Maggie Stiefvater: Forever - Örökké

    Őszintén már napok óta azzal szenvedek, hogy végre összeírjak legalább pár sort erről a könyvről, de nem az a baj, hogy nincs mit mesélnem, épp ellenkezőleg túl sok van, és általában mindig azzal kezdem, hogy milyen a vége a könyvnek, mert az volt a legmegdöbbentőbb része az egész sorozatnak, de ugye bár nem árt egy kis rendszer és kezdjük az elején…

    Nem tudom, hogy melyik a legjobb rész, de nem is lehet egyiket sem kiemelni igazán, mindegyik kötetnek, van különlegessége, az első talán a Sam és Grace párosa miatt, a középső mind a négyük miatt (Sam, Cole, Grace, Isabel), az utolsó pedig Cole és Isabel miatt.

     Ebben a részben elérkeztünk a tavaszhoz, a hőmérséklet már nem annyira ingadozó, de ebben a részben is vannak farkasok, akik nem stabilizálódtak és változnak rendszertelenül, szerencsére, mert így sokkal, de sokkal közelebbi kapcsolatba kerülünk a farkasokhoz, mint eddig bármikor. 

    Persze Cole az első és nagy kedvencem, akit nem hagyhatok ki. Imádom a karakterét, tudom, hogy problémás volt, de ő tényleg fejődött, megmutatta, hogy képes a változásra, a jobbá válásra, és örök szerelmem marad *a barátomnak el ne árulja senki*. Cole szarkasztikus, és őszinte, és azok a beszólások megdobbantották a szívem, akármilyen komoly volt is a helyzet Isabellel mindig mosolyt csaltak az arcomra. Isabel és ő szerintem nagyon összeillő páros, és voltak pillanatok, amikor megtéptem volna nagyooon szívesen mind a kettőjüket, és az írónőt a könyv vége óta még mindig tépkedem, de hát nem lehet minden tökéletes...

olvasd tovább

Maggie Stiefvater Marcy Falls farkasai

"Egy történet, amelyben közelebbről megismered a farkasokat, egy új világ a vérfarkasokkal. 

Szerelem, amely életre kel a lapokon. 

Sorozat egy olyan írónő tollából, aki elvarázsol a szavaival és a történetével. 

Karakterek, akikbe te is szerelmes leszel és karakterek akiket garantáltan a szívedbe zársz.

Egy sorozat, amely az utolsó sorok után neked is hiányozni fog."

Ki mondja ezt? Hát Én.

1. Shiver - Borzongás

Tovább a bejegyzéshez...

2. Linger - Várunk

Tovább a bejegyzéshez...

3. Forever - Örökké

Bejegyzés, amint elmúlik a sokk hatás, amit az írónő okozott az utolsó fejezetekkel...
Sokk elmúlt bejegyzés itt olvasható... :)

olvasd tovább

Maggie Stiefvater: Linger - Várunk

    Az első és a második rész, pontosabban a Borzongás és a Várunk egy körforgás, de mégsem az, mert nem egy kört ír le, hanem egy nyolcast, mert végül is ugyan abba a pontba jutunk vissza, amin az első rész elején voltunk, de még sem. 

   Tökéletes cím, szinte a könyv végéig vártunk valamire. Ki a tudásra, ki a megbocsátásra, ki a változásra, vagy a gyógyulásra én a tetőpontra a nagy durranásra. Bárcsak azt mondhatnám, hogy itt sokkal több bonyodalom volt, mert volt, de számomra elhalványult az érzelmi reakcióim miatt. Azt szeretem ebben a könyvben, hogy úgy érzem a sorok között is megtanít olvasni, engem biztosan, persze  személytől függ, ki hogyan áll hozzá.

     Volt pár rész a történetben, amikor azt éreztem, hogy a tetőpontra ért, és utána mindig csak feljebb, és feljebb tornázta magát, végül az utolsó fejezeteknél volt a nagy robbanás, amikor tudtam, hogy ha nem lenne itt mellettem a követező rész, akkor kicsit frászos lennék, mert nem lehet így befejezni egy történet, hogy a folytatás még nincs meg. Ilyenkor szeretem, hogy egy sorozatot akkor olvasok el, amikor már minden része ki van adva.

     Négy szemszög, négy főszereplő, négy különböző életszál, amelyet egy könyv összefon. A történetet továbbra is Grace és Sam meséli, de társul hozzájuk Isabel és Cole az új fiú. Nekem tetszett, persze először meglepődtem, de így utólag kifejezetten örülök, hogy személyesebben megismerjük ezáltal őket. Fejezetenként cserélődnek, és így még izgalmasabb.

olvasd tovább

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás

Borzongás. Sóhajtás. Remény. Küzdés. Változás.  Ezek a szavak jellemzik számomra a könyvet, és ezek voltak rám is jellemzőek olvasás közben.

    Egy olyan napon vettem kézbe a könyvet, amikor a forróság már elviselhetetlen volt. Nem akartam egész nap olvasni, elterveztem, hogy naponta csak egy-két fejezetet csipegetek majd. Na persze, 24 óra alatt befaltam, ha nem lettek volna kisebb-nagyobb dolgaim, amelyek elszólítottak  a könyv mellől, akkor alig pár óra alatt is a végére értem volna.

     A könyv számomra nagy meglepetés volt, mert mint már említettem nem vonzódom az ifjúsági irodalomhoz mostanában, nem tudom miért, ez az időszak „van/volt” rajtam.

Nem történt benne semmi nagyobb bonyodalom, nem volt harc, háború, vagy akár annak az előkészülete sem. Ami miatt ennyire belezuhantam, az egyszerűen az írónő magával ragadó stílusa. Szeretem a szép mondatok, a szép szavakat.

Érdekes volt, hogy fejezetenként váltott egyszer Sam, egyszer pedig Grace szemszögéből látjuk a történéseket, és ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt azt kell mondanom, hogy még közelebb éreztem magamhoz őket, mint eddig akármelyik főszereplő párost. 

olvasd tovább