Kötelező olvasmánynak Jay Asher könyveit!

, by Kristina


Ahogyan arról már korábban is írtam egy blogos körúton veszek részt. Az előző bejegyzésnél megtaláljátok a linkeket, és elolvashatjátok, hogy a többi résztvevő blogger milyen könyveket ajánlana kötelező olvasmánynak.


Sajnos mint az észrevehető, eléggé megritkultak a bejegyzéseim az utóbbi hetekben, most sem tudtam annyi időt rászánni erre a kis szösszenetre, mint azt terveztem egy hónappal ezelőtt. 

Nem egy rendhagyó poszt, inkább véleménykifejtés lett, mint könyvajánló. Remélem, hogy eláruljátok nekem a saját véleményeteket is hozzászólásban. Egy olyan könyvet választottam, ami nem csak szórakoztat, de tanít is, vagy legalább is megpróbál rámutatni fontosabb dolgokra.  :)

A könyv, amit én ajánlanék kötelező olvasmánynak nem más, mint:

Jay Asher - Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Tartalom: 
1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt… szerzőjének és szerzőtársának új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és azt igazolja, hogy mi döntünk a saját boldogságunkról, boldogtalanságunkról, és minden döntés kihat az életünk egészére. Facebook-rajongóknak kötelező olvasmány!
*********************************************************************************

Mely korosztálynak ajánlanám?
 Ez egy olyan könyv, amit élvezni tud egy 15 éves is, és egy 35 éves olvasó is.

 Nem ajánlanám kötelezőnek 15 éven aluliaknak, mert valószínűleg nem értenék meg az igazi mondanivalóját. Ez nem csak egy lány és egy fiú története, akik lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék a jövőjüket. A könyv sok mindenről beszél, de azok az igazán fontosak, amiket a sorok között találunk. Szó esik barátságról, szerelemről, de a központi téma a jövőnkre ható tetteink.

Fel lehet osztani így is:
 Érdekes lehet a Facebook előtti és a Facebook utáni korosztálynak is. Ezt fontosnak tartottam kihangsúlyozni, mert én, mint a Facebook előtti gyerekkort megélt lány, azért élveztem a könyvet, mert megértem milyen az, amikor volt igazi magánélet, amikor csak azokat tartottam ismerősnek, akik tényleg azok voltak, és nem az alapján, hogy a közösségi oldalon milyen szám szerepel abban a bizonyos zárójelben. 
 Tudom, hogy milyen volt, amikor nem voltam elhalmozva (szinte) idegen emberek magánügyeivel, felesleges információkkal. Amikor a versengés a gyerekek és a fiatalok között nem arról szólt, hogy kinek nagyobb az érintőképernyős telefonja, vagy ki tesz közzé minél több felesleges idézeteket, esetleg képeket közösségi portálokon. Ma már azt is meg kell osztani, hogy az újszülöttnek hány szál haja van. . . Kicsit szánalmassá válik a társadalom.
  A Facebook utáni korosztálynak ad egy kis betekintést arra, hogy mennyire sok felesleges dolgot osztanak meg, vagy remélem, hogy felismerik.

 Ilyen kell legyen egy igazi kötelező olvasmány. Meg kell, hogy szerettesse az olvasást, szórakoztató legyen és ugyan akkor tanító jellegű is.

"Ha megtévesztés lenne, tegnapról mára semmi sem változott volna. De minden, amit tegnap máshogy csináltam, apró változáshullámokat indított el a jövőbe. Ma reggel rosszkedvem volt emiatt, és ezért máshogy viszonyultam az emberekhez, amikor beértem a suliba."

 Rámutatott arra, hogy a jövő ismeretét nem mindenki egyformán dolgozza fel. Van aki pánikba esik, van aki hagyja továbbra is úgy folyni az életet, ahogyan addig a pillanatig is. Van aki változtatni próbál, csak, hogy van egy bibi, soha nem tudhatod, hogy milyen változást fogsz előidézni az események alakulásában.
 A könyv nekem azt mutatta be, hogy milyen módon hatnak akár semmiségnek tűnő kijelentsek is óriási változást a jövőnkre nézve.

Miért ajánlom?
Az okos elgondolásnak, a megfogalmazásnak köszönhetően nagyon élvezhető. A váltakozó szemszög miatt és a történet alakulásától pedig izgalmassá is válik, hiszen nem lehet előre tudni a végét.
Josh és Emma átlagos tinédzserek, attól függetlenül, hogy nem mindenben értettem egyet velük, még megértettem a motivációikat, a mozgatórugóikat. :) Könnyen meg lehet őket kedvelni, de főleg az én romantikus lelkemmel lehet értük izgulni is. 

 Nem tartom rossz dolognak a Facebook-ot és a hozzá hasonló oldalakat se, ha arra használják, amire tényleg szükséges. Kapcsolatfenntartás és ismerkedés. Ezeket kellene, hogy jelentse. Nem a játékokat, az elidegenedést és gép előtt görnyedést órákon keresztül.

Szerintem miért jók a közösségi oldalak:
- Facebook: sokkal könnyebben, és lényegében olcsóbban is tarthatom a kapcsolatot régi ismerőseimmel. Olyan emberekkel, akik fontosak voltak nekem életem bizonyos szakaszaiban, de különböző okok miatt, ma már nem lehetséges tartani a személyes kapcsolatot.
- Moly.hu: Ismerkedhetek. Olyan emberekkel akikkel közös az érdeklődési körünk, akik tényleg megértik az olvasás iránti szeretetem. 
- Blogolás: Azért vezetek blogot, hogy az olyan embereknek írjak, akiket érdekel a véleményem. Olvasom a blogokat, hiszen közlésre lettek kitalálva. 

Mikor válik rosszá?
- Facebook: Eltűnt a hírek varázsa. Több napos utazás után hazatérérkos nem vár ránk sok kellemes, de még kellemetlen hír sem. Osztálytalálkozók nem arról szólnak, hogy ki mikor ment férjhez, kinek hány csöppsége született, vagy ki hogyan találta fel magát az életben. Persze szép és jó dolog, hogy megoszthatjuk életünk fontosabb eseményeit, de van amikor már szerintem szükségtelen. Eltűnik az igazi magánélet fogalma.   
- Moly.hu: Most biztosan sokan néznek egy nagyot, mi lehet rossz a molyban. :D Pedig van, mert lassan eltűnik a moly.hu varázsa is. Már nem csak könyves közösség, már sok-sok más téma is belefolyt, újabb Facebook vált belőle, csak pepitában. Van szűrés funkció, és tudjátok mit? Elég rossz, ha rengeteget kell használni.
- Blog: Ha valami kötelezettséggé, elvárássá válik, az már nem igazán szórakozás. De azért próbálom magam visszafogni és megtalálni az arany középutat munka és szórakozás között. :)

"Igen, nagyszerű úgy tervezni az életünket, hogy azt hisszük, minden a legnagyobb rendben lesz. De mit tegyünk, ha újra meg újra azt látjuk, milyen kevéssé tudjuk irányítani az eseményeket? Mindegy, hogyan próbálom rendbe tenni a jövőt, semmi sem segít."

 A cím tökéletes, mert tényleg a kezünkben a jövőnk. A könyv ezt nagyon jól bemutatja. Ami ma történik, s akár mekkora apróságnak is tűnik, az később óriási mértékű változást is jelenthet. Mint a pillangószárny csapás itt, már a föld másik felén tornádót hozhat létre, vagy valami ilyesmi. :D

Különben is olyan személy vagyok, aki nem sok mindent oszt meg a közösségi oldalakon. Tudom, hogy hülyén hangzik miközben személyes blogot vezetek, de azért van különbség. Erről alig tud pár személy a környezetemben, meg nem a magánéletem osztom meg, hanem a véleményem. Régen ez nem így volt, túl sok mindent osztottam meg én is, de a hibákból lehet csak igazán tanulni.

Ha lehetőségem lenne rá, hogy megtudjam pár személy jövőjét, egyszerűen nem használnám ki. Nem szeretném tudni, hogy kivel mi történik, az túl nagy felelősség. A jövő különben is állandóan változik. Ti hogy vagytok ezzel? :)

Magyarul kiadta: Maxim
Kiadás éve: 2012.
Eredeti cím: The Future of Us

0 comments:

L. Marie Adeline: S.E.C.R.E.T. - A titkos társaság

, by Kristina

Tartalom:

Férje halála óta Cassie Robichaud magányosan és szomorúan tölti mindennapjait. Napközben felszolgálóként dolgozik a New Orleans-i Café Rose-ban, esténként pedig egyedül tér haza üres lakásába. Ám az élete örökre megváltozik, amikor a kezébe kerül egy különös kis jegyzetfüzet, amit egy titokzatos nő felejtett a kávézóban. Egyre jobban magával ragadják a füzet lapjain rejtőző szókimondó vallomások, és a notesz végül elvezeti a S.E.C.R.E.T. nevű különös társasághoz, amelynek célja, hogy valóra váltsa a nők legtitkosabb erotikus fantáziáit. 

Cassie hamarosan egy izgalmas utazás kellős közepén találja magát. Tíz mámorító kaland vár rá szívdöglesztő férfiakkal, akik felébresztik benne a szenvedélyt, és olyan élményekkel ajándékozzák meg, amilyenekben sosem volt része korábban. Az átéltek hatására egyre felszabadultabbá és magabiztosabbá válik, és végre arra is el tudja szánni magát, hogy igazán élni kezdjen. 
Mámorító, felszabadító és szenvedélyes. A S.E.C.R.E.T. egy olyan világot tár fel előtted, ahol a legtitkosabb fantáziáid is valóra válnak!


A könyv és én: 
 Amikor júniusban gyakorlat után benéztem egy itteni könyvkereskedésbe, erre a könyvre esett először a pillantásom, de az eladó is a kérdésemre, hogy mit is ajánlana a felnőtt irodalomból, ezt a könyvet adta a kezembe. Miután hazaértem, és megláttam, hogy magyarul is kiadják, tudtam, hogy jól választottam, mert persze szeretek előre olvasni, hogy tudjanak az olvasóim miből válogatni. ;)
 Hetekig olvastam ugyan, először, mert az elején elkövettem azt a katasztrofális hülyeséget, hogy beleolvastam az utolsó oldalakba. Ez a könyv is olyan, hogy nem szabad előre lelőni a poént, ezért kérlek titeket várjátok ki a végét! :) Majd most, hogy lassan 2 hete hazajöttem időm sincs olvasni, így miután magába szippantott a történet, akkor sem olvashattam, ha nagyon akartam. 

Röviden a történetről:
 Cassie az elején tényleg egy átlagos, életunt 35 éves nő, aki lassan beleolvad a mindennapok szürkeségébe. Dolgozik, hazamegy a macskájához, alszik, és minden egyes napja lassan ilyen unalmassá válik. Egy nap, mégis más lesz, mint a többi, mert egy kis jegyzetfüzetet talál a kávézóban. Pár oldalba beleolvasva már tudja, hogy egy különleges nő titkos naplóbejegyzéseibe kukkantott bele.
Mindig is hiányzott az életéből a szenvedély, önbizalomhiányban szenved, de mindenek előtt, eddig soha nem mert az életén változtatni.
A naplónak köszönhetően a S.E.C.R.E.T. nevű titkos társaság felkeresi és ajánlatot tesz, ha a 10 pontot, ami 10 fantáziából áll elfogadja és teljesíti, akkor a társaság tagjává válhat ő is.
A társaság tagjait arról lehet felismerni, hogy egy karkötőt viselnek, amelyről 10 darab medál csüng. Minden egyes fantázia teljesítése után megkapja a medálokat, vagyis minden lépés egy-egy fantáziát takar, mondhatni 10 különleges szexuális kalandot. 
A 10 lépés, amitől egy nő kiteljesedik a következőket jelenti:
1. Megadás
2. Bátorság
3.  Bizalom
4. Nagylelkűség
5. Vakmerőség
6. Önbizalom
7. Kíváncsiság
8. Merészség
9. Lelkesedés
10. Választás

Mitől érdekes a könyv?
New Orleans
 Nem találkoztam még hasonlóval sem eddig, így nem volt olyan érzésem, hogy egy sablonra íródott történetet olvasok. 
 Újszerű és izgalmas volt, de főleg kiszámíthatatlan. Minden fejezet egy különleges lépés Cassie-nek, hogy megtalálja az igazi önmagát. Cassie változik, és érződik oldalakról oldalakra, hogy hogyan hatnak rá a feladatok, amiket a társaság  előkészített számára.
 New Orleans városáról, mától már nem csak Kenyon paranormális szereplői, vagy a The Originals tévésorozat jut majd eszembe, hanem a S.E.C.R.E.T. nevű társaság is.

Miért egyedi a történet?
 Egy nőről szól, akinek teljesülnek titkos szexuális vágyai. Aki kiteljesedik, és azzá válik, akivé mindig is szeretett volna. Szabaddá, széppé, és igazi nővé.
Nem arról szól, hogy minden fejezetben 

Miért nem igazi romantikus? 
 Nem arról szól, hogy egy nő egyetlen férfival hogyan találja meg a szenvedélyt. Hanem arról, hogy egyetlen nő, hogyan találja meg önmagát, a saját teste iránti szeretet és hogyan teljesíti ki szexualitását.
 Romantikus lehet abból a szempontból, hogy vannak benne romantikus pillanatok, de az igazi szerelem férfi és nő között a könyv nagy részében hiányzik. Hiszen, hogyan szerethet egy nő mást, ha még magát sem szereti?

Mennyire erotikus?
A fantáziáktól érdekes lesz, viszont akik hozzászoktak a nagy részletességhez, azok talán csalódottak lesznek, mint én is. Hiányosnak és kidolgozatlannak tűntek a szexjelenetek, vagy csak a fáradtságtól nem jött át a túlfűtött érzékiség. Vagyis határozottan nem Maya Banks stílusban íródtak.

Sorozat?
A Goodreads szerint, sajnos igen, és bár érdekel a folytatás, mert biztosan izgalmas lesz, de az a helyzet, hogy szerint feleslegesen lesz túlbonyolítva.

Ajánlom?
IGEN! Attól, hogy nem falrengető erotikus könyv, még érdekes, de leginkább emlékezetes!


Magyarul kiadta: Libri
Kiadás éve: 2013. 
Eredeti cím: S.E.C.R.E.T.
Sorozat: Secret 1. része

0 comments:

Liebster Blog Díj 3. rész

, by Kristina

Annie mindenes blogja írójától kaptam meg a harmadik LBA díjat. Annie blogján, nem csak a könyvekről olvashattok, hanem nagyon jó filmajánlókat is! :)
Köszönöm, hogy gondoltál rám!  

1. Mit szeretsz jobban: olvasni vagy filmet nézni? 
Ez a kedvemtől függ, és persze, attól is, hogy mennyi időm van. 
Szeretek filmezni is, nincs is jobb élmény, mint a moziban a párommal megnézni egy jó filmet. Mostanában nagyon kevés az igazán jó alkotás, sokat unatkozom, ezért olvasok többet.
 Legutóbb a Szemfényvesztőket láttam, és nem csak a látvány miatt érte meg moziban nézni, de imádom az eredeti hangot, így duplán megérte, hiszen maga a film is izgalmas, a színészek pedig a kedvenceim.  
Olvasni szeretek, mert a könyv biztosítja, hogy minden úgy képzeljek el, ahogyan nekem az megfelel. :)
2. Meg vagy elégedve a mai könyvadaptációkkal?   
Igen, különben sem látom értelmét kritizálni, ha valaki tudja jobban is, akkor hajrá forgasson filmet, ha nem, akkor fogja be. 
Nem mindegy, hogy a színész mennyire szőke a karakterhez képest, vagy hogy nem szóról szóra ugyan az legyen a párbeszédek szövege? Vagyis a válaszom, igen meg vagyok elégedve, jobban, mint a többség. :)
3. Milyen zenét szeretsz? Kedvenc bandád esetleg?
Zenelistám ITT tekinthető meg. 
4. Megosztanál egyet a cikis történeteid közül?
Hm, lássuk csak… nem jut eszembe pedig történt nem is kevés. Majd ha eszembe jut írok róla külön, ígérem! :)
5. Kiskorodban mi akartál lenni? 
Csillagász, majd ügyvéd, és mi lett belőlem? :D Egészségügyi egyetemre járok. :P 
6. Mit szeretsz a blogolásban? 
Az elején még nagyon szerettem, hogy van egy saját kis világom, ahova bármit írhatok, bármikor és bárhogyan. Egyszerűen elmondhatom a véleményem. De azért most, hogy vannak olvasóim, már látom, hogy nem csak abból áll, hogy összehordok minden hülyeséget. Próbálok jól informált lenni, követni az új dolgokat. 
Próbálok szórakozni, de néha már egy kicsit nyűg. Főleg most, hogy nincs időm rendszeresen pötyögni valamiről. Általában könyvekről írok, továbbra is azt állítom, hogy a blogom nem kifejezetten könyves blog, még ha a könyvek állnak is előtérben. Ez egy kis menedék számomra, ahol az lehetek, aki igazán vagyok. :)
7. Hogy látod magad 10 év múlva? 
Dolgozó nőnek, akinek sikerült külföldön egy jó kis állást találnia. Akinek van ideje a férjére, utazásra és olvasásra. Talán gyerekekre is, de most ez nincs igazán tervben, először kicsit a saját álmaim szeretném élni. :)
8. Melyik állatot szereted, és melyiktől félsz a legjobban?
A pókokat utálom, brrrr, ki lehet velük kergetni a világból is. :D
9. Játszol valamilyen hangszeren?
Nem, és nem is szeretnék. Hagyom az igazán tehetséges emberekre az ilyen dolgokat.

10. Ha egy filmes vagy könyves karakter bőrébe bújhatnál egy napra, ki lenne az?
Hm, lássuk csak...
Ha könyves, akkor továbbra is azt mondom, hogy jó Elena válna belőlem, Nalini Singh Angyali vadász világában. :D

1 comments:

Liebster Blog Díj 2. rész

, by Kristina

A második díjat Diától kaptam, a Könyves és regények világa blog írójától:



Az én kérdéseim (a bugyuta kérdések miatt előre is bocsánatot kérek :D ):

1.) Melyik az a könyv, amelyiket már ötnél többször is képes voltál végigolvasni? (Többet is megnevezhetsz)
Egyiket sem olvastam még háromnál többször. 
Ennyiszer sajnos nincs időm egyetlen könyvet többször végig olvasni,  de mivel csak 23 éves vagyok, kérdezd meg 10 év múlva, biztos vagyok benne, hogy Nalini Singh, Karen Rose, Julie Garwood, vagy Susan Elizabeth Phillips valamelyik könyve lesz a nyerő. :)

2.) Ha emlékszel rá: melyik volt az első könyv, amit a kezedbe fogtál és elolvastál?
Csipkerózsika.

3.) Harry Potter vagy Gyűrűk Ura? Miért? 
Egyformán mind a kettő, persze filmben! Könyvben csak a HP utolsó részeit olvastam el pár évvel ezelőtt.

4.) Melyik tantárgyat tanította az a tanár, aki pikkel(t) rád a gimiben vagy melyik volt a leghírhedtebb? :D
Egészségügyi középsuliba jártam és csak a kémia tanárnő pikkelt rám, de szerencsére fél éven belül leváltották, így nem maradt tartós ellenszenvem a kémia iránt sem. 
Alapjában szerettek a tanárok, mert nem cirkuszoltam órákon, odafigyeltem és csak akkor válaszoltam, amikor kérdeztek. :)

5.) Hány könyvespolcod van? :D 
Jesszus, rengeteg, és három lakásban. :D

6.) Melyik a kedvenc hímnemű karaktered és melyik könyvben szerepel? (kötelező legalább egyet megnevezni!)
Több is van.
7.) Ki a kedvenc íród és melyiket szereted a legkevésbé? Miért?
Nalini Singh, Susan Elizabeth Phillips, Julie Garwood, Julia Quinn, Nora Roberts, Karen Rose, ők azok, akik könyvről könyvre elámítanak. Imádom a stílusukat, a fantáziájukat, a karaktereiket. Értük tűzbe teszem a kezem. :)
Karen Marie Moning, nagy csalódás volt, de talán a történelmi romantikus sorozata, majd megváltoztatja a véleményem.
8.) Mikor kellemesebb számodra olvasni? a.) Nyáron, egy homokos tengerparton. b) Télen, pokrócba bugyolálva egy kakaó mellett. (Válassz! :D )
Nem számít a hely és az idő, csak az a lényeg, hogy ne szóljon hozzám senki.
9.) Ha választhatnál, hogy melyik könyvszereplő kelljen életre, akkor kit választanál? (Könyv címét, íróját és a szereplő nevét is írd le, kérlek)
Nalini Singh: Angyalvér - Raphael

10.) Vezetsz naplót? Ha igen, akkor a számítógépen vagy igazi füzetbe? Ha füzetbe, milyen színű a füzet és hogy néz ki? :D
Vezetek naplót, szerintem a legjobb módja annak, hogy elmeséljem valakinek a sok jót és a még több rosszat, amelyek velem történnek. Megtartja a titkom, közben pedig esélyt kapok arra, hogy egymagam oldjam meg a lelki bajaim. :)

Köszönöm!

0 comments:

Liebster Blog Díj 1. rész

, by Kristina

Jól esik, hogy gondoltatok rám is lányok, de ez számomra olyan, mint egy körlevél, hiszen előbb utóbb mindenki megkapja. Az az igazi díj egy bloggernek, ha vannak olvasói! :)



Öt kedves bloggerína adta tovább nekem is a díjat. A szabályokat, nem másolnám, mert úgysem fogom betartani. :P

A lényeg, hogy 10 kérdésre kell válaszolnom, 10 bloggernek tovább adnom, és 10 kérdést kellene feltennem. Az első pont alatt említett 10 kérdésre válaszolok, nem jelölök pontosan 10 bloggert, kérdést, pedig nem teszek fel.
Több részre felosztottam, így remélhetőleg ezen a héten sikerül minden nap választ adnom 10 kérdésre. Az utolsó bejegyzésben fogom elárulni, hogy én kiknek adnám tovább. :)

 Tigi5 Cariad5 blog (és egyik kedvenc műfordítómtól) kaptam meg először a díjat:

1.Te hogyan viseled, hogyan tudod feldolgozni a kudarcaidat? (esetleg valami példával, hátha tanulunk belőle)
Ez egy nagyon jó kérdés. :) 
  Mindig is én voltam (még kisgyerekként is) az, aki inkább elvonult egy csendes sarokba, de nem azért, mert magányos voltam, hanem mert szerettem megfigyelni a körülöttem levőket. Jó megfigyelő pszichológus lenne belőlem, vagy pszichiáter (XD), nézőpont kérdése, hiszen nagy az Isten állatkertje. 
  Elsősorban mások hibájából próbálok/próbáltam tanulni. Ez főleg kamaszkorban jött jól, mert a barátnőim tényleg oltári hibákat követtek el fiúzás terén, én pedig csak figyeltem és figyelmeztettem, de tudjátok hogy van,... az okos enged, a szamár meg szenved. 
  Így van ez olvasás közben is, viccen kívül én sokat tanultam még a romantikus könyvekből is, először is igazi álmodozó vált belőlem. Ha valami rossz ér, képes vagyok kiborulni, de 5 perc után belátom, hogy semmi értelme a bánatnak, azzal csak másoknak adok okot a mosolyra. Nem adom fel könnyen, nem bánkódom, mert TUDOM, hogy mindig van másik lehetőség.
Tényleg bevált, talán az is segít, hogy túl gyanakvó vagyok, hogy mindenen napokig agyalok, és főleg, hogy képes vagyok egy egyszerű kis semmiséget is túlkomplikálni.
Egy mosoly néha csodákra képes, főleg, ha egy olyan személy kéri tőled, hogy mosolyogj, aki számít is neked, aki azért kéri, mert jót akar neked.
2. Hogy érzed magad ma? (Komolyan érdekel, nem csak úgy udvariasságiból!)
 Azt szoktam válaszolni erre, hogy remekül, de ez egy nagy hazugság.
Jól vagyok, de fáradt, nem vagyok lehangolt, mert tudom, hogy lehetne még ettől is rosszabb.
De azért messze az a boldogság, amit akkor érzek, amikor nincsenek nagyobb gondjaim és egész nap önfeledten olvashatok.  1 hete nem olvastam naponta 3 oldaltól többet, elvonási tüneteim vannak. :(
3. Jártál már úgy, hogy napi bármilyen tevékenységed közben egyszer csak megálltál, és rácsodálkoztál az életre, hogy milyen szép? (példát esetleg?)
  Mivel az egyetem, amit választottam, pár órányi távolságra van a szülőfalumtól, ezért busszal utazom haza pár hetente. Olvasnivaló mindig van nálam, hiszen a legjobb időtöltés. A legtöbb ilyen alkalommal, amikor kinézek az ablakon és épp a semmi közepén vagyunk, megszáll a nyugalom érzésre és képes vagyok elcsodálkozni egy apró felhőn, vagy a vastag felhőréteget áttörő napsugarakon, de még a szántőföldek közepén álló magányos fán is. 
  A természetnél már csak a kisgyerekek gyönyörűbbek, de még ők is a természet csodái szerintem.   :)
4. Csak a szépre emlékezem - énekli Huszti Péter (is). Te milyen ember vagy? Csak a szépre emlékezel vagy a sérelmeidet dédelgeted?
Olyan ember vagyok, aki semmit sem felejt. Emlékszem a szépre is, de ha valaki megbánt, akkor az a tüske örökre megmarad bennem, és nem is szeretném elfelejteni.
Olyan ember vagyok, aki akkor is mosolyog, ha fáj neki, és pont azok előtt, akik a legnagyobb fájdalmat okozták. 
Könnyen elhiszik rólam, hogy kedves, aranyos vagyok, mert kinézetre ez látszik rólam, de amikor szükséges, nekem is kinőnek a karmaim.
5. Sokszor, sokféle módon felvetődik könyves fórumokon, és én sem tudom kihagyni a kötelező olvasmányok-kérdést. Volt-e a kötelezők között olyan élményed, amelyikre azt mondod, hogy ez időt álló, ma is, ötven vagy száz év múlva is ajánlod az ifjúságnak?
Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Nekem ez a könyv örök szerelem, háromszor elolvastam egymás után, amikor kellett, valamiért nagyon szerettem.
6. Ha már a könyveknél járok: sorozat (sok kötetes, mint pl. Kenyon Sötét vadászok sorozata), trilógia-tetralógia vagy önálló történetek?
Ha valaki olyan jól ír, mint Kenyon, vagy mint Nalini, akkor szeretem a sorozatokat, pontosítok, akkor inkább csak a sorozatokat szeretem. De ha valaki csak szenvedteti a szereplőket, mint Sylvia Day a Crossfire-ben, akkor azt mondom, az önállónak lenne csak jó (vagy annak se). Szeretem a sorozatokat, mert ha a karakterek többször megjelennek a részekben, egy idő után olyan érzésem van, mintha én is a részévé válnék, ismerőssé válik minden. Szóval határozottan sorozatpárti vagyok, de csak akkor, ha tényleg szükségesek a további részek. 
7. Milyen nyelveken olvasol? Ha csak magyarul, szeretnél-e megtanulni más nyelvet és melyiket (az angolon kívül is:). Ha több nyelven tudsz, melyiket részesíted előnyben: az eredetit vagy a fordítást?
Több nyelven olvasok, a magyar nyelv mellett, szerb, horvát és néha angol. Érdekes, hogy sokkal jobban szeretem szerbül olvasni a könyveket, mint angol eredetiben, valamiért nem figyelek a szövegre, csak a történetet látom magam előtt. Míg magyarnál egyre többször vonják el a figyelmem a különböző hibák, vagy csak az egész, hogy hibát keressek. Persze vannak kivételek, akiknek a munkái mellett nagyon ellazulok és nem figyelek semmire, mert tudom, hogy nincs is rá szükség.
Fordítást akkor részesítem előnyben, ha ismerem a fordító előző munkáit, és meg vagyok elégedve velük. :)
8. Lehet-e jobb szerinted egy fordítás, mint az eredeti?
Lehet jobb a fordítás, hiszen a fordító is valójában írja a történetet, nem a cselekmény találja ki, de valójában elmeséli nekünk a saját szavaival. És ahogyan mesélni sem tud mindenki attól, hogy magyarul kell, még fordítani sem tud mindenki attól, hogy minden egyes kifejezésnek ismeri a megfelelőjét.
Szóval a válaszom, az IGEN, határozottan lehet a fordítás jobb az eredetitől.
9. Meg szoktad nézni olvasás előtt, ki fordította a könyvet (egyáltalán: szempont a fordító?), s ha igen, vannak-e kedvenceid (rajtam kívül természetesen :D)
Nem szoktam megnézni, kivétel, ha valami a könyvben nagyon zavar, vagy amikor nagyon tetszik. 
A kedvenceim Lukács Andrea, Tóth Gizella, Weisz Böbe, Bottka Sándor Mátyás.
10. Mi az, amit legjobban szeretsz az életedben? Ami segít továbblépni akkor is, amikor a legmélyebb gödörben érzed magad?
A nyugalom, a csend.
 Imádom a természetet, szeretek a friss levegőn gondolkodni. Nem csak új ötletetek jutnak eszembe, de hallhatom is a saját gondolataimat. Fontos, hogy legyenek olyan személyek az életemben, akikkel meg tudom osztani örömöm és bánatom is. Ha ez nem lehetséges, akkor is valamilyen formában fontosnak tartom kiadni, ez esetben pedig kiírni magamból. Szeretek naplót vezetni, és eddig mindig sokat segített. 

KÖSZÖNÖM! :)

1 comments:

Ünnepeljük a legális olvasás napját!

, by Kristina

Ma, azaz július 10-én éjfélig a legális olvasás napja alkalmából, 50%-os kedvezménnyel vásárolhatod meg az Ulpius-ház Kiadó e-könyveit. A legális tartalomfogyasztásra kívánja felhívni a figyelmet. 

 A kedvezmény ráadásul további 4 darab szerdán megjelenő e-könyvre is érvényes!


Bizonyára már mindenki hallott arról, hogy az illegális letöltések komolyan fenyegetnek bizonyos ágazatokat. Az illegális tartalomfogyasztás (pl. zene, film és könyv letöltés) lopásnak számít, amivel sokan nincsenek is tisztában, mivel nagy nyilvánosság előtt (esetenként fényképes profillal) kérnek és osztogatnak tartalmakat. Nincs ez másként az e-book terén sem, mivel sokan arra panaszkodnak, hogy drága az e-könyv, ezért nem is vásárolnak. Ez ellen tesz lépéseket az Ulpius-ház Kiadó, és egy egynapos forradalmat hirdet: azok, akik legálisan akarnak e-book-ot olvasni, csak a szerdai napon féláron tehetik meg! Ez egyrészt nyitás a fogyasztók és a legális e-book piac felé, másrészt visszajelzés is lehet a vevő részéről a magas árakat illetően. Az akcióban több mint száz e-bookvesz részt, ráadásul az alkalom keretében 4 egyedülálló újdonság is elérhetővé válik. Az akciós e-book-ok többek között itt is elérhetőek.

A következő könyveket ajánlom figyelmetekbe (A címekre kattintva elolvashatjátok az ajánlóimat is hozzájuk):
J. A. Redmerski: A soha határa
Lakatos Levente: Bomlás
Raine Miller: All In
Jessica Bird: Egy felejthetetlen hölgy

0 comments:

Kívánságlistám (16.)

, by Kristina

Most kicsit meg vagyok lepődve, meg úgy emlékeztem, hogy múlt héten is írtam a rovatba, de valamit nagyon elszámoltam. :D

Íme a júliusban első közzétett kívánságlistám a várható megjelenésekből:

1. Borbás Edina: Hullámok csapdája
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Műfaj: romantikus krimi
Várható megjelenés: 2013. július 17.

Fülszöveg:
Arabella a fiatal, életvidám, New York-i zongorista lány, nem találja helyét a nagyvilágban. Úgy érzi, menekülnie kell a mindennapi kudarcok, és legfőképpen az őt érzelmileg kihasználó pasija elől.
Változást akar életében, ezért jelentkezik A nagy kaland című valóságshow-ba; azt remélve, hogy a műsor távol tartja tőle a férfit, aki annyi csalódást okozott már neki. Nem is sejti, hogy a lelkében háborgó hullámok csak még inkább felkorbácsolódnak; harcba kerül önmagával és egy új, nem várt szerelem is megérinti.
A játék egy Genovából induló luxushajón zajlik. A műsor szerkesztői mindent megtesznek, hogy végletekig hajszolják a szereplőket. A kezdeti barátságos légkör hamar átcsap ádáz, gátlástalan vetélkedésbe. A törés Arabella számára is elkerülhetetlen: hamar összemosódik játék és valóság.
A feszültséget fokozza, hogy bűnözők rabolják el a műsorvezetőt, váltságdíjat követelve a show szervezőitől. Az erőszak és a zsarolás miatt az irányítás kicsúszik a stáb kezei közül.
A nézők mindebből természetesen semmit nem vehetnek észre; a show-nak folytatódnia kell!

Miért kell nekem?
Először a borítóra figyeltem fel, majd Magnolia is ajánlotta. Már ránézésre is a nyári kikapcsolódás jutott eszembe. Aztán jött a második meglepetés, egy új magyar író tűnt fel a színen és az Álomgyár Kiadónak köszönhetően megjelenhet első könyve. A fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnik számomra azért, mert még ilyen történettel könyvben nem találkoztam. A  romantika és a krimi keveredése miatt pedig remélem, hogy jól fogok szórakozni.

2. R. K. Lilley: Felpörgetve
Kiadó: Lilith Könyvek
Eredeti cím: In Flight
Sorozat: Up in the Air  - Vágyak szárnyán 1. rész
Műfaj: Erotika
Várható megjelenés: 2013.

Tartalom:
„Most, hogy úgy nézett rám, mintha a következő lélegzetvételénél is fontosabb lennék neki, nehéz volt elképzelni, hogy volt idő, amikor nem éreztünk egymás iránt semmit.”

Mikor a zárkózott természetű légi utaskísérő, Bianca, megpillantja James Cavendisht, a multimilliárdos hoteltulajdonost, azonnal elveszti a nehezen megszerzett benső nyugalmát. Ő, aki 35 ezer láb magasan, tíz centi magas sarkú cipőben minden gond nélkül szolgálja fel az utasoknak a pezsgőt, elgyengül, amint meglátja őt. A mindig higgadt Bianca képtelen kivonni magát a férfi türkizkék tekintetének igézete alól. Ám, ha csak a megjelenése lenne olyan vonzó ennek a tökéletes és félelmetes embernek, Bianca könnyen lerázná magáról. De van valami őrült vonzereje is, amit másoknál nem tapasztalt: a domináns férfi ereje, a gyönyör és a fájdalom ígérete, amit a beszédes szeméből kiolvas. Ez abban a pillanatban leveszi a lábáról, ahogy meglátja őt.

Miért kell nekem?
Tetszik a borító, tudom, hogy ez nem elég ok, de én kicsi esendő szívem reménykedik egy jó kis erotikus és romantikus könyvben is. A másik, meg a Goodreads olvasó szerint, BDSM, erotika és romantika, nahh, az olvasókért mindent, szóval remélem, hogy valami újat is olvashatok a témában.

3. Jay Crownover: Rule
 Kiadó: Ulpius-ház
Eredeti cím: Rule
Sorozat: Marked Man 1. rész
Műfaj:  New Adult
Várható megjelenés: 2013.

Tartalom:
Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.
A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.
Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.
Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.
De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.
A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.

Miért kell nekem?
New Adult az a műfaj, amelyben eddig még nem csalódtam. Szinte minden könyv, magába szippantott, szinte minden főszereplő pasiba belezúgtam, és a főszereplő hölgyeket pedig megkedveltem. Egyszerűen érzelmi és korosztály szinten is hozzám ez áll a legközelebb. Kifejezésre jut az érzékiség, a romantika, és a történetek sem sablon szerint íródtak, eddig.
Ami pedig külön piros pont, hogy nem folytatásos regény, vagyis minden könyv más szereplő életét és történetét boncolgatja.

4. Christina Lauren: Gyönyörű Idegen 
Kiadó: Lilith Könyvek
Eredeti cím: Beautiful Stranger
Sorozat: Gyönyörű rohadék 2. része
Műfaj: Erotika
Várható megjelenés: 2013.

Tartalom:
Egy sármos angol playboy. Egy lány, aki végül élni akar. És egy titkos viszony, ami a lehető legélénkebb színekben mutatja meg magát.
A fiatal pénzügyi zsenit, Sara Dillont, csalja a pasija, ezért elköltözik New Yorkba, hogy minden komolyabb elkötelezettség nélkül egyszerűen jól érezze magát. Egy bárban találkozik egy ellenállhatatlan, szexi, brit fickóval, és belemegy az egyéjszakás kalandba. De az a mód – és a sebesség –,  ahogyan leolvadnak a gátlásai, megváltoztatja a férfihoz való viszonyát: alkalmi partnerből ő lesz számára a Gyönyörű Idegen.
Az egész város tudja, hogy Max Stella imádja a nőket, Wall Street-i rosszfiús sármja számtalan trófeát hozott már neki, de Sara hatására gondolkodott el először azon, hogy talán mégis van valaki, aki a hálószobán túl is a partnere lehet.
Annál, hogy olyan helyen találkozzanak, ahol bárki beléjük botolhat, csak egy dolog ijesztőbb Sara számára: az, hogy egy privát helyen túl közel kerüljön Maxhez.

Miért kell nekem?
Szerencsére nem kell sokat várni, hogy a Gyönyörű rohadék folytatását olvassuk. 
Igaz, hogy még az első részét sem szereztem meg, de hátha jó lesz és akkor nem kell a tjz körmöm lerágnom a folytatásért áhítozva.

5. Nora Roberts: Második kezdet
Kiadó: GABO/Talentum
Eredeti cím: The Next Always
Sorozat: Inn BoonsBoro 1. része
Műfaj: Romantika
Várható megjelenés: 2013. július 11.

Tartalom:
A három fivér, Beckett, Ryder és Owen Montgomery felújít egy patinás szállodát a szülővárosukban, Boonsboróban. A Boonsboro Inn régi épülete már két évszázada áll a főtéren, és itt az ideje, hogy ismét a régi fényében ragyogjon. Egyesek szerint az épületben egy kísértet lakik, de úgy tűnik, neki sincs kifogása az átalakítások ellen. Beckett a családi vállalkozás építésze. Szinte csak a munkájának él, de mindig szakít időt arra, hogy beugorjon egy kávéra a könyvesboltba, amelyet régi középiskolai szerelme, Clare Brewster vezet. Milyen kár, hogy a középiskolában Clare más fiúval járt, és a városból elköltözve Clint Brewster felesége lett! De talán most eljön a második kezdet – nemcsak a régi fogadó történetében, hanem az ő kapcsolatukban is

Miért kell nekem?
NR az egyik kedvenc írom. A könyvei szórakoztatnak, és kikapcsolnak. Legyen szó bármely műfajról, amivel eddig próbálkozott, engem mindig levesz a lábamról.


5 comments:

Rain Miller: Eyes Wide Open

, by Kristina

"Fülszöveg"- vagy valami ahhoz hasonló:
A láthatáron nagy kísértések várnak Ethan-re és Brynne-re. A múlt démonai fenyegetik szenvedélyes kapcsolatukat, de még a sors is nagy meglepetésben részesíti őket.
Nem csak a rájuk leselkedő szörny miatt kell aggódniuk, nehéz döntések elé is állítja őket egy nem várt esemény. Brynne és Ethan könnyen elveszíthet mindent. Nagyon gyorsan kicsúszik a kezükből az irányítás, vajon gyorsan feladják, vagy harcolnak egymásért? Ha ők nyernek,  a legnagyobb ajándék, amit kaphatnak a közös élet lesz, megéri harcolni érte? 

Spoileres lesz és 18+. Szóval tovább olvasás csak saját felelősségre...

  A legjobb rész eddig a sorozatban, bár még mindig túl sok szemforgatással és dühöngéssel olvastam ezt is. 
  Jobbnak hiszem először is azért, mert olyan mellékszereplőket írt a sorozatba az írónő, akiket nagyon könnyen meg lehet kedvelni (Hannah Ethan testvére és, Zara az ő 5 éves lánya). A második pedig, hogy egy nem várt esemény is bekövetkezett, és a döbbenet, amit okozott vele, óriási volt! Hat emeletnyit zuhant az állam, csak tátogtam, mint egy szerencsétlen aranyhal. 
  Természetesen az, hogy tetszett a könyv, hangulatomnak is köszönhető, hiszen azért elég sok baromság felett szemet hunytam, ezt is figyelembe kell venni! 

  Továbbra is zavart, a túl sok felesleges drámázás, a főszereplők logikátlan lépései, sőt a főszereplők kifordult és néha bizarr gondolkodásmódja is. Ethan NEM egy álompasi, Brynne pedig, néha még a drámakirálynő szerepét is túljátszotta. 

  Váltakozó szemszögből ismerhettem meg a történetet, vagyis egyszer Brynne, máskor meg Ethan gondolatai miatt tértem ki a hitemből. Továbbra is eléggé zavaró, hogy nem lehet érzékelni, pontosan mennyi idő telik el. Egy nap, vagy kettő, pár oldal után, meg egy gondolatfoszlányból kiderül, hogy lám, már egy hét is eltelt, ... ez azért elég dühítő, ha engem kérdeztek.

  Kacarásztam néha, mert azért voltak nagyon jó beszólások is. Azt a részt, ahol elméletileg a tíz körömön is le kellett volna rágnom a végén (mert ugye a könyv csúcspontja kellett volna legyen), inkább reményvesztetten sóhajtoztam, gondolatban meg mentális seggberúgást intéztem el, nehogy bealudjak. 
  Ami a "krimi" részét illeti, nos az nem is létezik. Átlátszó és kiszámítható, egy dolgot kivéve, amit nem árulok el, legalább az legyen nektek is meglepetés.

  A prológusban betekintést nyerünk a Brynne után áhítozó pszichopata fejébe. Sajnos ez miatt nagyon gyorsan kiderül a személyazonossága, de hát ez van, miért lenne tökéletes krimi, ha még romantikus könyvnek is elég kifacsart?
  Persze, már az első fejezetben egy szexmaratonba csöppentem, és ezerszer eszembe jutott, hogy ez a pasi biztosan szed valamit. Nekik nem volt elég az egy éjszaka egy aktus, ugyan dehogy, három volt a minimum. Ha rossz kedvük volt azért, ha boldogok voltak azért, ha rémálommal küzdöttek meg akkor azért, ha valaki beteg volt, na akkor meg azért.   Oké, ami a szexet illeti már egy kicsivel több fantázia volt benne, mint az előzőekben, de a végén már akkor is inkább átlapoztam, mert nem akartam elaludni, néha olyan érzésem volt, hogy copy-paste volt a legtöbb "szenvedélyes jelenet", meg az utána következő "romantikus pillanat" is. Nem számoltam, de csak ebben a részben legkevesebb négyszer adta a tudtomra Brynne, hogy imádja amikor aktus után nem húzódik ki belőle az ő drágasága. Ugh, csajszi ezt elsőre is felfogtam, de mostanra már belevésődött a szürkeállományomba is. Brrr.


Horvát borító
"Az utak, amelyeken járunk az életben soha sem egyértelműek, senki sem látja előre a jövőt, de azon az éjszakán, amikor először megláttam Ethant, tudtam, hogy van benne valami különleges. Amikor első alkalommal felmentem a lakására, hogy vele legyek, tudtam. Tudtam, hogy az a döntés megváltoztatja majd az életem. És ez meg is történt. Minden volt, amit valaha is egy párról álmodhattam, és volt benne még több is, amiről álmodni se mertem. Az időzítés soha sem tökéletes. Viseljünk el, ami jön, akkor amikor eljön az életünkbe."

Innentől már tényleg csak az olvassa tovább, akit nem zavar a spoiler... Utolsó figyelmeztetés!

  Kifejezetten utálom, ha a könyvekben úgy állítják fel az egész terhesség dolgot, hogy azt egy tök idegen személy észreveszi azonnal, mert ugye a tünetekből könnyű rájönni (na persze), közben a nő, aki terhes nem is gondolja, hogy az lehetséges volna. A legdurvább, hogy inkább tűntek mérgezésre utaló jeleknek, meg PMS tüneteknek keverve, de hááát nem fejezett mindenki egészségügyit, sokan azt gondolják, hogy elég, ha csak valami idióta oldalon utána olvasnak és meg is van az orvosi diagnózis, amivel a könyvben lehet brillírozni. 
  Hála a mindenhatónak, hogy arra felhívta a figyelmet, a cölibátuson kívül semmi sem nyújt 100% biztonságot a nem kívánt terhességtől. Ebben legalább tényleg igaza van. :D


  Jól szórakoztam olvasás közben, annyira szörnyűnek nem mondanám.  Teszem hozzá, volt elég sok bődületes baromság is benne, meg klisé halmaz az egész. 
Rengeteg dolgot ép ésszel fel nem lehet fogni, az egyik ilyen pedig, hogy hogyan rajonghat valaki Ethan-ért??

  Ethan titka azt hiszem végül kiderült, de úgy érzem, hogy van ám ott még mesélni való, vagy csak én nem szeretem a pár szavas magyarázatokat? Túl sok vulgáris kifejezést használ, ami továbbra sem áll jól neki, főleg rontja az összképet az ágyban izzadós momentumoknál.
 Brynne, hát őt képzeljétek el terhesen, hormontúltengéssel.  Ami annyit jelent, hogy túl sok érzelmi kitörésre kell számítani és megmagyarázhatatlan tettekre. 

  Az írónő stílusa továbbra is nagyon egyszerű, a történet bár lezáródott, mégis rengeteg kérdés megválaszolatlan maradt, így nem csoda, hogy lesz 4. rész. Decemberen jelenik meg külföldön. Raine Miller azt írja, hogy habár Ethan és Brynne története happy end-el zárult, muszáj még írnia róluk.
Kiadó: Stilus knjiga d.o.o.
Kiadás éve: 2013.
Sorozat: Blackstone affér 3. része

A bejegyzésben levő idézetet én fordítottam, messze van a tökéletestől (tudom), és amint kijön magyarul, cserélni fogom az eredetire. :)

9 comments: