Julie Klassen: A táncmester

, by Kristina

Fülszöveg:
A londoni táncmester, Alec Valcourt hirtelen a családfenntartó szerepében talája magát. Anyját és húgait a csendes Devonshire-ba költözteti, abban a reményben, hogy itt újrakezdhetik az életüket. De igencsak meglepődik, amikor kiderül, hogy a falu úrnője betiltott minden táncot, olyan ok miatt, amely a múlt homályába vész. Alec valószerűtlen szövetségesre lel az asszony lányában. Bár kezdetben gyanakvóan fogadja Julia Midwinter nemtörődöm flörtölését, de lassan felismeri, hogy a merész külső mögött egy sebezhető lélek lakozik.

Eredeti cím: The Dancing Master
Kiadó: General Press
Oldalszám: 424 
Fordító: Stier Ágnes
ISBN: 9789636437985



Julie Klassen-nek van tehetséges ahhoz, hogy részletgazdagon írjon a korról, hogy minden apró részlettel segítse az olvasót, ami szükséges a 19. századi hangulat megteremtéséhez és hogy könnyen elképzeld és átéld, milyen is lehet élni egy anglia kisvárosban az 1815-ös évben. A hangulatok, a gondolkodásmód, a cselekedetek is élethűnek tűntek. Hiszen egy olyan főszereplő páros hozott létre, akik messze eltérnek, az általam eddig megismertektől. 


A hősnő felelőtlenül veszélyezteti magát és néha másokat is vakmerő cselekedeteivel, beleüti mindenbe az orrát, főleg akkor ha valamit megtiltanak neki. Hát persze, hogy a tánc is vonza, amikor az már évek óta be van tiltva. Kíváncsi és vakmerő természetének hála rájön, elindul egy olyn titok felfedezésére, amely megváltoztatja az életét örökre.

sünk a nagy Londonból kényszerül a világvégén elhelyezkedő szegény helyre költözni, ahol hivatását, tánc és vívó tudását pénzben nem igazán tudja kamatoztatni jelentkezők és érdeklődők hiányában. De kétkezi munkától való undora negatív pontként ütött vissza a szememben. Akaratosságának  és kitartásának köszönhetően, lassan de biztos egy olyan változást indít el a közösségben, amely újra mókát és kacagást hoz a szürke hétköznapjaiba Devonshire-ban.

A főszereplő párost nem igazán sikerült megkedvelnem, sokkal jobban tetszettek a főbb mellékszereplők, akik szerencsére sok jelenetben játszottak, így fent tudták tartani az érdeklődésem.  Alec és Júlia a könyv végére érték el, hogy megkedveljem őket, amikor már megtalálták a céljukat, amikor elkezdtek küzdeni az álmaikért. 


A múltba is visszatérünk a könyvben, megtudjuk, hogy miért jött létre az íratlan szabály a tánc beszüntetéséről. Ezeknek a visszatekintéseknek hála Amelia, Julia anyját sikerül jobban megismernünk, aki véleményem szerint a legnagyobb változáson megy keresztül az első fejezetektől kezdve. 

A könyv eltér azoktól a történelmi romantikusoktól, amelyeket előszeretettel szoktam olvasni. Azoknak az olvasóknak ajánlom, akik szeretik a lassúbb, de részletgazdag történetvezetést, az intrikákat, a megfejtésre váró talányokat és a humoros beszólásokat. Romantikus könyv ugyan, de személy szerint hiányoltam belőle a szenvedélyt, az érzelmek kimutatását, ennek kompenzálására viszont átélhettem milyen volt táncot tanulni az angol nemességnek.



Az írónő - Julie Klassen

Mindent imád, ami Jane Eyer és Jane Austen, ez pedig a könyvein is megfigyelhető. :) 16 évet dolgozott a könyvkiadásban, most pedig minden idejét írással tötli. Rengeteg díjat megnyert történeteivel, egyik leghísmertebb közülök a RITA díj. 
Minesotában él férjével és két fiával. 


A General press kiadó jóvoltából jelenik meg hazánkban Julie Klassen történelmi romantikus könyve, mely a Táncmester címet viseli. 
A négy állomásos turné folyamán betekinthettek a könyv világába és kicsit velünk együtt visszautazhattok a viktoriánus angliába. Ha pedig játszotok, akár tiétek lehet a könyv egyik példánya!


07.26. Deszy Könyvajánlója
07.28. Szembetűnő
07.30. Kristina blogja
08.01. Insane Life


Mr. Valcourt érkezése mindenki nyugalmát felbolygatja, hiszen az ifjú táncmester mit sem tud a várost nyomasztó titkokról. Legnagyobb szívfájdalma azonban mégis az, hogy táncmester lévén olyan helyre került, ahol tilos táncolni, így legkedvesebb szórakozását nem űzheti.
Nektek most nem lesz más feladatotok, mint kitalálni melyik állomáson milyen tánctípus rejtőzik a kiemelt betűk mögött. Segítünk, mindegyik tánc a viktroiánus korszakban közkedvelt volt.

(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.)


a Rafflecopter giveaway
olvasd tovább

Laurelin Paige: Megtalállak még - Fixed on You

, by Kristina

Fülszöveg
New York szívében, egy toronyház elegáns irodájából nyíló titkos szobában veszélyes egyezség születik. 
A lány szemtelenül fiatal, intelligens és rámenős. Nappal egyetemista, éjjel felszolgáló egy bárban.
A férfi sármos, makacs és célratörő, csak a mások feletti korlátlan hatalom hozza lázba. 
A lánynak sürgősen pénzre van szüksége, a férfi tisztességtelen ajánlatot tesz neki.
A férfi látszólag mindent tud a lányról, a hatalmában tartja, rendelkezik a teste felett. Alayna Wither az a nő, akit talán még szeretni is tudna. 
A lány azonban sötét titkot őriz; megszállottjává tud válni annak, akit megszeret. Hudson Pierce, a bár új tulajdonosa, multimilliomos szépfiú úgy hat rá, akár a legkeményebb drog.
És a testet-lelket felőrlő hajsza megkezdődik

Laurelin Paige a The New York Times, az USA Today és a Wall Street Journal bestsellerszerzője.
- A Fixed-sorozat eddig több mint 1 millió példányban kelt el csak az USA-ban. 
- Az első rész 12 országban jelenik meg közel egy időben.
- Az Amazon adatai alapján a tavalyi év 7. legnépszerűbb könyve.
- A People Magazine szerint a 10 legkeresettebb könyv egyike.
- A Goodreads oldalán az írónő regényei 100 000-nél is több jó értékelést kaptak.


Egy újabb milliárdos pasi találja meg az igazit, újabb erotikus történet, amely nők százait fogja rajongásra késztetni. Két szereplő, akik egymást akarják, mégis a múltjuk óvatosságra inti őket.
Alayna, vagyis Laynie nem a harcos és kiegyensúlyozott hősnők táborát erősíti, ellenkezőleg ő a gyengébb, az erősnek mutatkozó mégis a támaszra szoruló nő tipushoz tartozik. Karaktere ugyan nem sokat változik az első könyv végére, de mégis hajlamot mutat arra, hogy megfelelő társá válljon egy olyan férfi oldalán, akinek mindene az uralkodás, a megszokottság, és az irányítás. Laynie ugyan az Égi Bárka nevű klubban dolgozik pultosként, hogy azzal keresse meg a hiányzó pénzt a tanulmányaihoz, jövőjét továbbra is a klubbon belül látja, menedzserként.
Szülei meghaltak, Brian a testvére pedig ahelyett, hogy támogatná, folyton megalázza, labilis személyként kezeli, ahelyett, hogy segítene rajta, állandóan csak ront a helyzetén. Múltja miatt a lánynak sok támogatásra volna szüksége, de azzal, hogy Hudsont sodorja útjába a sors, sokat ronthat, de sokat javíthat is a helyzetén a lány.

Abból kifolyólag, hogy itt is egy milliárdos pasi a főszereplő, aki nagyban hasonlít Christian Grey és Gideon Cross karateréhez, a történet mégis teljesen egyedi, amit az olvasó már pár fejezet után észre is vesz. Tömegsztori? Végülis az. De kanyargós utakon jutnak el szereplőink egyik pontból a másikba, ezzel pedig biztosítják az olvasó szórakozását.

Meglepő módon két olyan szereplőt alkotott Laurelin Paige, akik múltja tele van családi gondokkal, lelki problémákkal, jelenük pedig rengeteg harccal. A sok titok, a bizalomhiány, a folyamatos harc a családdal közös pontjuk, de ahelyett, hogy megkönnyítené egymás dolgát, kisebb-nagyobb kihívások elé állítja kapcsolatukat. Igazán egyedi párost ismerhetünk meg, és jelen pillanatban a legfontosabb kérdés, ami foglalkoztat, hogy mikor lesz már november, amikor is megjelenik a trilógia második része, a Sehol se talállak - Found in You. 


Már az első fejezetnél könnyen a könyv rabjává válik az olvasó, mert azonnal olyan bonyodalmakat sző a történet köré az író, ami könnyen felkelti a figyelmet, és aminek a megoldása már nem olyan kiszámítható, így letehetetlenné válik egy kis idő után.

Azt ugyan nem mondhatom, hogy hibátlan a történet, mert voltak jelenetek, mondatok, amiknél erősen ráncoltam a homlokom, hiszen túlzottan is kitalált történet hatását keltették. De nagyon könnyen szemet lehet hunyni ezen apróbb hibákon, hiszen a sok romantikus és túlfűtött jelenet gyorsan visszarántja az olvasót az írónő áltak alkotott álomvilágba.
Annyi romantikus könyvben olvastam már a hamptoni tengerpartról, hogy amikor kedvenceink ott töltöttek egy romantikus hétvégét, csak sójatoztam és arra vártam, mikor lépnek elő más könyvek főszereplői is. :)



A könyvvel kapcsolatban rengeteget tévedtem. Első nagy pozitív csalódásom az volt, hogy egy kicsit sem hasonlít a Szürke ötven árnyalatára. A fülszövegben használt "egyezség" kifejezést félreértelmeztem, és azt hittem itt is egy hasonló megállapodás születik majd a főszereplők között. De mégsem, szerencsére. :)
Másik nagyobb félelmem a függővég volt, amiben az utolsó oldalakig biztos voltam. És íme egy olyan trilógia, aminek az első része nem függővéggel, talánnyal és futással zárul. Ellenkezőleg, egy olyan jövőre ad esélyt a főszereplőknek, amiben mindketten megtalálhatják a boldogságot. 


Oldalak száma: 342
ISBN: 9789633101674
Kiadás éve: 2015
Fordító: Horváth M. Zsanett


Laurelyn Paige irónő nagysikerű Fixed sorozatát hozzánk is elhozza a Libri Kiadó. Hudson Pierce és Alayna Withers kapcsolatáról szóló trilógia első részét a Blogturné Klub tagjai népszerűsítik olvasóik körében. 8 napon keresztül követhetitek nyomon a magyar bloggerek élménybeszámolóit a Megtalállak még - Fixed on You című könyvről. 


1. Kristina blogja 07.27.
2. Angelika blogja 07.28.
3. KellyLupi olvas 07.29
5. Insane Life 07.31.
6. CBooks 08.01.
7. Zakkant olvas 08.02.
8. Könyvszeretet 08.03.


Minden állomáson egy-egy szereplő nevét rejtik el a bloggerek a bejegyzésekben. Nektek az lesz a dolgotok, hogy megkeressétek azokat és a rejtvény megfelelő sorába beillesztve a blogturné végén a fő megoldást beírjátok a rafflecopter dobozába.
A helyes megfejtők közül három példányt fogunk kisorsolni Laurelyn Paige: Fixed on you - Megtalállak még c. könyvéből.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.




a Rafflecopter giveaway
olvasd tovább

Jennifer Probst: Keresd a tökéletest

, by Kristina

A Kinnections Párkereső Ügynökség egyre népszerűbb Verilyben. A siker titka, hogy két barátnője és üzlettársa mellett Kennedy Ashe is hihetetlenül eredményesen végzi a munkáját. Álomrandikat szervez, és még a legfélénkebb ügyfelek is kivirulnak a kezei között. Sosem retten vissza a nehézségektől - még akkor sem, amikor Nate Ellison Raymond Dunkle-lel kerül szembe. Nem elég, hogy a férfi atomtudós, de ráadásul mérhetetlenül ellenszenves is. Kennedy megfogadja, hogy kerül amibe kerül, ő bizony átformálja ezt a szörnyeteget, és a férfiból lesz a legjobb parti a városban. 
A magabiztosnak látszó Kennedy ugyanakkor a saját magánéletét tekintve tele van bizonytalansággal. Amikor ráébred, milyen sok bennük a közös Nate-tel, azonnal pánikba esik. 
Vajon képes lesz hallgatni a szívére?
Vagy félreáll, és hagyja, hogy Nate valaki más mellett találja meg a boldogságot?

Az idei év egyik legjobb jelenkori romantikus könyvének tartom Nate és Kennedy történetét. Kellő mennyiségben van benne romantika, ahhoz, hogy sóhajtozásra késztessen, a humora pedig eszméletlenül találó. Többször is hangosan felnevettem olvasás közben, ami nem is lett volna gond, ha nem éjszaka közepe lett volna. Így rengetegszer kellett a párnába folytanom a kuncogást is, ha azt akartam, hogy a párom aludjon is valamennyit. :D

Letehetetlen volt! A írónő nagyon eltalálta a stílust, a bonyodalmak izgalmassá tették. Nem éreztem egyszer sem laposnak, még csak nem is próbálkoztam azzal a mondattal, hogy "Na jó, akkor még egy fejezet és alvás", mert felismertem már az első fejezeteknél, hogy esély se lenne arra, hogy én ezt a történetet félretegyem, még csak pár óra alvás kedvéért sem.

Ezúttal a párkeresés újabb formáját ismerhetjük meg Probst Társkereső cégénél. A három tulajdonos hölgy különbözőbb személyiségű már nem is lehetne, mégis legjobb barátnők már évek óta, sőt a céget is összeszokott harmóniában vezetik. Kennedy, Kate és Arilyn hármasa különleges. Támogatják, néha noszogatják is egymást. Élveztem, hogy a második részben is fontos szerepe volt a barátságuknak.
Kennedy gyermekkora, és gimis évei borzalmasan teltek, túlsúlya miatt rengeteg sérelem érte, így ő maga is változáson kell átessen, hogy szabadon szerethessen. Persze neki mindent lelkileg kell feldolgoznia, rendeznie önmagában. Hiába tökéletes a teste, amit sok edzés és diétával tart egyensúlyban, az elméje még egy kocka csoki miatt is lelkiismeretfuralással támadja.

Gondolom velem együtt sokat szeretik azokat az átalakító műsorokat, ahol a nők megszépülnek, átformálódnak új külsőnek köszönhetően. Ezúttal mindez, egy férfival történik meg, de nem is akárhogyan. :) Nate egy tipikus kocka, szörnyű szemüveg, hosszú haj, munkaköpenyén látható a napi menüje, persze kávéfolt is kötelezően szerepel az összeállításban. Ehhez párosul egy olyan jellem, aki kendőzetlenül kimondja a véleményét, semmi burkolt célzásra nincs szüksége, egyenesen rátér a lényegre. Elárulom, nehezen képzeltem el, hogy tökéletes párkereső válik belőle. Ami pedig megkönnyebüléssel töltött el, hogy nem is volt arra szükség, hogy a jelleme is megváltozzon, hiszen megtalálta azt a személyt, aki önmagáért szeretett belé.
Eddig a golfot, unalmas sportnak tartottam, de Nate-nek köszönhetően újabb szintre került. :D




Kiadó: Libri
Eredeti cím: Searching for Perfect
Sorozat: Szerelmi gyakorlatok haladóknak 2. rész
Megjelenés: 2015 július
Fordító: Babits Péter


A Libri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Jennifer Probst legújabb regénye, a Keresd a tökéletest, mely a Keresd... című sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja Kennedy és Nate humorral és szenvedéllyel fűszerezett történetét.

2015. július 13-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!



07/14 Angelika blogja
07/15 CBooks
07/16 Szembetűnő
07/17 Kristina blogja
07/18 Deszy könyvajánlója
07/19 Dreamworld
07/20 Insane Life


A történetben Kennedy mindent elkövet annak érdekében, hogy formába rázza a kissé szétszórt, randizásra totálisan alkalmatlan Nate-et. Ez a folyamat viszont több lépésből áll. Mostani játékunk során megismerkedünk a legalapvetőbbekkel. 
Nektek nincs más dolgotok, mint követni a turné hét állomását - amelyeken a “Hozd magad formába!” ütemterv egy-egy lépéséhez illő kérdésekkel találkozhattok -, valamint válaszolni mindegyik kérdésre, hogy esélyetek nyíljon megnyerni a Libri kiadó által felajánlott Keresd a tökéletest könyvek egyikét. 
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

Hogy hívják azt a Kolumbiából származó, könnyen elsajátítható, latin ritmusokra épülő táncot, mely fitness program is egyben?




a Rafflecopter giveaway
olvasd tovább

Katie McGarry: Crash Into You - Szívkarambol

, by Kristina

Fülszöveg:
– CSÓKOLJ MEG! – suttogja Isaiah. – Akkor beolvadunk a környezetünkbe.
A szívem tébolyultan dobog.
Isaiah dögös pasi. Ijesztő és dögös.
Miért akarhat egy ilyen srác egyáltalán közel kerülni EGY MAGAMFAJTA LÁNYHOZ?
A sikerszerző Katie McGarry újabb kirobbanó története egy jó kislányról, aki a vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről.
Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből.
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű, déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány.
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.


Isaiah története már a sorozat kezdetétől piszkálta a fantáziám, a sok füvezés és alkohol miatt kicsit tartottam is tőle, de érdekelt is, hogy vajon milyen karaktert szán mellé az írónő. Ahogy haladt Noah és Echo, majd Beth és Ryan története, úgy változott Isaiah karaktere is. Így a saját könyvében már sokkal nyugodtabb, megfontoltabb és érettebbnek tűnt nekem, mint a sorozat kezdetén. A hármas csapat, a barátság, ami Beth, Noah és ő közötte volt szilárdnak és megingathatatlannak tűnt, majd lassan kezdett bővülni, és ahogy a barátai rátaláltak az igazira, kicsit úgy érezte, hogy mindenből kimarad. 

Szomorúsággal teli múlt, nehéz sors jutott ezeknek a fiataloknak, de a történetek alaphangulata mégsem sötét és szomorkás. Inkább arra ösztönöz, hogy küzdj, hogy ne add fel. Tetszett, hogy a történet arról is szólt, hogy egy kicsit legyél merész, merj nagyobbat álmodni. Rengeteg mondanivalója van számomra, de a legfontosabbak között az szerepel, hogy mindig van valaki akire számíthatunk, csak nekünk is közel kell engednünk őt. 

Rachel is egy tipikus McGarry karakter, ami azt jelenti, hogy rendkívül egyedi, néha kiszámíthatatlan, olyan jellem, akit gyorsan megszeret az olvasó és szurkol neki, hogy révbe érjen. A lánytól sokmindent elvár a családja, csak az a legnagyobb baj, hogy ő pont az ellenkezője mindannak, amivé formálni szeretnék. Mindig is jobban érdekelte a motorháztető belseje, mint hogy milyen ruhához milyen cipő illik. A száguldás a vérében van, akárcsak Isaiah-nak. :)

Újabb karakterek tűnnek fel, sőt páran nagyobb szerepet is kapnak az előzőekből, akik majd a sorozat következő részeiben kapnak főszerepet. Így a mellékszereplők miatt is sokkal jobban tetszett ez a könyv, rengeteg új történet vár megismerésre, csak győzzük kivárni. :) Legjobban Abby és Logan jövője érdekel, amit meg is ismerhetünk a hamarosan megjelenő Chasing Impossible c. könyvben.


A könyv minden oldalát színtiszta rajongással olvastam, szerencsésnek érzem magam, hogy ezt a gyöngyszemet is a könyvespolcomon tudhatom! Régen nem rajongtam már ennyire young adult műfajú történet iránt.
Még soha nem telt el ilyen gyorsan Budapest felé a vonat út, a könyvnek köszönhetően. Épp a könyvhétre látogattam el, és az utolsó oldalakat a Nyugati pályaudvarra érkezve fejeztem be, teljesen hatás alatt voltam. Elvesztem a történetben, egyáltalán nem érdekelt a körülöttem zajló világ. Imádom, amikor egy könyv képes teljesen kikapcsolni az agyamat.

Nem áll messze a könyvtől a romantika, a szórakozás, sőt az akciódús jelenetek sem. Régen volt már, hogy egy könyv ennyire hatott rám: elakadó lélegzet, szitkozódások, bárgyú mosolyok. Bizony, ilyen könyvek után lesznek csak igazán súlyosak az elvonási tünetek. Mert ezek után érezzük csak a késztetést, hogy még több ilyen könyvet szeretnénk megismerni.

Eddig mindegyik könyvre rá lehet mondani, hogy tipikus McGarry sílusú, fel lehet ismerni arról, hogy a karakterek soha nem tökéletesek, mégis azzá válnak, mert céltudatosak, fejlődőképesek, és hihetetlenül egyediek. Nem áll messze tőlük a zűrzavar, de csendes, meghitt pillanatokra is képesek.



Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Feszülő húr 3. része
Fordította: Komáromy Rudolf


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Katie McGarry legújabb regénye, a Crash Into You - Szívkarambol, mely a Feszülő húr című sorozat harmadik része. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere bemutatja egy jó kislánynak vélt, ám vakmerőségre is hajlamos lány, és egy dörzsölt srác kirobbanó történetét.

2015. június 19-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

06/21 CBooks
06/27 Kelly & Lupi olvas
06/29 Kristina blogja
07/01 MFKata gondolatai
07/03 Dreamworld 



A történetben fontos szerep jut a száguldásnak és az autóversenyzésnek, így hát mostani játékunk során szintén az illegális gyorsulás világa lesz a középpontban. Olyan filmes karaktereket keresünk, akiknek lételeme a száguldás. 
Minden blogon találtok egy kis infómorzsát az adott figuráról, illetve egy képet annak autójáról. Nektek pedig nincs más dolgotok, mint ezek segítségével kitalálni, kire gondoltunk. (Fontos, hogy a filmbeli karakter nevére gondoltunk, nem pedig a színészekére!) Majd ezt megismételni az összes állomáson. Ha minden feladatot teljesítettetek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott 3 példány egyikét. 
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.



“Arra kényszerül, hogy a legendás versenyző, Frankenstein szerelésében részt vegyen a versenyen.”

a Rafflecopter giveaway
olvasd tovább

Karen Hawkins: Olthatatlan szenvedély

, by Kristina

A gyönyörű színésznő, Marcail Beauchamp hírneve és számtalan csodálója ellenére sem tudta elfelejteni William Hurst kapitányt, a férfit, akit egykor teljes szívéből szeretett… majd elveszített. Egy rejtélyes zsaroló most arra kényszeríti, hogy lopjon el egy ősi egyiptomi ónixdobozt a kapitánytól. Williamet teljesen váratlanul éri, amikor egyik este a kabinjában találja Marcailt, aki csábítóbb, mint valaha. Ám amikor a nő elkábítja, és ellopja tőle a műtárgyat, éktelen haragra gerjed. Üldözőbe veszi Marcailt, de mire utoléri, addigra a doboz már gazdát cserél. A megbánással és haraggal teli egykori szerelmeseknek együtt kell működniük, hogy visszaszerezzék az ónixdobozt, és leleplezzék a titokzatos zsarolót. Ezzel kezdetét veszi a hajsza, amely rég eltemetett emlékeket hoz felszínre, és felizzítja a szenvedély tüzét… 
Karen Hawkins (Kincsvadászok) izgalmas és érzéki regényében tovább folytatódik a Hurst testvérek, valamint a titokzatos családi amulett története.



A Hurst Amulett sorozat első részét ugyan nem olvastam, de elég sok háttérinformációt osztott meg az írónő, ahhoz, hogy élvezetes és érthető is legyen hőseink kalandja. Az első könyben Mary megszerzi az amuletett, és William dolga lett volna annak az ellszállítása Egyiptomba, hogy azzal kiváltsák Michaelt a testvérüket a fogvatartójától. Csakhogy, soha semmi nem annyira egyszerű, mint ahogy azt mi szeretnénk. Igaz? :)

A főszereplő párosnak közös múltja van, mely fájdalmas elválással ért véget. Így nem is volt meglepő számomra, hogy újbóli találkozásuk nem épp azzal kezdődött, hogy rég nem látott barátokként ölelgetik egymást. A kölcsönös vonzalom adott volt mindvégig Marcail és William között, várható is volt, hogy amint adódik olyan pillanat, amikor egymásnak eshetnek, akkor nem is késlekdnek majd vele. 
A sorozaton átívelő szál miatt fontos lenne a sorozat részeit sorban olvasni, így amint adódik alkamam, biztosan be fogom pótolni az első rész kalandjainak felfedezését, mert maradt bennem kérdés utólag, főleg, hogy Mary és jegyese is felbukkanakk és elég szokatlan párost alkotnak ők is.

Marcail nem egy hétköznapi történelmi romantikus regény hősnője, már csak abból kiindulva, hogy nem tartozik az angol nemességhez, hiszen színésznőként annak ellenére, hogy híres tehetsége miatt, de foglalkozása már vitatott az erkölcsös nemeshölgyek körében. 
William karakterét nehezen tudtam kiismerni, és ez miatt a kapcsolatom a történettel kissé nehézkesen indult. A családja a fura kategóriába sorolandó, és azt kell mondanom, hogy közülük William tűnt a legnormálisabbnak, ha szabad így fogalmaznom. :D
Ami határozottan a könyv előnyére vállt, hogy semmi tipikus jelenet, fordulat nincs benne, ami a korszakról íródott más regényekben sorra előforulnak. Kis krimis beütést ad az amulett körüli hajsza, izgalmat hoz a hősök szenvedélyes, romantikus kalandjánoz.
A nyelvezete egy kicsit eltér a regency szóhasználattól, a túl sok modern kifejezés néha kizökkentett az olvasából, de ezt valamilyen szinten mégis szabályozta a korhű leírása a tájnak, életstílusnak, és szokásoknak.

Kiadó: General Press
Megjelenés éve: 2015.
Sorozat: Hurst Amulett 2. része
Eredeti cím: Scandal in Scotland


Az Olthatatlan szevedély című könyv a General Press kiadásában jelent meg, a kötet a Hurts amulett sorozat második része. A színésznő és kapitány múltba nyúló szerelme ismét kalandokba sodorja őket, ha kíváncsiak vagytok ti is, tartasatok velünk a négy állomásos turnén!


06.28. Kristina blogja
06.30. Angelika blogja
07.02. Deszy könyvajánlója
07.04. Insane Life


Az Olthatatlan szenvedély egyik főhőse, William Hurst hajóskapitány, élete pedig a tenger és a hajózás élteti. Egyedül a bájos színésznő, Marcalli képes igazán elcsábítani.

Mostani nyereményjáték folyamán híres hajókat kell kitalálnotok, amiben segítségetekre lesz egy kép, valamint elsüllyedésük dátuma. Mindegyik hajó amit megtaláltok a különböző blogturné állomásokon, valami miatt történelmi jelentősíégű.
(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.)

Elsüllyedt: 1916

a Rafflecopter giveaway
olvasd tovább

Jennifer Probst: Keresd az alkalmat

, by Kristina

Fülszöveg:
A három barátnő, Kate, Kennedy és Arylin párkereső ügynöksége nem csupán a lányok rátermettsége miatt egyre sikeresebb. Kate-nek különleges erő van a birtokában: amikor a szerelem lehetősége ott vibrál két ember közt a levegőben, ő azonnal megérzi. Egy napon beront hozzájuk Slade Montgomery, a kissé indulatos és döbbenetesen jóképű válóperes ügyvéd. A férfi meg akar győződni róla, hogy nem élnek vissza törékeny kishúga hiszékenységével, aki az ügynökség legújabb ügyfele. Kate rögtön az első pillanatban megérzi a jól ismert áramütést - ami kivételesen a saját érzelmeire figyelmezteti. Azonban másképp nem tudja meggyőzni a férfit arról, hogy nem csalók, minthogy felajánlja: megtalálják neki is álmai asszonyát. 
Vajon sikerül megtartania a szükséges három lépés távolságot, hogy elvégezze a vállalt feladatot? 
Vagy annyi elégedett ügyfél után végre Kate-re is rátalálhat a szerelem?


Mi sül ki abból, ha egy örök szkeptikus pasi, aki ráadásul kiváló válóügyvéd és egy igazi szerelmi boszorkány találkozik, aki ráadásul egy társkereső céget vezet? Elárulom! Rengeteg pörgős párbeszéd, vicces jelenetek, forró pillanatok! Slade egy tipikusan gondolkodó válóügyvéd, aki már nem hisz a szerelemben, és főleg nem a hűségben, így az elkötelezettségben sem igazán. Mégis Kate, aki társkereső céget vezet, az aki retteg attól, hogy beismerje érzéseit iránta. És ennek köszönhetően az olvasó többször fejbecsapkodná őket, de mégis sóhajtozás lesz a vége és a bárgyú mosoly, mert a heppy end, mindenki szívét meglágyítja kicsit. 
Kate karaktere ugyan vezető típus, okos, rátermett, de nagyon sok szeretet is képes adni azoknak, akik megérdemlik. Szívét-lelkét beleadja a Társzerzőkbe. Még ha első pillanatra úgy is tűnik, hogy jobban nem is különbözhetnének ő és Slade, ahogy halad a történet kiderül, hogy rengeteg közös van bennük. Kedvenc filmek, egy masszázs fotel iránti imádat, valamint Kate kis házikedvence Robert.


A Milliárdos feleségek sorozatát kedveltem az írónőtől, ezt viszont egyenesen imádtam! Az pedig külön plusz pont, hogy nagyobb családi eseményeken a másik sorozat szereplői is felvonultak szép nagy számban mosolyt csalva az olvasó arcára. 

A könyv tökéletes választás lehet egy kellemes kis nyaraláshoz, mondjuk a tengerpartra, és ha kicsit forróbbá válnak a jelenetek, akkor a hűs vízben letudja magát hűteni az olvasó. :D Na persze én a napokban pont akkor olvastam, mikor a leghidebbre váltott az idő és egész nap esett az eső. Mennyei érzés volt bebújni a takaró alá és egy ilyen történettel szórakoztatni magam, miközben az eső kopogott az ablakon.


A könyv témája a szerelem, a párra találás és az igaz barátság. Tetszett, hogy amellett, hogy romantikus könyv, hangsúlyt kapott a lányok közötti erős kötelék is. Kate, Kennedy és Arylin rendkívüli személyek, akik talán jobban nem is különbözhetnének egymástól, mégis szétszakíthatatlan kapocs köti össze őket, az őszinteségen alapuló barátság. 
Az igaz barátság mellett, még fontos szerepe van a testvéri szeretetnek, hiszen Slade annyira félti Jane-t, hogy képes ő is a Térsszerzőkhöz jelentkezni, hogy leellenőrizze a húga nem egy csaló banda kezei közé került.


Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015.
Eredeti cím: Searching for Someday
Műfaj: Romantikus
Sorozat:1. része


A Libri kiadó jóvoltából jelent meg Jennifer Probst legújabb sorozatának első kötete, a Keresd az alkalmat. Probst neve ismerősen csenghet azok számára, akik olvasták a Milliárdosfeleségek sorozatát.



06.27. Kristina blogja
06.29. Szembetűnő
06.30. Deszy könyvajánlója
06.31. Dreamworld
07.01. Insane Life
07.02. CBooks



A Keresd az alkalmat hősnőjének, Kate-nek, saját bevallása szerint akut vígjáték függősége van, s a regényben számos komédiát említenek. Hét állomásos játékunkban hét különböző szórakoztató mozifilm magyar címét kell kitalálnotok a közreadott rövid jellemzések alapján.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Ebben a Mike Judge által rendezett 1999-es munkahelyi feketekomédiában Jennifer Aniston egy, a kibírhatatlan főnökétől szenvedő pincérnőt alakít.

a Rafflecopter giveaway
olvasd tovább