Jane
Margaux magányos kislány. Édesanyja, a rendkívül sikeres és mindenható
Broadway-producer, mindössze hetente egyszer szakít rá időt: vasárnaponként
elmennek fagylaltozni, majd megcsodálják az ékszereket a Tiffanyban. Jane-nek
csak egyetlen barátja van, a jóképű, jó humorú, a harmincas éveiben járó
Michael. A férfi tökéletes. Ám a kislányon kívül senki sem látja és nem is hisz
a létezésében. Michael azonban nem maradhat örökké vele, a kilencedik születésnapján
elhagyja Jane-t, megígérve, hogy a kis barátnője hamarosan elfelejti őt. Mert a
képzeletbeli barátoknak ez a sorsuk. Jane azonban sosem felejti el. És két
évtized múltával is ugyanolyan magányos, mint gyermekként volt. Hiába lett
belőle sikeres drámaíró, az anyja továbbra is zsarnok módon rátelepszik az
életére. Aztán egy napon találkozik valakivel, aki jóképű, jó humorú és a
harmincas éveiben jár... A világ legsikeresebb írójának számító James
Patterson váratlan események és megkapó érzelmi fordulatok sorával mutatja meg
a szeretet időtlen és lehetetlent nem ismerő erejét.
Fülszöveg ( a szerb könyvről): Romantikus és vad, egy olyan sorozat, amely Önt ostromolja, birtokolja és örökké kötődni fog hozzá. Azon a napon, amikor Ana Steel megismerkedett Christian Grey-jel kipattant a szerelem szikrája, amely örökké megváltoztatta az életüket. Christian egyedülálló szexuális érdeklődése először meghökkentette Anát, majd érdekelni kezdte, végül teljesen elutasította. Christian képes mindent feláldozni, csak azért, hogy megtartsa Őt. Együtt meglenne mindenük - szerelem, szenvedély, gazdagság, és a lehetőségek végtelen sora a közös jövőjükre. De Ana tudja, hogy nehéz szeretni Mr. Ötven Árnyalatot és alkalmazkodnia kell az Ő életstílusához anélkül, hogy elvesztené önmagát. Pont amikor már úgy tűnik, hogy hogy együtt mindent le tudnak győzni, balesetek, rosszindulat, a sors összefognak és újraélesztik Ana legmélyebb félelmeit.
Figyelem, azok számára, akik még nem olvasták a második részt, ez a bejegyzés spoilerveszélyes nagyon! Saját felelősségre olvassátok tovább...
Az ember néha a legszörnyűbb körülmények közt találja meg a szerelmet…
Dr. Ellie Sullivan befejezi rezidensi évét a kórház baleseti sebészetén, élete azonban fenekestől felfordul, amikor a parkban kocogva szemtanúja lesz, amint egy FBI-ügynököt lelőnek. Ő az egyetlen, aki látta a lövöldöző arcát, és azonosíthatja a kegyetlen, modernkori Bonnie és Clyde párost. Ellie hirtelen egy nyomozás közepén találja magát… egy nyomozás közepén, melyet a kihívóan jóképű Max Daniels ügynök vezet. Bár Ellie kétségtelenül vonzódik a férfihoz, a higgadt, gyakorlatias ügynök távolról sem az az ideális férfi, akiről mindig is álmodozott. El sem tudja képzelni az életében, vagy szülei dél-karolinai otthonában, ahová húga esküvőjére indul haza...
"Amikor először vágta el egy ember torkát, felfordult a gyomra. A második alkalommal már nem annyira."
A vámpírvadász Elena Deveraux tudja, hogy ő a legjobb a szakmában – abban viszont már egyáltalán nem biztos, ez elég is lesz ahhoz, hogy túlélje legújabb megbízatását. Megbízója, a világot irányító arkangyalok egyike, Raphael fenyegetően vonzó, de az évezredes hatalom kegyetlenné tette. Elena tehát nem hibázhat, ha kedves az élete – még akkor sem, ha lehetetlen feladatot kell megoldania. Még ha a vadászatot meg is ússza ép bőrrel, lehet, hogy az arkangyal csábító hatalmának nem tud ellenállni. Márpedig ha az angyalok játszani kezdenek, gyakran megtörik halandó játékszereiket… Már első olvasás alkalmával is magával rántott a mélybe Nalini Angyali vadász világa. A szívembe zártam az írónőt a karakterekkel és a fantasztikusan felépített világával együtt.
Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni.
Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.
Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.
Az első és a második rész, pontosabban a Borzongás és a Várunk egy körforgás,
de mégsem az, mert nem egy kört ír le, hanem egy nyolcast, mert végül is ugyan abba a pontba jutunk vissza, amin az első rész
elején voltunk, de még sem.
Tökéletes
cím, szinte a könyv végéig vártunk valamire. Ki a tudásra, ki a megbocsátásra,
ki a változásra, vagy a gyógyulásra én a tetőpontra a nagy durranásra. Bárcsak azt mondhatnám, hogy itt sokkal
több bonyodalom volt, mert volt, de számomra elhalványult az érzelmi reakcióim
miatt. Azt szeretem ebben a könyvben, hogy úgy érzem a sorok között is megtanít
olvasni, engem biztosan, persze személytől függ, ki hogyan áll hozzá.
Volt pár rész a történetben, amikor azt éreztem, hogy a tetőpontra ért,
és utána mindig csak feljebb, és feljebb tornázta magát, végül az utolsó
fejezeteknél volt a nagy robbanás, amikor tudtam, hogy ha nem lenne itt mellettem a követező rész, akkor kicsit frászos lennék, mert nem lehet így
befejezni egy történet, hogy a folytatás még nincs meg. Ilyenkor
szeretem, hogy egy sorozatot akkor olvasok el, amikor már minden része ki van
adva.
Négy szemszög, négy főszereplő, négy különböző életszál, amelyet egy
könyv összefon. A történetet továbbra is Grace és Sam meséli, de társul
hozzájuk Isabel és Cole az új fiú. Nekem tetszett, persze először meglepődtem,
de így utólag kifejezetten örülök, hogy személyesebben megismerjük ezáltal
őket. Fejezetenként cserélődnek, és így még izgalmasabb.
Borzongás. Sóhajtás. Remény. Küzdés.
Változás. Ezek
a szavak jellemzik számomra a könyvet, és ezek voltak rám is jellemzőek olvasás
közben.
Egy olyan napon vettem kézbe a könyvet,
amikor a forróság már elviselhetetlen volt. Nem akartam egész nap olvasni,
elterveztem, hogy naponta csak egy-két fejezetet csipegetek majd. Na persze, 24
óra alatt befaltam, ha nem lettek volna kisebb-nagyobb dolgaim, amelyek
elszólítottak a könyv mellől, akkor alig
pár óra alatt is a végére értem volna.
A könyv számomra nagy meglepetés volt,
mert mint már említettem nem vonzódom az ifjúsági irodalomhoz mostanában, nem
tudom miért, ez az időszak „van/volt” rajtam.
Nem történt benne semmi nagyobb
bonyodalom, nem volt harc, háború, vagy akár annak az előkészülete sem. Ami miatt ennyire belezuhantam, az egyszerűen az írónő magával ragadó stílusa. Szeretem a szép mondatok, a szép szavakat.
Érdekes volt, hogy fejezetenként váltott
egyszer Sam, egyszer pedig Grace szemszögéből látjuk a történéseket, és ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt azt kell mondanom, hogy még közelebb éreztem
magamhoz őket, mint eddig akármelyik főszereplő párost.
Ez könyv az év meglepetése címet kapja Tőlem. Nem akartam elolvasni, mert féltem tőle, féltem attól, hogy ennyi jó SEP könyv után, majd gyengécske lesz, és nekem rossz emlékeim, vagy csak rossz érzéseim lesznek tőle. Hát igen, nekem mindig valami ilyen égbekiáltó baromságról kell fantáziálnom.
Lassan a papagáj szerepében érzem magam, de mint már annyiszor, most is el kell mondanom, hogy ajánlom, hogy a Zsák a foltja előtt olvasd el, mert különben pár poént nem fogsz érteni, pontosabban nem úgy, ahogyan kellene. Mint én. És ezért ma újraolvasom a Zsák a foltját, és Tejóég, akkor ezek után mennyire fogom szeretni? Bocs, most visszatérek, ehhez a könyvhöz...
Nekem van egy olyan érzésem, hogy a Csillagvirág és a Luxusmucus eleje nagyon hasonlít, először is, mert megismerjük a szülőket, mind a két könyv esetében, és utálni lehet őket, ugyan akkor ennél a könyvél nekem SEP egy új arcát mutatta meg, egy olyan karakterpárost alkotott a szülök helyére akik kegyetlenek és számítók, nem emlékszem egy olyan könyvre sem, ahol ennyi indulat született bennem, sőt fele ekkora indulat akár melyik karaktere iránt is. Fleur és a párbeszédek
"Fleur
megbillentette a fejét és a kamerába mosolygott. Fájt a nyaka és görcsölt, de Hamupipőke sem nyafogott a bálon, csak mert szorította az üvegcipő."
A fejemben minden kaotikus, de
megpróbálok egy kis rendszert vinni az értékelésbe.
A történet egyszerű romantikus, kicsit
sportos, mégis ezekben a fázós napokban megmelengette a pici szőrős szívemet. Semmi
komplokáció, NA jó, itt ott néhol persze, hogy kell legyen bonyodalom, hiszen
az nélkül nincs mit megoldani a végén. Ne várd a könyvtől, hogy utána világbéke
lesz, de azt garantálom, hogy mosolyogva teszed le. Tetszett, egy igazi SEP könyv, nem követtem a sorozat sorrendet, mert a magam túl makacs vagyok, és elárulom, lehet, hogy jól tettem. Olvastam a Luxusmucust, majd azonnal folytattam a Zsák a foltjával, és azután muszáj volt elővennem ezt a könyvet is, mert SEP lázban égtem/égek. Nem bántam meg, és nem zavartak azok az apró lelőtt poénok sem.
"– Bármit megkérdezhet tőle, de ha Francesca valamit nem akar elmondani magának, azt maga nem fogja megtudni. – Gondolja, hogy valami terve van velünk? – Fogadni mernék rá. – De mi lehet az? – Szadizmus. Ha az ember sokáig él együtt az Antikrisztussal, maga is aljassá válik."
A rendkívül szexis Lucy Jorik az Amerikai Egyesült Államok egykori elnökének lánya… Az ugyancsak csodaszép Meg Koranda pedig legendás hollywoodi hírességek leszármazottja…
Az egyikük hozzá fog menni Mr. Ellenállhatatlanhoz, Ted Beaudine-hez, Wynette városának üdvöskéjéhez. A másik mindent elkövet, hogy megmentse barátnőjét ettől a ballépéstől.
Utóbbi tudja, hogy legjobb barátnője esküvőjének meghiúsítása a lehető legokosabb volt, amit csak tehetett. Ám szinte még el sem hangzik a boldogító „nem”, ő máris a leggyűlöltebb személy a kisvárosban – ahol ráadásul ott ragad egy rozoga tragaccsal és üres pénztárcával, no meg egy nagyon dühös vőlegénnyel. Pénz nélkül, szorult helyzetében is hátat fordítva híres szüleinek, hiszi, hogy képes lesz megállni a saját lábán. Végül is mi baja lehet? Beleszeret Mr. Ellenállhatatlanba? Á, az kizárt…
Susan Elizabeth Phillips a tőle megszokott pörgős lendülettel és ellenállhatatlan humorával vezet bennünket végig a nem mindennapi történeten. Ezúttal is váratlan fordulatok, könny és nevetés – s nem kevés forró erotika a világhíres írónő receptje.
Őszintén? Azt hittem, hogy ha másnapra hagyom az élménybeszámolómat, akkor kevésbé lesz "rajongó" hangulatú, de pár óra alvás után, még mindig úgy érzem, hogy a könyv hangulata uralkodik felettem. Nem tudok azon sem bosszankodni, hogy felébresztettek kora reggel, mert bevallom újra fogom olvasni. Még ma, kábé öt perc múlva, nem viccelek, tényleg újraolvasom. OK, lapozgatom, ma, meg holnap is, mert most sorozatfüggő lettem, és olvasom a Játék az életet is, szóval egy ideig nálam SEP lesz terítéken. :)
Nekem hiányérzetem van, és ezt annyira imádom, mert tudom, hogy végre egy könyv, ami ezt váltotta ki belőlem, és ez csak akkor van, amikor nagyon tetszett.
Mint már ajánlottam az előző posztomban, vagyis a Luxusmucusban szerintem először azt kell elolvasni. Miért? Hiszen sorozat része.
Mert sok szereplőt abból a könyvből ismerünk, inkább azt mondom, hogy sok fontosabb szereplőt. Mert fejlődnek azóta, sőt még azt is mondhatom, hogy felnőnek. Hiszen a Luxusmucusban Teddy egy aranyos, csúnyácska 9 éves kisfiú, ebben pedig, maga a tökéletesség, egy undok görény az elején, mégis amikor csak megjelenik, még a madarak is hangosabban énekelnek, és amin a legtöbbet nevettem, hogy a fény is glóriát von a feje főlé, persze amíg meg nem jelenik Meg.
Szereplőkkel találkozunk más könyvekből is, de inkább azt mondom, hogy a Wynette, Texas sorozat összes fontosabb szereplője fel-feltűnik pár sor, vagy fejezet erejéig. Az elején találkozunk A szeretőm a First Lady szereplőivel, majd végig a történetben szerepelnek, a Luxusmucus és a Játék az élet szereplői, a végén pedig a sokat emlegetett Meg szülei is megjelennek, akiket Csillagvirágból ismerhetünk már. Sőt kiderül, hogy a Mindent a szerelemért Goergie-ja egyik legjobb barátnője Megnek, szóval a végén ők is megmutatják magukat.
És már nagyon várom Lucy könyvét, mert van egy olyan érzésem, hogy ezzel a könyvel játszódik körül belül egy időben. :)
Szórakoztató, nálam dobogós a párbeszédek miatt is. Hangosan nevettem, nem túlzás, anyukám már délután nem hitte el, hogy tanulok, mert a szobámból hallatszódott, hogy túl sokszor röhögök fel, és volt, hogy le kellett tennem, mert nem bírtam abbahagyni. De ha jól belegondolok, ehhez nagyon bele kell merülni a könyvbe, én pedig belezuhantam, mint egy feneketlen kútba. Nincs hosszú bevezető, azonnal beindulnak az események, sok-sok bonyodalom, rengeted szerethető karakter, és nincs hiány olyanokban sem, akiket fenéken lehetne billenteni.
Nem kérdés, hogy mindenkinek ajánlom, aki szereti a jelenkori romantikát, SEP stílusát, vagyis a könnyed garantált kikapcsolódást.
Igen, lehet olvasni, mint egy egyedül álló regényt, de szerintem akkor fele annyira sem élvezhető, mint ha sorban haladnánk az olvasással.
Meg Koranda a kedvenc női karakterek között a legkedvencebb. Ted Beaudine pedig érdekes, mondhatni, hogy titokzatos, egészen a végéig nem tudjuk, hogy milyen gondolatok járhattak a fejében, és bevallom nekem nagy meglepetés volt, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ted és Meg az a karakterpáros, akik nem hasonlíthatóak senkikhez, együtt egyediek és rájuk illik nagyon is a "zsák a foltja" kifejezés, de ha jól megfigyelem őket, akkor külön külön is egyediek, szóval ajánlom minden romantikus regény kedvelőnek, hogy ismerje meg őket.
Sokat szerepel az előző részekből Torie, akivel a Játék az élet c. könyvben találkozunk először, és a férje, a nevét még titkolom, azok előtt akik el szeretnék olvasni azt a könyvet is. Kenny és Emma is sokat megmutatja magát. A városi pletykafészkek, pedig garantáltan sok érzelmet ki tudnak váltani az ember lányából, ha rendesen beleélni magát az olvasásba, és persze, hogy sok borsot törnek Meg orra alá, de Meg az Meg, a többi majd elárulja, ha elolvasod a könyvet. :)
Fülszöveg: Amikor a technika képes megteremteni a szépséget és a fiatalságot, a szenvedély és a kapzsiság le tudja rombolni… Ő volt a legkeresettebb nő a világon. Egy topmodell, akit semmi sem állíthatott meg, ha meg akarta szerezni, amire szemet vetett – még akkor sem, ha egy másik nő barátjára vetett szemet. És most holtan hever egy brutális gyilkosság áldozataként. Eve Dallas rendőr hadnagy egész élettapasztalatát latba vetve nyomoz az ügyben, amikor a gyanú hirtelen a legjobb barátnőjére terelődik, aki a harmadik személy szerepét játssza a végzetes szerelmi háromszögben. Eve rádöbben, hogy a csillogó álarc mögött a divat világa megszállottan hajszolja a szépséget és a hírnevet. És ha valaki lekerül a kifutóról, azt kíméletlenül beszippantja a New York-i alvilág, ahol droggal minden problémát meg lehet oldani – de semmi sincs ingyen…
Kezdeném talán azzal, hogy elárulom én kiknek ajánlom ezt az egész sorozatot, mert ha valaki még nem olvasta, akkor az első résszel kell kezdeni, nincs mese, és utána garantálom, hogy a többi rész is az olvasási listára kerül.
Ajánlom azoknak, akik szeretik a krimit, egy csipetnyi romantikával megfűszerezve, a humort, méghozzá a szarkasztikus félét, nekem a kedvencem, ooh azok a párbeszédek, na de visszatérve a lényegre, ajánlom még azoknak akik szeretik a visszatérő szereplőket. Nálam ez mind pipa, szóval a könyv kedvenc lett.
Tőlem lassan már tényleg csak olyan posztokat várhat az olvasó, amiben nem győzöm sorolni, hogy ezt olvasni kellene, meg, hogy OMG ez mennyire jó volt, de ide társul még az a kijelentésem is, hogy régen nevettem, vagy vigyorogtam végig egy könyvet. Nem viccen kívül, nekem tényleg arcizmaim sínylették meg a legjobban, még most zsibbadtak a sok és széles vigyortól. A legjobb, hogy egy sorozat 3. része. Az elsőt már kipipáltam, akkor azt mondták, hogy lesznek még jobbak is, mert ugye attól is el voltam ájulva. Na de EZ mindent visz. Szóval igen kedvenc lett. De azt nem kell elárulni senkinek sem, hogy a második rész kimaradt, de ígérem, hogy pótolom a hiányosságom... Az okok a következők:
Matt Bomer (Roarke)
-A történetről végül is a fülszöveg elárulja lényeget. Gyilkosság, sőt nem csak egy, majd a drogok is színre lépnek. A kiszámíthatatlanság. A történet röviden és tömören, hihetetlen, mert vagy vak voltam, vagy csak nem figyeltem a részletekre, de szinte az utolsó oldalakig nem tudtam, hogy ki a tettes. Nos sikeres pofára esés volt, nem igazán lennék jó nyomozó. Na de kérem szépen nyújtsa fel a kezét, aki tudta, hogy ki az?
Most megnyugodtam, mert senkit sem látok nyújtózkodni... :) - A szereplők a régiek és újak egyaránt szerethetőek, és azt adták, amit vártam. Fejlődés? Igen, mert nem csak vannak, hanem élnek is. A karakterek is tipikus emberek, akik hibáznak, akik tanulnak, gondolkodnak, szeretnek, és gondoskodást igényélnek. Eve és Roarke kapcsolatba egyre jobban alakul, és mélyül. Na meg azok az izzó oldalak, khm, :) Szóval igen, én azért aggatnék rá egy kisebb erotika címkét is, ami nekem tetszik benne, és neked?
Sohia Bush (Delia)
- A szereplők közül a kedvenceim ebben a részben Eve, és az álompasiRoarke, valamint számomra egy új karakter (aki a második részben szerepelt először, de nekem ugye új) azaz Delia Peabody.
Keira Knightley (Eve)
Delia és Eve, nos sok felhötlen pillanatot okozott nekem, istenem azok a párbeszédek, ugye nem csak nekem tetszettek? Roarke és Eve. Ők egy egész. És őket nem lehet, nem szeretni! Nagyon várom, hogy mi történik velük a következő részben. Ki tart velem? A szereplőkről nem szeretnék semmit se írni bővebben, hiszen Magnolia blogján rengeteg extra dologról olvashattok róluk, és az egész sorozatról. A képeket tőle vettem kölcsön, mert abszolút egyet értek az elképzeléseivel, és most itt KÖSZÖNÖM neki, ismét, hogy ajánlotta a sorozatot! :)
Olvastam: Angolul Várható magyar megjelenés: 2014 (ezt hallottam) Psy-Changeling sorozat 10. része Fontos: az ilyen* jelek után a szöveg el van rejtve, mert nagyon spoileres lehet, szóval kijelölés utána láthatóvá válik, szóval csak akkor jelöld ki, ha bűnbe szeretnél esni, mert piszkál a kisördög :D * Röviden a könyv tartalmáról Sienna Lauren amióta levált a PsyNetről és a Snow Dancer farkasfalkában él, van egy gyengéje. Hawke. Alfa és veszélyes, és az őrületbe kergeti őt. *bár szerintem kölcsönösen okoznak egymásnak őrült pillanatokat :D Hawke régen elvesztette a társát, ezért most egyedül van. Hiszen a farkasok csak egyszer lelnek párra, nemde?*a választ megtudod, ha elolvasod a könyvet :P Sienna lenyűgözi az ő szívét, de még akkor is túl makacs és azt mondja, hogy túl fiatal hozzá, és nem tudná kezelni a farkasa vad dühét.*Ccc ezek a kemény fejű farkasok... Sienna megváltoztatja a szabályokat, és egyre csökken közöttük a távolság. Érzéki háború dúl közöttük, ahol megtudják egymás titkait, és felkészülnek egy sokkal nagyon harcra. Egy halálos ellenség meg akarja semmisíteni a falkát, de talán Sienna legsötétebb titka segíthet nekik...
Emlékszem, hogy mielőtt elkezdtem olvasni Az éhezők viadalát, azt hittem, hogy az egész sorozat csak arról szól, hogy bent lesznek a játékosok az arénában. Amikor befejeztem, nagyon kétségbe voltam esve, mert nem tudtam, hogy mire számíthatok a Futótűzben, hisz a viadalt megnyerték, méghozzá ketten, sőt a Kiválasztottban, már álmomba sem tudtam, hogy miről mesélhet majd Collins. Nem olvastam egyik könyv fülszövegét sem. Most, hogy sikeresen túléltem az utolsó könyv olvasását is, mondhatom, hogy igazam volt, végül is az egész egy nagy viadal volt. Persze minden kötet más-más viadalt mutatott be, de azzal szerintem mindenki egyet ért velem, hogy az utolsó nagyon nagy hatású volt.
Minden részére más érzelmi kitörések voltak rám jellemzőek olvasás közben, erre a könyvre kimondottan a depresszió, a düh és a végén az eufória. Sírtam és nevettem egy időben, de komolyan azt hittem eddig, hogy ez nem lehetséges egyszerre, hogy csak a könyvekben létezik. Hát én hajnali 4-kor úgy olvastam végig az utolsó fejezetet, hogy nyeltem a krokodil nagyságú könnyeim, nem voltam képes már látni sem rendesen, nem győztem törölgetni a szemem. Amikor már az sem segített, gyors rohantam hideg vízzel kicsit megmosni az arcom, mire visszaértem a könyvhöz, már azt hittem, hogy megnyugodtam, és akkor kezdtem olvasni a prológust, ott kész voltam, újból eltört a mécses, szerintem hülyén nézhettem ki, mert bamba vigyorral sírtam végig minden mondatát.
Az igazat megmondva, már akkor tudtam, hogy napokig nem leszek képes másik könyvet a kezembe venni, vagy folytatni, még, amikor csak a könyv felénél tartottam. Az az érzés, hogy nem érdemes, mert soha többé nem fogja ezt az érzést kiváltani már egyik könyv sem.
Nem tetszett a könyv, egyszerűen utáltam, de mégsem bírtam letenni, abbahagyni, szinte meg voltam babonázva. És most így utólag, na tessék, mit mondok a könyvre?
Imádom.
Miért?
*soha nem ríkatott még meg könyv, sőt soha nem nevettem még sírás közben
* Peeta miatt meg fogom adni az 5 pontot, mert az lett a vége, ami. :)
* Persze, tudom, hogy pont levonás járna azért, mert megölte pár kedvenc karakterem, ugyan akkor meglepett, nem tudtam, hogy mi lesz a vége, komolyan olyan letargiás hangulatban voltam, hogy már reménykedni sem mertem, és akkor jött a nagy bumm. És ha egy könyv ennyire a mélybe tud taszítani, akkor az azt jelenti, hogy az író tud valamit.
A szereplők közül talán Haymitch volt az egyedüli, akiben nem csalódtam ebben a részben, ő azt is adta, amit vártam tőle. Az ő párbeszédein Katnissal az első résztől kezdve a kedvenceim között szerepelnek.
Katniss okozott meglepetéseket rendesen, megváltozott, talán inkább az a helyes kifejezés, hogy fejlődött. Igaz, néha a személyisége nagyon gyengének tűnt, de hiszen ez a normális reakció, senki nem járna örömtáncot azok utána, amin ő átment. Tudjátok amibe nem haltok bele, az megerősít, néha a gyengeség a legnagyobb erő. Igaz néha már én rángattam volna, hogy ne adja fel, de végül is, ez így volt jó.
Gale, nos talán ő volt az, akiben a legnagyobbat csalódtam, de hát tudtam én már az elején, hogy kinek kell szurkolni! :)
Johanna és Finnick ebben a részben nagyon megszerettették magukat velem, szeretem a csípős nyelvű karaktereket, de MIÉRT kellett a végén ezt tenni velük?
Mi lesz a következő? Egyenlőre újraolvasom a sorozatot.
Happy Hunger Games, ... ...and may the odds be ever in your favor!
Voltam olyan szerencsés, hogy megnézhettem tegnap az első rész (Az éhezők viadala) alapján készült filmet. Imádtam.
Hiszen annyira jó volt újra átélni az egészet. Úgy érzem, hogy tökéletes volt az időzítés mindenhez, mert az első rész elolvasása után pár napig emészthettem az olvasottakat és csak utána kaptam el a filmet. Említenem sem kellene, hogy szinte ugyan úgy megrázott az egész.
Nem tökéletes a film, de megértem, hogy nem is másolhatták át az egészet szóról szóra. A szereplőket imádom, és nagyon illik mindenkihez a szerep. Tegnap óta állandóan videókat és interjúkat nézek/olvasgatok róluk. Rajongó lettem. Megszerettem őket és azonosítani tudom az arcukat olvasás közben a karakterekhez. A videó az első rész "filmelőzetese" egy nagyon jó zenével összevágva.
Film után azonnal rá is vetettem magam a Futótűzre, már az első oldalak után be is bizonyosodott, hogy ezt bizony nem fogom napokig húzni. Az előző részt annyira szerettem, hogy lassan olvastam, egy-egy érzelmileg felkavaró rész után le is tettem, ugyan ezt már ennél a könyvnél lehetetlennek tűnt.
Az éjszaka addig olvastam, amíg már összefolytak a szemeim előtt a betűk, és reggel korán pár óra alvás után már a kezemben is volt a könyv, mellettem a forró gőzölgő kávé. Nekem tudnom kellett, hogy mi lesz az én szeretett Peetám sorsa, ááá ugyan, dehogy zúgtam bele egy kitalált karakterbe.
A szerelmi háromszög ennél a könyvnél már annyira kibírhatatlan, hogy lassan úgy éreztem, ha itt állna előttem Peeta és Gale, valamint Katniss gondolatai az én fejemben játszódnának, megfájdulna a nyakam, hogy egyszer egyik, majd a másik felé kell fordítgatnom a fejem. Ugyan már, válaszd Peetát és mehetnénk is már tovább, NEM? :)
Az előző részben még meg volt az a bizonyos határ, amit az én harmonikusan romantikus szívem elbír a "Jajj melyik fiút szeressem" gondolatokat illetően. De itt, szerintem még szegény írónő is belezavarodott néha. Megértem az érzéseit Galel kapcsolatban, de ugyan akkor, azt már fel nem tudom fogni, hogy kemény öt perc múlva már Peeta után sír. Na jó, ez kicsit durván hangzik, de sajnos olvasás közben ezeket a gondolatokat írtam le, valamiért nem tudom őket ereszteni, még most sem. Egyszerűen az egyik fejezetben még azt állítja, hogy Gale az akit választott, majd Peeta lesz soron a következőben. Tisztára, mint a Vámpírnaplókban Elena/Stephan/Damon. Na ott is Damon párti vagyok, lassan le kellene erről a helyzetfoglalálos dologról szoknom, mert mostanában tuti nem azt a fiút választják, akinek én szurkolok. :D
Visszatérve a könyvhöz, még egy észrevétel, ami felett nem tudok elsiklani. Ugye említettem, hogy két nyelven olvastam az előző részt, és egyik se az eredeti angol volt. Így utólag összehasonlítva, nem a magyar nyerte el a tetszésem, sőt abban is biztos vagyok, hogy ha csak így olvastam volna, nem rántott volna magába történet világa. Miért?
A könyv megérdemli azt, hogy legalább kis mértékben is, de komolyan vegyük, hiszen a kép, amit Collins lefestett a világról nem éppen szívderítő. Megértem én azt is, hogy Katniss 16/17 éves, de ugyan akkor ő már az édesapja halála után felnőtt, és a magyar fordítás mindezt nem adja nekem vissza. Átéltem, beleéltem maga, csak néhány szó miatt néha húztam a szám, viszont mindegyik nagy élményt nyújtott.
Sajnos pár szóval el lehet rontani az olvasási élményt. Ezért is hangsúlyoztam ki, hogy mivel tudom, hogy az eredeti nem ilyen, nem pontozom le a könyvet, hisz mind ez nem az írónő hibája. Szerencsére, a másik nyelven olvasott könyvnek köszönhetően megismertem az eredeti "stílust, vagy inkább úgy mondom, hogy szövegkörnyezetet" és ezért végül elfogadtam és nem is törődtem a vége felé egyik fordítással sem, csak a történetre figyeltem.
Maga a történet rengeteg bonyodalmat, izgalmat, félelmet, szomorúságot, egy kis humort, és reményt adott nekem. Még több brutalitás tárult lelki szemeim elé, előre nem várt történések, fordulatok.
Most jön az a rész, hogy akik még nem olvasták a könyvet, akkor csak saját felelősségre lessék meg, hogy mit írok itt tovább össze, mert a lelki világom megnyugtatása érdekében ki kell magamból írjak minden gondolat foszlányt, hogy nyugodt szívvel kezdhessek neki a Kiválasztottnak.
Ahogyan játszották tovább a nagy közönség előtt a szerelmespárt néha elhittem, hogy tényleg lesz közöttük valami, persze az is besegített, amikor Katniss Peeta után vágyakozott, hogy megint együtt aludjanak, vagy amikor hozzá bújt, és mindez jó érzéssel, biztonsággal árasztotta el, na de főleg az a csók a történet vége felé volt az, ami igazán reménykedővé tett, hogy talán akkor mégis lesz valami. A vége? Igen, az rendesen kiakasztott. Nem az, hogy a lázadók kilétét is végre megtudtam, meg a 13. körzet titkára is fény derült, hanem, hogy egész kezdett túl sok lenni. Peeta elrablása, Gale megjelenése újra. De örült a lelkem, amikor Katniss szenvedett Peeta "elvesztése" miatt, mert maradt egy kis reményem, hogy talán a harmadik könyvben lesz valami közöttük. Tudom ez már szánalmas, igen azt is tudom, hogy hiába reménykedem, de ez van. Katniss: minden fejezet után más és más véleménnyel vagyok Róla, ezért majd csak a sorozat befejeztével nyilatkozom bővebben a kapcsolatunkról. Peeta: Huhh, róla tudnék egy egész regényre valót áradozni, de visszafogom magam, és csak annyit mondok el, hogy nagyon a szívembe zárta magát a humorával, a szerelmével, az elszántságával. Nem naiv ő, és remélem, hogy ezt még inkább be tudja majd bizonyítani a folytatásban, ha Collins ki nem nyírta. Ugye nem?
Nem fogok most minden karakterről külön írni, mert még ma szeretném elkezdeni a folytatást, csak még annyit, hogy imádtam az új szereplőket is, s naaaaagyon várom a megfilmesítést!
De attól függetlenül, hogy felsoroltam a hibáit, még nem szavazhatom le, hiszen ha olvasás közben beleéltem magam a világába, nem bírtam letenni a könyvet, akkor maximum pontot érdemel.
Ez a bejegyzés azzal a szándékkal íródott, hogy kiöntsem magamból az olvasás közben felgyülemlett érzelmeket, eddig ki nem mondott frusztrációkat, élményeket. Erősen spoiler veszélyes posztnak érzem, ezért nem vállalom a felelősséget, ha valaki, aki még nem olvasta, vagy nem nézte a filmet tovább olvas.
Bevallom egyáltalán nem szerettem volna bármit is "papírra" vetni a könyvel kapcsolatban, hiszen még a csapból is víz helyett a Hunger Games folyik.
A könyv elolvasását először is KÖSZÖNÖM, azoknak az embereknek, akik a szavazás folyamán (amit legutóbb indítottam), ezt a könyvet jelölték be arra, hogy végre elolvassam.
Nem akartam egy szereplőt sem megkedvelni, mert tudtam egy-egy információ morzsának nem-köszönhetően, hogy sokan meg fognak halni a történetben, és még is egy-egy játékos halálakor a szívem szakadt meg.
Nagyon lassan haladtam az olvasással, a könyvet hazafelé utazva kezdtem olvasni, és életemben még nem értem haza ilyen gyorsan, egyáltalán nem érzékeltem a környezetem, hihetetlen mennyire magába rántott az egész. Amikor elkezdődött a játék, lassan haladtam vele, muszáj volt letennem egy-egy fejezet végén és gondolkoznom, megálljt parancsolni magamnak, ez még soha nem fordult elő velem. Nem akartam olvasni, hogy ne érjen hamar véget.
Tudom, hogy ezer és egy blogon tálható már vélemény Róla, de az én lelkemnek is szüksége van arra, hogy tudassam a világgal ÉN EZT A KÖNYVET IMÁDOM. Szeretem és gyűlölöm ugyan abban a pillanatban, és így volt ez majdnem a könyv elejétől a végéig. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi vár rám a sorozat következő két részében, azt hittem, hogy mind a három könyvben a játékban fognak szerepelni. Hallottam (időközben kiderült, hogy rosszul hallottam :)), hogy Peeta meg fog halni, de kérdem én, MIÉRT? Ugye nem igaz, csak hazugság, egy rossz félreértés eredménye, hogy ezt hiszem, UGYE? Eddig nem sírtam egy szereplő halálán sem, nem vagyok az a könnyen bőgős fajta, persze Ruta halálán könnyes lett a szemem, meg összeszorult a torkom, de ha Peetát elvesztem, és úgy fogok picsogni, mint egy újszülött, aki még nem érti a körülötte zajló eseményeket. Ha minden igaz, ez a harmadik könyvben vár rám, nos akkor ha kibírom, azt a könyvet elkerülöm jó messzire. De sajnos képes vagyok magam szenvedtetni... Amikor már csak Katniss és Peeta maradtak életben, eszembe jutott, hogy talán ők lesznek az a szerelmes pár, akik öngyilkosságot követnek el, sajnos ezt az infót is valahol fél szemmel olvastam, megijedtem, hogy jajj csak azt ne, pörgött az agyam, a legrosszabbra számítottam, ugyan akkor tudtam, hogy ez lehetetlen végkifejlet. A visszaszámlálásnál már levegőt sem mertem venni, és ne mondja mekkora sóhaj lett a vége, amikor kiderült, hogy mennyire átjárt Katniss a Capitol eszén.
Amikor befejeztem, csak fogtam és bámultam a könyvet, végig simítottam a gyönyörű borítón, és nem hittem el, hogy vége. A több ezer betű, amiből megírta az írónő, majd amiket a fordítóknak köszönhetően hozzánk is eljutott, megdöbbentettek, gondolkozásra ösztökéltek, néha reményt, néha bosszúszomjat idéztek bennem elő.
Azt hiszem, hogy készen állok a folytatásra, így nem lehet egy könyvet befejezni, ez bűnre csábít, kíváncsivá tesz, hogy vajon a következő részt is így be bírom osztani, vagy addig nem leszek képes elaludni, amíg be nem fejezem!?
Vajon olyan lesz a Futótűz, ahogyan a neve is mondja, gyors, perzselő és halálos? TEAM PEETA!
Fülszöveg: A folyóban talált vámpírfej ügye a Vámpírvadász Céh fennhatósága alá tartozna, de Raphael arkangyal jobbkeze, Dmitri ösztönei azt súgják, neki kell vezetnie a nyomozást. Van valami az áldozat bőrére tetovált, titokzatos írásban, ami régmúlt idők szörnyűségeit idézi fel benne. A Céh Honort küldi, hogy segítsen megfejteni a jeleket, de a szörnyű támadás és kínzások során megtört vadász nem áll készen arra, hogy együtt dolgozzon a kegyetlenségéről és sötét embertelenségéről hírhedt vámpírral; még akkor sem, ha gyermekkora óta megmagyarázhatatlanul vonzódik a férfihoz. A Honor elrablói és a vámpírfej eredete utáni nyomozás során feléled a múlt, pedig egyikük sem akarja újra átélni annak borzalmait. De a fájdalomba gyönyör is vegyül…
Valamiért más ez a történet, mint az eddig megjelent Angyali vadász könyvek, és most nem arra gondolok, hogy azért, mert nem Elena és Raphael vannak főszerepben. Talán, mert a múltban Dmitri és Honor szenvedtek a legtöbbet, az általam ismert szereplők közül, legyen szó, akár melyik könyv, akár melyik szereplő párosáról (habár Acheron és Zsadist lehet, hogy velük egy szinten van, de a párjaik nem, ezért különleges ez a könyv). A fájdalom, a feszültség, a küzdeni akarás jelenléte miatt egyedi, és a bosszú gyógyító ereje átjárja az oldalakat, de ugyan olyan arányban van benne szenvedély, humor, szerelem. Habár az Angyali szárnylásban ismerhettük meg Raphaelt fiatalabb korában, amikor még csak kezdte felépíteni a területét (New York-ot), még is, csak most tudatosult bennem, hogy New York illik Raphaelhez és Dmitrihez, szinte megdöbbentő a hasonlóság. Vajon csak a véletlen, a képzeletem játszik velem, vagy Nalini akarattal alkotta meg ilyen hasonlóra őket? - Gyors, veszélyes, ugyan akkor gyönyörű, hatalma van, mindig éber. Ezek illenek rájuk, mint álmaim városára.
10 dolog, amiért érdemes elolvasni a könyvet:
1. Nalini Singh írta.
2. New Yorkban játszódik.
3. Illium is szerepel benne .
4. Dmitrit megismerheted közelebbről, és ha nem is fogod megkedvelni, de meg fogod érteni az eddigi tettei okát
5. Angyalok, vámpírok és vadászok szerepelnek benne.
6. Mert megszerettem és összeillőnek tartom Honort és Dmitrit, és főleg Honor nagyon belopta magát a szívembe, igazi példa lehetne, hogyan áljjunk fel, és mutassuk fel a középső ujjunkat, azoknak akik bántottak minket.
7. Ha egyszer elkezded olvasni, addig nem le nem rakod, ameddig egyetlen egy olvasatlan betű is van benne. 8. Van benne feszültség, romantika, humor, életerő. 9. Illiumot említettem már? :) 10. Mert én 6 (azaz, maximum pontot adok rá):)
Általában kerülöm azokat a könyveket, amikor tudom, hogy oda-vissza ugrálnak a jelen és múlt között. DE itt az írónő, bámulatosan megoldotta ezeket a helyzeteket, sőt még néha türelmetlenül vártam is, hogy mikor ragadja el őket újból a múlt "szelleme". Dmitri: Az Én kegyetlen, gyönyörű vámpírom (csak Honor meg ne tudja, hogy ezt írtam *-*) meglepett rendesen. Az Angyalvérnél még nem kedveltem, nem ott csak felkeltette az érdeklődésem. Majd a sorozat haladtával egyre jobban megkedveltette magát, és itt már Én személy szerint őt is a szívembe zártam. Van még benne emberség, csak Honorra volt szüksége, ahhoz, hogy erre rájöjjön, tud még szeretni. Honor: Az első oldalakon, valamiért meg voltam ijedve, hogy nem fogom szeretni a karakterét. De egyre jobban őt is megkedveltem, és bár tudtam, hogy mi lesz a vége, örülök is, hogy Singh ezt a megoldást választotta. A sors útjai kifürkészhetetlenek, de ha megengedi, valaki ott fent, hogy az én oldalam is a Sors könyvében Nalini írja, akkor nem kellene aggódnom semmiért sem, garantált lenne a Happy End. (Biztos nekem szánná Illiumot)
Imádtam, amikor Honor figyelte, amikor Illium és Elena játszanak az égen, szinte láttam én is, megborzongtam, hogy mennyire át tudtam adni magam a könyv (Nalini) világának. További szereplőkről is egy kis morzsa: Közelebbről megismertem Hollyt, azaz ezentúl Sorrowt, és nagyon, de nagyon remélem, hogy Méreg lesz a kedves párja. Ashwini is szerepelt többször, hiszen Honor legjobb barátja, és megtudhatjuk, hogy Janvier is hamarosan a városba költözik, szóval továbbra is élvezhetjük a macska egér játékukat. Jason többet mutatta magát, és már nagyon várom az ő soron következő könyvét. :) Frissítés/újraolvasás után: Az egész sorozatot újraolvasva rájöttem arra, hogy még jobban tetszik Dmitri könyve is, tudom még számomra is hihetetlen, hiszen nem gondoltam, hogy még jobban fogom szeretni. Folyamatosan haladok a történettel a három Elena és Raphael könyv után az elején még fura, hogy többet szerepelnek a Hetek tagjai, mert eddig ugye megszoktam, hogy csak pár mondat erejéig jelentek meg a fejezetekben, hogy jól beszóljanak leginkább Elenának, de persze egymásnak is. Mi tagadás a legélvezetesebb részek voltak, most ebben a könyvben pedig lehetőséget kaptunk az eddigi mellékszereplőket is jobban megismerni. Kedvenc idézetek: Honor és Méreg kedvesen bájcsevegtek:
"-Azt hittem, sötétben is napszemüveget
hordani már kábé azóta ciki, hogy a dauer kiment a divatból.
A
vámpír kivillantotta a fogait, de nem a szemfogait.
-Hidd el, nem akarod tudni, mi van a
lencsék mögött, édesem! - Az utolsó szó nem kedveskedés volt, a férfi szájából
inkább annak kiforgatott, groteszk változata, amitől Honor minden haja szála az
égnek állt.
-Méreg! "
"-Reggeliztél? - kérdezte, miközben
kihajtott a reggeli forgalomba.
-Igen. - Ha már itt tartottak... - Te
kiből táplálkozol?
-Vigyázz, Honor! - zengett a lány
kedélyeit borzoló hang -, még az hiszem, hogy féltékenykedő típus vagy."
"– Arra gondoltam éppen, hogy te olyan férfinak tűnsz,
aki olyan közönnyel törné el a nyakam, mintha csak a mobiltelefonját roppantaná
össze. Dmitri zsebre vágta a kezét. – A telefonomat jobban sajnálnám."
A fülszövegből egy részt emelnék csak ki igazán, méghozzá az utolsó mondatot :)
"Karen Rose világhírű sorozata a romantikus thriller műfajának legjobbja, az írónő majd minden könyve bestseller, olvasói világszerte lelkesen várják az újabb torokszorítóan izgalmas regényeket."
Ehhez nem is tudok mást hozzá fűzni, csak bólogatni, amíg meg nem fájdul a nyakam. Meg vagyok döbbenve, hogy molyon is csak 66 ember olvasta eddig. Nagyon sokan lemaradtak erről, az igazi remekműről. Ez az a könyv, ahol nem csak az olvasási élményem lett maximum pontos, rengeteg csillaggal, hanem bátran, azt is kimerem jelenteni, hogy azoknak is tetszene, akik eddig nem mertek romantikus krimit a kezükbe venni.
A könyvről már napok óta írok jegyzeteket, lassan haladtam, mert amikor befejeztem az olvasást, egy olyan állapotba jutottam, amikor csak néztem magam elé, néha pislogtam, és másra nem voltam képes, nemhogy nekiüljek és értékeljem. Mi tettem másnap, amikor már lehiggadtam, és összeszedtem magam? Újraolvastam.
A legjobb lenne persze, ha az elején kezdeném. :) Nem ez volt az első könyv, amit Karen Rose-tól a kezembe vettem. Először befejeztem a Vartanian sorozatát, igaz, ez a könyv körülbelül 4 évvel hamarabb játszódik, mint a Halj meg értem, de a magyar kiadások nem sorba jelentek meg. "– Bocsásson meg. Megint igazságtalan voltam magával. Azt hittem… – kényelmetlen érzésekkel vonta meg a vállát. – Azt hittem, hogy lenéz. – Nos, nem néztem le – mondta Tess komolyan. – Sosem nézném le. A harag, a zavarodottság és a megbántottság eltűnt, és a beálló csöndben egyre jobban tudatosult bennük, hogy valami történt közöttük. – Köszönöm. – Ha már itt tartunk, tetszik a fürdőszobája. Tess szája mosolyra húzódott. – A gumikacsás tapéta nagyon ötletes. Aidan érezte, hogy elvörösödik. – A házat örököltem. Néha vigyázok az unokahúgaimra és unokaöcséimre. Nekik tetszik, ezért megtartottam."
Az írónőt, még azért is szeretem, mert a könyveiben a már másik könyvekből megismert karaktereket is szerepelteti. Ez nálam általában plusz pontot jelent, főleg ha nem egy sorozat kötetében teszi ezt. A viszont látás (olvasás) öröme, főleg ha megszerettem az előző könyvekben a szereplőt, felér egy olyan érzéssel, mint mikor találkozom egy régi baráttal, akit nagyon szerettem, de anno el kellett válnunk például a suli, költözés miatt.
Sok a brutális gyilkosság, elég színes leírással, ami, bevallom engem nem zavar, hozzá vagyok már szokva, de néha még én is meg tudtam döbbenni. Sőt kell az a kis borzongás, ami körül tudja lengni a hangulatom, egy kis józan ész soha nem árt, felráz a minden napok szürkeségéből. Persze én ettől nem érzem magam vérszomjasnak, ááá, nem, dehogy, viszont előtűnt egy új énem, akiről eddig nem is tudtam. Méghozzá az, amelyik részvétet érez. És Tessnek elég sok dolog kijutott ebben a történetben. Nem is emlékszem, hogy találkoztam e már olyan főszereplőnővel, akinél a sírást nem gyengeségnek tekintettem volna. Mert Tess esetében kellett, hogy megmutassa, ő is egy érző lény, és hogy olykor a gyengeség kimutatása még nagyobb belső erő bizonyítéka. Az eddig olvasott Karen Rose könyvek közül Tess az a női karakter, sőt általában véve is ő az, aki a lelkem legmélyére is hatott. Sőt nekem az egész könyv ilyen. "Tess letakarta kezével a telefont. – El tudnál vinni munkába menet? Aidan bólintott. – Persze. – Tess?! – dübörgött Vito hangja. – Egy férfival vagy? Tess felsóhajtott. Akárhány éves is, még mindig Vito kishúga, és ők mindannyian az apjuk gyerekei, akár tetszik nekik, akár nem. – Igen, Vito. – Nemcsak elhoz ide – mordult fel Vito –, ha nem szépen bejön, és bemutatkozik nekem. Tess megint felsóhajtott. – Igenis, Vito. Akkor egy óra múlva találkozunk. – Letette, és megvonta a vállát. – Van kedved találkozni a bátyámmal? Aidan szeme tettetett riadtan kerekedett el. – Bántani fog? – Szerintem nem. Igazából sosem verte meg egyik udvarlómat sem. Mondjuk Phillipnek beverte az orrát, annyira, hogy vérzett is." Aidant, bevallom a legelején utáltam, szinte csikorgattam a fogam, hogy miért pont egy ilyen balféket akar párosítani az én szeretett Tess-emel. Aztán "megismertem közelebbről" és bevallom, megszerettem, nem annyira, mint Vitót a Halj meg értem-ből, de közel került ő is. Könnyű abba a hibába esni, hogy első "ránézésre" ítéletet mondunk, pedig valljuk be, általában ezzel sokat tévedünk. Aidan egy igazi birtoklós hím, és én ezt szeretem a férfiakban. Lassan összeilleszkednek a kirakós darabkái, egész végig nem tudod meg, hogy ki az igazi gyilkos, én bevallom minden egyes személyre egy-egy pillanatban rányomtam a bűnös bélyeget, majd fejcsóválva jöttem rá, hogy túl hamar akartam az okosat játszani, és kideríteni a tettes/tettesek kilétét. "– Tess, a macskád a mosdókagylóban van. Tess lustán az oldalára fordult, és Aidanre nézett, aki a fürdőszobában, a mosdó előtt állt. Aidan Reagan még mindig meztelen volt, és csuromvíz, mert most zuhanyozott le, és jó volt korán reggel erre a látványra ébredni. – Nyisd ki a csapot. Inni szeretne. – Azt hittem, a macskák nem szeretik a vizet. – Ő igen."
Szóval ez a könyv Tessel és Aidannel a főszerepben egy nagyon izgalmas krimi, végig tömve feszült pillanatokkal, amelyeket, vagy maga a gyilkos, a nyomozás, vagy a két főhős közötti erotikus hangulat vált ki, és forrósítja meg a könyv oldalait. Ami leginkább jellemzi az a fordulatok. Több szál indul el a könyvben, de nem lehet eltéveszteni őket, briliánsan vannak egymásba szőve a történetek, a múlt megismerése és a jelen történései, sok a szereplő, és mindnek van egyénisége. Ahogyan alakul a történet kiderül egy-egy családi dolog, láthatjuk az igaz testvéri szeretetet megnyilvánulni, Tess és Vito, majd Aidan és Rachel között, és mind a két kapcsolat más dolgok miatt kovácsolódik szorosabbra, ugyan akkor mégis ugyan az az indítója. Ami számomra megdöbbentő, az a töménytelen mennyiségű gyűlölet, amelyet a gyilkos érez Tess iránt. Ha a bejegyzésem nem győzött meg, arról, hogy adj egy esélyt a könyvnek, akkor olvasd el a kedvenc idézeteimet, igyekeztem spoilermeneteseket választani:
Értékelésem: 5/5
Kiadó: Ulpius-ház Kiadás éve: 2010. Sorozat: Romantic Suspense 5. rész Eredeti cím: (You Can't Hide)
.png)
Posts
--PARY--september--Couple--mads--sensual-couples--sexy--funny--romance--comments--hot_large.jpg)
