Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás

, by Kristina


Borzongás. Sóhajtás. Remény. Küzdés. Változás.  Ezek a szavak jellemzik számomra a könyvet, és ezek voltak rám is jellemzőek olvasás közben.
    Egy olyan napon vettem kézbe a könyvet, amikor a forróság már elviselhetetlen volt. Nem akartam egész nap olvasni, elterveztem, hogy naponta csak egy-két fejezetet csipegetek majd. Na persze, 24 óra alatt befaltam, ha nem lettek volna kisebb-nagyobb dolgaim, amelyek elszólítottak  a könyv mellől, akkor alig pár óra alatt is a végére értem volna.
     A könyv számomra nagy meglepetés volt, mert mint már említettem nem vonzódom az ifjúsági irodalomhoz mostanában, nem tudom miért, ez az időszak „van/volt” rajtam.
Nem történt benne semmi nagyobb bonyodalom, nem volt harc, háború, vagy akár annak az előkészülete sem. Ami miatt ennyire belezuhantam, az egyszerűen az írónő magával ragadó stílusa. Szeretem a szép mondatok, a szép szavakat.
Érdekes volt, hogy fejezetenként váltott egyszer Sam, egyszer pedig Grace szemszögéből látjuk a történéseket, és ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt azt kell mondanom, hogy még közelebb éreztem magamhoz őket, mint eddig akármelyik főszereplő párost. 


      Tetszettek a belső monológok, a tájleírás, a hó illata, még itt a nagy kánikulásban is éreztem olvasás közben, a forró csoki illatát, éreztem a hideg fuvallatokat, vagy a meleget, a szagokat amelyet csak télen érezhetünk havas időben utazva az autóban. A párbeszédek voltak viccesek  és érzelmesek, komolyak és komolytalanok, ha nem hiszed járj utána. 
"– Kérdezhetek valamit?
– Már megtetted.
Elgondolkodott.
– Akkor kérdezhetek két dolgot?
– Ez is megvolt."
      A farkasokhoz életemben nem kerültem még soha ennyire közel, mint Maggie világában. Szinte megértettem őket, az ösztöneiket, éreztem én is a kezem alatt a bundájuk simaságát, az illatukat.
      A szereplők közül szinte mindenki kedvelhető, szerethető. Kivéve a szülőket, mind Sam, és mind Grace szülei nem igazán szeretnének velem szemtől szembe találkozni, azt garantálom. Dühös vagyok, nem szeretem az olyan embereket, akiket ők képviselnek. 
      Szerettem azokat a részeket, amiket az olvasásról, a könyvtárakról szóltak és nem győztem ámulni a szavakon, amelyek szinte belőlem szóltak. Egyvalamit meg lehet állapítani az írónőről: szeret olvasni, és szereti a könyveket. Nem beszélhet így senki sem könyvekről, aki nem szeretné, ahogyan leírta az érzéseket, a  hangokat...
"– Mit esztek?
– Kölyöknyuszikat – feleltem. Grace szeme összeszűkült, hát rávigyorogtam. – Felnőtt nyuszikat is. Esélyegyenlőségre törekszem a nyuszievésben."
Filmszerűen pörögtem előttem a lapok, szép dolog a szerelem, és ha most nem lennék szerelmes, olvasás közben akkor is éreztem volna, hogy milyen az. :)
    Kedvenc szereplők: Sam, Grace, és Isabelle, Beck.
"– Sam! Gyere, kölyök!
– Az mi?
Beck hasztalanul vetette neki a hátát az üvegajtónak, miközben hatalmas doboz súlya alatt nyögött.
– Az agyad.
– Már van egy agyam.
– Ha lenne, kinyitottad volna nekem az ajtót.
Csúnyán néztem rá, és egy pillanatig hagytam, hogy küsz-ködjön, mielőtt a karja alatt átbújva kilöktem volna az ajtót:
– Igazából mi az?
– Tankönyvek. Tanítani fogunk téged, hogy ha felnősz, ne legyél komplett idióta."
     Samről és Grace-ről majd a sorozat végén mondok véleményt, addig kiderül, hogy pontosan milyenek is ők. Bátrak, egyediek és szerelmesek, ezt már most is megállapíthatom. Még azt sem zavart, hogy annyira közvetlenek voltak egymással a találkozásuk után alig pár órával, , mert átéreztem, hogy ők összetartoznak, és valami mélyebb érzelem már kialakult közöttük régebben.
     Isabelle az a személy, akire azt szoktam mondani, hogy ha nem lenne ki kellene találni. Olyan pillanatokban is mosolyt csalt az arcomra, amikor már a szomorúság határán voltam. Nem mondom, hogy sírás, mert nem vagyok sírós típus, de egyszer még nekem is könnyes lettek a szemeim.
     Kikapcsolósát garantál, de lelki békét nem.  
Értékelésem: 5/5
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2009.

3 comments:

Roni olvas said...

Jajj, nekem nagyon nagy kedvencem ez a könyv. Gyönyörű. Mindegy, miről szól. vagy kiről. Varázslatos...Örülök, h Neked is tetszett!

Kristina said...

Nem gondoltam, hogy ennyire megszeretem. :) Most olvasom a második részt, és kicsit meglepett, hogy még több szempont szerint látom a történéseket, még nem tudom, hogy tetszik, vagy nem. :)

Dia21 said...

Ennek a könyvnek főleg a hangulatát imádom. Borzongok, kiráz a hideg. Főleg télen érdemes olvasni a hó meg a hideg miatt. Emellett imádom a farkasos sztorikat is... Szóval örülök, hogy tetszett, én is csak ajánlani tudom.