17. nap

A kedvenc idézeted a kedvenc könyvedből:


Top 5


1. Nalini Singh: Angyalcsók
– Ha meghalunk – jelentette ki –, együtt halunk meg. Ez így lesz. 
Raphaelnek eszébe jutottak az utolsó gondolatai, miközben New 
Yorkban zuhant lefelé, karjaiban Elena összetört testével, a lány 
hangja már csak halk suttogás volt az elméjében. Raphael feladta 
volna az örökkévalóságot a vadászért, egy percig sem gondolkozott 
ezen, úgy döntött, hogy meghal vele. Hogy a lány ugyanezt tenné 
meg érte… Összeszorította a kezét. 
– Ha meghalunk – ismételte –, együtt halunk meg. 
Illékony, mély csend. Mindketten érezték, hogy ebben a 
pillanatban valami a helyére zökkent.

Julia Quinn: Csókja megmondja

– Okos nő lehetett – mormogta. – Családom férfitagjai csökönyös 
idióták. 
A kisasszony mosolygott. Kicsit. 
– Önt is beleértve? 
Számíthatott volna erre a megjegyzésre. 
– Ezt képtelen volt kihagyni, ugye?

Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed (muszáj 2 idéztet írnom!)

A félelemtől harapós lettem. 
– Tisztelt járkáló múmia úr, mi lenne, ha ez egyszer hagynád a fellengzős mellébeszélést és szíveskednél úgy viselkedni, mintha tényleg a huszonegyedik században élnél? 
– Fel fog habzani a szar, ha piszkálod – felelte Mencheres. 
Először csak néztem rá, aztán kirobbant belőlem a nevetés, ami eléggé nem odaillő volt az elhangzott fenyegető szavak után.

– Bocsánat. Kissé kemény volt nekem ez a hét. 
– Hát igen. – Hangjában nem volt semmi hamis szánalom. – Az önbecsülésed komoly csorbát szenvedett, és most nagyon sebezhető vagy. Ha az lenne a célom, könnyen elcsábíthatnálak. 
– Látom, a te önbizalmadnak semmi baja. 
(…)

Susan Elzabeth Phillips: Apafogó

– Mi van a csuklódon? – kapta el Jane kezét. 
Jane alig bírt megszólalni. – Ó… semmi. – Megpróbálta elrántani a kezét, de a férfi szorosan fogta. -Csak összetollaztam. Véletlenül érhettem hozzá. 
– Igazán fura. Inkább egyenletnek tűnik, mint véletlen kacskaringónak. 
– Éppen leszállás volt – fintorgott Jane –, nem tudtam elővenni a jegyzetfüzetemet. – Levegő után kapkodott, mikor a baba egy tripla axelt és dupla Rittbergert ugrott odabent.(…)Elfojtott egy nyögést, s próbálta elterelni a figyelmét a fájdalomról azzal, hogy veszekedést provokál. 
– Már nem vitatkozol velem. 
– Ez nem igaz, drágám. Azóta vitatkozunk, hogy azt mondtad, ide kell utaznunk. 
– Érvelsz, nem vitatkozol. Egyszer sem kiabáltál. Már nem kiabálsz. 
– Sajnálom, de egyszerűen nem tudok mérges lenni rád. 
– Miért? Még én is nehezen viselem el magam! 
– Őrület, nem? Nincs rá magyarázat. – Jane ránézett. – Megint csinálod. 
-Mit? 
– Ami idegesít. 
– Mosolygok? 
– Igen. Azt. 
– Bocs. – A férfi keze Jane hordóhasára simult. -Annyira boldog vagyok, nem tudom abbahagyni. 
– Próbálkozz!

Diana Rowland: A démon jele

"GYORSAN VEZETTEM, FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA, hogy Ryan minden alkalommal belekapaszkodik az ajtóba, amikor beveszek egy kanyart. De miután hatodszor taposott bele a padlóba, felcsattantam:

– Azon az oldalon nem működnek a fékek!"