Sherrylin Kenyon: Pokoli tűz

, by Kristina

Fülszöveg:
Egy szakítás mindig fájdalmas, ám ha a szerelmünk ezt kurta levélkében közli, ráadásul a mi költségünkre, az különösen megviseli az embert.
Pontosan ez történt Bride McTierneyvel, akit szinte a porba sújtott barátja megalázó eljárása. A gyötrődő nő próbálja túltenni magát a történteken – nem sok sikerrel, ám váratlanul felbukkan üzletében Vane Kattalakis, aki egyszer, a Mardi Gras éjszakáján már látta őt, s akkor rögvest beleszeretett. Szenvedélyes románc veszi kezdetét – már-már túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen.
Vane dögös és ellenállhatatlan, ám a végsőkig elgyötört, ugyanakkor halálosan veszélyes. Egy farkas. Vadásznak rá az ellenségei, meg akarják ölni, ezért nem is keresett párt magának. De a Sorssal hiábavaló szembeszállni – ha egyszer Bride jelöltetett ki számára, nincs erő, mely megmásíthatná a felsőbb akaratot. Vane-nek három hete van, hogy meggyőzze a nőt: a lehetetlen létezik, máskülönben arra kárhoztatják, hogy szex nélkül élje le hátralévő életét.
Hogy szerelmük beteljesedjen, meg kell vívniuk a harcukat egy farkastörvények uralta világban…

 
 Imádom Kenyon stílusát, mert a komoly helyzetek alatt is tele van a szöveg, a párbeszéd kuncogni valóval, kezdve Vane és Fang párbeszédével a prológusban. Szeretem, mert olvasás közben könnyen kikapcsoltam, akármi történt is mellettem, mást nem láttam és nem hallottam, azonnal belezuhantam a könyv világába.

Végre többet megtudhattunk ebben a könyvben a katagariakról és az árkádiaikról is. Tetszik az egész sorozat, mert változatos és mégis egybeolvad egy szép egésszé, egy gyönyörű és érdekes világ, amelyet a Sötét vadászok, a Görög Istenek, az Atlantisziak, és a Vér vadászok tesznek egyre izgalmasabbá.

A történet tetszett, végig szórakoztam, és voltak pillanatok, amikor hangosan nevettem, pillanatok amikor  Bride ex-pasiját (Taylor-t) fel akartam négyelni, de ilyen idióta személyek is kellenek ahhoz, hogy a karakterek még erősebbek legyenek, hogy alakulhassanak remélhetőleg még jobbá. Pillanatok, amikor könnyes lett a szemem, vagy forrt a levegő minden alkalommal, amikor Vane ott volt Bride közelében. Az is biztos, hogy az első találkozásuk benne van a kedvenc top 5-ös listámban. Szeretem az ilyen könyveket amikor, azonnal  belecsöppenünk egy történetbe, nem kell 100 vagy, akár 200 oldalnak is elfogynia mire végre valami történik. Nem itt, MINDEN van már az elején. Ez az a tipikus könyv, amire azt lehet mondani, hogy megdobogtatta az én romantikus szívemet.

Na, de a randi tippeknél dőltem a röhögéstől. Még jó, hogy Grace és Amanda kézbe vették szegény Vane ügyét. Nick sorozatára nagyon kíváncsi vagyok, főleg arra a részre, amikor majd megtalálja ő is élete párját, mert ebben nem a legjobb tanácsokat adta Vane-nek, na meg a modora, főleg a nőkkel szemben…:D
 Imádom, amikor Tabitha és Kyrianos itt is piszkálják egymást, komolyan, mint ha én is ott lennék, és a sorozat szereplői a második családom lenne. Szerettem, hogy ebben a részben is megjelennek sorozat többi szereplői, és nagyon boldog vagyok, mert nem csak pár mondat erejéig volt nekik szerep szánva. Végre Valériusnak is több szerep  jut, és azt hiszem, őt is végre megkedveltem, ééés nagyon örülök, mert Tabitha és ő nagyon összeillenek, nagyon várom már, hogy kiadják magyarul az ő könyvüket is. Megismerhettük "Nick 2"-őt is Otto személyében. Hááát szegény Valeriusnak nincs esélye unalomra mellette biztosan, mint anno Kyrianosnak Nick mellett. :D

Vane egy tipikus olyan pasi, akinek vannak bár hibái (nagyon kevés, de van), még is ő az a tipikus álom pasi. Olvadni kezdtem tőle már az első fejezetnél. Bride és ő egy egészet alkotnak. Egyszerűen szükségük van egymásra, és végre egy könyv, ahol nem a csont sovány cicababa kap főszerepet, hanem olyan karakter, akinek a bőrébe könnyen bele tudom élni magam olvasás közben.  

Értékelés:

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve:2012.

0 comments: