Susan Elizabeth Phillips: Játék az élet

     A fejemben minden kaotikus, de megpróbálok egy kis rendszert vinni az értékelésbe.

A történet egyszerű romantikus, kicsit sportos, mégis ezekben a fázós napokban megmelengette a pici szőrős szívemet. Semmi komplokáció, NA jó, itt ott néhol persze, hogy kell legyen bonyodalom, hiszen az nélkül nincs mit megoldani a végén. Ne várd a könyvtől, hogy utána világbéke lesz, de azt garantálom, hogy mosolyogva teszed le.
    Tetszett, egy igazi SEP könyv, nem követtem a sorozat sorrendet, mert a magam túl makacs vagyok, és elárulom, lehet, hogy jól tettem. Olvastam a Luxusmucust, majd azonnal folytattam a Zsák a foltjával, és azután muszáj volt elővennem ezt a könyvet is, mert SEP lázban égtem/égek. 
    Nem bántam meg, és nem zavartak azok az apró lelőtt poénok sem.

"– Bármit megkérdezhet tőle, de ha Francesca valamit nem akar elmondani magának, azt maga nem fogja megtudni. 
– Gondolja, hogy valami terve van velünk? 
– Fogadni mernék rá. 
– De mi lehet az? 
– Szadizmus. Ha az ember sokáig él együtt az Antikrisztussal, maga is aljassá válik."

   
 Kenny és Torie egy őrült testvérpáros, mindketten párra lelnek, ki-ki a maga módján ebben a könyvben. És egyedi módon. Komolyan, kiszámíthatatlanok SEP fejezetei, és én ezért szeretem.
     Kenny is küzd a maga démonaival, de színre lép Emma az angol Lady és az esernyőivel, meg a cseresznyés kalapjával elűzi őket (a kalap megtekinthető a borítón) . Viccnek szántam, mert most így jutott eszembe, de attól függetlenül, hogy én egy ilyen hülye mondatban ezt leírtam, nem csak erről szól. Kenny-t senki sem ismeri igazán, Emma rámutat erre, és lehet van aki ezt nem érezte át, de nekem sikerült. Megértették egymást, habár Kenny-nek volt egy olyan tette, amiért nem is csodálom, hogy a végén Emma így megharagudott rá, de szó mi szó, happy end a vége, nem is lehetne más. Golf, na megint megtanultam pár szabályt, és talán egyszer ki is próbálnám, ha ilyen szexy játékosok szeretnének megtanítani rá.

"– A házasság igenis átkozottul nagy dolog! 
– Ne káromkodj. Angol akcentussal semmi hatása nincs."

     Érdekes lehet az, hogy nem kap tőlem 5 csillagot, csak csupán 4,5, de kedvencek közé besoroltam. Most jön a szokásos kérdés, a miért?

    Mert húztam a befejezést, és nem akartam, hogy vége  legyen, ezért lett kedvenc, mert hiányzott, amikor nem olvastam. A fél csillag levonás azért történt, mert anno már kétszer elkezdtem, igaz mindig csak pár oldalt olvastam el, de csak annyi maradt meg az emlékezetembe, hogy egy lusta golfos hapsi a főszereplő, én meg azt mondtam erre, hogy akkor köszi, de nem kell. És én mekkorát tévedtem. Persze bevallom, nem lettem volna annyira elszállva, ha nem úgy olvasom, mint egy sorozat része. Mert nekem gyengéim az állandó szereplők, és nincs is jobb érzés, mint amikor egy-egy karakterpáros életébe bekukkanthatok az ő történetük után, vagy egy-egy karaktert megismerhetek még az ő könyve előtt. Vannak hibái, belátom, de én elfogadom őket, nem kell mindennek tökéletesnek lennie, és ez számomra mindig is így volt jó. 

"Végül Torie az egyik sarokba vezette Emmát, ahol egy huszonéves fiú üldögélt egyedül egy asztalnál, sört iszogatva. Miközben felé tartottak, Emma elgondolkodott, hogy vajon a wynette-i levegőben Iehet-e valami, amitől errefelé ilyen szépek az emberek. Először Kenny, aztán Torie, s most ez a fiú. Barna haja göndör volt, vonásai markánsak, arccsontja magas, álla szögletes, erős. Válla széles, a teste vékony, de izmos. 
– Helló, Ted! Hogy vagy? – Torie leült az asztalhoz anélkül, hogy meghívásra várt volna, majd egy szabad széket mutatott Emmának a másik oldalon. 
– Nem panaszkodom. Hát te? 
– Megvagyok. Ő Lady Emma. 
Emma biccentett, a Ted nevű fiú pedig a tetoválására pillantott, aztán lusta, elkalandozó mosolyt vetett rá. Emma szeretett volna tíz évvel fiatalabb lenni. 
– Asszonyom. 
– Csak huszonkét éves – mondta Torie, mintha olvasott volna Emma gondolataiban. – Nem büntetés ez nekünk, idősebb nőknek? 
Ted mosolygott, leszegte a fejét, és a sörösüvegét tanulmányozta."

    Az ami, vagyis egy könnyed, szórakoztató romantikus regény SEP módra tálalva, kiszámíthatatlan és kiszámítható jelenetekkel, imádni való szereplőkkel.

    Kétségbe vagyok esve, most hogy elolvastam, nekem SEP könyvre van szükségem, de újraolvasni, most az egyszer nincs kedvem (csak én lehetek ilyen idióta), amikor meg imádom azt is, de neeeem, nekem izgalmak kellenek, mármint titkok, hogy ne tudjam hogyan jutnak el a hős szerelmesek az A pontból a B-be, mert ugye bár eljutnak, Phillipsnél szerencsére ez nem kérdés.

      Kérdések, óhajok és sóhajok? Mert tudom, hogy csak ismétlem magam, de hát annyit nem írhattam csak, hogy OLVASD EL, kicsit próbáltam kibővíteni, talán sikerült.

Értékelésem: 5/4,5 (és kedvenc)