Sorozat szombat: The Voice

, by Kristina

Ha nincs elég időm olvasni, akkor inkább megnézek egy sorozatot, vagy egy filmet. Miért? Mert ha Én könyvet veszek a kezembe, ami nagyon tetszik, akkor még a világ vége sem képes arra, hogy kivegye a kezemből, és ne tudjam befejezni. Így történt, hogy a tanulási dömpingem miatt egyre kevesebbet olvasok mostanában, sőt még kevesebbről írok róluk. 
Tehát jöjjön a Sorozat Szombat rovat, csak egy kicsit másként, mint ahogyan a többi könyves blogger csinálja, és inkább ezzel inkább a kedvenc tv sorozataim mutatnám be. 


The Voice


    Az eredeti és hamisítatlan amerikai verzió. 
Biztosan ismeritek, ha nem hát akkor bemutatom nektek. :)
Cristina Aguilera
   Idén szeptemberben indult el a harmadik évad. Tavasszal hallottam először róla, véletlen botlottam bele, amikor Christina zenéit hallgatom a You Tube-on. Nagy meglepetés volt, mert nem is tudtam eddig róla, és azonnal a kedvencek helyére is repült a ranglistámon. 
   Szeretem, mert vidám, vagyis, ahogy Christina szokta mondani "So Fun!".
Nincs ellenségeskedés, nem nézik le az embereket, ami a többi tehetségkutató műsorra sajnos jellemző. Először az fogott meg, ahogyan meghallgatják a tehetségeket, vagyis a évad a Blind Audissionsal kezdődik, tehát "vakon" hallgatják őket az edzők és ha tetszik nekik egy hang, akkor megnyomják a piros gombot, megfordul a székük és tá-dám, máris bejutott a szerencsés énekes. Ha többen fordulnak meg, akkor "küzdenek" az edzők, vagyis rábeszélik a szerencsést, hogy miért érdemes őket választani. Ez is egy nagyon jó része szokott lenni, mert szeretnek piszkosan játszani (erről majd bővebben lent). :)
Négy edző van, és elég egy edző megfordulása, ahhoz, hogy valaki bejusson.
Az edzők


Adam Levine

CeeLo Green

Christina Aguilera

 Blake Shelton



Adam Levine
   Ha valaki nem elég jó, de nagyon ott van a határon, akkor tanácsot adnak neki, és elvárják, hogy a következő évadban újra jelentkezzen, és mint idén volt is rá példa még emlékeztek is arra a fiúra, aki visszatért, és be is választották. Sőt mi több Adam oda is rohant hozzá, mert büszke volt rá, hogy nem adta fel. (Daniel Rosa fellépése itt.) De mint mondtam, a választás a hangja miatt volt, amikor megfordultak, akkor derült ki, hogy már jelentkezett az előző évadba is, tehát ez a lényege a fordulásnak, csak a hangra figyelnek és nem kinézet alapján választanak.
   Végig szoktam vigyorogni, azzal a fogkrém-reklámba-illő-mosollyal az egész műsört, és ez nagy szám, mert ilyen sem volt még velem. A boldogság hormonjaim elkezdnek termelődni amint elkezdődik a műsor, és higgyétek el, jobb mint a kávé a tanulás mellé. Szó szerint fel vagyok pörögve közben és utána is. :)
   A rábeszélős része a legjobb. Ez az a rész, amikor a legtöbbet lehet nevetni, mert néha lehetetlenebbnél lehetetlenebb dumákat leadnak, egymásnak (mármint az edzők egymás között) beszólogatnak, de az énekeseket nem bántják. 
Blake Shelton
   Blake nyerte az előző évadot, vagyis az ő csapatából nyerték meg a versenyt. Ezt szereti hangoztatni, amikor valakit rá kell beszélni, hogy Őt válassza, vagy a legérdekesebb, amikor előveszi a "Jé én is innen és innen jövök" kártyát, vagy a "country énekesek" kártyát. Szó, mi szó, szeret piszkosan játszani és a legtöbbet ő meg Adam az akik beszólogatnak egymásnak. DE HÁT PONT EZ A LEGJOBB. :D
   Persze , ami még nagyon bejön, az az, hogy közvetlenek, hogy emberek, nem viselkednek, úgy mintha elérhetetlenek lennének. Már az első találkozáskor nagyon barátságosak, és látszik, hogy segíteni akarnak, és a nem a saját tehetségét mutogatni. Nem félnek dicsérni.
CeeLo Green
   Minden edző 16-16 énekest fog edzeni, a továbbiakról, majd bővebben hamarosan. :) 
Ezen a linken megtalálható az összes eddigi fellépés, nagyon jó képekkel, vicces bannerekkel együtt.

Persze ajánlom inkább az egész sorozatot, mert itt a rébeszélések nincsenek meg, pedig azok kihagyhatatlanok!!!


Ami sokszor eszembe jut műsor közben:

Adam: Mmm, szeretem a mosolyát olyan édes, szinte kisfiús néha az arca. 
Blake, neki a nevetése nagyon jó, olyan nincs, hogy utána ne vihognék én is. Hát gyakran is nevet, szóval, kis gonosz, de őt is megszerettem.
Xtina, nos róla soha nem gondoltam volna, hogy akár csak kezet is fog, de nem, ő odafut és megölel és ha sírsz letörli a könnyeid. 
CeeLo, nos ő egy igazi egy dráma király. :D

A Season 3 legjobb jelenete szerintem:





"Cee Lo: Hold on I’m talking. Shut up!




Adam: Hold on hold hold on, stop it! So Cee Lo, you want to say something?



Cee Lo: *dramatic pause* I want you to be on my team.



Adam: For that?!" 



    

2 comments:

Magnolia said...

Szerintem eddig ez a legjobb négyesfogat, bár a német is jó volt. Én még csak egy-két jelenetet láttam az amerikaiból, de amint lesz egy kis szusszanásnyi időm megnézem. Esküszöm.
Márcsak Blake miatt is, pápá Rea :)))

Kristina said...

Blake Sheltont naaaagyon megkedveltem. :) Szerintem eddig ez az évad a legjobb! :)
Plusz még a zenéje sem rossz, na meg maga a pasi sem néz ki rosszul :D