Tammara Webber: Ahol te vagy

, by Kristina

Fülszöveg:
Graham Douglas rögtön odavolt Emma Pierce-ért, amint legutóbbi filmje forgatásán megismerkedtek, ám a lányt a szupersztár Reid Alexander szemelte ki magának. Miután Graham minden tőle telhetőt megtett, hogy ne szeressen bele Emmába a forgatás alatt, kap még egy esélyt, amikor véletlenül összetalálkoznak New Yorkban, és ezúttal ki is akarja használni a lehetőséget.
Emma Pierce feláldozta ígéretes hollywoodi karrierjét, hogy átlagos lányként élhessen. Azt hitte, úrrá lett érzésein a két ellentétes fiú iránt, akik legutóbbi filmje forgatásán vetélkedtek a szívéért, ám a sors egy manhattani kávézóba sodorja, ahol szembe találja magát azzal a sráccal, aki még mindig hiányzik neki.
Brooke Cameron épp most élt túl egy három hónapos forgatást az irtó vonzó, irtó arrogáns exével: Hollywood ügyeletes szépfiújával. Idősebb és bölcsebb fejjel Brooke most jó barátját, Grahamet szemelte ki magának, és csak egyetlen akadály áll az útjában: Emma, az a lány, akit Graham nem bír elfelejteni.
Reid Alexander egyetlen szóval össze tudja foglalni az életét: unalmas. Nem sok tennivalója akad az interjúkon, fotózásokon és legutóbbi filmje premierjén kívül. Szüksége van valami elfoglaltságra, de arra álmában sem gondol, hogy még mindig morcos exével fog összeállni, és közös erővel próbálják meg elérni a céljukat: Graham és Emma szakítását.



Azoknak, akik még nem olvasták a sorozat első részét, azt ajánlom, hogy a beszámolómban csak a Könyv és Én részt olvassák el, mert spoileres lehet a rövid összefoglalóm a történetről és a karakterekről.

A sorok között sorozat második része is megjelent magyarul, Emma, Graham, Read és Brooke történetének folytatására hónapokig vártunk, de Graham és Emma rajongók szerencsére nem fognak csalódni a történetük alakulása miatt. :) Egy véletlen találkozás New Yorkban és minden a helyére került a Between the lines (első rész) végén, ugye nem csak az én szívem repesett ettől az apró függővégtől? Az első könyvnél végig rettegtem, hogy Reid-nek sikerül elvarázsolnia Emmát a csáberejével, miközben egész lényem Grahamnak szurkolt. 

Ez a rész bizony romantikusabb, de ezzel együtt drámaibbra is sikeredett. 
Brooke áskálódásai egyre nagyobb méreteket öltenek, ami sokszor okozott bosszús pillanatokat számomra. Egyre inkább eltökéltek Reid-del együtt, hogy megszerzik maguknak a szerelmeseket. Bosszantó volt, mert nagyon élvezetes volt minden ami Emma és Graham kapcsolatáról szólt, de azok a fejezetek ahol Brooke kapott főszerepet, nekem inkább elszomorították az egészet, a beteges viselkedése miatt, minthogy szórakoztatott volna. 

Emma továbbra is eltökélt azzal kapcsolatban, hogy pihenni szeretne, kicsit távol tartaná magát a filmes világgal járó őrületektől. Normális, meghitt kapcsolatokra vágyik, szeretetre és boldogságra. Hiába tapasztalta meg a színészek és riporterek, lesifotósok rosszabb oldalát, továbbra is maradt benne egy kis naívság, amitől csak még inkább az olvasók kedvencévé válik természetes viselkedése miatt.

Graham karaktere szinte teljesen megegyezik Emmáéval, amitől nagyon jó párossá válnak. Édesek! Talán pont ettől is éreztem Reid és Broke újabb terveit csak még gonoszabbnak. Ha érdekel titeket, hogy ezúttal mivel próbálják magukhoz csalogatni őket, akkor tessék olvasni! :)



Ezúttal is mind a négy karakternek nézőpontját megismerjük, gondolataik, tetteik alapján láthatjuk, hogy mennyire fejlődtek a két történet között eltelt hetek, hónapok alatt. Az első részben a filmforgatás kulisszái mögé tekinthettünk be, ezúttal viszont a premier előtti médiacirkuszba csöppennek szereplőink.
Érdekes volt figyelemmel követni, hogy a színészek életét mennyire alakítják a producerek, a média, és hogy mindabból szinte semmi sem valóságos a hollywoodi sztárok esetében. Rengeteg buli, interjú, félreértés és szerelemmel találkoztam az olvasás során.

Bevallom kissé csalódva gondolok vissza arra, hogy sokkal több szerep jutott Brooke karakterének, mint azt szerettem volna, így ezt egy nagy negatív pontnak könyveltem el. Viszont szerencsére akadtak romantikusabb pillanatok a szerelmesek között, amitől sokszor tört rám az érzelgősség. Még ha az írónőnek ez a sorozata gyengébb is, mint az Easy, akkor is tagadhatatlan, hogy mekkora tehetsége van az érzelmi szálak keveréséhez, és a valós, már-már élethű kapcsolatok létrehozásához a könyv lapjain. 

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Where You Are
Sorozat: A sorok között 2. része
Fordította: Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633993170



EXTRA: A sorok között

1. Between the Lines - A sorok között

2. Where You Are - Ahol te vagy

3. Good For You
Reid Alexander története lesz a harmadik könyv a sorozatból, ahol esélyt kap arra, hogy ő is végre megtalálja a boldogságot egy lány oldalán. Csakhogy Dori Cantrell sem adja könnyen magát. Ráadásul Reid-nek is meg kell változnia ahhoz, hogy végre új élete legyen. 

4. Here Without You
Utolsó részként a sorozatban újra Reid és Brooke titka kerül főszerepbe, és ezzel minden kiderül. 


A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően 2015 decemberében megjelent magyarul Tammara Webber A sorok között sorozatának második része is Ahol te vagy - Where You Are címmel. 
A Blogturné Klub 5 bloggere turnéval népszerűsíti a könyvet, extrákkal, értékelésekkel és nyereményjátékkal január 17. és 25. között.



01.17. Kristina blogja
01.23. Dreamworld
01. 25. CBooks


Ahogy a könyvben is a színészeké a főszerep, úgy a nyereményjátékunkban is egy-egy könyv színész főszereplője kerül reflektorfénybe. A színészek neveit megosztjuk a bejegyzésekben, nektek pedig az lesz a dolgotok, hogy kitaláljátok az a bizonyos szereplő melyik könyvben szerepelt, tehát az író és könyv címét kell beírnotok rafflecopter doboz megfelelő helyére.



Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Georgie York


0 comments: