M. Leighton: Up To Me - Rajtam áll

, by Kristina

Fülszöveg:
Olivia végre megtalálta az Igazit. Cash minden, amire-akire valaha is vágyott. Kiszámíthatatlan rosszfiú, de Olivia kedvéért felhagy zűrös életével, és hagyja magát megszelídíteni. Mert Olivia az a nő, aki elfogadja őt úgy, ahogy van. 
Ám a múlt árnyéka kísérteni kezd. Valami van Cash birtokában, amit sötét bűnözők akarnak megszerezni. Mindenáron. És ha Csash nem adja, hát elveszik tőle azt, ami a legdrágább kincse. 
Olivia mindig tudta, hogy ha beleszeret Cash-be, pórul járhat. De hogy ennyi veszélynek tenné ki magát, azt nem is sejtette. Most rá kell bíznia az életét a férfira… és Olivia az életét könnyebben bízza rá, mint a szívét.






Bejegyzésem teljes mértékben spoilermentes, a történetmesélést próbáltam a minimumra szorítani, egyrészt mert azoknak minden kis apró részlet spoileres lehet, akik még nem olvasták az első részt, másrészt pedig az első ismerete nélkül nem is lehetne olvasni ezt a könyvet sem. Szerintem.
Ezt a sorozatot mindenki köteles sorrendben olvasni, hiszen szorosan kötődnek egymáshoz a folytatások, időrendben is pontosan ott folytatódik ahol az előző befejeződött.


A Down To You-ban volt egy nagy csavar, amire persze többen sokkal hamarabb már gyanakodtunk, nos hölgyeim, az Up To Me sem szerénykedik, bizony egy igen kellemes meglepetéssel rukkolt elő M. Leighton írónő, és bevallom ezúttal sokkal jobban meglepett.

– Te fontos vagy nekem. És tudom, hogy jó ember vagy. Ezt a lelkem mélyéből tudom. Bízom benned. Tényleg. Csak néha nehéz megfogalmaznom, mit érzek. De kérlek, kérlek… soha ne hidd azt, hogy nem vagy fontos nekem.

A kedvenc Davenport testvér nyerte el Olivia szívét és bizony most a titkolózás ellenére is próbálják kiépíteni és erősebbé alakítani a kapcsolatukat. Egyre több titok tárul fel, több ellenség bukkan fel, miközben a szerelem szárnyal és a szenvedély mérhetetlen erővel lángol. 

Ami nekem többször szemet szúrt, az a karakterek személyiségének kiforratlansága, többször is úgy éreztem, hogy kevesebb dráma és több idő kellene ahhoz, hogy a karakterek feldolgozhassák a történteket, a változásokat. Néha a kevesebb, talán több.
Főleg Oliviánál éreztem azt, hogy túl sok benne a bizonytalanság, a hirtelen és meggondolatlan ítélet és döntés. Mégis a főszereplő fiúcskánk próbál helyesen cselekedni és kiérdemelni Olivia bizalmát azzal, hogy egyre több titkot bíz rá. Ezzel együtt pedig az olvasók is egyre jobban belezúgnak. :D

"Nem akarok semmi mást, csak azt, hogy felhőtlenül boldog legyél. Velem."

Minél több derült ki, annál több kérdés merült fel, valahogy egy nagyobb körforgásba kerültek a főszereplők. A veszély mértéke növekekedett, az izgalom is lassan a tetőfokára hágott, én mégse ájultam el az izgalomtól, viszont ettől szórakoztató lett a regény, végülis nem volt időm unatkozni olvasás közben. Sőt a mellékszereplők ezúttal sokkal jobban elvarázsoltak, sokszor csaltak mosolyt az arcomra beszólásaikkal.

Azoknak ajánlom ezt a sorozatot, akik szenvedélyes romantikus történetre vágynak, mellé pedig kapnak egy kis izgalmat, és akciófilmbe illő jeleneteket. Aminek szerintem mindenki  a legjobban örül majd, hogy NEM függővéges már ez a történet, páran megkapják a happy endjüket végül. :)

Kiadó: Könyvmolyképző
Várható megjelenés: 2015.11.24.
Sorozat: Rosszfiúk 2. része

Műfaj: new adult



A Könyvmolyképző Kiadó elhozza nekünk idén ősszel M. Leighton Rosszfiúk sorozatának folytatását. Olivia, Cash, és Nash izgalmas és romantikus kalandja folytatódik Az Up To Me - Rajtam áll című regényben. A Blogturné Klub ezúttal is megszokott, extrákkal és játékkal tarkított turnét szervez november 8. és 12. között a november 24-én megjelenő könyvnek.



11. 08. Kristina blogja
11. 09. CBooks
11. 10. Deszy könyvajánlója
11. 11. Dreamworld
11. 12. Media Addict




A Rosszfiúk sorozatban fontos szerep jut az ikreknek, ezért a nyereményjáték témája is az ikrek lesznek, méghozzá olyan könyvek borító részletét kell felismernetek, amelyekben ikrek is szerepelnek. A Könyvmolyképző Kiadó ezúttal is három példányt ajánlott fel a könyvből. Nektek csupán az a dolgotok, hogy a megfelelő mezőkbe beírjátok a helyes megfejtést, az író nevét és a könyv címét. 






a Rafflecopter giveaway

0 comments: