Jessica Sorensen: Ella és Micha titka

, by Kristina

Fülszöveg:
Ella fékezhetetlen, heves természetével tűnt ki, mindenki tudta róla, hogy ami a szívén, az a száján. De azután mindent maga mögött hagyott, egyetemre ment, és ott átváltozott valaki mássá, aki betartja a szabályokat, fegyelmezetten ügyel a rendre, és gondosan elrejti problémáit. Most azonban itt a nyári szünidő, és nem mehet máshová, mint haza. Márpedig fél, hogy otthon újból a felszínre bukkanhat mindaz, amit fáradságos munkával eltemetett, kivált, hogy Micha a szomszédban lakik.

Micha szexis, dörzsölt, magabiztos, és úgy olvas Ella lelkében, mint senki más. Mindent tud a lányról, még a legsötétebb titkait is. Ella tudja, hogy ha a fiú megpróbálja előcsalogatni régi énjét, nehezen bír ellenállni neki. Csak azt nem ismeri föl, hogy amikor távozott, magával vitte Micha szívének egy darabját. És a fiúnak most feltett szándéka, hogy újra megnyeri a lányt, akit elveszített.





Gondolom sokan vagyunk, akik az életünk folyamán legalább egyszer már eljátszottak azzal a gondolattal, milyen lenne, ha új helyre költözve, új személyazonosságot felvéve kezdhetnénk új életet. Ez a könyv egyszerre szól az újrakezdésről, a visszatérésről, az esélyekről, valamint a régi és új, múlt és jelen közötti egyensúlyról.

Főszereplőink rossz környéken élnek és nevelkedtek fel, két szomszéd gyerek, akik mindig ott voltak egymásnak, védték és szerették egymást. Mígnem egy napon a lány úgy nem dönt, hogy nem rántja magával a sötétségbe a fiút és ezért inkább elszökik.

Ella hátrahagyja az életét, Michát és minden mást, mert esélyt akar egy "normális" életre, ám végül kénytelen volt visszatérni, és minden amitől rettegett, ott várt rá újra. Eljön az idő, hogy a lány szembenézzen saját félelmeivel, családjával. De talán pont attól van a legnagyobb esélye a szebb jövőért, hogy közel enged magához másokat is, és rájön nem muszáj minden szörny ellen egyedül szembeszállnia...

"Vajon tudok repülni? Ahogy kitárt karral állok a hajamat csapkodó szélben és esőben, lehetségesnek tűnik a dolog. Talán ha kellő bátorságot gyűjtök, hogy leugorjak a keskeny párkányról, akkor elszállok az éjszakába, mint egy erős szárnyú madár."

Sorensen egyszerre tud írni megrázó, szenvedélyes, romantikus és meghitt hangulatú történeteket. A könyv lapjai, addig nem eresztenek, amíg végig nem olvasod minden kis bekezdését. Ugye ráismertek ezekre a jellemzőkre? Hát igen, újabb gyöngyszeme a new adult könyveknek. 

A karakterek sokszínűsége, egyedisége is ad egy bizonyos alaphangulatot a műnek. Egyszerűen lehetetlen más könyvek karaktereihez hasonlítani őket, annyira egyediek. Megtörtek, szeretetre vágynak, csak épp makacs természetük korlátozza őket. 

Michát idézem, mert tökéletes leírja Ella jellemét:
"Többek között ezért szerettem belé; tüzessége, szenvedélyessége vonzott, és az a késztetése, hogy kiálljon a kiközösítettekért, még akkor is, ha emiatt maga is azzá vált. Soha semmilyen skatulyába nem fért bele, ő egyszerűen Ella maradt, most viszont kurvára úgy néz ki, mint aki A stepfordi feleségekből lépett ki."

Ella karaktere zavart az elején, mindaddig a pillanatig, amíg meg nem értettem viselkedésének okát. Megtört, szeretetre éhes kislány lakozik benne, aki szebb jövőért álmodozik, csak a szőke herceget nem fogadja el olyan könnyen. 

Nem mondnám, hogy a könyv függővéggel zárul, mert kap az olvasó egy szép kis befejezés, amely boldog mosolyt csal az arcára, de attól még várni fogja a következő részt. Maradtak megválaszolatlan kérdések, magyarázatra szoruló tettek, de ami a legfontosabb, hogy még több időt szeretnénk tölteni Ella és Micha társaságában, mert élménydús pillanatokkal ajándékozzák meg az olvasókat.

Tetszett, hogy nem tudtam előre mire számítsak, se a cselekményt, se a szereplők viselkedését illetően. Szórakoztató volt, izgalmas, de ami a legfontosabb érzelmekben gazdag!


Eredeti címe: The Secret of Ella and Micha
Sorozat: A titok 1.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633995310





A több, mint harmincöt regényt jegyző Jessica Sorensen egyik legsikeresebb sorozata A titok kvartett, amelynek első részét immár magyarul is olvashatjuk a Könyvmolyképző Kiadónak hála.

12.16. Insane life
12.21. Media Addict
12.22. CB olvas
12.23. Dreamworld
12.24. Zakkant olvas


Micha egy ajakékszert visel, ezért arra gondoltunk, hogy keressünk még piercingeket más könyvekben is. 
A feladat egyszerű, hisz minden állomáson találtok egy idézetet a testékszert viselő szereplőről és nektek csak annak a könyvnek a címét kell beírnia Rafflecopter adott sorában, amelyikben ez a személy szerepel.

Figyelem! A postázás kizárólag magyarországi címre történik. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

“Az angyal szokás szerint fekete öltözetet viselt, az arcán látható számtalan piercing pedig csak szerényen sejtette, mi lehet még a teste többi részén.”

a Rafflecopter giveaway

0 comments: