Karen Marie Moning: Keserű ébredés

, by Kristina

Fülszöveg:

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre fi gyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.



    Bevallom én nagyon akartam, hogy tetsszen, elsősorban azért, mert nem sok olvasóval találkoztam, akinek nem tetszik, és nem szeretek különc lenni. Sajnos azok táborába tartozom, akik nem fognak azonnal ugrani a következő részért.
     Moning, mint írónő levett a lábamról, tetszik a stílusa, tetszik a történetnek a kidolgozása, érdekes a sztori, de nagyon vontatott, a szereplőkkel is hadilábon állok. Csak azért olvastam végig, mert nagyon kíváncsi természetű vagyok, és egyszerűen tudnom kellett, hogy mi lehet a vége, de nekem ez sem volt nagy durranás.
     Ezt a könyvet nem azért olvastam el ilyen lassan, mert nem volt rá elég időm, hanem mert csak húztam-halasztottam, de nem akartam másik könyvbe kezdeni, mert úgy éreztem, hogy az vagy ennek a könyvnek az értékelésének a rovására menne, vagy az újnak.
     Mac karakterét, mondhatni az elejétől kezdve nem kedveltem, nem igazán utáltam, az nagyon erős kifejezés lenne, de nagyon közel álltam már ahhoz a szinthez is. Voltak jelenetek a vége felé, hogy felcsillant a reményt, hogy NA itt lesz a forduló pont és ezentúl őt is a szívembe zárhatom. De nem, most sem vagyok oda érte, csak beletörődtem, el kellett fogadnom, hogy nem szerethetek meg mindenkit.
    Mi a bajom a karakterével? - Most jött el az életemben az a forduló pont, amikor más szemmel tekintek az emberekre, és szegény Mac lett az, akin kitölthetem a mérgem. Nem szeretem, ha az emberek csak a külsőjükkel foglalkoznak, hogy az alapján ítélnek meg másokat, hogy mi van rajtuk, vagy milyen árnyalatú rózsaszín körömlakk van a körmünkön. Szeretek tanulni, szeretek tudni, és igen ha valamivel meg tudnám menteni sanyarú sorsunkat lassan sötétségbe boruló Földünkön én igen is, azonnal ugranék. De Mac nem, és ez is egy nagy negatívum a szememben, ilyen emberek miatt lesz lassan a csodálatos élőhelyünk egy szeméttároló, a nemtörődömség miatt. A fülszövegben az áll, hogy "A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik", én nem igazán vettem, észre, hogy felnőtt volna, inkább a csitri alkalmazkodott a helyzetekhez. 
    Barrons-ról nem igazán tudnék sok mindent mondani, hisz ott volt, de mintha nem is lett volna, és ez zavart vele kapcsolatban leginkább. Egy igazi titokzatos főhős, amikor jelen volt, okozott jó pillanatokat, de majd egyszer, ha nagyon nem lesz mit olvasnom elkérem a folytatást, és talán többet tudok meg Róla.
    Elnézést kérek azoktól, akik nincsenek velem egy véleményen, csak ki kellett adnom magamból a feszültséget, és ez a könyv épp jól jött erre. Mind külön személyiségek vagyunk, nem lehetünk egyformák!

Értékelésem:

Kiadó: Kelly
Kiadás éve: 2010.
Ez a videó jut róla eszembe! :) Ez az egyik kedvencem:



8 comments:

Vivcsy said...

Én az első három könyvön küzdöttem át magam,vártam,hogy a végén nagyon megtetszik majd,mivel mindenki erről áradozott.Nekem mégsem jött be,a további könyvekbe már bele se kezdem...

Kristina said...

Én tényleg valami nagy durranásra számítottam, de most olvastam a másodiknak a fülszövegét, és már az nem tetszik, szóval nem valószínű hogy egyhamar elkérném, mert megvenni biztosan nem fogom! :/

MFKata said...

Lehet a következő ;-) De pont ettől vagyunk különbözőek, mert nem ugyanaz tetszik :-) Ne legyen ettől rossz érzésed- nekem pl a Csontváros nem jött annyira be, de az Üvegváros már annál inkább ;-P

Kristina said...

Igazad van, soha nem lehet tudni, de biztosan nem a közeljövőben fogom folytatni... :)

Roni olvas said...

Ne légy csalódott! Ez tipikusan egy olyan sorozat, ahol a kötetek egymás után lesznek egyre átfogóbbak, egyre izgalmasabbak és kidolgozottak. Mac alakja pedig okkal olyan, amilyen. Hogy fejlődni és változni tudjon.
Barros pedig - sokat árulok el, hogy az első részben én sem szerettem, de a harmadikban már odavoltam érte? :-D
Remélem, egyszer majd lesz erőd és kedved, és folytatod...szerintem megéri...

Kristina said...

Egyre több visszajelzést kapok, hogy igen tényleg egyre jobb és jobb. Úgyhogy folytatni fogom, de nyár előtt biztosan nem. Hát Mac-nek tényleg van mit fejlődnie! :)

Annie said...

Nekem az első rész tetszett, de nem lettem tőle elvakult rajongó. A második is kb ugyanazon a szinten volt, a harmadik tetszett a legkevésbé. A negyedik kötetet imádom, az ötödik meg annyira jó befejezés, hogy jobbat nem is írhatott volna az írónő. Egyszer mindenképp ess neki a többi kötetnek, nem vesztesz vele semmit.:)
Szivárvány Mac-kel én elvoltam, de brutál Mac kedvenc lett. :)

Kristina said...

Annie talán egyszer lehet megpróbálkozom vele, de nem egyhamar az biztos.
Valamiért úgy érzem én nem tudnám szeretni, és inkább azt a kevés időt amit olvasásra szánok, inkább másik könyvre használom ki. :)