Suzanne Collins: Futótűz

    Voltam olyan szerencsés, hogy megnézhettem tegnap az első rész (Az éhezők viadala) alapján készült filmet. Imádtam.
    Hiszen annyira jó volt újra átélni az egészet. Úgy érzem, hogy tökéletes volt az időzítés mindenhez, mert az első rész elolvasása után pár napig emészthettem az olvasottakat és csak utána kaptam el a filmet. Említenem sem kellene, hogy szinte ugyan úgy megrázott az egész.
     Nem tökéletes a film, de megértem, hogy nem is másolhatták át az egészet szóról szóra. A szereplőket imádom, és nagyon illik mindenkihez a szerep. Tegnap óta állandóan videókat és interjúkat nézek/olvasgatok róluk. Rajongó lettem. Megszerettem őket és azonosítani tudom az arcukat olvasás közben a karakterekhez. A videó az első rész "filmelőzetese" egy nagyon jó zenével összevágva.

    Film után azonnal rá is vetettem magam a Futótűzre, már az első oldalak után be is bizonyosodott, hogy ezt bizony nem fogom napokig húzni. Az előző részt annyira szerettem, hogy lassan olvastam, egy-egy érzelmileg felkavaró rész után le is tettem, ugyan ezt már ennél a könyvnél lehetetlennek tűnt.
    Az éjszaka addig olvastam, amíg már összefolytak a szemeim előtt a betűk, és reggel korán pár óra alvás után már a kezemben is volt a könyv, mellettem a forró gőzölgő kávé. Nekem tudnom kellett, hogy mi lesz az én szeretett Peetám sorsa, ááá ugyan, dehogy zúgtam bele egy kitalált karakterbe.
    A szerelmi háromszög ennél a könyvnél már annyira kibírhatatlan, hogy lassan úgy éreztem, ha itt állna előttem Peeta és Gale, valamint Katniss gondolatai az én fejemben játszódnának, megfájdulna a nyakam, hogy egyszer egyik, majd a másik felé kell fordítgatnom a fejem. Ugyan már, válaszd Peetát és mehetnénk is már tovább, NEM? :)
     Az előző részben még meg volt az a bizonyos határ, amit az én harmonikusan romantikus szívem elbír a "Jajj melyik fiút szeressem" gondolatokat illetően. De itt, szerintem még szegény írónő is belezavarodott néha. Megértem az érzéseit Galel kapcsolatban, de ugyan akkor, azt már fel nem tudom fogni, hogy kemény öt perc múlva már Peeta után sír. Na jó, ez kicsit durván hangzik, de sajnos olvasás közben ezeket a gondolatokat írtam le, valamiért nem tudom őket ereszteni, még most sem. Egyszerűen az egyik fejezetben még azt állítja, hogy Gale az akit választott, majd Peeta lesz soron a következőben. Tisztára, mint a Vámpírnaplókban Elena/Stephan/Damon. Na ott is Damon párti vagyok, lassan le kellene erről a helyzetfoglalálos dologról szoknom, mert mostanában tuti nem azt a fiút választják, akinek én szurkolok. :D
    Visszatérve a könyvhöz, még egy észrevétel, ami felett nem tudok elsiklani. Ugye említettem, hogy két nyelven olvastam az előző részt, és egyik se az eredeti angol volt. Így utólag összehasonlítva, nem a magyar nyerte el a tetszésem, sőt abban is biztos vagyok, hogy ha csak így olvastam volna, nem rántott volna magába történet világa. Miért?
    A könyv megérdemli azt, hogy legalább kis mértékben is, de komolyan vegyük, hiszen a kép, amit Collins lefestett a világról nem éppen szívderítő. Megértem én azt is, hogy Katniss 16/17 éves, de ugyan akkor ő már az édesapja halála után felnőtt, és a magyar fordítás mindezt nem adja nekem vissza. Átéltem, beleéltem maga, csak néhány szó miatt néha húztam a szám, viszont mindegyik nagy élményt nyújtott.
     Sajnos pár szóval el lehet rontani az olvasási élményt. Ezért is hangsúlyoztam ki, hogy mivel tudom, hogy az eredeti nem ilyen, nem pontozom le a könyvet, hisz mind ez nem az írónő hibája. Szerencsére, a másik nyelven olvasott könyvnek köszönhetően megismertem az eredeti "stílust, vagy inkább úgy mondom, hogy szövegkörnyezetet" és ezért végül elfogadtam és nem is törődtem a vége felé egyik fordítással sem, csak a történetre figyeltem.

    Maga a történet rengeteg bonyodalmat, izgalmat, félelmet, szomorúságot, egy kis humort, és reményt adott nekem. Még több brutalitás tárult lelki szemeim elé, előre nem várt történések, fordulatok.
    Most jön az a rész, hogy akik még nem olvasták a könyvet, akkor csak saját felelősségre lessék meg, hogy mit írok itt tovább össze, mert a lelki világom megnyugtatása érdekében ki kell magamból írjak minden gondolat foszlányt, hogy nyugodt szívvel kezdhessek neki a Kiválasztottnak.
     Ahogyan játszották tovább a nagy közönség előtt a szerelmespárt néha elhittem, hogy tényleg lesz közöttük valami, persze az is besegített, amikor Katniss Peeta után vágyakozott, hogy megint együtt aludjanak, vagy amikor hozzá bújt, és mindez jó érzéssel, biztonsággal árasztotta el, na de főleg az a csók a történet vége felé volt az, ami igazán reménykedővé tett, hogy talán akkor mégis lesz valami.
    A vége? Igen, az rendesen kiakasztott. Nem az, hogy a lázadók kilétét is végre megtudtam, meg a 13. körzet titkára is fény derült, hanem, hogy egész kezdett túl sok lenni. Peeta elrablása, Gale megjelenése újra. De örült a lelkem, amikor Katniss szenvedett Peeta "elvesztése" miatt, mert maradt egy kis reményem, hogy talán a harmadik könyvben lesz valami közöttük. Tudom ez már szánalmas, igen azt is tudom, hogy hiába reménykedem, de ez van.
     Katniss: minden fejezet után más és más véleménnyel vagyok Róla, ezért majd csak a sorozat befejeztével nyilatkozom bővebben a kapcsolatunkról.
    Peeta: Huhh, róla tudnék egy egész regényre valót áradozni, de visszafogom magam, és csak annyit mondok el, hogy nagyon a szívembe zárta magát a humorával, a szerelmével, az elszántságával. Nem naiv ő, és remélem, hogy ezt még inkább be tudja majd bizonyítani a folytatásban, ha Collins ki nem nyírta. Ugye nem?
    Nem fogok most minden karakterről külön írni, mert még ma szeretném elkezdeni a folytatást, csak még annyit, hogy imádtam az új szereplőket is, s naaaaagyon várom a megfilmesítést!
    De attól függetlenül, hogy felsoroltam a hibáit, még nem szavazhatom le, hiszen ha olvasás közben beleéltem magam a világába, nem bírtam letenni a könyvet, akkor maximum pontot érdemel.

Értékelésem: 

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012.