Jeaniene Frost Félúton a sírhoz

, by Kristina


Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.
Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

A negyedik részt a napokban fejeztem be, és úgy döntöttem, hogy elérkezett az ideje az újraolvasásnak.
Amire legelőször figyeltem fel, az a borító volt és meg kell, hogy jegyezzem, nekem szívem szerint nagyon nagyon nem tetszik, de persze ez mellékes, a történet maga a lényeg.
Imádtam, újra találkozni a fiatal Cat-tel, hát szórakoztató, na de az első találkozása Bones-al, minden aranyat megér. "- Akarsz dugni?"... :D Megfájdult a hasam a nevetéstől, esküszöm így újraolvasva, a negyedik könyv után még jobban tudom szeretni az első részt. :)
Frost stílusa először zavart, de most 22 évesen, nagyon élvezhető. Könnyed, szarkasztikus, szexi. Olvasás közben átélem a történetet, szívesen találkoznék velük. 
Nem is kell mondjam, hogy a a vége kiakasztott!!! És leszavaznám, ha nem tudnám, hogy mi lesz a következő részben, és végül is tetszik, eredeti, nem sokat találkoztam ilyen The End-el! *-*
Tetszett Frost új világa, ezért maximum pontot érdemel, s a kedvencek között a helye. 
Kedvenc karakter: Bones és persze Cat
Bones egy mestervámpír, és ha úgy is éreztem, amikor először olvastam, hogy őt nem igazán ismertem ki, de újraolvasva a többi rész után teljesen megértem minden tettét, és őt is nagyon szeretem, és várom, hogy mikor fognak újra bonyodalomba keveredni az én drágáim! :)
Cat karaktere ebben a részben a többihez képest a leggyengébb, de ahogy jönnek a folytatások egyre jobban fejlődik ő is, sőt már a következő könyvben még jobban a rajongója lettem.


Kedvenc rész

"– A napfénytől legfeljebb leégünk. Nem lobban lángra tőle a testünk, ahogy a filmekben, és nem lesz belőlünk grillcsirke. Persze jobban szeretjük átaludni a nappalt, mert este erősebbek vagyunk. Ez fontos dolog, amit jól véss az eszedbe. Nappal lassabbak, gyengébbek és figyelmetlenebbek vagyunk. Főleg hajnalban. Addigra a legtöbb vámpír bevackolja magát valami ágyféleségbe, ami, mint azt az éjjel láthattad, nem szükségképpen koporsót jelent. Persze néhány régimódi alak tényleg csak koporsóban hajlandó aludni, de a legtöbben elvannak bármiben, ami kényelmes. Egyesek direkt kiraknak álkoporsót a lakásukban, hogy ha valami önjelölt Van Helsing odatéved, ahhoz menjen először, és akkor a vámpír lecsap rá. Én magam is eljátszottam párszor ezt a trükköt.
Tehát ha azt hiszed, hogy csak beereszted a napfényt és annyi, felejtsd el.
Kereszt. Hacsak nincs felspécizve, mint a tied, nem nagyon jó semmire azon kívül, hogy megnevettet minket evés előtt. De ezt szerintem te is tudod, úgyhogy menjünk tovább. A fa, amint azt szintén tudod, esetleg belénk állít pár szálkát, és az bosszantó, de nem akadályoz meg abban, hogy elharapjuk a torkodat. A szenteltvíz… nos, mondjuk azt, hogy több kárt lehet tenni bennem egy marék földdel, amit az arcomba vágnak. Az egész vallásos miskulancia haszontalan, ha arról van szó, hogy ártani akarsz nekünk, érted? Az az egyetlen előnyöd, hogy ha egy vámpír meglátja a karódat, nem szalad el.
– Nem félsz, hogy felhasználom ellened ezeket az információkat? – szóltam közbe. – Úgy értem, miért kéne megbíznod bennem?
Komolyan felém hajolt. Én hátradőltem – nem akartam közelebb kerülni hozzá.
– Nézd, kicsim. Nekünk meg kell bíznunk egymásban, ha el akarjuk érni a céljainkat. És most nagyon egyszerűen fogok fogalmazni: ha egyszer is görbén nézel rám, vagy akár csak megfordul is a fejemben, hogy esetleg be akarsz csapni, megöllek. Talán nem ijedsz meg ettől, mert te vagy a bátor kislány, de ne feledd: a múltkor hazáig követtelek. És talán akadnak olyanok abban a pajtaházban, akik kedvesek neked. Mert ha akadnak, akkor jobban teszed, ha kedves vagy hozzám, és azt teszed, amit mondok. Ha megharagítasz, még láthatod, hogyan ég porig az a ház, az összes lakójával együtt. Úgyhogy ha egyszer is ellenem fordulsz, jobban teszed, ha megölsz, megértetted?
Nyeltem egyet, és bólintottam. Istenem, mibe keveredtem.
– Különben pedig… – derült fel a hangja, mint a tavaszi égbolt – én meg tudom adni neked, amit akarsz.
– Honnan tudhatnád, mit akarok?


– Csak azt, amit minden elhagyott gyerek. Meg akarod találni az apádat. De te nem boldog viszontlátást tervezel, nem. Meg akarod ölni."

Értékelésem:

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2009.

1 comments:

Annamy B. said...

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, az én kedvenc idézetem
"Az anyád tudja, hogy vámpírokat csábítasz el és ölsz meg? És hagyja? ... Ezek a mai emberek mindent megengednek a kölkeiknek."
Imádom a humorát. Végig nevettem :D