Kate Van Dyke: Valóra vált rémálom

Tartalom:

A Tűzmadár sorozat első kötetéből, a Vérzivatarból megismert Sinclair család megpróbáltatásai tovább folytatódnak. Csillogó és fényűző életük újabb és még sötétebb titkai kerülnek napvilágra. Céljaik érdekében a morál és az etika szabályait felrúgják. Megmutatják igazi arcukat, mialatt cselekedeteiket nem hétköznapi logika, hanem bosszú és hatalomvágy irányítja. A régi családi titkok fájdalmas sebeket tépnek fel.

A Sinclair dinasztia legidősebb sarjától, Rontól a sors szinte mindent elvesz, magánéletét kétes szerelmi viszonyok kísérik, többszörös gyilkossággal vádolják. Talán nem alaptalanul…

Zsarolás, bosszú és szerelem jellemzi Kate Van Dyke, a Csontgolyó (Alexandra, 2006) és A latin démon (Ad Librum, 2009) szerzőjének fordulatos, kétkötetes krimijének második részét.

  Hónapok óta csak húzom és halasztom, hogy összeszedjek legalább pár mondatnyi gondolatot arról, hogy milyen is volt a könyv. Most az egyszer azért jönnek nehezen a szavak, mert amennyire tetszett az első rész, annyira nem a második. 

  A könyvet buszon kezdtem olvasni és a párom elég sokat mosolygott rajtam, mert emlékszem, hogy rengeteget zsörtölődtem, meg ráncoltam a homlokom a történet alakulása végett.

Az első rész története tetszett, bár a stílussal nehezen barátkoztam meg, itt viszont sokszor az az érzésem volt, hogy feleslegesen lett túlbonyolítva a történet.

  Peggy az első rész végén elszökik és elrejtőzik Ron elől. A kisfiát egyedül neveli, de mellette állnak a panzió dolgozói is.  Ron-t bezárják, de természetesen ki is engedik, mert bizonyítékot szereznek ártatlanságáról. 

  Ron és Peggy is éli tovább az életét külön-külön egy kis ideig. James  Sinclair pedig próbálja a háttérből irányítani a szálakat.

  Szeretem a krimit, méghozzá azért, mert részévé válhatok egy-egy nyomozásnak, amit az első könyvben többé kevésbé meg is kaptam, de ebben a részben nagyon hiányoltam a nyomozási részleteket. 

  Egy krimi akkor jó, ha a gyilkos kilétére a legvégén jövünk rá. Mivel az első rész végén már sejtettem, hogy ki lesz a szerencsétlen, kicsit tartottam is tőle, hogy feleslegesen lesznek túlbonyolítva a cselekmények. És azt hiszem, hogy okkal féltem, mert volt felesleges gyilkosság, ármányok és túl sok hazugság, túl sok volt a negatív  hangulatú jelenet.

  Az előző rész végére megkedveltem Peggyt, de itt sajnos elérte azt, hogy számtalanszor forgassam a szemem. 

  Emlékszem, hogy azért voltam a leginkább mérges, mert Peggy és Ron kapcsolata túl drámai volt, már-már szappanopera szerű elemek jelentek meg. Gyerekesen viselkedtek, ami sokszor felbosszantott.

  Nagyon sok volt a könyvben a szitkozódás, ami nem is zavart volna, ha a megfelelő helyeken használják. Még a jegyzetbe is azt írtam ezzel kapcsolatban, hogy egy karakter nem attól lesz felnőtt, ha állandóan a f*szom meg a b*szki hagyja el a száját. 

Volt benne érdekes fordulat is, tehát nem volt minden kiszámítható, sőt mindig történt valami, így unatkozni sem volt időm.

*Spoiler* (kijelöléssel olvasd el)

*Túl hirtelen ért véget a történet, Ron és Peggy az egyik percben még utálják egymást, a másikban meg már örök szerelmet esküdnek egymásnak.*

Értékelésem: 5/2.5

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2012.

Sorozat: Tűzmadár 2. rész

A könyvet köszönöm a kiadónak!