Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom

, by Kristina


Fülszöveg:



Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…

Kiadó: Könyvmolyképző, 2014.
Megjelenés: 2014. június 12.
Sorozat: Szeress, ha hazudok is 1. rész

Előrendelhető/ Megrendelhető a Könyvmolyképző Kiadó honlapján ezen a linken!

A történetről és a szereplőkről

Olivia
Oliviának és Calebnek közös múltja van, szép és rossz emlékekkel terhes múltja. Egy igaz szerelem volt az övéké, amely ritka kincs, mégis mindketten hibásak, hogy akkor vége szakadt. Így pár évvel később, amikor a majdnem véletlennek, vagy talán a sorsnak köszönhetően új esélyt kapnak, nem csoda hát, hogy mindketten kihasználják az alkalom adta lehetőségeket.

Te mit tennél, ha életed szerelme ott állna előtted és nem ismerne fel, mert amnéziában szenved? Ha új esélyt kapnál arra, hogy újra élvezd a vele töltött pillanatokat? Elmondanád neki, hogy ki vagy? Vagy azt tettetnéd, hogy még soha nem találkoztatok?

Oliviát egy kicsit számítónak, önimádónak, néha bizonytalannak, de ezeknek köszönhetően élethűnek, és egyedinek tekintettem. Olivia karaktere soknak tűnhet gonosznak, manipulatívnak, ezért nem fogják kedvelni. Én kedveltem, nem csak azért mert eltér, sőt kitűnik a tömegesen jókislány szindrómában szenvedő főhősnők köréből. Tudja mit akar, sokszor hibázik ugyan, de megragadja a kínálkozó alkalmat. Szinte biztos vagyok, hogy a könyv olvasótáborának fele megfogja érteni, a másik fele pedig utálni fogja, vagy irigyelni mindenért.

Caleb
Caleb olyan pasi, akiért azt hiszed, hogy megéri kihasználni az alkalmat. Ő a tökéletes nőideál, akiért többezren sóhajtoznak olvasás közben..., igen, én is sóhajtoztam érte. :) De néha a tökéletes pasi is tud meglepetést okozni. Ilyen könyvek olvasásakor döbbenek csak rá igazán, hogy nem szabad annyira a tökéletest keresni, mert NEM létezik.
Caleb megnevettetett, sóhajtozásra késztetett. Majd arra, hogy szurkoljak neki, hogy rajongjak érte és a végén meg rámkényszerítette, hogy tisztán lássak. Hogy messze nem tökéletes. De azt mondjátok meg nekem, hogy mégis ki az?

A történet végén miután az arcodba vágják az igazságot, rájössz, hogy a könyvben senki sem az akinek az elején hitted. És ettől válik csak igazán kegyetlenné. 

A könyv és Én

Leah
Már az első mondatoktól kezdve éreztette velem az író, hogy nem egy szokványos történetet mesél el. Egy nagyon is átlagon felüli new adult történetnek indul, de a végére már átalakult egy bonyolult drámává, ami a bőrőm alá bújt és nem engedett. 
Végig keveredtek a múlt és a jelen eseményei, összehangoltan tárult az olvasó elé, hogy milyenek voltak és milyenné váltak a szereplők. 
A könyv első fele maga volt a felszabadult romantikus képzelgés, látszólag egy édes ismerkedési történet. Szórakoztatott, sőt rajongtam azokért a részekért, ami a múltról szóltak. Imádom, amikor a lány nem alél azonnal a pasi karjai közé. :)

A könyv kihasználta az érzelmeim, kifacsart, összerágott, kiköpött, ezt fokoznám még azzal, hogy szerintem kegyetlen volt, a szó legszorosabb értelmében. És mégis örülök, hogy olvastam, mert zseniálisnak tartom a felsoroltaknak köszönhetően.
Sokszor elgondolkodtatott a történet alakulása, a fordulatok hirtelensége és döbbenetes lehetetlensége. 
Érzelmi sokkot okozott a végén. Nem volt rossz a befejezés, mert így utólag érzem, hogy jogos és érthető..., de akkor is elszorult torokkal, könnyes szemmel olvastam az utolsó oldalakat és kívántam azt, hogy ne legyen ennyire bonyolult. Szinte dühös voltam, amikor vége lett.

Pár gondolat a jegyzetemből: Az élet a döntéseinkről szól, azok szerint alakul. Mégsem tudjuk előre, hogy amit választunk végül a jó vagy a rossz, a várt, vagy váratlan felé sodor minket. Ha nem kockáztatunk nem is veszthetünk. De ha nem próbáljuk meg, akkor örökké bánhatjuk és azon merenghetünk, mi lett volna ha...

Ezzel az egy mondattal összegezném a könyvet:
A múlt a boldogság és a csalódás, a jelen a remény és a hazugság, a jövő a küzdés és a beletörődés.


Nem ajánlom olyan ártatlan olvasók kezébe, akik még hisznek a tündérmesékben, mert ez a könyv burálisan az arcukba főgja vágni a valóságot. Én szóltam. Tényleg! :)

Blogturné



05.30. - Angelika blogja

06.03. - Könyvszeretet
06.05. - Kristina blogja
06.11. - Kelly & Lupi olvas



Nyereményjáték

Tarryn Fisher Szeress, ha hazudok is trilógiájának főszereplői szemrebbenés nélkül képesek hazudni, és megtéveszteni a világot, de a svindlerek kétes ranglistájára nem biztos, hogy felkerülhetnének. Játékunkban megismerhetitek a történelem néhány hírhedt szélhámosát, és legnagyobb átveréseiket. Megfejtésként hét nevet várunk, amelyeket kitalálhattok tetteik rövid leírásából, vagy a bejegyzések kiemelt betűinek helyes sorrendben való összeolvasásából. Sok szerencsét!
(A nyereményeket a kiadó postázza kizárólag Magyarország területére.)

Prosperáló kuplerájból eljutott a legjobb luxus szállodákba és legfényesebb partikra azzal, hogy egy iparmágnás balkézről született lányának hazudva magát tíz millió dollárnyi hitelt vett fel mindenféle fedezet nélkül.

a Rafflecopter giveaway

2 comments:

Anonymous said...

Ezzel a kérdéssel csak nekem gyűlik meg a bajom, vagy más is sokáig ül felette! :D
Adri

Kristina said...

Rakd össze a piros betűkből álló nevet és meglesz a megfejetés. :)