A Bridgerton család ismeri a Smythe-Smith családot. És ön?
Honoria Smythe-Smith:
A) nagyon rossz hegedűs
B) még mindig dühös, hogy gyerekként Poloskának csúfolták
C) NEM szerelmes bátyja barátjába
D) a fentiek mind
Marcus Holroyd:
A) Chatteris grófja
B) sajnálatos módon mozgásképtelen (bokaficam)
C) NEM szerelmes legjobb barátja húgába
D) a fentiek mind
Együtt:
A) elég sok csokoládétortát esznek
B) túlélnek egy halálos lázat ÉS a világ legrosszabb zenei előadását
C) nagy szerelembe esnek Julia Quinn legragyogóbb formáját hozza ebben a könyvben,
tehát tudjuk, hogy a válasz:
D) a fentiek mind
Amikor egy jó könyv, vagyis egy csodás, remek, szórakoztató, vicces, romantikus, letehetetlen könyv végéhez érek, boldog vagyok, hogy szeretek olvasni, és és hogy ennyire át tudom élni amit olvasok, és ugyan akkor szomorú is, mert véget ért egy kedves történet.
Julia Quinn adja továbbra is a formáját és jobbnál jobb történeteket talál ki. Könnyed a stílusa, fordulatosak a párbeszédek. És amikor egy nagyon jó részhez érek, kezdeném kimásolni idézetnek, azon kapom magam, hogy lassan egy egész oldalt át akarok írni. :)
Az első könyv megjelenésétől kezdve az egész Bridgerton családot a szívembe zártam, nos örömmel jelentem be, hogy csatakoztak a Smythe-Smith család tagjai is. Mindig is élveztem azokat a jeleneteket a többi könyvben, amelyek a zeneesteken játszódtak és végre a "kulisszák" mögé is betekinthettem. Érdekes volt újra élni azt a bizonyos estet, amelyik ha az emlékezetem nem csal a Mr. Brigderton csábításában is szerepelt. :) És ez duplán jó, mert eddig az volt a kedvenc könyvem, de ezek után a Mint a mennyben is osztozik a leg-ek között.
Marcust megtudtam kedvelni már az elején, a múltjának köszönhetően teljesen megértem minden cselekedetének az okát, tetszett, hogy attól függetlenül, hogy nem szeretett a középpontban lenni, mégis az egész társaság előtt kinyilvánította érzéseit, amit Honoria iránt érez.
Honoria szintén csatlakozott a kedvenc szereplőim közé, a gyermekkori énjét imádtam legjobban, akaratos, kis poloska volt. :) Tetszett, hogy attól függetlenül, hogy tudta mennyire pocsék a zenei tudása, mégis a családjáért képes volt végig játszani mosolyogva az egész elődadást. És neki még csak nem is volt igazi szenvedés, mert maga a hagyomány volt a lényeg.
Kedvenc részeim:
- Ha tehetném az egész prológust bemásolnám, mert nagyon élveztem, nem emlékszem, hogy ennyit kuncogtam volna egy fejezet alatt, már egy könyv kezdetén
- Honoria levele sem volt semmi, amikor meghívta Marcust a piknikre, de megkérte arra is hogy legyen szíves és utasítsa vissza
- a vakond lyuk ásása :)
- Marcus ápolása, igaz mint egészségügyis tudom, hogy lehetetlen az ilyen gyors gyógyulás, de Quinnek mindezt meg tudom bocsátani, olyan érzésem volt közben a szerelem mindenre képes
- a próbák alatt is rengeteget kuncogtam, mint ha otthon lettem volna, tisztára mint az unoka tesóim között
- az a rész is NAGYON tetszett amikor Honoria kiviharzik a előadás utána és Marcus utána a szobájába.... :)
- HMMMM na és amikor egymásnak szerelmet vallanak, hát az lett a kedvenc szerelmi vallomásom
Idézetek:
"– Apám nemrégiben tölttette meg a tavat hallal. Meglehet, ott most cipővel is lehet halat fogni.
Honoria vidám mosollyal nézett.
Daniel rögtön feléje fordult.
– Gondolni se merj rá!
– De…
– Ha a bakancsom csak megközelíti a vizet, esküszöm, megfojtalak és felnégyellek!
Honoria fintorgott és mormogva lenézett.
– Az én cipőmre gondoltam."
"– Mozart első vagy második zongorakvartettje – jelentette be, a két kottát felmutatva. –
Van valakinek véleménye?
– Amelyiket tavaly nem játszottuk – sóhajtott Sarah. Fejét a zongorára hajtotta. Aztán
homloka a billentyűkre csúszott.
– Ez jól hangzott – szólt Daisy meglepetten.
– Mint amikor egy hal okádik – mondta Sarah a zongorába.
– Elbűvölő kép – jegyezte meg Honoria.
– Nem hiszem, hogy a halak hánynak – fejtette ki meglátását Daisy és ha mégis, nem
hiszem, hogy a hangja olyan…
– Nem lehetnénk mi az első csoport lázadó unokatestvér? – szólt közbe Sarah, fejét
felemelve. – Nem mondhatunk egyszerűen nemet?
– Nem! – bődült Daisy.
– Nem – fejezte ki egyetértését Honoria.
– Esetleg mégis – szólt Iris halkan.
– El sem tudom hinni, hogy te ezt még egyszer végig akarod csinálni – mondta Sarah
rezignáltan Honoriának.
– Ez hagyomány.
– Borzasztó hagyomány, és utána legalább hat hónap, míg helyrejövök.
– Én sosem heverem ki – lamentált Iris."
"– Akkor azt hiszem, az elsőt kell játszanunk – jelentette ki Daisy. – Kockázat nélkül nincs
győzelem.
– Igen, de a bölcs ember tudja, hol húzódik képességei határa.
– Ki mondta ezt? – kérdezte Daisy.
– Én – felelte Honoria türelmetlenül, azzal felmutatta az Első zongoranégyes kottáját. –
Nem hiszem, hogy ezt képesek lennénk megtanulni, akkor sem, ha háromszor ennyi időnk
lenne gyakorolni.
– Nem kell megtanulnunk. Előttünk lesz a kotta.
Ez sokkal rosszabb lesz, mint amitől tartott, gondolta Honoria.
– Szerintem az Első zongoranégyest kell előadnunk – fejtette ki véleményét Daisy. – Nem
elegáns, hogy ugyanazt a darabot játsszuk két egymást követő évben.
Úgy tűnik, mindenképpen kínos lesz, függetlenül attól, hogy milyen zenét választanak, de
Honoriának nem volt szíve ezt szemtől szembe megmondani neki."
"Ha nem kér bocsánatot Lady Honoriától – közölte Marcus halk, éppen ettől félelmetes
hangon –, megölöm magát.
A közönség felszisszent, Daisy ájulást színlelt, elegánsan Iris felé dőlt, aki fürgén oldalt
lépett és hagyta, hogy a földre zuhanjon."
Értékelésem:
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2012.
Sorozat: Smythe-Smith Quartet 1. része
Posts
