SZEREPLŐK:
HYACINTH BRIDGERTON: a híres Bridgerton testvérek
legfiatalabbika; kicsit túl okos, kicsit túl szabadszájú, és
nyilván nem szokványos regényhősnő. Ráadásul legnagyobb
döbbenetére beleszeret…
GARETH ST. CLAIR: Vannak rossz hírű férfiak Londonban, és vannak szépek, mint a bűn. De Gareth az egyetlen, aki képes e két tulajdonságot pokoli sikerrel egyesíteni. Abszolút
gazember lenne, ha…
LADY DANBURY: Gareth nagyanyja, Hyacinth pártfogója.
Mindenről megvan a véleménye, különösen a szerelemről és a házasságtól. És semmit sem szeretne jobban annál, mint hogy Gareth és Hyacinth a házasság szent kötelékében egyesüljön. Szerencsére segítséget kap…
Egy mindenbe beleavatkozó anya, egy túlságosan védelmező
báty, egy bőnrossz vonósnégyes, egy (szerencsére csak
kitalált) őrült báró, és persze ne feledjük a pásztorlánykát, az
egyszarvút és VIII. Henriket sem.
Ismerje meg őket az év legemlékezetesebb szerelmi
történetében…
Ismeritek azt az érzést, amikor csak folynak előttünk az olvasott szavak, a történések, és egy-egy résznél, gyorsul a szívverésetek? Hát az valami mennyei érzés, és igen ennél a könyvnél nekem volt részem ilyenben, nem is egyszer!
Először történt meg velem, hogy féltem leülni és elkezdeni megírni egy véleményt, mert mi van ha nem jól fejezem ki magam, és rossz képet festek le abból az élményből ami átjött nekem a történetről? Nem estem túlzásokba a könyvel kapcsolatban, én így éltem meg, és nekem őrülten tetszett. A sorozat legjobbja helyet érdemelte ki.
Már megismertem mind a nyolc Bridgerton testvér párra találásának a történetét és igen Hyacinth története tetszett a legjobban, de ehhez először ismerni kell az előző részeket is.
Hogy miért kell ismerni? Mert Hyacint, a sorozat részei alatt nőtt fel, az első részben a Herceg és Én-ben sokat találkozunk vele, akkor még egy kis cserfes szájú csitri. A felnőtt énje még jobban tetszik, kidolgozott, vannak érzelmei, de nem csak az a hű most szerelmes vagyok, jajj most ez fáj, NEM, ő nekem nagyon élethű személynek tűnik, a gondolkodás menete, a személyisége, ami sokak előtt rejtve van, hogy ki is ő valójában. Komoly, és nem tökéletes, de fél attól, hogy nagy hibákat követ el. Talán azért szerettem meg ennyire, mert kicsit olyan mint én, inkább mondom, hogy nem sikerültek a dolgaim nagyon jól, mint hogy leessek a magas lóról, a túlzásokba eséseim miatt. Ha valamit 90%-nak hiszek, azt mondom inkább 70%-nak, csak ne higgyék azt, tökéletesnek hiszem a munkám.
Lady D-vel sokat találkozunk ebben a részben és ennek is szintén örülök, mert egy nagy kedvenc. Az a személy aki a függöny mögül tudja irányítani a történteket, nagyon fondorlatos nagymama! Hm, mondjuk mint Daniel MacGregor a Nora Roberts sorozatban.
Tetszik az alap történet, persze kiszámítható, de akkor is el kell jutni A pontból a B-be, és az út persze nem egyenes, sok-sok kis apró kanyarral, de ettől lesz a történet nem csak egy oldalas és és, még izgalmas is.
Nem volt olyan rész, amikor unatkozni lett volna időm, egyszerűen mindig történt valami.
Szeretem Quinn regényeit, legfőképp a párbeszédei miatt, izgalmasak, könnyen el lehet képzelni akár beszéd közben is a szereplők mimikáját, testhelyzetét, nem csak egy képzeletbeli alakot látunk olvasáskor, nekem filmkocka szerűen pörögtek az események.
Gareth meglepett, mert az elejétől kezdve tetszett a figurája, fogalmam sincs, hogy miért képzeltem róla akár kicsit is rosszat, talán mert a fülszövegben kicsit nagyon is beképzeltnek tűnik, de ha belegondolok tényleg az! xD Viszont a könyv felénél van egy rész ahol Hyacinth-el a Hyde Parkban sétálnak és ott már biztosan tudtam, hogy Gareth is több, mint amit eddig láttunk belőle.
Nagyon összeillő párost alkotott Quinn. Emelem képzeletbeli kalapom előtte! :)
Kedvenc részek:
"Szeme kék. Igazi kék. Aggasztóan
kék.
Aggasztóan kék? Hyacinth alig
észrevehetõen megrázta fejét. Ez a legnagyobb szamárság, ami
valaha megfordult a fejében. Az
õ szeme is kék, és ebben egyáltalán nincs semmi aggasztó."
"– Kifejezetten nem szereti, ha
kihagyják egy beszélgetésből, ugye? – mormogta Gareth, de nem
fordult nagyanyja felé. – Aúúú!
– A sétabot? – kérdezte Hyacinth
kedvesen.
–
Közveszélyes – mormogta Mr. St. Clair."
"Sosem találkozott még Hyacinth
Bridgertonhoz hasonló kisasszonnyal. Kicsit
szórakoztató, kicsit bosszantó, de az ember csak csodálni tudja szellemességét."
"– Próbálok nõiesen félénknek,
szerénynek és tartózkodónak mutatkozni, de úgy tûnik, ez nekem
valahogy nem megy. Azt hiszem,
ezért nem sikerült még férjhez mennem.
Gareth mosolygott.
– Nyilván nem ez az oka.
– Ó, dehogynem! – jelentette ki,
bár nyilvánvaló volt, hogy a férfi ezt egyáltalán nem komolyan
mondta. – A férfiakat úgy kell
becsalni a házasság kötelékébe, akár észreveszik, akár nem. És úgy
tûnik, belõlem ez a képesség
teljes mértékben hiányzik.
Gareth szélesen, szinte
udvariatlanul kajánul mosolygott.
– Úgy érti, ön nem furfangos és
fortélyos?
– De igen. Mindkét
tulajdonság jellemzõ rám – ismerte el. – Csak nem vagyok elég ravasz."
"– Tudod, miért kedvellek olyan
nagyon, Hyacinth Bridgerton?
Hyacinth elõrehajolt.
– Csupa fül vagyok.
Lady D arca ráncos mosolyra
húzódott.
– Azért, mert kedves lány vagy,
és pontosan olyan, mint én.
– Tudja, Lady Danbury, ha ezt
bárki másnak mondja, sértésnek vette volna.
Lady D egész testében rázkódott
a nevetéstõl.
– De te nem?
Hyacinth tagadón ingatta fejét.
– Én nem."
"– Kisasszony, meg kell jegyeznem, elég komornak tűnik ahhoz
képest, hogy elvileg marha kellemes
estének nézünk elébe – jegyezte meg.
Hyacinth csodálkozva nézett a színpad felé.
– Tehenek is lesznek?
Gareth visszaadta neki a műsorfüzetet és felsóhajtott.
– Felvértezem magamat a legrosszabbra."
"– Úgy
értem, egyáltalán nem akart hozzámenni feleségül.
–
Okos nő lehetett – mormogta. – Családom férfitagjai csökönyös idióták.
A
kisasszony mosolygott. Kicsit.
– Önt
is beleértve?
Számíthatott
volna erre a megjegyzésre.
– Ezt
képtelen volt kihagyni, ugye?
– Ön
ellent tudott volna állni?
– Azt
hiszem, nem – ismerte el."
"– Szent ég! Kisasszony! Ön figyelt egyáltalán arra, amit
mondtam?
– Természetesen. Négy bátyám van. Jól ismerem az öntelt férfiakat."
"– Mr. St. Clair, ön nem gondolkodik ésszerűen – mondta,
azzal közelebb hajolt és szinte zavaróan
bizalmas hangon kijelentette: – Szüksége van rám.
– Mint egy gennyes
fekélyre – mormogta."
"– Elismerésem – mondta Hyacinth az ablakon kinézve.
– Furcsa dolgokat illet elismeréssel – felelte ruháját
leporolva.
– Virágot bárki tud hozni – szólt a kisasszony vállat
vonva.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy aki az ön szívét el
akarja nyerni, annak falat kell másznia?
Hyacinth megint kinézett az ablakon.
– Hát, ahhoz ennél
többre lenne szükség. Legalább az első emeletre."
Hyacinth Gregorynak:
"Csípőre tette a kezét.
– Csak azért mondtam ezt el neked, mert időnként, úgy
értem nagy ritkán nem vagy teljesen idióta,
és a józan ész
minden szabálya ellenében kedvellek."
"Gregory vigyorgott.
– Azokra a bájos, cserfes, raccsoló, selypítő gyerekekre,
akiket együtt nemzenétek. Garethhhh és
Hyathinthhhh. Hyathinth és Gareth. És a jém jendes
Tinklair semeték.
Hyacinth kétkedőn ingatta fejét.
– Ó, egek, hogyan fordulhatott elő, hogy anya hét
tökéletes gyereket szült, csak te sikerültél így
félre?! Fel nem foghatom!
– Ejje van a gyejekzoba! – nevetett Gregory, miközben
Hyacinth szobája felé oldalazott. – Az édes
piszuri Sara és Samuel Tinklair! Ó egen, és pejsze a
gyönyöjűséges kiszike Susanna!
Hyacinth becsapta bátyja orra előtt az ajtót, de a deszka
nem volt elég vastag, hogy ne hallja a
búcsúfricskát: – Ó, milyen könnyű felbosszantani téged! –
jegyezte meg. Aztán hozzátette: – Ne
felejts el lejönni
teára!"
Az igazat bevallva, az egész könyvet be lehetne gépelni, mert minden sora érdekes! :) Jó olvasást!
Értékelésem:
Posts
