszín, hiszen a lgtöbb alabamai tengerparti helység hasonló jellegű. A képeken láthatjátok, hogyan képzeltem el, pár helyszínt. :)

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Because of Low
Sorozat: Sea Breeze 2. része
Fordította: Margitta Nóra



Abbi Glines újabb szerelmi történetét hozza el a Maxim Kiadó nektek. Ezúttal Marcus és Willow életét ismerhetjük meg, ami nem mentes a családi problémáktól és a múltbeli csalódásoktól. A két megsebzett szívű fiatal tényleg egymásnak van teremtve? A kettőjük közötti szenvedélyt kiolthatja egy szörnyű családi titok? A szerelmesek történetét most te is megnyerheted magadnak, ha követed a Blogturné 7 bloggerének bejegyzéseit október 5 és 11. között. 



10.05. - Dreamworld
10.06. - Angelika blogja
10.07. - Zakkant olvas
10.08. - Deszy könyvajánlója
10.09. - CBooks
10.10. - Kelly & Lupi olvas
10.11. - Kristina blogja



A női főszereplő, Low életében fontos szerepet játszanak a zenekaros pólók. A te feladatod az lesz, hogy a bejegyzések végén elrejtett zenekaros pólókat felismerd. A dolgod egy kicsit megnehezítettük, mert az együttesek nevét letakartuk. 
Ha ügyesen eltaláljátok, hogy melyik póló melyik zenekarhoz tartozik és beírjátok a Rafflecopter dobozba, akkor a turné végén esélyetek van megnyerni Abbli Glines Te vagy nekem a tűz című regényét. Játékra fel! 
(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.)



a Rafflecopter giveaway

0 comments: