Abbi Glines: Te vagy nekem a jövő

, by Kristina

Fülszöveg:
Cage Yorknak végre mindene megvan, amire valaha vágyott, Eva pedig csak a hab a tortán: a tökéletes lány, gyönyörű és tüzes. Viszont a baseballösztöndíj mindig is az álma volt. Így amikor Cage eléri ezt, Evával túl kell élniük a távkapcsolat nehézségeit – és az összes veszélyesen csábító helyzetet, ami ezzel jár. Olyanokat, amelyeknek nem biztos, hogy az egykori rosszfiú, Cage York ellen tud állni. A fiatalok megbeszélik, hogy együtt költöznek Tennesseebe, ám Eva édesapja beteg lesz, így a lány nem tarthat Cage-dzsel. A távolság lassan bizalmatlanságot szül, és amikor olyan fotók látnak napvilágot, amik bebizonyítják, hogy Cage nem volt hűséges, egy csapásra minden rosszra fordul. De Cage vajon tényleg ilyen könnyen lemondott volna szerelméről? Eva őrülten vonzó szomszédja és gyermekkori barátja, Jeremy karjaiban lel vigaszra, aki megígéri, hogy úgy fog vigyázni rá, ahogy Cage sosem tudna. Ez pedig egy olyan ígéret, ami túl jó ahhoz, hogy Eva elutasítsa. A baseball és álmai nője között őrlődve Cage-nek bizonyítania kell, hogy megérdemli Eva szerelmét, vagy azzal kell számolnia, hogy örökre elveszíti őt.



Ez volt az első könyv a sorozatból, amit rekord idő alatt elolvastam 24 órán belül. Messze nem volt tökéletes, sőt nem is a legjobb rész, de valami a történetben megragadta a fantáziám és minden lopott pillanatot olvasással töltöttem. 


Nagyon tetszett, hogy újra Cage és Eva kerültek főszerepbe, szerettem a könyvüket a Te vagy nekem a remény-t, és nem is tudom eldönteni, hogy melyik a jobb. Mindkét cselekményben vannak olyan pontok, amik kiemelkedőek, és vannak olyanok, amin húzhattam a szám. De összetettben nagyon szépen látható, hogy hogyan fejlődtek a szereplők a cselekmény folyamán.

A történetet szépen összefoglalja a fülszöveg, nem is egészíteném ki. Akadnak azért meglepetések a cselekményben, de összeségben szépen kiszámítható mi fog történni. Ami viszont engem is meglepett, Jeremy karakterét nagyon megkedveltem. Amit nagyon sajnálok, hogy nem kapott saját könyvet a karaktere, de azért a remény még él bennem, hogy a következő részekben még fel fog tűnni.

Annak ellenére, hogy a két főszereplő hibákat követett el, kissé túlzásokba estek, valahogy mégsem akartam őket annyira kupán vágni, csupán hagytam, hogy a lelkem lubickoljon a romantikában és a szenvedélyben. Olyan mintha egy Romana romantikus füzetet olvastam volna, csak nagyobb terjedelmben, azokat pedig soha nem veszem komolyan. És ez is a titka minden Abbi Glines könyvnek, kissé el kell rugaszkodni a valóságtól, hogy élvezhető legyen. Na és a szenvedély, huhh, esküszöm néha megperzselődtek az oldalak... De komolyan, nem emlékszem, hogy az eddig megjelentek közül valamelyik lett volna ennyire, de ennyire erotikus.
Abby Glines regényeire jellemző a romantikus túlzás, és nem is lenne vele gond, csak néha annyira elrugaszkodik a valóságtól a karakterek megformálásánál, hogy ha az ember lánya nincs hangulatban, akkor inkább negatív lesz a bonyodalom és azok megoldása.


Eva karakterét most sokkal jobban kedveltem, mint az előző könyvben, Cage pedig talán még túl is teljesítette magát. 8 hónapja élnek boldogságban, és Eva apja arra is rábólint, hogy kövesse szerelmét Tenesseebe. Csakhogy az sosem érkezik el, mert kiderül a betegsége. Eva szinte rákényszeríti a fiút, hogy nélküle költözzön el, és folytassanak távkapcsolatot. Mindez nagyon nehezére esik Cage-nek, és pont ez a két lelkileg megviselt állapot az ami miatt az elkövetkező bonyodalmak rosszul hatnak. Cage és Eva is hibáznak, de tetszett ahogy végül alakult a történetük.
A könyvben nagyon sok olyan pillanat van, amit nehezemre esett olvasni. Tudom milyen érzés elveszíteni egy szeretett személyt, és szépen rámutat arra az írónő, hogy a legfontosabb azokra az emlékekre visszagondolni, amelyek boldogok voltak.

Mindenképpen ajánlom olvasásra, de csakis azután, hogy olvastátok az előző részeket.

Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 256 oldal
Fordította: Sárossy-Beck Anita,
ISBN: 9789632617343
Sorozat: Sea Breeze 5. rész


A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Abbi Glines Te vagy nekem a jövő c. regénye, mely a Sea Breeze sorozat ötödik kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja Cage és Eva történetének szenvedéllyel és könnyekkel átitatott folytatását, melyben Cage-nek nem csupán bizonyítania kell, hogy megérdemli a lány szerelmét, de döntenie is kell.


11/19 Dreamworld
11/20 Kristina blogja
11/21 CBooks


Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Sea Breeze sorozat szereplőit. Minden állomáson találtok egy szófelhős képet, mely egyetlen idézetet tartalmaz; nincs más dolgotok, mint kitalálni ki mondhatta és a keresztnevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ha mind a hét névvel megpróbálkoztatok, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, különben automatikusan újat sorsolunk.



a Rafflecopter giveaway

0 comments: