Monica Murphy: One Week Girlfriend - Heti csaj

, by Kristina

Fülszöveg:
Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.
Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…
Én vagyok.
Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.
Mindörökké.
****
Kinek ajánlom a könyvet?
Egy kicsit olyan, mint a Soha határa, a Hopeless és az Easy összegyúrva, nem a történet, hanem maga az élmény amit nyújtott olvasás közben. A New Adult műfaj kedvelőinek kihagyhatatlan kötelező olvasmánya (szerintem).
* Ahol az egyszerűnek tűnő romantikus történetet érdekesebbé tesz a szereplők személyisége, pontosabban sérült lelkivilága.
* Ahol a romantikus érzelmek mellett szerepet kap a fájdalmas múlt és annak feldolgozása.
* Ahol van egy olyan páros, akiknek hosszú és kanyargós utat kell még bejárnia ahhoz, hogy végleg övék legyen a boldogság és a feloldozás.
* Ahol mindenek felett van egy abnormális igazság, egy nehéz titok. 

Drew & Fable

Mitől lehet sikeres ez a történet?
* Olyan, mint egy modern tündérmese, de ezúttal a lány kell, hogy a fiú megmentésére siessen.
* Van két lelkileg meggyötört fiatal, akik két külön világból származnak, külsőre úgy tűnik nagyon különbözőek, de mégis olvasás közben érzed, hogy tökéletesen összeillenek.
* Egymás számára biztosítják a menedéket, a megnyugvást és az enyhülést a sok fájdalomra.
* Egy romantikus tündérmese is lehetne, hiszen a gonosz mostoha karaktere is szerepet kap. (Akit tényleg csak utálni lehet).

Fable
Ez a történet is szívfájdítóan gyönyörű és fájdalmakkal telt, de mégis élvezet volt olvasni.
A két főszereplő karaktere annyira emberi, könnyű megérteni őket, és meg is szeretni. 

Fable erős személyiség. Az élet edzette meg, a sors nem mindig bánt vele kesztyűs kézzel. Meg kell dolgoznia mindenéért, és közben a kisöccsére, Owenre is vigyáz és próbálja nevelni. Egy bárban dolgozik, rossz híre van, nem a megszokott ártatlan lány, akik romantikus könyvekben kapják a főszerepet, én mégis nagyon megkedveltem.
Drew, vagyis Andrew a gazdag, egyetemista fiú, aki tudja, hogy jól néz ki, és mégsem öntelt. Focizik, egyetemre jár, ritkán csajozik, nyugodt srác, de a múltja sötét titkokkal teli.

 Nagyon rövid történet, gyorsan kiolvasható, de mégsem tudtam egyszerre elolvasni. Úgy éreztem, hogy kicsit halogatnom kell, hogy tovább tartson az érzés. Néhol életszerű, de néhol meg átmegy mesébe, vagy épp ellenkezőleg, egy hihetetlen kalandba.
Életigazságokkal is találkoztam benne és az egyik ilyenre különösen felkaptam a fejem. Fable-ben felvetődik az a kérdés, hogy vajon a gazdagok érzéketlenné válnak egy idő után a természeti csodákra? Vagy azokra a szépségere ahol élnek? Vagy vajon egy idő után mi is érzéketlenné válunk azokra a dolgokra, amit nap, mint nap látunk? Ezen nagyon elgondolkodtam, de nem fejteném ki bővebben. Egyszerűen csak ki kellett emelnem a sok közül. :)

  "Azt akarom, hogy minél jobban eltollak magamtól, te annál inkább húzz vissza."

 Egy újabb könyv, amit kikapcsolódásnak választottam. Megérte, mert nem csak kikapcsolt, de tökéletesen el is terelte a gondolataim a saját gondjaimról, energiával töltött fel, és főleg arra ösztönzött, hogy Nektek is ajánljam, mert kihagyhatatlan.

Vigyázat! A könyv messze nem tökéletes, de ezt nem is vártam el. Minden kis dologba bele lehet kötni, viszont nem érzem szükségét. Úgy jó, ahogyan meg lett írva ebben a pillanatban ezt érzem. :)

Carmel - egyik romantikus színhely
Érzelmeim olvasás közben?
Olyan volt a lelki világom, mintha egy érzelmi hullámvasúton száguldoztam volna. Egyszer az egekben éreztem magam, majd pár perccel később már a mélybe zuhantam. Nevettem, néha elszorult a torkom, de ami nagyon fontos, hogy állandóan érzelmeket váltott ki belőlem. Unatkozni nem volt időm, szerencsére állandóan történt valami, amitől e a különben is rövid történet még rövidebb idő alatt véget ért.

Romantikus könyv?
Azt hiszem igen. Pontosabban vannak benne romantikus pillanatok. Az érzelmekkel nagyon sokat játszott az írónő, de mégsem éreztem, hogy csöpögne a romantikától. 
Akik ezt a történetet szerették, azok a Hopellesst imádni fogják! :)

A befejezés?
Azt mondom, hogy tökéletes befejezés, egy tökéletes újrakezdéshez! :)


Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2013.
Eredeti cím: One Week Girlfriend
Sorozat: Drew+Fable 1. rész

0 comments: