17. nap
A kedvenc idézeted a kedvenc könyvedből:
Top 5
1. Nalini Singh: Angyalcsók
– Ha meghalunk – jelentette ki –, együtt halunk meg. Ez így lesz.
Raphaelnek eszébe jutottak az utolsó gondolatai, miközben New
Yorkban zuhant lefelé, karjaiban Elena összetört testével, a lány
hangja már csak halk suttogás volt az elméjében. Raphael feladta
volna az örökkévalóságot a vadászért, egy percig sem gondolkozott
ezen, úgy döntött, hogy meghal vele. Hogy a lány ugyanezt tenné
meg érte… Összeszorította a kezét.
– Ha meghalunk – ismételte –, együtt halunk meg.
Illékony, mély csend. Mindketten érezték, hogy ebben a
pillanatban valami a helyére zökkent.
olvasd tovább
Top 5
1. Nalini Singh: Angyalcsók
– Ha meghalunk – jelentette ki –, együtt halunk meg. Ez így lesz.
Raphaelnek eszébe jutottak az utolsó gondolatai, miközben New
Yorkban zuhant lefelé, karjaiban Elena összetört testével, a lány
hangja már csak halk suttogás volt az elméjében. Raphael feladta
volna az örökkévalóságot a vadászért, egy percig sem gondolkozott
ezen, úgy döntött, hogy meghal vele. Hogy a lány ugyanezt tenné
meg érte… Összeszorította a kezét.
– Ha meghalunk – ismételte –, együtt halunk meg.
Illékony, mély csend. Mindketten érezték, hogy ebben a
pillanatban valami a helyére zökkent.
Julia Quinn: Csókja megmondja
– Okos nő lehetett – mormogta. – Családom férfitagjai csökönyös
idióták.
A kisasszony mosolygott. Kicsit.
– Önt is beleértve?
Számíthatott volna erre a megjegyzésre.
– Ezt képtelen volt kihagyni, ugye?
idióták.
A kisasszony mosolygott. Kicsit.
– Önt is beleértve?
Számíthatott volna erre a megjegyzésre.
– Ezt képtelen volt kihagyni, ugye?
Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed (muszáj 2 idéztet írnom!)
A félelemtől harapós lettem.
– Tisztelt járkáló múmia úr, mi lenne, ha ez egyszer hagynád a fellengzős mellébeszélést és szíveskednél úgy viselkedni, mintha tényleg a huszonegyedik században élnél?
– Fel fog habzani a szar, ha piszkálod – felelte Mencheres.
Először csak néztem rá, aztán kirobbant belőlem a nevetés, ami eléggé nem odaillő volt az elhangzott fenyegető szavak után.
– Tisztelt járkáló múmia úr, mi lenne, ha ez egyszer hagynád a fellengzős mellébeszélést és szíveskednél úgy viselkedni, mintha tényleg a huszonegyedik században élnél?
– Fel fog habzani a szar, ha piszkálod – felelte Mencheres.
Először csak néztem rá, aztán kirobbant belőlem a nevetés, ami eléggé nem odaillő volt az elhangzott fenyegető szavak után.
– Bocsánat. Kissé kemény volt nekem ez a hét.
– Hát igen. – Hangjában nem volt semmi hamis szánalom. – Az önbecsülésed komoly csorbát szenvedett, és most nagyon sebezhető vagy. Ha az lenne a célom, könnyen elcsábíthatnálak.
– Látom, a te önbizalmadnak semmi baja.
(…)
– Hát igen. – Hangjában nem volt semmi hamis szánalom. – Az önbecsülésed komoly csorbát szenvedett, és most nagyon sebezhető vagy. Ha az lenne a célom, könnyen elcsábíthatnálak.
– Látom, a te önbizalmadnak semmi baja.
(…)
Susan Elzabeth Phillips: Apafogó
– Mi van a csuklódon? – kapta el Jane kezét.
Jane alig bírt megszólalni. – Ó… semmi. – Megpróbálta elrántani a kezét, de a férfi szorosan fogta. -Csak összetollaztam. Véletlenül érhettem hozzá.
– Igazán fura. Inkább egyenletnek tűnik, mint véletlen kacskaringónak.
– Éppen leszállás volt – fintorgott Jane –, nem tudtam elővenni a jegyzetfüzetemet. – Levegő után kapkodott, mikor a baba egy tripla axelt és dupla Rittbergert ugrott odabent.(…)Elfojtott egy nyögést, s próbálta elterelni a figyelmét a fájdalomról azzal, hogy veszekedést provokál.
– Már nem vitatkozol velem.
– Ez nem igaz, drágám. Azóta vitatkozunk, hogy azt mondtad, ide kell utaznunk.
– Érvelsz, nem vitatkozol. Egyszer sem kiabáltál. Már nem kiabálsz.
– Sajnálom, de egyszerűen nem tudok mérges lenni rád.
– Miért? Még én is nehezen viselem el magam!
– Őrület, nem? Nincs rá magyarázat. – Jane ránézett. – Megint csinálod.
-Mit?
– Ami idegesít.
– Mosolygok?
– Igen. Azt.
– Bocs. – A férfi keze Jane hordóhasára simult. -Annyira boldog vagyok, nem tudom abbahagyni.
– Próbálkozz!
Jane alig bírt megszólalni. – Ó… semmi. – Megpróbálta elrántani a kezét, de a férfi szorosan fogta. -Csak összetollaztam. Véletlenül érhettem hozzá.
– Igazán fura. Inkább egyenletnek tűnik, mint véletlen kacskaringónak.
– Éppen leszállás volt – fintorgott Jane –, nem tudtam elővenni a jegyzetfüzetemet. – Levegő után kapkodott, mikor a baba egy tripla axelt és dupla Rittbergert ugrott odabent.(…)Elfojtott egy nyögést, s próbálta elterelni a figyelmét a fájdalomról azzal, hogy veszekedést provokál.
– Már nem vitatkozol velem.
– Ez nem igaz, drágám. Azóta vitatkozunk, hogy azt mondtad, ide kell utaznunk.
– Érvelsz, nem vitatkozol. Egyszer sem kiabáltál. Már nem kiabálsz.
– Sajnálom, de egyszerűen nem tudok mérges lenni rád.
– Miért? Még én is nehezen viselem el magam!
– Őrület, nem? Nincs rá magyarázat. – Jane ránézett. – Megint csinálod.
-Mit?
– Ami idegesít.
– Mosolygok?
– Igen. Azt.
– Bocs. – A férfi keze Jane hordóhasára simult. -Annyira boldog vagyok, nem tudom abbahagyni.
– Próbálkozz!
Diana Rowland: A démon jele
"GYORSAN VEZETTEM, FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA, hogy Ryan minden alkalommal belekapaszkodik az ajtóba, amikor beveszek egy kanyart. De miután hatodszor taposott bele a padlóba, felcsattantam:
– Azon az oldalon nem működnek a fékek!"
Posts
