4. blogszülinap, Instagram szösszenetek

, by Kristina

4 évvel ezelőtt írtam meg az első blogbejegyzésem. Azóta rengeteget változtam, költöztem, új embereket ismertem meg, kiléptem a nagybetűs életbe, de ami megmaradt és ugyan olyan szenvedéllyel élem meg, az a könyvek iránti szeretetem. Szeretem a romantikát, az izgalmakat, hogy minden egyes könyv hozzásegít egy újabb megélt álomhoz. 

Voltak, és lesznek is időszakok, mikor időhiány miatt kevesebbet írok a blogra, de persze tervek és piszkozatok halmozódnak szép számban a háttérben, arra várva, hogy mikor lesz időm szépen kidolgozni őket. Egyszer biztosan, csak győzzük kivárni. :D

A Blogturné Klubnak is sokat köszönhetek, hiszen olyan lehetőségeket biztosított, ami egy könyves blogger leghőbb vágya. Új megjelenések élménybeszámolóit oszthatom meg az olvasóimmal.

Sokat fejlődtem az évek során, gazdagabb lett a szókincsem, remélhetőleg a helyesírásom is. :)

Sőt mostanában egyre többször tudom összevonni két kedvenc időtöltésem, a fotózást és a könyvek szeretetét, amiről eddig külön nem vezettem itt a blogon bejegyzést, de a mai naptól havonta lesz egy Instagramos havi összesítésem bejegyzés formájában is. 

Új külsővel szerettem volna megünnepelni a 4. blogszülinapot, de sajnos a sok éjszakai műszak ezt egy kissé ellehetetlenítette. Kisebb nagyobb akadályok is elém hárultak a sablonok választásakor, így pár hétig még biztosan nem tudok előrukkolni egy csinos és friss kinézettel.

A Móra Kiadónak köszönhetően a napokban újabb könyves élménnyel gazdagodtam, megkaptam első színezős könyvem a Kincses óceánt. 


Sőt 26. születésnapom is könyvek társaságában töltöttem, A vipera izgalmas és romantikus világa nyújtott szórakozást. A kép címe lehetne akár "Könyves csendélet" is. :D



Meredith Wild könyve is megérkezett hozzám a napokban, azonnal fogtam is új kis kedvencem a Nikon fényképezőgépem és készítettem róla egy fotót. Imádom borítót, sőt a könyv is újabb olvasással töltött éjszakával gazdagított, amiről hamarosan olvashattok is majd. 




0 comments: