Kate Van Dyke: Vérzivatar

Fülszövegből részlet:

Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc tulajdonos családjának életét siker, luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos színfalak mögött azonban családi viszályok, irigység, rejtélyes halálesetek és titkos viszonyok bújnak meg. James ikerfiai Ron és Dean mindenben különböznek. Dean, a világtól elvonult művész, Ron pedig apja nyomdokaiban járva a Sinclair Star szállodalánc alelnöke. 
Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel akarja irányítani gyermekei életét. 


   Újabb könyves kalandom, már a könyv olvasása előtt megkezdődött. A kedves postás volt szíves és a nagymamámnak adta át a csomagom, aki el sem tudta képzelni, hogy milyen könyvet kaphattam már megint, de mivel megsérült a csomagolás, úgy gondolta, ki is lehet bontani...
   Mi volt az első reakció, amikor hazaértem? Nagy szemekkel néztek rám, és meg voltak lepődve, hogy a kedves és aranyos unokájuk (aki nem mellesleg 22 éves, és nem 12) olyan könyvet is olvas, amin pucér lányok, meg véres kések vannak. Nem tehettem ellene, de kirobbant belőlem a nevetés. (Ha csak tudnák, hogy miket nem olvasok én)

   Amikor őszinte véleményt várnak tőlem, és tudom, hogy az elsők között leszek aki véleményt ír, akkor próbálok nem odafigyelni másokra. Próbálok semleges maradni, nem várok el semmit, vakon szeretek elmerülni. Szerencsére ezt azzal is biztosítottam,  hogy nem olvastam el a fülszöveget végig, mert így jó pár meglepetés várt rám olvasáskor. Amit előre tudtam az a borítónak volt köszönhető, hogy a könyv nem egy rózsaszín habos sütemény. 

„Elképzelni se tudtam, hogy miért ragaszkodtál annyira hozzá, hogy eljöjjek – mondta éppen Merry. – Majdnem otthon maradtam Jimmyvel.

- Szóltam, hogy nagy meglepetésre készülök.

- Attól tartottam, a saját festményeidet akarod kiállítani.

Sam tiltakozóan felhördült, Ron a fivérére vigyorgott.

- Hogy csak az akasztóról lehessen rájönni, melyik irányból kell nézni a képet? – kérdezte. – Ez is egy módja lett volna a leleplezésnek, de azt hiszem, mielőtt megmagyaráztam volna, a közönség itthagyja a kiállítást.

- Nem biztos – vetette közbe Vale. - Manapság az emberek olyan mázolmányokat aggatnak a falukra, amiről még maga a festő se tudja, mit ábrázol.”

  A történet: kezdetben New York-ban játszódik, ahol megismerjük a Sinclair családot. Ron és Dean ikrek, akiket apjuk megkülönböztet. Deant emberszámba se veszi, míg Ront saját magához hasonlóra akarja formálni. 
   Egy leleplezés közepébe csöppenünk, ahol végre a világ szeme elé állítják Deant, az igazi művészt, aki meglepődve veszi észre, hogy a közönség, mint művészre tekint fel rá, és nem mint egy testileg fogyatékos emberre. 
    Peggy egy egyszerű szobalány a szállodában, akaratlanul is első gyanúsítottja lesz az első gyilkosságnak. És innen már megállíthatatlanul gyorsul és bonyolódik a cselekményszál.

   Hogyan mélyültem bele az olvasásba?
   Először kicsit nehezen. Túl sok információt kaptam az elején, ezért nem is bántam, amikor  egyetemi gyakorlat miatt le kellett tennem pár órára, de utána már nem volt megállás.
Túlélte a tűzpróbát, (nyugi nem került közel élő lánghoz), ami nálam annyit jelent, hogy  legunalmasabb és legzajosabb előadás  alatt, csak úgy repült az idő olvasáskor (vagyis a könyvnek köszönhetően fogalmam sincs, hogy mi untatta az órán a többieket annyira). 
  

„- Ha valamit szívből utálok, az a hazugság – jelentette ki nyersen. Azt nem tette hozzá, hogy ennek ellenére rendszeresen és szemrebbenés nélkül hazudik.”

   Mi az ami tetszik a könyvben?
   A sok-sok bonyodalom. Nincs megállás, nem lehet unatkozni. Ha igazán krimikedvelő vagy, akkor tetszeni fog benne a feszültség, ami végig ott van a sorok között. Mindegyik gyilkosság brutális, nyom kevés van, de ami akad, az sem fogja azonnal elárulni, hogy ki az igazi tettes. 
   Ami különösen tetszik, hogy a főszereplők közül egyik sem hősködik és teszi magát okosabbnak a nyomozóknál, mindenki végzi a saját munkáját. 
   A kihallgatások és maga a nyomozás folyamatának a követése érdekes volt, mert összeszedetten, logikusan dolgoztak, követni tudtam a gondolatmeneteket és még volt értelmük is. Itt tűnik ki igazán, hogy az írónő egyben  bűnügyi újságíró is. 
   Romantikus lelkem is élvezte a könyvet, mert családi viszály, intrikák, viszonyok, románcokban nincs hiány. 
   A párbeszédek élvezhetőek, néhol felcsillan a jó kis fekete humor, a szarkazmus.

„A lány álmodozva széttárta a karját. Annyira szerette volna látni azt a sok szépséget, hogy még a félelméről is elfeledkezett.

- Elképzelem, milyen romantikus lehet onnan nézni a napfelkeltét.

- Arra nyugat van – mosolygott a férfi.

- Akkor a napnyugtát – legyintett Peggy. – Legalább nem kell korán kelni.”

Karakterekről?
   Akiket azonnal sikerült megkedvelnem az Dean, Merry, Ron és a könyv vége felé Peggy.
Dean sokáig a világtól elzártan élt, kedves, humoros, és okos.
   Ron, a média kedvence, kalandjaival állandóan az újságok címlapján szerepel, az üzletvilágban, pedig Ragadozó néven emlegetik. Sikeres üzletember, jó barát, de szerelmi téren egy moszat érzelmi szintjén van az elején, de persze, mire észbe kap, már késő. (Hát nem tipikus romantikus ponyva hős? De. Nemcsoda, hogy megtetszett.) Voltak pillanatok, amikor fejbekólintottam volna a kezem ügyébe kerülő legnagyobb fájdalmat okozó tárgyal, de hát kérem szépen bonyodalom és tévedések nélkül unalmas lett volna. 
   Peggy és a vihogás. 17 éves a történet kezdetekor, nehéz gyerekkor után, még nehezebb időszak köszönt rá, de ezt is túléli, megedződik, és mindez észre is vehető a gondolkozásán. Korán fel kellett nőnie, és önmagáról gondoskodnia. Negatív tulajdonságai között mégis szerepel a vihogás és egy kis naivitás. Mindez teszi őt "élethű" szereplőnek.
   James Sinclair egy igazi zsarnok, méltán megérdemli a helyezést az általam nagyon megutált karakterek között. Huhh, na tőle a hideg is kiráz, amit meg tudtam állapítani róla, az már az első oldalakon az volt, hogy pszichiátriai eset. Hogy lehet valaki ilyen szívtelen, hogy a saját született gyermekei között különbséget tesz, csak azért mert az egyik testileg fogyatékos? Hát milyen ember az ilyen? Nagyon remélem, hogy valaki kinyírja még a második rész vége előtt…

Ami zavart:
Túl könnyen nyíltak meg az emberek egymásnak. Peggy részéről több ellenállást vártam volna, amikor Ron eldöntötte, hogy gondoskodni fog róla. 
Az kifejezetten zavart, amikor a nővére halála után a csaj, boldogan ment vásárolni, és egy egész ruhatárat lecserélt. 

   Egy utolsó gondolat?
   Több kedvenc karaktert is kinyírni nem szép dolog, még ha ezzel azt is érte el az írónő, hogy néha majd az ágy alá estem, és nagyon várom a folytatást.

   A sorozat második része, a Valóra vált rémálom november 28-án jelenik meg, aki szeretne és van rá lehetősége az részt vehet a könyvbemutatón, találkozhat az írónővel, dedikált példányt is vásárolhat. Az eseményről IDE kattintva tudhatsz meg többet. 

Értékelésem: 5/4.5

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2012.
Sorozat: Tűzmadár 1. része